SHARE

Tarsolyok, hajkorongok, nyakékek, szélkakasok, sarkantyús récetojás – Tölgyesi Béla műhelyében ilyen ritka, ősi tudást igénylő tárgyak készülnek. A rézműves sok év munkájával, kitartó kísérletezéssel, kíváncsisággal tanulta a szakmát, legtöbbször saját, egyedi technikát alkalmazva. A honfoglalás korát idéző rézveretes használati tárgyak harmonikusan illeszkednek a család mindennapjaiba, ahol a praktikum és az egyszerűség jellemzi a székely portát. Tölgyesi Béla nem rejti véka alá, hogyan készülnek csodaszép dísz- és használati tárgyai, de a legfontosabb „hozzávalókat”, türelmét és székelyes észjárását úgysem tudjuk magunkkal vinni. A gyergyószentmiklósi rézművessel a fenyvesek alatt meghúzódó otthonában beszélgettünk.

 

– Miért lesz valaki rézműves a 21. században, milyen út vezetett ehhez a mesterséghez?

– 1996-ban Ópusztaszeren, a honfoglalás 1100 éves évfordulójára szervezett ünnepségen vettünk részt a gyergyói cserkészekkel. Cserkészekként rendfenntartók voltunk a parkban és a kapuknál – ekkor láttam meg az egyik bemutatón a vitézek viseletét, a veretes övet, a tarsolyt, és azt gondoltam, hogy elfogadnék én is egy olyan tarsolyt. Ahogy hazajöttem, beszereztem néhány fényképet, és nekiálltam egy csavarhúzóval kalapálni, hátha lesz belőle valami, de közel sem lett olyan, amilyen kellett volna.

Aztán tovább csiszoltam, faragtam, próbálkoztam, majd amikor sikerült jobb minőségű fényképet is beszerezni, itthon sokakat megkérdeztem, de a fényképek alapján nem tudták elmondani, hogy néz ki konkrétan egy ilyen tárgy. Akkoriban néhai Karancsi Sándor tanár úr foglalkozott rézdomborítással, de a tarsolylemez finomságát igénylő munkát ő sem tudott végezni. Nekifogtam, és az alapján, hogy milyen nyomot hagyott a szerszám, próbáltam visszakövetkeztetni a technikát. Ezzel eltelt megközelítőleg három év… Ekkorra sikerült olyan minőséget produkálni, amilyet szerettem volna, de az a mostanihoz képest sehol sincs. Így indult az ismerkedésem a rézművességgel, aztán elkezdtem készítgetni tárgyakat a családtagoknak, majd az ismerősöknek, aztán egyszer meghívtak egy vásárba, hogy mutassam meg, mit tudok, mert újdonság volt, ilyet nem csinált senki. Közben találkoztam még emberekkel, akik hasonló módon dolgoztak, tőlük is megkérdeztem egy-két fogást.

– Hogyan lett ebből mindennapi elfoglaltság, megélhetési forma?

– 1998-ban leszereltem a katonaságtól, ezt követően kezdtem komolyabban foglalkozni ezzel a mesterséggel. Kiss Portik Irén néprajzkutató meghívott a Szépteremtő Kalákába Gyergyószárhegyre, hogy reprodukáljuk az összes tarsolylemezt, készítve egy kiállítást, ahol láthatóak ezek a honfoglaláskori emlékeink. Nekifogtam, és a kéthetes tábor ideje alatt ez minden évben egyfajta motiváció volt számomra, hogy dolgozzak vele. Ahogy ott a táborban is egyre többen látták, hogy mivel foglalkozom, jöttek a rendelések, alakult lassan az utam. Amúgy gépipari tervezés technikumot végeztem, ezzel nem volt mit kezdjek: voltam szobafestő, újságkihordó és még sok minden más, de egyik sem tetszett. Aztán egy ideig dolgoztam grafikusként is – ez azért volt hasznos, mert most számítógépen rajzolom meg a mintákat, hasznosítani tudom az ezen a területen szerzett ismereteket. Később létrejött a Csabafiak Hagyományőrző Egyesület, ahol nekifogtunk szablyázni, lovazni, nyilazni, aztán ha a csapattagoknak kellett valami, akkor elkészítettem nekik.

– Milyen motívumok jelennek meg az ön által készített tárgyakon?

– Először egy honfoglaláskori tarsolyt készítettem el, és mivel így indultam, ezek a motívumok máig meghatározóak a munkáimon. A 10. századi tarsolylemezeken, korongokon, szablyákon, tegezeken megtalálható növény- és állatmotívumok – ezekkel dolgozom, de ha van konkrét elképzelés mintákat illetően, például egy családi címer, ajtóra tehető névcímke, rézveretes üvegcímke, rézveretes bőrborítású jegyzetfüzet, fotóalbum vagy névjegykártyatartó, akkor azt is elkészítem.

Persze a kínálat és a kereslet is folyamatosan alakul, én is mindig keresem az ötleteket, próbálkozom új dolgokkal, például idén húsvétra kesicéket készítettem sárgarézheggyel.

rez2

– Jurtakészítéssel is foglalkozik, ami szintén kapcsolódik ahhoz az életmódhoz, motívumvilághoz, amelyek megjelennek alkotásain. Hogyan illeszthető be egy jurta a 21. századi mindennapokba?

– Szintén a gyergyószárhegyi táborhoz köthető a jurtakészítéssel való találkozásom is: itt ismerkedtem meg Hidán Csabával (régész, a népvándorlás korának kutatója – szerk. megj.) és a jurtakészítéssel. A gyergyóremetei Balázs László barátommal el is határoztuk, hogy mi is megpróbálkozunk vele, így a Csabával való következő találkozásunk alkalmával lépésről lépésre lerajzoltuk a folyamatot, és az alapján elkészítettük az első jurtát. Balázs László részt vett Magyarországon egy jurtaépítő táborban, és miután hazajött onnan, ismét készítettünk egyet. Ekkor már úgy éreztem, saját magamnak is tudnék jurtát készíteni: a fából készült részeket asztalossal csináltattam, az összebogozást, a kötélverést, az anyag megvarrását én magam csináltam. Többször vittük magunkkal kirándulások alkalmával, és nyáron két-három hónapra fel szoktam állítani az udvaron: a gyermekek játszanak benne, de mi is beülünk a szomszédokkal beszélgetni, pipálni. Úgy gondolom, meg lehetne találni a helyét a mai világban is, csak kissé költséges az anyag ára, ezért nincs igazán igény rá. Pedig a ráfordított pénz egy időtálló darabra megy el, mert a vitorlavászon – amelyet vízlepergető mázzal itatnak át – és a faszerkezet nagyon tartós.

– A rézművesség és a jurtakészítés mellett tovább fejlesztette magát egyedi dolgok megformálásával. Egy ideje tojáspatkolással is foglalkozik. Hogyan készül a patkolt tojás?

– Türelemmel és kalapáccsal. Hallottam, hogy létezik patkolt tojás, és hogy a kovácsinasok virtuskodásból készítették, amikor végeztek az inasévekkel, aztán külön tudomány lett belőle. Tudtam, hogy egyszer én is kipróbálom majd az elkészítését. Neki is fogtam, de sehogy sem tudtam úgy felszerelni a patkót, hogy ne pattanjon el a tojáshéj. Sokat kellett kísérletezzek, próbáltam utánaolvasni, de nem nagyon írják le a készítés folyamatát. Senki nem mondja el azt sem, hogy miből készül a szeg, én olyan anyagból készítem, amit a vízgázszerelők is használnak a forrasztáshoz. Mivel nem mehetek be az üzletbe, hogy tojásra való patkószeget kérjek, ezért elkészítem én. A vereteket 2 milliméter vékonyra kikalapált rézlemezből készítem el, ívüket egy mintául szolgáló fatojáson adom meg, majd odaigazítom a kifúrt tojásra. Nagyon lényeges, hogy a veretek mindenhol tökéletesen fedjék a tojás héját. A lyukakat berajzolom, kifúrom, tűreszelővel meglyukasztom, nagyon odafigyelve arra, hogy a lyuk szabályosan kerek legyen, mert ha tört, akkor szakad a tojás héja. Ezután felteszem a vereteket, a szegeket kampósan meghajlítom, és egy csipesszel „csalogatom” ki a tojásból, rátűröm a héjra, majd elvágom a szeg végét. A patkós minta a legelterjedtebb, de készítek öntött mintákat is, és sok más egyebet, például keresztet vagy címert.

Az elsőket saját magam szórakoztatására készítettem, aztán néhány éve bemutattam a Tarisznyás Márton Múzeum játszóházában, majd 2009-ben meghívást kaptam a bukaresti Romexpora, ahol nagy csodálkozást váltott ki, hogy a patkolt tojás nemcsak a mesékben létezik. Az expóra való meghívást követően több tojást készítettem el rövid idő alatt, igazából akkor forrott ki a technika, azóta rendszeresen készítek patkolt tojásokat.

– Hogyan lelnek gazdára az ön által készített egyedi darabok?

– Hosszú ideig jártam vásárokba, rendezvényekre, de egy ideje rendelésre dolgozom, a saját tempómban, éppen annyi rendelésem van, amennyit meg tudok csinálni. Persze szeretnék tovább fejlődni, tanulni, szerszámokat vásárolni, hogy ezüsttel is tudjak forrasztani, valamint nagyobb tárgyakat, edényeket készíteni.

 

Tölgyesi Béla alkotásai a következő honlapon tekinthetőek meg:

http://rezronto.csabafiak.ro/

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY