SHARE

A Gyergyói-medencében több száz gyermek tartozik a StepDance táncklub csapatához, és a minden évben színpadra álmodott előadásokat látva érthető a lelkesedésük, a kitartásuk. De a külsőségek, a csillogó táncosruhák és az ünnepi frizurák mögött kemény munka, következetesség és szigorú szabályok állnak, na és egy remek csapat, amelyhez kicsiknek, nagyoknak egyaránt büszkeség tartozni.

A táncklubot 1997-ben hozta létre a néhai Páll Ágnes: az általa letett alapkövekre épít ma is fia, Páll István és párja, Portik Dobos Gabriella, akikkel a tánc világába utaztunk.

 

– Mióta van jelen az életetekben a tánc, a StepDance? Hogyan kerültetek kapcsolatba ezzel a csapattal?

P. D. G.: A StepDance tánccsoport 1997-ben alakult, én egy évvel később, 1998-ban kezdtem el táncolni a csapatban. Akkor tízéves voltam, láttam az első fellépést, és annak hatására kezdődött el a nagy táncszeretet. Mint minden gyermek, aki tudatlanul kipróbál valami újat, akkor fel sem tudtam fogni azt a sok jót, amit kaptam, csak utólag, felnőttként érzem, mennyire más ember lettem a tánc hatására.

Az emlékeim között él az is, hogy a szüleim nem engedtek táncolni, három hónapig titokban jártam órákra, akkor Ági néni szólt, hogy most már ideje lenne bérletet venni… Az első táncórák emléke ma is él bennem: a táncterem hatalmasnak tűnt, Ági néni volt a nagy példakép – szigorú volt, fegyelmezettséget várt el, és én szerettem azt a szabályrendszert, amit létrehozott, biztonságban éreztem magam azáltal, hogy rend és fegyelem volt. Istvánnal közösen most is próbáljuk ezt betartani, és arra törekszünk leginkább, hogy fegyelem és rendszer legyen, mert másképp nem lehet haladni. Sok külföldi oktatónak, akikkel együtt dolgozunk, és akik látják a produkcióinkat, az az első kérdése, hogy miként lehet ennyi kicsi gyermeket fegyelemben tartani – ez nekünk természetesen hízelgő is, de ezért keményen megdolgozunk.

Az első tapasztalataim valószínűleg meghatározták a további hozzáállásomat is: Ági néni az elejétől fogva beállított a táncokba, és emlékszem az érzésre, hogy nem értettem, miért, hiszen én még nem tudok táncolni, csak most lettem tagja a csapatnak… Valószínűleg látta bennem a lehetőséget, és ez nekem szárnyakat adott.

P. I.: Számomra úgy indult a tánccal való kapcsolatom, hogy édesanyám odaállított, nem volt más választásom, meg kellett próbáljam… Fokozatosan belejöttem, nem volt egyszerű, hiszen gyermekfejjel nehéz volt ezt értékelni, és megszokni, hogy mindenki hokizni, focizni jár, én pedig táncolok, de most már másképp látom. Manapság már könnyebb, elfogadottabb fiúként táncolni, mint akkor.

– Több száz gyermekkel foglalkoztok a Gyergyói-medencében, nagyon népszerű, közkedvelt dolog a StepDance csapatában táncolni. Mit kapnak itt a gyermekek, és ti hogyan tudjátok őket fegyelmezni, motiválni, csapattá formálni?

P. D. G.: Mások tapasztalatait, visszajelzéseit, véleményét hallgatva más városokból, elfogulatlanul is azt kell mondjam, magas színvonalat képviselünk.

Korosztálytól függően változik az, hogy mit kapnak itt nálunk az emberek. A kicsikben, főként a lányokban megvan a báj, a szépre való hajlam; motiválóként hat rájuk, ha megmutatok néhány kidolgozott gyakorlatot, megmutatom, hogy mivé válhatnak a tánc segítségével. A kitartásuknak köszönhetően nagyon hamar lehet fejlődést tapasztalni. Most indult egy 4-6 évesekből álló csoportom, és az első néhány hét azzal telt, hogy fegyelmezettséget tanultunk. Ez az első lépés. Szerintem minden ember ösztönösen biztonságban érzi magát ott, ahol rend van, nincs szétszórtság, zaj; ha kérdeznek, válaszolok, de annak, hogy mi volt otthon az ebéd, vagy nagytata mit vásárolt tegnap nekik, nincs helye a táncteremben. Mindig jó példákat hozunk fel, pozitívan gondolkodunk. Ők is látják a saját fejlődésüket, és ez örömmel tölti el őket. Minden órán tanulunk, minden órán kapnak egy építőkockát, amiből majd év végén készül egy vár, ebből áll össze az előadás. Fontos a rendszeresség, hogy ne hiányozzanak, mert ha egy óra is kiesik, akkor lemaradnak. A kívülálló el sem tudja képzelni, mennyi munka van egyetlen ívelt mozdulatban, hogy az szép, színpadra való, táncos legyen.

Ahogy nőnek, már életstílussá válik a tánc, ekkor már heti négy órát edzenek, kordában tartják az izmaikat, a testüket. Szépérzéket, stílust tanulnak, teljesen más lesz az egyéniségük, mint abban az esetben, ha nem táncolnának. Természetesen, mint mindenhol, itt is van kivétel, de mi próbáljuk arra is nevelni őket, hogy az életben sehol se legyenek szétszórtak, fegyelmezetlenek. És végül, de nem utolsósorban: a csapatot, az összetartozás élményét, a közös munka örömét kapják itt, de ugyanakkor a kudarcokat is együtt viseljük el.

stepdance1

– Hogyan néz ki egy évad a StepDance csapatában?

P. D. G.: Nem járunk versenyekre, mert több év után az a tapasztalatunk, hogy nem igazságosak, ezenkívül nagyon költségesek: benevezési díj van, szállást, utazást kell fizetni. Nekünk az a célunk, hogy minél több gyermekkel megszerettessük a táncot anyagi helyzettől függetlenül: olyan gyermekek járjanak hozzánk, akik értékelik a táncot, az anyagi fedezet soha ne legyen hátrány. Úgy gondolom, sokkal nehezebb minden évben újat mutatni a szülőknek egy-egy fellépésen, mint egy idegen bírót elkápráztatni egy másfél perces produkcióval. Egy telt házas előadás, ahol állva tapsol a közönség, nekünk sokkal nagyobb érdem és elismerés, mint egy versenyen való részvétel.

Gyergyószentmiklóson, Csomafalván és Remetén vannak csoportjaink, akikkel fellépésekben gondolkodunk. Nagy előadást évente általában négy alkalommal szervezünk, mindegyik csoporttal évente egy gálaműsort állítunk össze, ezenkívül rengeteg felkérésnek teszünk eleget. Ez utóbbi másfajta munkát igényel, hiszen színpadra más produkció kell, mint egy étterembe, egy kisszínpadra, a szabadtérre vagy egy táncfesztiválra.

Nyaranta tánc- és edzőtáborokat tartunk: Gyergyóremetén minden évben a helyi önkormányzat finanszírozza a tánctábor költségeit, itt a gyermekek technikát, lépéseket tanulnak. A borzonti Dorka Panzióban edzőtábort tartunk, aminek teljesen más jellege van, az edzésről szól. Három-négy ilyen egyhetes táborunk van, úgyhogy nem sokat pihenünk nyáron sem…

– Nektek, oktatóként milyen lehetőségeitek vannak a fejlődésre, a tanulásra?

P. D. G.: Vallom azt a nézetet, hogy a táncost nem a technikája, hanem a szenvedélye teszi naggyá – ezt magamon is tapasztalom, hiszen számomra a tanulás nagy része autodidakta módon történik. Amikor az ember elér egy bizonyos szintet, akár oktatóként, akár táncosként, már tud önállóan kitalálni lépéseket, tudja magát fejleszteni. Ma már a világhálóról is sokat lehet tanulni: szép mozdulatokat, tánclépéseket. Ezenkívül járunk fejlesztő kurzusokra, versenytáncos edzőkkel tartjuk a kapcsolatot főként Magyarországról, igyekszünk nemzetközileg is elismert oktatókkal dolgozni.

Tavaly részt vettünk egy nemzetközi castingon, hogy kipróbáljuk magunkat. A vizsgáztató bizottság Miamiból jött, és kaptunk is egy felkérést luxushajón táncolni, ami nagy lehetőség, de mégis az itthon maradás mellett döntöttünk. Szeretnénk minél több gyermeknek megadni a tánc által a fejlődés lehetőségét.

stepdance2

– Úgy gondolom, nagy kihívás lehet egy kisváros színpadán nagyot alkotni, merészet álmodni. Mennyire lehet az embereket megnyerni egy-egy produkcióval? Milyen visszajelzések jönnek a közönség részéről?

P. D. G.: Öt évbe telt, mire megtanultam, hogy csak azoknak a véleménye számítson, akikről tudom, hogy nem elfogultak, de nem is rosszindulatból mondják azt, amit mondanak. Persze hajlandó vagyok elfogadni a negatív kritikát is, ha tudom, hogy jogos. Mi egyformán kezeljük a gyermekeket, és a teljesítményük alapján értékeljük őket, természetesen figyelembe véve, ha valakinek családi problémája van, vagy hosszabb ideig beteg volt. Nagyjából szeretek tudni róluk, de szoros kapcsolatot nem ápolok a szülőkkel, hogy még véletlenül se merüljön fel az a lehetőség, hogy emiatt kivételezek némelyik gyermekkel. A szülők közül kevesen mondják el a véleményüket, és ha mégis megteszik, akkor többnyire mindig ugyanazt mondják. Így a visszajelzést másképp értelmezem, például a legutóbbi gyergyói előadásunk alkalmával kétszer adtuk elő egymás utáni estéken a produkciót, és igényelték volna a harmadikat is, csak már foglalt volt a színpad – számomra ez az igazi elismerés.

– Ketten vezetitek a táncklubot. Hogyan osztjátok meg a munkát egymás között?

P. I.: Én Gyergyócsomafalván és Gyergyóremetén oktatok, ugyanitt Gabika felel a moderntánc-csoportokért, és az ő feladata a gyergyószentmiklósi csoportok oktatása. Heti egy alkalommal felnőtt hobbitáncosoknak is vannak órák városunkban, ami az én feladatom. Előadások idején a színpadi díszlet és a ruhák megtervezése a Gabika feladata: nagyon jó ötletei vannak, szárnyal a fantáziája, és ebből születnek az előadás azon részei, amelyek nagyon szívhez szólóak. Néha én szoktam visszafogni, hogy az előadás ne legyen túlságosan elvont… Az enyém a technikai rész, de amúgy mindent közösen megbeszélünk.

A koreográfiákat úgy találjuk ki, hogy mindenki látszódjon, táncoljon, mindenkinek legyen szerepe úgy, hogy figyelembe vesszük a képességeit.

P. D. G.: A színpad díszítésében a nagylányok is szoktak segíteni, és a kisebbek már alig várják, hogy ők is akkorák legyenek, hogy rájuk bízzam ezt a feladatot.

– Hogyan vélekedtek eddigi tapasztalataitok alapján: mitől lesz valaki jó táncos?

P. D. G.: A kitartásától! A rendszeres gyakorlattól, mert idővel mindenki meg tudja tanulni a lépéseket, a technikákat – nyilván szükséges az adottság, az elhivatottság és a motiváció is… Mindig magamat hozom fel példaként: egyetemistaként tanultam, táncoltam és oktattam is, középiskolás koromban pedig bejártam Csíkszeredába oktatni, miközben készültem az érettségire. Semmi sem lehet kifogás, ha valaki meg akar valamit csinálni!

P. I.: Elhatározás és akarat – ez a kettő a legfontosabb. Mi oktatóként mindent megteszünk azért, hogy aki szeretne fejlődni, annak mindene meglegyen ehhez. Szerencsések vagyunk, hiszen nagyon jó táncosaink vannak, jó előadásokat tudunk létrehozni, mert szeretik, akarják, hogy együtt alkossunk. Persze kell egy kicsi tehetség is, viszont a munkából sokkal nagyobb rész szükséges.

 

Tekintsen meg egy rövid videót a StepDance előadásairól itt.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY

5 × 5 =