MEGOSZTÁS

Marosvásárhelyi származású vagyok, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) végeztem, kommunikáció és közkapcsolatok szakon. Az egyetem befejezése után két évig Ausztriában éltem, és múlt év decemberében költöztem ki Amerikába.

Igazából mindig is vonzott a külföld. A Student Travel számtalan diák számára biztosít szezonális munkát az Egyesült Államokban. Nem egy ismerősöm költözött ki 3-4 hónapra Amerikába, de ha öt évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy egy napon majd én is belekóstolhatok az „amerikai álomba”, akkor biztosan szemberöhögtem volna. Közel egy éve élek itt, de néha elgondolkozom azon, hogy vajon mindez tényleg  velem történik-e.

 

A történetem dióhéjban úgy kezdődött, hogy miután 2012 nyarán hazaköltöztem néhány hónapra Ausztriából, futólag megismerkedtem a férjemmel, aki mellesleg amerikai származású. Két hétre rá várt rám az új osztrák meló. Kezdetben távkapcsolatot folytattunk, rá egy évre összeköltöztünk, aztán egy újabb év múlva otthon összeházasodtunk, és ezután elkezdődött a hosszadalmas és komplikált vízumkérelem folyamata. Sokan bizonyára azt gondolják, szerencsém volt, de kijutni az Államokba korántsem olyan egyszerű. Én mindig azt mondom, hogy mindennek ára van. Persze a szomszéd pázsitja mindig zöldebb…

A vízumkérelem jóváhagyása után lehetővé vált számomra, hogy ideköltözhessek. Hat hétre rá megkaptam a zöldkártyát, ami a munkavállalási engedélyt is magába foglalta. A beilleszkedés – úgy gondolom – egy hosszú folyamat, nálam még mindig tart. Otthon azt gondoltam, mivel beszélem az angolt, és van külföldi tapasztalatom, illetve mivel Ausztriában elég jól feltaláltam magam, Amerikában még könnyebb dolgom lesz. De azzal nem számoltam, hogy egy óceán választ el Európától, és egy másik kontinensre költözöm. Itt minden, ismétlem, MINDEN teljesen más, mint Európában. Az egészségügyi, az oktatási, az adózási rendszer, az, ahogyan az emberek szocializálódnak, a közlekedési eszközök, és még sorolhatnám. Néha úgy éreztem magam, mint az elefánt a porcelánboltban. Az otthoni barátoknak, ismerősöknek sokszor hiába is mesélek dolgokat, hiszen nem itt élnek… Ehhez még hozzátenném azt, hogy az angol korántsem könnyű nyelv. Georgia államban megvan a sajátos, ún. déli akcentus, számtalan szófordulattal és szlenggel együtt. De szerintem költözhet az ember bármelyik külföldi országba, a nyelvi akadály mindenhol fennáll.

 

A vízum megszerzésének lépései

A vízummal kapcsolatos ügyintézés többszakaszos folyamat. Házasságkötés után először is be kellett nyújtanom a bevándorlási kérelmemet az USA Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalánál (USCIS). Miután a USCIS jóváhagyta a bevándorlási engedélyt, továbbította azt a Nemzeti Vízumközpontnak (NVC). Ezután különböző díjak kifizetésére, hitelesített, angolra fordított okmányok benyújtására került sor. A folyamat része ezenkívül különböző írott bizonyítékok benyújtása, ami azt igazolja, hogy a házastársi viszony nem érdekházasságon alapszik, és nem csupán a zöldkártya megszerzésére irányul. Az ügyet ezután a bukaresti nagykövetségnek továbbították, ahol sor került egy interjúra, amit az NVC által kijelölt orvosi rendelőben elvégzett egészségügyi vizsgálatok előztek meg. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy egy amerikai állampolgár magyar házastársa automatikusan hozzájuthat az amerikai állampolgársághoz, ami korántsem igaz. Nekem pillanatnyilag két évre szóló zöldkártyám van, amit annak lejárta, továbbá újabb formanyomtatványok benyújtása után hosszabbíthatok  meg további tíz évre.

Az amerikaiakról köztudott, hogy nagyon segítőkészek és barátságosak. Ez igaz is a legtöbb esetben, ami a szolgáltatásaikat illeti. Viszont ugyanúgy vannak intézmények és bevásárlóközpontok, ahol egyes alkalmazottakról lerí, hogy utálják a munkájukat, és ezt a magatartásukban is kinyilvánítják. Ami az ügyintézést illeti, elég nagy profizmus jellemzi őket. Hivatalos iratok kiállítására, például társadalombiztosítási kártyára vagy jogosítványra kevesebb mint két hetet kellett várnom. Vásárláskor, ha az illető meggondolja magát, egy hónapon belül visszatérítheti az árut, és visszafizetik neki a szolgáltatás teljes összegét, ugyanez érvényes bizonyos éttermekben, ha például nagyon hosszú időbe telt a kiszolgálás.

 

Itt sincs kolbászból a kerítés

Ami a megélhetést illeti, azt tapasztalom, hogy itt sincs kolbászból a kerítés. Az utóbbi években a gazdasági rendszer korántsem olyan fényes. A minimálbér államok szerint változik, itt 7,25 dollárt fizetnek egy órára. Az albérletek átlagban 500 dollárnál kezdődnek, ezenkívül ott vannak a számlák, az autóbiztosítás, a benzin, a kaja, az egészségügyi biztosítás, az adó.  A telefonszámla és az internet az otthonihoz képest igen magas.

Én megközelítőleg 1200 dollárt keresek havonta. A fizetésem nagy része elmegy a bérre, a közköltségre és az élelmezésre, egyelőre viszont – „pályakezdő” és külföldi lévén – nem panaszkodom.

Azt tapasztalom, hogy egy amerikai átlagban jóval többet dolgozik, mint egy európai. Sokaknak 2-3 munkahelye van. A szabadság időtartama egy évben csupán két hét, és van olyan, akinek még ennyi sem jut ki. Az egyetemisták körében is nagyon elterjedt, hogy munkát vállalnak, hiszen valamiből fizetni kell a diákhitelt, mivel a felsőoktatás méregdrága.

Az életmód nagyon eltérő itt. Bár az USA-ban él a legtöbb elhízott ember, mégis többet sportolnak itt az emberek. Ha valaki kocog melletted, az már-már fel sem tűnik, mivel itt ez a normális. Otthon, ha kimentem kocogni, biztos megnéztek az emberek.

Amit szerintem mi, európaiak elleshetnénk tőlük, az a lazaságuk. Nem érdekli őket, ha lyukas polóban mennek ki az utcára, vagy éppen strandpapucsban buliznak. Egy rosszul vagy szerényen öltözött egyén lehet, hogy dúsgazdag, és mégsem látszik rajta. Továbbá hihetetlen, hogy milyen jó a beszélőkéjük, és mennyire barátságosak. Egy idegennel úgy csevegnek, mintha évek óta ismernék egymást. De ott van az is, hogy néha az az érzésem, hogy nagyon felszínesek. Kerülik a konfrontációt, ezért nem mondják meg direkt módon például azt, hogy mit is gondolnak rólad. Ha ki kell kerülniük téged, akkor elnézést kérnek, de közben lehet, hogy magukban azt gondolják, mekkora barom vagy.

Szerintem egyik társadalom sem jobb a másiknál, csupán más. A férjem is számtalan nehézséggel kellett megküzdjön, míg Európában élt, mivel teljesen máshogy szocializálódott, mint mi, erdélyiek.

benedeknoemi1

 

„Mióta itt élek, elkezdtem jobban kötődni a saját kultúrámhoz”

A hazaköltözés nem szerepel eddigi terveim között. Annak ellenére, hogy számtalan kihívással kell szembenéznem nap mint nap, mégis úgy érzem, valamiért itt a helyem, talán a személyes fejlődésem miatt. De soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Ausztriából sem szerettem volna hazaköltözni, de aztán máshogy alakultak a dolgaim. Honvágyam nincs, szeretem a változatosságot. Ugyanakkor, mióta itt élek, elkezdtem jobban kötődni a saját kultúrámhoz, olyan értelemben, hogy méltányolni tudok olyan kulturális értékeket, amelyeket, amíg otthon tartózkodtam, esetleg figyelmen kívül hagytam. Eckhart Tolle azt mondja, ha az életed első húsz évében egy bizonyos kultúrában élsz, akkor kondicionálva leszel anélkül, hogy ennek tudatában lennél. Minden kultúrkör kondicionál valamire. Én ebből szerettem volna kitörni. Engem nem annyira egzisztenciális okok motiváltak a külföldre költözésemben, mintsem inkább a fejlődés iránti vágyam, az, hogy új dolgokat tapasztalhassak meg. De ha valakinek fontos a szülőföld, és otthon akar érvényesülni, azzal sincs semmi baj. Mindenkinek a saját útját kell járnia.

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ