SHARE

A 2015-ben útjára induló vállalkozás egy bohókás ötletből indult, amikor néhány székelyudvarhelyi fiatal eldöntötte, hogy szeretne valami egyedit készíteni. A sok munka, a piacra való betörés nehézségei mind meghozták gyümölcsüket, és egy röpke másfél év alatt már óriási népszerűségnek örvendenek. Termékeik országszerte híresek, de kiegészítőik eljutottak már Torontóba, Mexikóba, Londonba és Norvégiába is.

Fából vaskarika helyett ők csokornyakkendőket, mandzsettagombokat, nyakkendőtűket, zsebdíszeket, kártya- és készpénztartókat készítenek fából. Történetükről Panaite Toma és Szakács Réka mesélt.

 

– Mikor fogalmazódott meg a gondolat, hogy elindítjátok sok szempontból egyedinek számító vállalkozásotokat?

– Vállalkozásunkat 2015 márciusában indítottuk el hosszas töprengés után, egy nagyon gyors váltással a mélyvízbe dobtuk magunkat, ha lehet így fogalmazni. Azért mondom, hogy hosszas töprengés után, mert maga az ötlet, hogy mit fogunk készíteni, nem volt meg, csak abban értettünk egyet, hogy mindenképp valami különlegeset szeretnénk, amivel tényleg kitűnhetünk a tömegből. A csokornyakkendő-készítés benne volt a pakliban, de nem a hagyományos módon, hiszen úgy irtózatosan nehéz lett volna újat vagy éppen meglepőt mutatni, kreálni.

Honnan jött az ötlet? Miért éppen csokornyakkendőkkel kezdtetek el foglalkozni?

Teljes mértékben elvetettük azt a lehetőséget, hogy hagyományos módon készítsünk csokornyakkendőket, ennek ellenére mégis úgy gondoltuk, hogy magában a termékben van potenciál, csak egy másik elgondolásban. Tehát az ötlet igazából egy elég hosszas kutatás után jött, ez idő alatt ugyanis azt kerestük, hogy milyen egyéb anyagból lehet elkészíteni ezeket a csokornyakkendőket. Rábukkantunk erre a koncepcióra, és rögtön meg is tetszett. Pillanatok alatt tudtuk, hogy ez lesz az, amit kerestünk. Tehát a félreértések elkerülése végett: nem azt mondom, hogy mi találtuk ki a fából készült csokornyakkendőket, hanem azt, hogy előttünk már valaki készített ilyet talán Kanadában, nekünk pedig az volt a célunk, hogy ezt a kezdetleges formát újragondoljuk és tökéletesítsük. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is, hiszen rögtön hét különböző modellt készítettünk. Természetesen a legnagyobb figyelmet annak szenteltük, hogy a mennyiség soha ne menjen a minőség rovására.

Melyek voltak az első lépések a vállalkozás elindításakor? Milyen nehézségekkel találtátok szembe magatokat?

Az első lépések a kezdeti öröm után iszonyú nehezek voltak. Rájöttünk, hogy fával dolgozni nem is olyan egyszerű dolog, és rengeteg akadályba ütköztünk, amíg elkészült az első, számunkra tökéletes darab. Az anyagok beszerzése és minden egyéb, ami a termeléssel jár – ezek voltak az első lépéseink, és természetesen egy csapatot is össze kellett kovácsolni, ahol mindenki érti és tudja a dolgát.

Mivel mi nem értettünk a fa megmunkálásához, ezért a legnagyobb nehézséget maga a fa okozta. Elég sokszor fogtuk a fejünket, és tanácstalanul álltunk egy-egy szituációban, amikor nemhogy egy tökéletes terméket nem tudtunk előállítani, hanem minden kis dolog hatalmas fejtörést okozott a csiszolástól a pácolásig. Szóval a legnagyobb nehézség kezdetben a termék tökéletes előállítása volt, hiszen nekünk a legfontosabb akkor és most is a minőség.

patore7

– Milyen volt az ötlet megítélése a piacon?

A piac nagyon jól fogadott minket, hiszen Romániában elsőként futottunk neki a dolognak, ami nagyon szuper érzés volt, és még mai napig is az. Tehát a nagy többség pozitívan állt hozzánk, és örült, hogy felbukkantunk.

Mi a vállalkozás célkitűzése? Hogy kívánjátok népszerűsíteni a Patore’ márkát?

– Vállalkozásunk célja az, hogy megismerjenek minket az emberek, hogy tudják, hogy milyen termékeket forgalmazunk. Szeretnénk, ha mindenki látná, hogy egy kezdetben vicces vagy nevetséges ötletből sok munkával, odafigyeléssel és legfőképpen szeretettel mi mindent el lehet érni. Ezenfelül szeretnénk, ha mindig meg tudnánk lepni a vásárlóinkat, akár egy új termékkel, akár egy kis ajándékkal, hogy mosolyt tudjunk csalni az arcukra, és örömmel gondoljanak ránk.

patore1

Kik készítik el a termékeiteket?

– Termékeinket mi, vagyis a Patore’ csapata készíti el, jelen pillanatban négyen vagyunk, négyen alkotunk szorgosan, ki-ki a maga területén. Mindenkinek megvan a dolga, megvan a feladatköre, és arra törekszünk, hogy mindig, minden helyzetben a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból. Szerencsések vagyunk, mert nagyon lelkes csapat a miénk, és mindenki élvezi azt, amit csinál.

Milyen típusú termékekre van inkább kereslet? Milyen korosztály igényli ezeket?

Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb igény van a termékeinkre. Az emberek kezdik egyre jobban értékelni a természetes dolgokat, és nem utolsósorban a kézzel készült termékeket. Örülünk az egyre növekvő népszerűségnek.

Tapasztalataink szerint a húsz és negyven év közöttiek azok, akik a leggyakrabban vásárolnak tőlünk. Persze mindig van különleges eset, amikor például épp egy kisgyerek keresztelőjére kell készítenünk valami szépet, vagy egy stílusos hatvanévesnek valami nagyon különlegeset a monogramjával ellátva.

– Mit gondoltok, mi az oka annak, hogy leginkább a fiatalok és a fiatal középosztály tetszését nyerték el a termékek?

Minden a stíluson, az  ízlésen és a nyitottságon múlik. Nyilván a húsz és negyven év közöttiek a legnyitottabbak az újdonságokra, és ők azok, akik előtérbe helyezik a kézzel készített kiegészítőket. Természetesen nem lehet a vásárlóinkat semmiféle szempontból beskatulyázni, de abban biztos vagyok, hogy mindannyian jó ízléssel rendelkeznek.

patore3

– Milyen felületeken értékesítitek a termékeket? Vásárokra, kiállításokra is eljártok?

Vásárokra nem nagyon szoktunk járni, mivel a mi célcsoportunk inkább online rendel. Tavaly egy dizájnerkiállításra voltunk hivatalosak Kolozsvárra, ott részt is vettünk, és nagyon örültünk, hiszen rengeteg olyan emberrel találkoztunk, akik hozzánk hasonlóan őrült dolgokat, termékeket készítenek, szenvedéllyel és szeretettel.

Milyen viselethez érdemes párosítani ezeket az egyedi kiegészítőket?

A Patore’ termékei remekül illenek egy elegáns vagy ünnepélyes viselethez, ugyanakkor egy teljesen hétköznapi öltözetet is egyedivé tudnak varázsolni. Úgy gondolom, hogy az emberek bármilyen ruha-összeállítással és bármilyen alkalomra is viselik nyakkendőinket, az mindig egy  különleges alkalom számukra, és ez hatalmas boldogsággal tölt el minket.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY

6 − 4 =