SHARE

Nem is tudom, hirtelen hol kezdhetném, érzéseket nehéz leírni. Az a személy vagyok, aki szereti mélyen élni az életet, az örömöt, a csalódottságot egyaránt. Ebben a külföldi élet sem eltérő az otthonitól. Nem is tudom, szétválasztható-e a kettő… Az, hogy hogyan boldogulsz egy idegen országban, esetemben én Németországban, otthonról indul. Otthoni érzések határoznak meg, hogy mennyire vagy nyitott, kitartó, majd lassan ehhez az alaphoz hozzájön a kinti tapasztalat, az idegen kultúra, más nézetek, és az ember akaratlanul is változik. Én közel három éve élek Németországban, 21 éves vagyok.

 

Au pair lányként kezdtem, először Oldenburgban. Ez egy gyönyörű kisváros Bréma közelében, sok-sok biciklivel és mosolygós németekkel. Hihetetlenül nagy szerencsém volt, egy kivételesen kedves családnál laktam. Másfél éves ott-tartózkodás után sok kérdés tevődött fel bennem, hogy szeretnék-e maradni, vagy inkább hazamennék.

Az érettségi után néhány hónappal indultam el szerencsét próbálni, mert az otthoni anyagi helyzetem nem engedte, hogy továbbtanuljak, és mellesleg Németországban lakni (úgy igazán), amióta az eszemet tudom (és bárki, aki ismer tanúsíthatja), nagy álmom volt. Eddig egy percig sem bántam meg, hogy így döntöttem. Au pairként az ember nem keres sokat, csak úgynevezett zsebpénzt, ami 300 euró körül mozog, így anyagi téren nem álltam sokkal jobban, mint otthon, és nem is ajánlom ezt a munkát senkinek, akinek a pénzkeresés a fő motivációja.

A nyarakat rendszerint otthon töltöttem, amikor azon gondolkodtam, hogy megbánnám-e, ha nem jönnék vissza Németországba, és valami egyértelműen azt súgta, hogy vár még rám valami kint. Nem sokkal azután, hogy eljöttem az első családtól, aláírtam egy szerződést egy másik családdal, igen, au pairként is köt az ember szerződést, hiszen tudjuk, hogy a német bürokrácia páratlan. Itt mindenről bizonyítvány van, mindenhol precízen végzik a munkát. Persze néha talán zavaró, hogy minden ilyen szervezett, de aztán az ember rájön, hogy ez alapkövetelmény ahhoz, hogy egy rendszer jól működjön. Gondolok itt az egészségügyre, és még sorolhatnám. Három év alatt sosem volt olyan élményem, hogy valaki csúnyán esetleg sértően vagy lenézően beszélt volna velem. Sőt a németek értékelik, ha te is beszélsz németül vagy legalábbis próbálkozol. Ez szerintem nagyon fontos.

koszaemoke2

 

Legyőztem a félelmeimet, és újra nekivágtam

Így újra nekivágtam, de ezúttal a csodálatos Dél-Németországot szemeltem ki. Jelenleg Stuttgartban élek. Fontos szempont volt számomra, hogy második nekifutásra egy nagyvárost válasszak. Kíváncsi voltam, hogyan boldogulok itt, és hogyan győzöm le a metrózástól való félelmemet. Ez talán most furcsán hangzik, de mindenkinek másfajta félelmei vannak. Fontos, hogy szembenézzünk velük, és ezáltal jobban megismerjük önmagunkat.

Miután az ember hozzászokik az új városhoz, a környezethez, akkor jön rendszerint a második szakasz, amikor embereket ismer meg. Au pairként van lehetőség német nyelvkurzusra járni, ahol aztán a világ minden tájáról vannak emberek. A napokban egy kedves nő mellett ültem németórán, aki Peruból jött. Nem tudom szavakba önteni, hogy milyen csodálatos érzés volt vele beszélgetni. Megemlíteném tapasztalatként, hogy a dél-amerikai emberek a spanyolokhoz hasonlóan hihetetlenül kedvesek, közvetlenek és barátságosak. Az olaszok hangosak, a finnek furák. Sosem tudtam például eldönteni, hogy kedves Atso barátomnak Helsinkiből épp milyen hangulata van. Au pairként dolgozni nemcsak hatalmas élményt, hanem rengeteg lehetőséget is jelent. Az embernek van szabadideje, amit én rendszerint utazással töltöttem el.

A mai világ nagy előnye, hogy majdnem mindenhol vannak ismerőseink, barátaink, akiket meglátogathatunk. Így sok új helyet, országot felfedezhetünk, és azokkal lehetünk, akiket szeretünk. Márpedig az utazásnál aligha van jobb dolog az életben, még akkor is, amikor kissé gyomoridegem van a repülőtéren a biztonsági ellenőrzés miatt.

Ez idáig – kapcsolatok terén – nem véletlenül beszéltem csak külföldi emberekről. A németek ugyanis nehezen engednek be a „belső körbe”. Szóval csak úgy, az utcán vagy egy szórakozóhelyen nincs nagy esély velük beszélgetni. De az ilyen dolgokat mind hozza az élet. Ez csupán az én meglátásom, nem biztos, hogy ez mindenkinél így van.

Viszont például ha az ember lakást keres, és nyitott arra, hogy együtt lakjon más emberekkel, jó esély van arra, hogy ott megismer, kihangsúlyozom, tényleg megismer jófej németeket, akik később talán barátok is lesznek, nemcsak lakótársak. Nekem személy szerint sosem az volt a célom, hogy rengeteg barátom legyen, én inkább keveset és igazat akartam. Így van ez most is. Ha már a lakásról beszélünk, megemlíteném, hogy Stuttgartban nehéz lakást találni. Az árak elég magasak, de még mindig olcsóbb, mint például München. Sajnos részletekbe nem tudok belemenni, mert igazából még nekem sincs e téren saját tapasztalatom. Itt élő ismerőseimtől úgy tudom, hogy egy hónapban legkevesebb 700 euró szükséges a megélhetéshez. Ebben benne van a lakás mellékköltségekkel, az alapbiztosítások, az utazási bérlet és az élelmiszer.

Ha össze kellene hasonlítanom a németeket az otthoni emberekkel, eleve nehéz lenne, mert pozitívumok mindkét esetben léteznek, akárcsak negatívumok. Amit kihangsúlyoznék: a németek udvariasak, segítőkészek, precízek, az utcák rendezettek, és fontos nekik, hogy a jól felépített rendszer megfelelően működjön. Az otthoni ember viszont valamilyen szinten szabadabb, nem köti az a sok biztosítás.

 

Az otthont semmi sem pótolja

Végezetül a hazaköltözésről ejtenék néhány szót. Azt hiszem, és mindig is azt hittem, hogy az ember bárhol képes kellemes otthont teremteni, ha szerető emberek veszik körül. Azt gondolom viszont, hogy az otthoni környezetet, tájat, ami mélyen a szívünkben van, semmi sem tudja pótolni, és nem is szabad hogy pótolja. Valószínű, hogy hamarosan én is hazamegyek, de addig is, amint már írtam, úgy érzem, még vár rám valami itt, vagy talán egy másik országban. Írország azért nem lenne rossz…

koszaemoke5

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY

11 + kettő =