SHARE

Sokszor az általunk természetesnek vélt dolgok más személyek és családok számára nem is annyira egyértelműek. Az, hogy egy kisgyerek csak hírből ismerje az egzotikus gyümölcsöket, vagy hogy egyik délutántól a másikig egyetlen szelet kenyeret egyen, egyenesen elfogadhatatlan. Az idős kor magányát, sok esetben kitaszítottságát is csak kevesen tudjuk átérezni. Székelyudvarhelyen azonban van egy olyan önkéntes csoport, amelynek tagjai arra törekednek, hogy mosolyt csaljanak azon személyek arcára, akiknek az öröm kevés alkalommal adatik meg. Az Egy Mosoly az Életért Egyesület egyik alapítójával és egyben elnökével, Lőrincz Edittel beszélgettünk munkájukról, tevékenységeikről és a Harmatcseppek önkéntes csapat különlegességéről.

 

– Milyen célokkal indították el az egyesületet? Hogyan álltak a diákok a kezdeményezéshez?

– Mindig is szociálisan érzékeny voltam. Magam is részt vettem önkéntes szolgálatokban, és arra gondoltam, nagyszerű dolog lenne itthon is kipróbálni, hogyan működne az önkéntesség az ifjúság körében. 2009 őszén hirdettük meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, hogy önkéntes csoportot szeretnénk indítani. Nagyon nyitottak voltak rá a diákok, de az első találkozást követően csupán négyen maradtak. Kezdetben a szombatfalvi öregotthonba jártunk havi rendszerességgel, egy idő után azonban rájöttünk, hogy szponzorok, támogatók, pályázatok nélkül nem tudunk működni, vagyis jogi háttérre van szükségünk. Ezért két kolléganőmmel, Papp Csillával (szociális munkás) és Nagy Máriával (asszisztensnő, pszichológus), valamint Vasas Enikővel (ügyvéd) megalapítottuk az Egy Mosoly az Életért Egyesületet. Az első időszakban a támogatók megkeresése, majd azoknak az intézményeknek a felkutatása kapott nagyobb hangsúlyt, amelyeknek szüksége lehet a munkánkra.

Egy idő után a diákok egymástól hallottak a különböző programlehetőségekről, megosztották élményeiket egymással, így egyre többen kezdtek jelentkezni más iskolákból is. Volt olyan évünk, amikor negyvennégy diák alkotta a csoportot, és vett részt az önkéntességben. Nagyon nehéz volt ennyi gyermekkel együtt dolgozni, összehangolni a programokat, hiszen más iskolákból is voltak tagjaink. Ekkor úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a Harmatcseppek Szeretetszolgálatot, amelynek tagjait csak a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai alkotják, de az egyesület egyéb szociális tevékenységeibe bevonunk bárkit, aki hajlandó mások megsegítésére munkát, szabadidőt áldozni. Jelen pillanatban huszonhat aktív önkéntessel dolgozunk, ezenkívül számos régi Harmatcsepp-tag is visszajár hozzánk.

mosolyazeletert

– A Harmatcseppek csoport elsődleges célja mosolyt csalni a rászorulók arcára. Meséljen a tevékenységeikről.

– Jelenleg rendszeresen látogatjuk a szombatfalvi és a lókodi öregotthonok lakóit. Mindig készülünk valamilyen programmal, tevékenységgel; az ünnepköröknek megfelelően adventikoszorú-készítést, szüreti bált, karácsonyi, farsangi műsort szervezünk. Az a célunk, hogy arra a rövid időre, amíg velük vagyunk, az idősek elfeledjék a problémáikat.

Az öregotthonokon kívül a Böjte Csaba atya által működtetett sófalvi, kápolnási és zetelaki gyermek- és napközi otthonokba is ellátogatunk, ahol anyagilag hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekek élnek. Az otthonok vezetői 2012-ben kerestek meg, hogy nagyon szívesen fogadnának bennünket, hiszen a gyerekeknek nagy szükségük lenne barátokra, példaképekre, motivációra, egyszóval olyan kapcsolatokra, amelyek esetleg új irányt is mutathatnának életükben. A találkozásokra mindig valamilyen tematikus beszélgetéssel, foglalkozással készülünk, kézműves-tevékenységeket tartunk, vagy beszélgetünk az emberi, családi kapcsolatokról, a higiénia fontosságáról, de a legalapvetőbb elsősegélynyújtásról is tartottunk már bemutatót nekik. Persze nemcsak munka és tanulás van, mindig szorítunk időt a játékra, a dalolásra és az „óriásadag” gyümölcssalátákra is.

A Harmatcseppek tevékenysége évről évre bővül. 2013-ban szerveztük meg először a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium szintjén a cipősdoboz-akciót, amelyre első körben kilencven csomag érkezett, tavaly azonban már kétszázötven csomagot gyűjtöttek össze diákjaink. A begyűjtött ajándékdobozokat nemcsak az általunk látogatott napköziotthonokba visszük el, hanem próbálunk megajándékozni minden olyan közösséget, ahol valóban szükség van erre, ahol örülni tudnak neki.

Egy másik ilyen, sok fiatalt megmozgató akciónk a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtési akció, a Hozz egy…!, amelynek sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint a több száz kiló élelmiszer, ami általában két nap alatt gyűl össze.

– Az idősotthon lakói, valamint a napközi otthon gyermekei számára mit jelent az önök kis csapata?

– Azt tapasztaljuk, hogy nagy szeretettel fogadnak bennünket, bárhová megyünk. Az idősek esetében azonban megfigyelhető egyfajta tartózkodás, félelem, zárkózottság is, hiszen az öregotthonokban sokan megkeseredtek, nem önszántukból és nem szívesen vannak ott. Őket sok esetben – mivel már nem tudnak megfelelően gondoskodni magukról – időhiányra hivatkozva helyezik el ilyen otthonokban a családtagok. Eleinte gyakrabban, aztán egyre ritkábban látogatják őket. Valószínűleg emiatt már nehezen hiszik el, hogy valaki szeretetből, csak értük, önként tesz valamit. Észrevettük, hogy az idősek valósággal megváltoznak látogatásaink alatt. Nevetnek, csevegnek, dalolnak velünk, elmesélnek történeteket az életükből, próbálják elmagyarázni, hogy valamikor nekik is volt családjuk, munkájuk, gyermekük, tartoztak valahová, valakihez. Elmondják, hogy ők is fontosak voltak, hogy szerettek, és szeretve voltak.

– Mit gondol, miért van szükség a Harmatcseppekre, a munkájukra?

– Munkánk során olyan dolgokat láthattunk és hallhattunk, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Volt olyan, amikor délután öt óra felé az egyik kisgyerektől azt hallottuk, hogy utoljára tegnap délután evett. Egy mikulási látogatás alkalmával támogatóinknak köszönhetően nagyon gazdag ajándékcsomagokat sikerült vinnünk a gyerekeknek. Ők kibontották a csomagokat, mindent alaposan szemügyre vettek, majd szépen visszacsomagolták az édességeket. Az egyik önkéntesünk megkérdezett egy kislányt, hogy miért nem esznek belőle, mire azt válaszolta: „mert ki kell tartson karácsonyig”.  Vannak dolgok, amikre már nincsenek szavak.

Minden látogatásunk végén mind az idősotthonokban, mind a gyermekotthonokban többször is megígértetik velünk, hogy ugye újra visszatérünk. És mi mindig megígérjük, és még be sem csuktuk az ajtót magunk mögött, már arról beszélünk, hogy mikor jövünk következőben. Nem lehet szabadulni azoktól a könnyes tekintetektől, amikor a kezünk után nyúlnak, és köszönetet rebegnek; a gyermekotthonokban a kicsik ölelésétől szinte már lépni sem tudunk, és nem akarnak engedni, tartanának még, de a sofőr bácsi már türelmetlen, menni kell, és hát még otthon is feladat van, tanulni kell holnapra.

A Harmatcseppek nevet egy idős bácsi adta, aki azt mondta, hogy számukra olyanok vagyunk, mint a harmatcseppek.

mosolyazeletert2

– Az önkéntesek számára mit jelenthet ehhez a csapathoz tartozni? Mit kapnak az önkéntes munka által?

– Az önkénteskedés, főleg szociális területen, egyszerre nehéz és rendkívül szép dolog. Volt olyan alkalom, amikor egyik öregotthonból hazafelé tartva mindenki sírt a buszon. Sokan ilyenkor döbbennek rá, hogy milyen szerencsések, és azok a dolgok, amelyeket eddig természetesnek véltek, más családoknál mennyire nem egyértelműek.

Sokszor hallom, hogy a mai fiatalok passzívak, nem törődnek mással, csak a számítógéppel, a mobiltelefonokkal, hogy csakis a Facebook, a virtuális világ érdekli, köti le őket. Én nagyon szívesen meghívnám az ilyen kijelentéseket tevő embereket, hogy jöjjenek velünk, és nézzék meg, milyen is egy ilyen szolgálat, és ezek a tinédzserek hogyan viszonyulnak, hogyan foglalkoznak az elesettekkel. Hiszem, hogy sok szülő nagyon meglepődne, és úgy érezné, nem is ismeri igazán a gyermekét. A szülők sokszor túlságosan óvják gyermekeiket a valóságtól, így nincs alkalmuk találkozni ilyen élethelyzetekkel, amelyek nagyon is sokat számítanának személyiségük fejlődésében.

A Harmatcseppekhez tartozni egyfajta önnevelés. Senki nem mondja meg nekik, hogy mit kell vagy mit nem kell tenni, nálunk semmi sem kötelező, senki nem kér számon. Sokszor előfordult, hogy kollégák kísértek el egy-egy látogatásra, de az ottlét annyira megviselte őket, hogy többé nem tudtak eljönni. Való igaz, én is sokszor érzem azt, hogy önkénteseink előtt fejet tudok hajtani, hiszen egy-egy helyzetben olyan természetesen, olyan szeretettel tudnak megnyilvánulni, nem biztos, hogy utánuk tudnám csinálni. Korban még kicsik, de emberségben már nagyok.

Nagyszerű dolog, és jó érzéssel tölt el, hogy önkénteseink több évvel az iskola befejezése után is visszatérnek hozzánk, hogy néhány programunkba besegítsenek, részt vegyenek, de többen az egyetemi évek alatt is keresnek olyan civil szervezetet, ahol önkénteskedhetnek. Hogy miért? Talán olyan érzést kapnak ezáltal, amit sehol máshol, és ezt nem akarják elengedni.

mosolyazeletert12

– Hamarosan Idősbarát internetes tanfolyamot indítanak. Milyen tapasztalatai vannak ezen a téren?

– Mivel több mint 15 éve felnőttek oktatásával is foglalkozom, rájöttem, hogy nagy hiba az idősödő korcsoportot összekavarni a huszon-harmincévesekkel. Az 55+ korcsoportnak már megváltoznak a tanulási szokásai, képességei, éppen ezért kidolgoztam számukra egy sajátos módszert, és ennek megfelelő tananyagot is. Most már több mint öt éve a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnak köszönhetően évente 45-50 idősödő végzi el a tanfolyamot nagy sikerrel. A legidősebb diákom nyolcvankét éves volt, de nagyon sokan a hatvanas-hetvenes éveikben járnak, és van bennük elég motiváció ahhoz, hogy megtanuljanak egy számukra teljesen ismeretlen dolgot. Nagyon sokuknak külföldön élnek a gyerekei, unokái, és azért szeretnék megtanulni a számítógép használatát, hogy könnyebben tarthassák a kapcsolatot velük. Örömmel veszem tudomásul, hogy a résztvevők a kezdeti félelmeiket legyőzve a tanfolyam időtartama alatt valósággal kivirulnak, megfiatalodnak, néha még csínytevéseket is elkövetnek, mint a diákok. Nagyszerű látni, hogy az elmagányosodás felé tartó személyek kinyílnak, és még barátságok is köttetnek.

Egy nagyon szép példám van arra, hogy miért is éri meg ebben a korban is tanulni. Egy alkalommal egy hetvenkét éves „tanítványom” sírva mesélte, hogy számára mekkora öröm volt, amikor Skype-on keresztül megnézhette néhány hónapos dédunokáját, aki nagyon távol él tőle. Elmondása szerint számára ez egy kisebb csoda volt, egy olyan csoda, amelyet nem lehet megfizetni.

mosolyazeletert8

– Miért fontos önnek az önkéntesség?

Rengeteg pozitív energiát kapok. Azok a hálás tekintetek, kézszorítások, ölelések rengeteg pluszt tudnak adni. Egy-egy nehéz pillanatban döbbenek rá, hogy az én óriásinak tűnő problémáim eltörpülnek, szinte semmiségnek tűnnek mások nehézségei mellett. Ilyenkor kicsit elszégyellem magam.

Így visszatekintve nem mondhatom azt, hogy az elmúlt hét év csupa sikertörténet. Voltak és vannak nehézségek, amikor elbizonytalanodik az ember, amikor a legjobb akarat mellett sem úgy sikerül minden, ahogy szeretnénk. Ilyenkor feltesszük a kérdést: vajon megéri? Tényleg muszáj továbbra is végezni ezt a szolgálatot?  De minden elbizonytalanodáskor jön valami pozitív megerősítés, ami újra erőt ad, és továbblendít a nehéz periódusokon. Tudjuk, hogy minket várnak valahol, és nekünk mennünk kell.

Elmondhatom, hogy most már egyre többen segítenek bennünket. Néha anyagi gondokkal küzdünk, pillanatnyilag úgy néz ki, hogy valamelyik programot nem tudjuk megvalósítani, de olyankor mindig érkezik segítség, egy-egy felajánlás. Az idei Fuss neki! elnevezésű akción például tíz személy ajánlotta fel, hogy szalad értünk, az egyesületünkért, a tevékenységeink támogatásáért. Olyan emberek, akiket nem ismertünk, és nem is találtuk a szavakat, amivel kifejezhettük volna hálánkat, köszönetünket. Számunkra ezek a megerősítések és visszaigazolások arra, hogy szükség van arra, amit csinálunk.

Jó lenne, ha más tanintézmények vezetői, tanárai is felismernék, hogy rettenetesen felgyorsuló világunkban mennyire fontos az önkéntesség, hogy már fiatalkorban fontos megtanulni az elfogadást, a segítségnyújtást, a felelősségvállalást a nehezebb sorsú embertársaink felé. Egy lelkes csapattal nagy dolgokat lehet véghezvinni. Olyan dolgokat, amelyekkel lelkiekben mindannyian csak épülhetünk.

 


 

gyerkoagotaGyerkó Ágota, 22 éves, Nagygalambfalva

A Harmatcseppek elindulása óta a csapathoz tartozom, és kimondhatatlanul hálás vagyok, hiszen az önkéntes munkának köszönhetően megtaláltam saját életutamat. Jelenleg a székelyudvarhelyi Szent Ferenc Egyesületnél autista és más sérült gyermekkel foglalkozom gyógypedagógusként.

Amikor tehetem, mindig visszatérek a Harmatcseppekhez, mert nagyon sokat köszönhetek nekik. Rengeteg szeretetet adó élményt kaptam, kezdve egy idős vak nénitől, aki a hangom alapján azt hitte, hogy egy rokona vagyok, egészen a kerekesszékes nénik, bácsik megtáncoltatásáig farsangkor. Szavakkal nehéz lenne kifejezni, hogy mit látunk az idősek szemében, amikor meglátogatjuk őket.

 

gyorfidalmaGyörfi Dalma, 20 éves, Székelyudvarhely

Amint bekerültem az iskolába, rögtön eldöntöttem, hogy szeretnék önkéntes lenni. Számomra mindig nagyon fontos volt a másokon való segítés. Az első alkalmakkor nem volt könnyű bizonyos helyzeteket kezelni, sokszor érzelmileg túlságosan kötődünk egy-egy rászorulóhoz, de mindenképp megéri. Olyan sok szeretetet tudnak adni az idős emberek és a gyerekek is, hogy bármikor, amikor időm engedi, visszatérek közéjük.

 

oroszxeniaOrosz Xénia, 21 éves, Kecset

Hozzám mindig is közel állt a másokon való segítés. Aztán egy barátnőmnek köszönhetően hallottam a Harmatcseppekről, és csatlakoztam. Volt olyan eset, amikor a meghatottságtól sírva jöttünk el mindannyian az öregotthonból, de volt olyan is, hogy együtt nevettünk az idősekkel, gyerekekkel.

A Harmatcseppek megtanította számomra, hogy igenis fontos vagyok, hiszen vannak, akik várnak rám. Ezeken a látogatásokon nemcsak mi adunk, hanem mi is rengeteget kapunk.

 

bordaspeterBordás Péter, 16 éves, Székelyudvarhely

Két éve önkénteskedem több szervezetnél is (Harmatcseppek, Civitas, Youth Bank). Számomra lelki megnyugvást jelent segíteni másokon. Az a mosoly, könnycsepp vagy köszönet, amit kapunk, mindent megér.

 

 

szekelykendeSzékely Kende, 15 éves, Homoródszentpéter

Idéntől kezdtem el önkénteskedni a Harmatcseppek csoportban. Ezelőtt már belekóstoltam ebbe a világba, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) keretében segítettünk a rászorulókon. A segítségnyújtás nem kötelező, azért csináljuk, mert jólesik, szívből jön.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY