SHARE

A kézdi- és sepsiszéki tanítók, óvónők Kocsis Annamária és Szőcs Imola tanfelügyelők kezdeményezésére és szervezésében 2016 adventjében a gyermekirodalom Háromszéken élő jeles képviselőivel – Fekete Vincével, M. Simon Katalinnal és Sikó-Barabási Eszterrel – találkoztak. A rendezvényeket követően Sikó-Barabási Eszterrel a meseírásról, továbbá megjelent és készülő köteteiről beszélgettünk.

 

– Első köteted 2013-ban jelent meg a rangos kolozsvári Koinónia kiadásában. Mit jelentett számodra a kötet megjelenése?

– Igazából az első kötet meséi már a megjelenés előtt életre keltek, mert több osztályba is bekérezkedtem felolvasni a gyerekeknek. Jó volt látni, hogy a kiadó is főként azokat a meséket válogatta bele a kötetbe, amelyeket a legjobban élveztek a gyerekek. A nagy változást az hozta, hogy a kolozsvári könyvbemutatónk végén egy kedves hölgy lépett hozzám mondván, hogy ő a Napsugár főszerkesztője, és konkrétan azért jött, hogy „levadásszon”. Azóta folyamatosan jelennek meg a meséim a Napsugárban és a Szivárványban, szebbnél szebb illusztrációkkal. Zsigmond Emese pedig valósággal mentora lett ezeknek a meséknek, amit ezúton is köszönök neki.

patakfalvi_szentgyorgy2

– Mit gondolsz, miért szeretik a gyerekek a meséidet? A történetük miatt? Vagy a nyelvi leleményesség lepi meg őket? Azon nevetnek például, hogy Szösz Ödön király ellen fellázad a (sz)össznép, és egyszer csak a küzdelemben „szösz szöszön” nem marad?

– Úgy érzem, főként azért szeretik, mert általában olyan helyzetből indul egy-egy történet, ami a gyerekek számára is ismerős. Aztán a szövegben szándékoltan nem szorítkozom a köznyelvi szavakra, eléggé önkényesen teremtek új szavakat, szókapcsolatokat, és néha teljesen váratlanul rímbe szedem a mondatokat, így például: „Ond és Kond, a két vakond, kiknek arra sincs gondjuk, ha eldugul a vakondlyuk. Egész nap a szirmot lesik, szemük róla le nem veszik. Hozzájuk toppant be Sára, a karcsú tulipánlányka. Elmondta, mi a gondja, s hogy szüksége van a sziromra.” A gyerekeket ez valahogy nem zavarja. A mesék története általában egy-egy izgalmas sztori, ami a gyermek számára önmagában is élvezhető, ám vannak benne olyan szintek is, melyek a felnőtt olvasó előtt tárulnak fel igazán.

patakfalvi_szentgyorgy3

– Milyen visszajelzéseket kaptál a felnőttektől?

– Sok pedagógus felhasználja ezeket a meséket az osztályában (főként a fent említett két lapban megjelent mesékre gondolok itt), ami nagyon jó. Rajtuk kívül már néhány felnőtt olvasóm is megtisztelt azzal, hogy izgalmas olvasmánynak nevezte meséimet. Egyébként úgy gondolom, nincs nagy különbség a gyerek és a felnőtt olvasó között.

– Első kötetednek már a címe – a Kabátvigasz, gombszomor – is jelzi a játékosságot, a humort, és azt, ahogyan a gyermek animisztikus, mágikus világképével egybehangzóan meséidben megelevenednek az élettelen tárgyak, konkréttá válnak az elvont fogalmak. Tudatosan törekszel erre, vagy ösztönösen alakulnak így a meséid?

– Tudatos a humor, a nyelvezet, a történet mozgalmassága, a feszültség megteremtése, hiszen az olvasót egy percig sem hagyhatom unatkozni, de csupán a fenti összetevőkből még nem lesz mese. Ha alázattal fogadom, s persze közben dolgozom is rajta, akkor általában a mesék megírják magukat. A legkedvesebb meséim így születtek.

patakfalvi3

– Nagyon rokonszenves nekem, hogy meséidben együtt szerepelnek a nagycsalád tagjai: a gyermekek mellett ott van az anya, az apa, de megjelenik a nagymama és a déditata is. Úgy tűnik, meghatározó volt gyermekkorodban a nagyszülők jelenléte.

A nagyszüleim kivétel nélkül mind, hogy úgy mondjam, nagy lelkek voltak. Anyai nagyapám például 32 évesen agyvérzést kapott, műteni kellett, minek következtében megsérült a bal agyféltekéje, emiatt lebénult a jobb fele. Újra megtanult járni, beszélni, végül sakkozni is, megverte a sakkozógépet, és fél karral felépítette a házukat… Mindkét nagyanyám óvónő volt, ők az óvásban az intézmény falain kívül is hittek. Óvták a gyengét, és nőként is példát mutattak. Az imádott, szalárdi nagyanyámtól sajátítottam el a (nagy)anyanyelvet, s bár több mint harminc éve Szentgyörgyön élek, ha mérges vagyok vagy boldog, a mai napig is „bihariasan” beszélek.

– Az első kötetedet idén követte a második, a Csillagvándor című, amely a baróti Tortoma kiadónál jelent meg. Úgy érzem, az ebben a kötetben közölt mesék már nagyobb gyerekeknek szólnak. Ahogy nőnek a gyerekeid, úgy „nőnek” a meséid is?

– Talán. Nem is azért, mert az ihletforrásaim nőnek, de olyan meséket szeretnék írni, amit a gyermekeim is élveznek.

patakfalvi

– A gyermekirodalom melyik vonulatához kapcsolod a meséidet? Az elődök közül kik hatottak rád?

– Nehéz erre válaszolni, mert ugyan ki nem hatott rám… A Sándorok: Weöres, Kányádi, Márai. A Péterek: Eszterházy, Müller, Nádas. Aztán Lázár Ervin, Nemes Nagy Ágnes a kedvenceim voltak olvasóként. Írás közben az ő zsenijük lebeg a szemem előtt. Persze azért szeretem azt hinni, hogy van egy saját stílusom, mely összetéveszthetetlen, s amitől a meséim olvastán ráismernek a szerzőre.

– Te választottad ki köteteid illusztrátorait, vagy a kiadó? Mi a véleményed az illusztrációkról?

– A debütkötetem illusztrátorát a kiadó választotta, és sajnos a kötetben nem mindenhol van egyensúlyban a szöveg a képpel. A második könyv illusztrátorát ismertem, neki sikerült is egy támogató képvilágot varázsolni a mesék köré.

– Sajátosan lírai hangvételűek is a meséid: gyöngéd érzelmeket, hangulatokat szólaltatnak meg. Önkéntelenül is az jut eszébe az olvasónak, a meséket követik majd (gyermek)versek is?

– Nem. Egy jó vers sallangmentes, letisztult, lényegre törő. Úgy érzem, nem tudnám ilyen magvasan összegezni a mondanivalómat, inkább ráérősen mesélgetős vagyok. Megelégszem azzal, hogy néha úgymond rímes üzemmódba váltok.

– A szokásos kérdéssel zárom a beszélgetést: mik a terveid?

Először is szeretném az eddig megszületett meséket, írásokat megjelentetni. Útban van a harmadik meséskönyvem csodálatos illusztrációkkal. Egy másik könyv is születőben van, az Erdélyi Naplóban három évig vezetett rovatomban, az Anyaölben megjelent írásokból. Ezenkívül szeretnék egy meseregényt is írni.

 


SIKÓ-BARABÁSI ESZTER

A Bihar megyei Szalárdon született 1981-ben.

Sepsiszentgyörgyön nevelkedett, itt érettségizett a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban.

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem pedagógia–angol szakán végzett 2004-ben, majd a filozófia karon államvizsgázott 2005-ben.

Tanítónőként dolgozott négy évig Kolozsváron, két évig Sepsiszentgyörgyön.

2010 óta nem tanít, négy gyermekét neveli.

Két mesekötete jelent meg, a Kabátvigasz, gombszomor és a Csillagvándor, jelenleg készül a harmadik könyve.

Az Erdélyi Naplóban tavaly novemberig vezette az Anyaöl című rovatot.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY

5 × öt =