MEGOSZTÁS

Képzőművésznek tanult, illusztrál, kerámiázik, emellett művészetterapeutaként elmegyógyintézetben is dolgozik, egyéni kiállításaival pedig járja a világot. Forró Ágnest pályája alakulásáról, a művészetterápia világáról kérdeztük.

 

Ágnes képzőművész lévén 2003 tavaszán kezdett foglalkoztató terápiát vezetni a Kolozsborsai Elmegyógyintézetben, ahol akkoriban különböző tárgyakat készítettek, több-kevesebb sikerrel. Az elkészült tárgyak általában nem voltak elég szépek, a páciensek nem voltak megelégedve velük. Ágnesnek akkor egy-két nagyon ügyes, jó kézügyességű páciense volt, a többiek nem tudták elérni az ő szintjüket, és ez folyamatos kudarcélményhez vezetett. A művészetterapeuta ekkor gondolta ki azt, hogy talán jobb lenne, ha csoportokba szerveződve rajzolnának, festenének. Az elején elég kevés eszközük volt, később egy német alapítvány támogatásával sikerült beszerezni mindenféle papírt, festékeket, színes ceruzákat, gyurmát és zsírkrétát.

 Rájöttem, hogy ha nekifognak, egy megadott témára vagy saját maguk által meghatározott hívószavakra tudnak olyasmiket alkotni, amelyekből kitűnik, hogy igenis van tehetségük, és rendelkeznek egy saját kicsi világgal, amit így másnak is meg tudnak mutatni – mesélt a kezdetekről Ágnes.

Az elején három csoportba szerveződve alkottak az intézetben, a páciensek a 3-5 éves korúak szintjén, az általános iskolásoknak megfelelően rajzolók, valamint a felnőttként alkotók csoportjára oszlottak.

 Először téma nélkül alkottak, mindenki azt rajzolt, festett, amit szeretett volna. Ekkor figyeltem fel arra, hogy mindenkinek milyen szépen kirajzolódik a saját egyénisége, és ezt kellene valahogy még inkább előtérbe helyezni és továbbvinni.

Mivel nekem képzőművész végzettségem volt csak, így 2006-ban távoktatásban elkezdtem tanulni a művészetterápiát. Sikerült szakkönyvekre szert tennem, s így a hároméves képzés mellett autodidakta módon is fejlesztettem magamat, hogy jobban átláthassam a művészetterápia ága-bogát.

Nagyon sok művészetterápiás technikát megtanultam, amelyek rengeteget segítenek a munkámban. Nemcsak képzőművészet-terápiát tanultam, komplex művészetterápiás képzésen is részt vettem, így a zeneterápia, valamint a történet- és meseírás gyógyító erejéről is tanultam, mindezt folyamatosan gyakorlatba ültetem – fejtette ki Ágnes.

 

Ház, fa, cigaretta

A terapeuta az újonnan érkező páciensekkel pszichológiai teszteket végeztet, így méri fel pszichés állapotukat, hiszen néhány rajzból jól lehet következtetni arra, hogyan legyen tovább. Ilyenkor megadott témára, hívószavakra dolgoznak, majd ezekből a rajzokból kiindulva lépnek tovább.

 Hogy egy példát említsek: adtam ki olyan feladatot, hogy rajzolják vagy fessék meg azt a házat, ahol szívesen élnének. Értelemszerűen sokféle megoldás született. Ebben az esetben volt nyuszifülház is, amit úgy kell elképzelni, hogy a tető helyett nyuszifülek voltak. Amikor rákérdeztem az illetőtől, hogy hogyan vinné tovább ezt a képet, akkor három nyuszifül jelent meg a házon.

A másik eset, amikor az egyik páciensem otthon gyanánt egy lakókocsit rajzolt, amelyet a sivatagban parkolt le. Ebből kiindulva őt is arra kértem, hogy mutassa meg, milyen a ház belülről. Felülnézetből rajzolta le, volt benne egy ágy, egy asztal, egy szék és egy mosdókagyló. A következő napon mondtam neki, hogy ez így elég kopár, töltse meg élettel. Ekkor rajzolt párnát, paplant az ágyra, az asztalra került egy váza, benne virággal, és berajzolt egy tévét, egy doboz kávét meg egy csészét. Mivel a pszichés problémákkal küzdők általában kávé- és cigarettafüggők, nem volt meglepő, hogy a mosdókagylóhoz rajzolt polcra a fogkefe mellé került egy csomag cigaretta is.

A következő feladat az volt, hogy mozdítsuk el a lakókocsit, de ekkor nagy gondban volt, mert nem tudta elképzelni, hogy ki vagy mi segíthetne neki az elvontatásban, s akkor abban egyeztünk ki, hogy én kölcsönadok neki egy lovat, ha ő visszaadja, amikor végzett.

Egy hegyvidéki kis faluba, a nagyszülei házához vontatta el a lakókocsit, mivel nagyon szeretne oda visszamenni. Le is rajzolta a nagyszülők házát, egy falusi kis utcarészletet, ahol megjelent egy kutya is; a lakókocsit belehelyezte a környezetbe.

Valahogy így képzelhető el egy terápiás foglalkozás: valahonnan eljutni valahová együtt  részletezte Ágnes.

forroagnes3

 

Diagnózis és fejlesztés

A művészetterápia alatt a páciens kibontakozik, mivel a rajzolás által olyan ingerek indulnak be az agyban, amelyek más esetben stagnálnának. A szakember elmondása szerint a terápia hatékonysága a betegség súlyosságától is függ, hiszen nem mindenkivel lehet folytonos a munka.

 Úgy képzelem, mint egy mozgó spirált: nem körbeforgunk, hanem haladunk előre, de nem a megszokott módon. Van, amikor stagnál a páciens, de olyankor is megpróbálom valamilyen módon kimozdítani. Ha valakivel valamiért leáll a foglalkozás, én türelmesen megvárom, amíg olyan lelkiállapotba kerül, hogy szeretné folytatni, mert ő kell akarja a továbblépést, nem én. Ilyenkor folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk, de időnként ők is jönnek új elképzelésekkel, feladatokkal – tudtuk meg a terapeutától.

 

Egyről a kettőre

A művészetterápia egyik ága a történetmesélés, vannak olyanok, akik verset vagy rövidprózát is írnak, őket Ágnes rendszerint arra kéri, hogy rajzolják le, fessék meg a szöveget saját elképzelésük szerint, saját ritmusukban; azokat pedig, akik inkább rajzolnak, írásra, mesélésre ösztönzi. Elmondása szerint a legfontosabb az, hogy mindig fejlődjenek, kicsit kilépjenek abból a bűvkörből, amiben épp vannak.

 Szeretem ezt a munkát, mert állandóan mozgásban vagyunk, kihívás elé állít. Nincs minden nap sikerünk. A mindennapi sikerekhez minden nap meg kellene újulnunk, a páciensnek is és nekem is.

Tudatában vagyok annak, hogy nagyon sok függ attól, hogy én hogyan állok hozzájuk, milyen hangulatban vagyok, hiszen ezek a részletek akkor is befolyásolják a dolog menetét, ha nem szeretném.

Az a fontos, hogy amikor vége a terápiának, akkor tudjam magam mögött becsukni az ajtót. Ezt is meg kellett tanulni – mondta el portálunknak Ágnes.

forroagnes4

 

„Ha akarod, csináljad…”

Mivel a művészetterápia nem egy olyan szakma, amellyel úton-útfélen találkoznánk az erdélyi közösségben, felvetődik a kérdés, hogy milyen volt a megítélése tíz évvel ezelőtt, és hogyan formálódott ez az évek során.

 Picit rugalmasabbak az emberek ezzel kapcsolatosan. Az elején kételkedve fogadták az egészet: ha akarom, csináljam, de nem hittek benne.

A sikerek főként abban mérhetőek, hogy kiállításokon mutattam be a páciensek munkáit. Erdély mellett az alkotások megjárták Magyarországot, de többször kiállítottuk őket Franciaországban is; továbbá versenyekre is küldöm a munkáikat, sok esetben díjakat nyernek – mindez elégtétel számunkra. Emellett én is évekig rendszeresen részt vettem nemzetközi művészetterápiához kapcsolódó konferenciákon, ahová előadásokkal és műhellyel jelentkeztem, bemutattam az intézetben zajló tevékenységet. Kiállítottam a munkáikat, kicsit úttörőként harcoltam azért, hogy látszata legyen annak, amit csinálnak.

Azóta jött egy újabb generáció, amely egy kicsit már másképp áll a művészetterápiához: a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szociális Munka Tanszékén tartok előadásokat és szemináriumi gyakorlatokat, és mindig akadnak olyan fiatalok, akik érdeklődnek ez iránt. Ilyenkor különböző külföldi szakemberekhez irányítom őket, és már arra is van példa, hogy valaki elvégzett egy-két továbbképzést külföldön, és most hazatérve a Székelyföldön ülteti gyakorlatba a tanultakat – adta tudtunkra a terapeuta.

Kerámia, gyereklap, terápiás foglalkozás

Bár napjait jelenleg az elmegyógyintézetben zajló műhelyek töltik ki, figyelemreméltó, hogy a kerámiák és a festmények után a legkényesebb közönségnek kezdett alkotni, a gyerekeknek.

 A főiskola befejezése után született a kisfiam, akkor fogtam neki illusztrálni. Amolyan pótcselekvés volt, hiszen valahogyan szerettem volna kifejezni magamat; kismamaként elég nehéz lett volna nagyokat festeni, vagy folytatni a kerámiázást. Valahol ez a munka is, ahogy a művészetterápia, egy pozitív értelemben vett késztetés eredménye: ha a társadalom ennyi szépet ad nekem, valamit én is vissza kell adjak belőle – zárta mondandóját Ágnes.

 


forroagnes2FORRÓ ÁGNES

grafikus, keramikus

A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet kerámia szakán szerzett oklevelet 1986-ban.

Apja Forró Antal festőművész.

1988-tól a Napsugár illusztrátora.

1981-től csoportos és egyéni kiállításokon egyaránt láthatóak művei.

Erasmus-Grundtvig ösztöndíjjal tanult művészetterápiát Franciaországban és Magyarországon.

Tíz éve foglalkozik művészetterápiával.

Foglalkozásain a Kolozsborsai Elmegyógyintézet munkatársaként főként skizofrén betegekkel dolgozik.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ