MEGOSZTÁS

Egy lány, aki nemcsak véleményét, egyedi világképét is bátran megmutatja mindenkinek. Könyveiben a dolgok sötét oldalát is megtapasztalhatjuk, mindezt azonban egyedi humorral, valamint pörgős, eseménydús történettel fűszerezi. A szórakoztató irodalom műfajában alkotó Miklós Rékát sohasem érdekelték a konvenciók, az elvárások; a másság, a társadalom iránti leheletnyi irónia minden mondatában, közlendőjében felfedezhető.

A kétkötetes írónővel úgy beszélgettünk, mint régi ismerősök, holott először találkoztunk. A téma viszont adott volt: írás, irodalom, olvasók és egyediség – Bleeding Bride fantáziavilágában jártunk.

 

– Mikor kezdtél írni, és mikor jött el az a pont, amikor meg is merted mutatni gondolataidat az olvasóknak?

– Én mindig írtam, már ötéves koromban kijelentettem, hogy író leszek, ez kőbe vésett dolog volt. Amikor még nem írtam, akkor diktáltam: az első mesémet édesanyám gépelte be a számítógépen. Másban nem is voltam jó, a suliban is csak ez érdekelt, nem készítettem el a házi feladatokat, de sorra nyertem az irodalmikreativitás-versenyeket. Később érdekes fordulat következett – mivel csak írni szerettem, és csak ezzel akartam foglalkozni, „tiszta véletlenül” riporter lett belőlem. Ott megszoktam, hogy más is látja és hallja, amit csinálok, és így érdekesen összefolyt a kettő. Az viszont, hogy bátran megmutassam az írásaimat, még mindig nem megy olyan jól: amikor először jött ki a nyomdából az első könyvem, pánikrohamaim voltak. Amíg írtam, nem volt gond, az utómunkákat elvégezte más, de amikor tudtam, hogy kijött a nyomdából, és meg kell mutatni az olvasóknak, azt nagyon rosszul kezeltem. Eldöntöttem, hogy mindenkinek elmondom, írtam egy könyvet, meg is mutatom távolról, de nem adom oda senkinek. A saját fantáziavilágomat a mai napig nehéz megmutatni, pedig már a második könyvem is megjelent, és nagyon sok ötletem van még.

Fotó: Mák Arany
Fotó: Mák Arany

Bleeding Bride-dal legutóbb a Te olvasol még KÖNYVET? elnevezésű minikonferencia kapcsán beszélgettünk.

Cikkünk itt olvasható.

– Hogyan jutottál el a könyv megírásától a kiadásáig?

– Én szórakoztató irodalmat írok, amire itthon nem olyan nagy a kereslet, nincs akkora forgalma, mint Magyarországon. Ott sokkal többet adnak egy kezdő íróra, és sokan olvassák ezt a műfajt. Persze itthon is van egy olvasói rétegem és támogatói köröm, de lényegesen kisebb, mint Magyarországon. Itt nem nyitok egy nagyobb olvasói piac felé, hiszen még nem derült ki, mennyire olvasnának, érdemes-e, hiszen nálunk a szakirodalomnak és a szépirodalomnak van megbecsültsége, furcsán néznek arra a műfajra, amiben én írok. Ennek ellenére itthon is megvásárolhatóak a könyveim, akár a gyergyói könyvesboltokban is.

– Milyen kapcsolatban vagy az olvasóiddal? Érkeznek tőlük visszajelzések?

– A visszajelzések meglepően jók: az első könyvem, a Fekete fivérek azért érhetett meg több utánnyomást és egy második kiadást is, mert négy éve folyamatosan vásárolják, holott nem voltam biztos benne, hogy szeretni fogják… Szeretem az olvasóimat, akik már nemcsak olvasóim, hanem lelkes támogatóim is, és egyre többen vannak. A második könyvem, A téboly kertje így került fel a polcokra és a toplistákra, hiszen már megjelenése előtt reklámozták, hirdették azt. Ők javarészt magyarországi olvasók, fanatikus könyvmolyok, akik követik a szakma újdonságait, és kritikákat is írnak.

– Van egy írói álneved, a Bleeding Bride egyedi öltözködési stílussal, és van Miklós Réka, a hétköznapok embere – hol találkozik a kettő?

– A kettő ugyanaz, semmi különbség nincs, hiszen a Bleeding Bride (vérző menyasszony) megnevezés a stílusomnak köszönhető. Azazhogy mégis: Miklós Rékának megvan a hétköznapi élete, Bleeding Bride pedig sokkal több mindent megenged magának a nyilvánosság előtt. Egyébként mindenki tudja, hogy a kettő ugyanaz, és ez részemről nem egy álarc mögé bújás, de mégis azon a néven bátrabban felvállalom a véleményemet. A Bleeding Bride név régen ragadt rám, így regisztráltam internetes közösségi oldalakon: a megnevezés mögött egy vers van, amit én írtam. Mivel ezt már mindenki megszokta, szinte egyértelmű volt, hogy az első, 2007-ben indított blogom ezt a nevet viselte – itt könyvkritikákat, saját írásokat jelentettem meg. Mire elértem a könyvem kiadásáig, sokan már Bleeding Bride néven ismertek, és összekötötték azt az írásaimmal; ha most kellene írói álnevet válasszak, biztosan nem ez lenne az.

bleeding bride1

– Milyen műfajba sorolod a könyveidet?

A téboly kertjét sokan kriminek nevezik, és habár van benne gyilkosság, a műfaj követelményeinek nem felel meg, és nem is az volt a célom, hogy krimit írjak. Igazából mindkét könyvem társadalomkritika a részemről, ez a közös pontjuk, és írtam köréjük egy mesét. Nyilván nem biztos, hogy mindenki érti a mögöttes tartalmat, de ez nem baj, nem adok a regényeim mellé kézikönyvet, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Nem keresem, de sokszor mégis szembejönnek velem olyan kritikák, amelyeknek semmi közük ahhoz, amit a regényemmel mondani akartam – mondom ezt annak ellenére, hogy ezek az írások nagyrészt pozitív dolgokról számolnak be. Annak mindenképp  örülök, hogy többen többféleképpen gondolkodnak róla, azt viszont nem szeretem, ha tőlem kérdezik meg, mit is akartam mondani ezzel vagy azzal a mondattal: ha a könyvet befejeztem, már nem akarok hozzátenni semmit.

– Hogyan írsz? Előre megtervezed, hogy naponta hány karaktert, vagy spontán, ha megszáll az ihlet?

– Mindig eltervezem, hogy naponta írok egy kicsit, de még sohasem sikerült. A téboly kertjét 2012 októberében „találtam ki”, és 2015 tavaszán írtam meg, alig három hónap alatt. Először fejben „megírtam” teljesen, eljátszottam a párbeszédeket, „néztem” a történetet, mint egy filmet. Amikor leültem írni, teljesen mindegy volt, mi történik körülöttem, mert nem akkor kellett kitaláljam: leírtam a történetet, amin később sem módosítottam semmit. Sőt azt kell mondjam, kicsit untam is akkor, írás közben, hiszen már két éve ezzel foglalkoztam fejben. Most ezért írok három könyvet párhuzamosan, hogy ne váljon egyhangúvá. 2017-ben közülük egyet mindenképp meg szeretnék jelentetni. Dolgozom A téboly kertje folytatásán, amely a főszereplő életútját kíséri majd végig; a másik egy hidegvérű gyilkos fejében játszódó gondolatokat rögzíti, a harmadik pedig pszichothrillernek készül. Nem tudok műfajra szakosodni, és nem írok horrort, habár elsőre mindenki ezt hiszi.

bleeding bride6

– Honnan jön az inspiráció?

– Nem tudom, én csak úgy elkalandozok…

– Tini Irodalmi Kör (TIK) néven találkozókat vezetsz a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Sok fiatalnak kedvet és bátorságot adsz az íráshoz…

– A gyergyói könyvtárban rengeteg program van, az ovisoktól és kisdiákoktól az idősekig minden generációnak; a tinédzsereket viszont nehezebb bevonzani a könyvtárba, így az akkori igazgatóval, Keresztes Csongorral leültünk beszélgetni, ötletelni, hogy fiataloknak tetsző programot találjunk ki. Szerettem volna megmutatni a tiniknek, hogy a könyvek világa nemcsak a kötelező házi olvasmányokból áll, és ha rájönnek, mennyire jó olvasni, a kötelező is sokkal jobb lesz. Hozzájött ehhez az is, hogy sok olyan diák olvasta a könyvemet, akit addig rá sem lehetett volna venni az olvasásra: ettől bátorságot kaptam, arra gondoltam, ha az én munkáim iránt érdeklődnek, akkor majd be tudom vonzani őket a könyvtárba. Erre építve találtuk ki az irodalmi kört, ahol olvasunk, írunk, rendezvényt szervezünk, de nem a megszokott módon. Nagyon jól működik, például van egy olyan lány, aki tavaly még tőmondatokban, bizonytalanul írt, egy év gyakorlás után pedig nagyon sokat fejlődött az íráskészsége és ezáltal az önbizalma is. Persze az a heti két óra csak elindít valamit, a csodát nem én művelem velük, én csak a felszínre hozom azt.

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ