SHARE

A tízparancsolat és a hét főbűn nem szokványos ábrázolásával egyéni kiállításra készül a gyergyószárhegyi grafikus, Ferencz Zoltán. Az aktívan alkotó képzőművész emellett évről évre a szakma legjobbjait hívja meg a legendás művésztelepre, ahol a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetőjeként tevékenykedik. Zoltánt a hely szelleme, kisugárzása, ott alkotó mesterei hívták a művészi pályára, s vonzották vissza ugyanoda az egyetemi évek után is. Különleges formavilág, ősi és modern találkozása és a vallásos témák újraértelmezése jellemzik munkásságát.

 

– Nemrég a bukaresti Nemzetközi Grafikai Biennálén díjazták a Tízparancsolat-sorozatod egyik darabját, most pedig egyéni kiállításodra készülsz…

– Igen, a kiállítás anyagának egy része hagyományos grafika lesz (a Tízparancsolat-sorozat), de nagyon régóta foglalkoztat a hét főbűn problematikája is, hiszen ez az életünk része, mindannyiunkban ott van. A Tízparancsolat alkotásai sokszorosító grafikai eljárással készültek, saját magamat fotóztam időzített expozícióval, és utána megrajzoltam; a képeken a kezek vannak előtérben. A hét főbűnt pedig úgy szeretném megörökíteni, hogy szelfibottal vagy távirányítású fotógéppel készítek fotókat magamról, amelyeket ráviszek majd a vászonra: az ötletet a barokk stílus ihlette, amelyet az anatómia pontos ismerete jellemzett. Először férfi és női modellekben gondolkodtam, de végül is ezek a tulajdonságok mindenkiben benne vannak, én sem vagyok kivétel. A saját műtermemet be is rendeztem ezeknek a fotóknak az elkészítéséhez, ugyanis egy rembrandtos megvilágítást szeretnék alkalmazni. Ugyanakkor festek is a grafika mellett, kísérletezek másfajta eszközökkel: két ilyen jellegű munkám készült kísérleti jelleggel, amelyek a Hargita Szalonon voltak kiállítva, de nagyon sok ötletem van még hasonló technikával. Ezekhez az alkotásokhoz nem nyúltam ecsettel, spaklival vittem fel vastagon a metalizált festéket, hiszen a társadalom manapság tobzódik a mértéktelenség őrületében. Ezt a technikát szeretném folytatni, továbbgondolni a hét főbűn megalkotásánál.

– Az esendő ember szemszögéből közelíted meg a vallás tematikáját?

– Nem vagyok kifejezetten vallásos ember, de tény, hogy a vallás nagyon meghatározó apparátus volt, és a mai napig is az, még a primitív népeknek is szükségük van egy irányító, összefogó erőre. A hét főbűn témájában már készültek linómetszeteim, amelyekbe a tetrisz játék figuráit véstem bele, ezt majd három dimenzióban tervezem elkészíteni. A tetriszfigurák függőleges mozgással jönnek, mi próbálunk „ellene tenni”, próbáljuk kiütni a sorokat, hogy minél kevesebb legyen, de egyre csak gyűlnek… Ezeket hasonlítom az ember bűneihez, ahogy egyre több van belőlük, és egyre jobban nyomják az egyén lelkiismeretét – ezt szeretném bemutatni. A rajzok formája utal az ekográfiai felvételre, viszont, ha onnan kiragadom és összerakom, egy szabályos kör lesz belőlük, és egy templomkupola kazettáihoz fognak hasonlítani. Ezeket a mennyezetre felerősítve olyan hatást szeretnék elérni, amit bazilikák látogatásakor tapasztaltam: a festett kupolák alatt nyomást éreztem, a túldíszített épületek a vallás hatalmát éreztették. A három dimenzió adja majd meg a művészalkotás mélységét, a megvilágítás pedig tovább fokozza majd a hatást.

A kiállítás a csíkszeredai Pál Aukciósház és Galériában, majd Bukarestben lesz megtekinthető még idén.

ferencz zoli2

– Mióta foglalkoztatnak a vallásos témák?

– 2003-ban végeztem a Temesvári Képzőművészeti Egyetemen; a diplomamunkám Dante Isteni színjátékának átdolgozása volt: a szöveg elérhető a világhálón, onnan töltöttem le, sorra vettem mind a száz színt, a szövegeket átalakítottam képversekké, és illusztrációkat készítettem hozzá. Eléggé lassan dolgozom, a munkáimat szeretem minden részletükben átlátni, mielőtt elkészítem. Ezen a munkán három évig dolgoztam, azóta foglalkoztatnak különböző vallásos és középkori témák.

– A művészeti központnál végzett munkád mennyire fér össze egyéni terveiddel, az egyéni alkotási folyamatokkal?

– Az ott végzett munka segít a szakmai fejlődésben, de a feladat nehézségét is érzem, mert nyáron folyamatosan művésztáborokat szervezek, ezért ritkán tudok ilyen helyekre elmenni feltöltődni, dolgozni. De az, hogy sok szakmabelivel találkozok itt Szárhegyen, nagyon nagy előny. Legtöbben nem kész tervekkel jönnek, itt találják ki az alkotás témáját, módját, ezért kikérik a véleményemet, ami azt is jelenti, hogy lehet foglalkozni művészetfilozófiával, megismerni egymás szakmai álláspontját. Ilyenkor általában úgy dolgozom, hogy a tábor vége felé egy nap vagy egy éjszaka alatt megvalósítom, amit elképzeltem. Minden művésztelepnek az a célja, hogy kicsit jobb legyen, mint az előző évi, és az, hogy neves művészekkel együtt gondolkodhatunk, nagyon nagy érték, óriási kincs.

– A környezet, a hely szelleme mennyire befolyásolt a pályaválasztásodban?

– Akkor nem tudatosult ez bennem, de természetesen nagy hatással volt rám. Kicsi koromtól szerettem rajzolni, pedig akkor nem volt kapcsolatom se a táborral, se a művészekkel. Viszont azt vallom – és ezért nem adok tematikát egy-egy művésztelep alkalmával –, hogy a helynek szelleme van: nem hiába tudott fennmaradni több mint negyven évig. Ide mai napig úgy jönnek művészek, hogy nincsenek konkrét terveik, az itteni környezet mindenkit megihlet. Én is így voltam vele már kicsi koromtól. Később, amikor már komolyabban gondoltam a rajzolást, kapcsolatba kerültem a művészekkel, főként Márton Árpáddal és Gaál Andrással: ők voltak akkoriban a tábor művészeti vezetői. Márton Árpád az ő hozzáállásával, finomságával elkezdett terelgetni, így volt sikerélményem; Gaál András nyersebb volt, de bátorított.

Nyolcadik osztály végén, amikor pályaválasztásra került a sor, egyike voltam azon keveseknek, akiknek volt számítógépe, úgy terveztem, hogy matek–infó szakra felvételizek. Édesapám elektromérnök, édesanyám gyógyszerész volt, művész nem volt a felmenőim között, mégis utolsó pillanatban a csíkszeredai művészeti líceum mellett döntöttem. A szüleim tiszteletben tartották a döntésemet, és folyamatosan támogattak. Onnantól kezdve folyamatosan jöttek a visszaigazolások, hogy jól döntöttem. Az egyetem után volt egy kiesés, ugyanis családot alapítottam, és néhány évig mással kerestem meg a kenyeremet: a képzőművészet mellett tanítottam, restauráltam, dolgoztam nyomdában… Majd adódott ez a lehetőség, a művészeti vezetői (tanácsadói) munkakör, és én mindent feltettem egy lapra, mert ilyen lehetőség ritkán adatik meg egy képzőművésznek. Szerencsés embernek tartom magam, hogy éppen Szárhegyen valósult ez meg, és akkor adódott a lehetőség, amikorra már tapasztalatot szereztem, és a szakmára való rálátásom is érettebb volt.

 


A Szárhegyi Művésztelep 1974-ben alakult: a Zöld Lajos gyergyószárhegyi származású újságíró kezdeményezésére felújított Lázár-kastély festők, szobrászok és grafikusok találkozóhelye lett. Az akkori nevén Barátság alkotótáborként ismert alkotóműhelyben a résztvevők felajánlásából jelentős festészeti és grafikai gyűjtemény született, amely folyamatosan bővül.

A Lázár-kastély 2013-as bezárását követően a Hargita Megyei Tanács alintézményeként működő Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ folytatja tovább a tevékenységet, az alkotótáborokat a Scola Alkotóház mellett egy, a gyergyószárhegyi polgármesteri hivatal által biztosított műteremben bonyolítják le.

A művész munkáit itt tekintheted meg.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY