MEGOSZTÁS

Az oktatási minisztérium január utolsó napjaiban bocsátotta közvitára a gyermekek  előkészítő osztályba való beiratkozásának módszertanát és kalendáriumát. Hogy meddig tart a közvita? Nem lehet pontosan tudni, azt ugyanis nem közli a minisztérium, hogy meddig várja a javaslatokat. A beiratkozási naptárból arra lehet következtetni, hogy február közepéig el kell készülnie a végleges változatnak, mert február 22-én megkezdődik a beíratás első szakasza. A Morfondír.ro a módszertan tervezetéről, valamint a tavalyi beiratkozások tapasztalatairól Kocsis Annamáriával, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség tanító szakos tanfelügyelőjével, továbbá tanítókkal beszélgetett.

 

Ha tüzetesen megvizsgáljuk a tervezetet és a beiratkozás naptárát, lényeges változást nem találunk benne a tavaly jóváhagyott dokumentumokhoz képest. Azt tapasztaljuk, kizárólag a dátumok változtak, azok is főleg azért, mert eltelt egy év, s vasárnap bizonyára nem akarják beiratkozni hívni a szülőket és a gyermekeket, s még az is bonyolíthatta a helyzetet, hogy 2016-ban – szökőév lévén – február huszonkilenc napos volt.

Kocsis Annamária, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség tanító szakos tanfelügyelője szerint is minden maradt a régiben a beiratkozási módszertan tervezetében, így csak azt várják, hogy a minisztérium közölje a végleges változatot.

Forrás: logisztika.hu

 

Múlt héten arról cikkeztünk, szükséges-e szakmai etikára tanítani a pedagógusokat.

Hogy a dokumentumtervezet milyen reakciót váltott ki a pedagógusokból, cikkünkből megtudhatják.

– Szerintem tavaly nagyon jól működött a módszertan, és megfelelő volt a kalendárium. Már teljesen bejáratott, ezért jó lenne, ha nem változna a végleges dokumentum. A beiratkozási kalendáriumot az óvónő szakos kolléganőmmel, Szőcs Imolával együtt tavaly lefordítottuk magyarra, így is feltettük a tanfelügyelőség honlapjára, sőt minden óvodában kifüggesztettük a szülőknek, hogy értsék, mi a teendőjük. Egy magyarul megfogalmazott tájékoztatót is írtunk a sajtónak, az óvodáknak és az iskoláknak. Éppen ezért nálunk a múlt tanévben nagyon gördülékenyen és problémamentesen működött a beiratkozás. Idén is ezt fogjuk tenni, csak várjuk a végleges módszertant. Amikor megjön, azonnal dolgozunk rajta, és eljuttatjuk az intézményeknek, valamint a sajtónak – számolt be a tanfelügyelő.

Kocsis Annamária elmondása szerint egyetlen rossz tapasztalatuk volt a beiratkozásokkal kapcsolatban, mégpedig az, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba a beiskolázási tervben jóváhagyott létszám felett iratkoztak be a gyerekek.

– A Székely Mikó Kollégium tavaly is három osztályt hirdethetett, de „divatból” a városszéli körzetekből és vidékről a gyermekeket sok szülő ide íratta. Ezért a tanfelügyelőségnek jóvá kellett hagynia a negyedik osztályt is. Ebben a tanévben lépéseket tettünk azért, hogy a nagyon jó tanítók és a jól felszerelt iskolák falvakon ne maradjanak gyermek nélkül. Az óvodákban jól előkészített szülői értekezleteket tartanak, ahol ott van az iskolaigazgató és a tanítók, sok helyre engem is meghívnak, és megmagyarázzuk, mi az előnye annak, ha nem nagy létszámú osztályokba járnak a tanulók, hanem tágas termekbe, ahol van hely játszani, és nem szűk betonudvaron töltik a szünetet, hanem a zöldövezettel ellátott falusi intézmény udvarán. Idén ősztől például két sepsiszentgyörgyi szülő is kiviszi gyermekét Árkosra iskolába, és van ehhez hasonló kezdeményezés máshol is. Az elnéptelenedett falvakban azonban gondok is vannak, az előkészítő osztályosok sok helyen összevont osztályba járnak, és ilyenkor valóban nehéz dolga van a tanítónak. Ez ott a legproblémásabb, ahol az első osztály és az előkészítő együtt tanul, mert nagyon nehéz megoldani a játékos foglalkoztatást az egyik csoportban, az olvasástanítást a másikban. Ezért tavaly az egyik kollégámmal írtunk egy pályázatot az összevont osztályban oktatók képzésére, mert nagyon nagy rá az igény. Boldog vagyok, mert múlt héten akkreditálták a programot, és márciusban meg is kezdjük a képzést a tanítók két nagy csoportjának. A képzés majd a felső tagozaton is folytatódik, mert ezen a szinten is sok az összevont osztály – közölte a tanfelügyelő.

 

Tanítók véleménye a tervezetről és az előkészítő osztályról

Torzsa Ibolyának a múlt tanévben előkészítő osztálya volt a torjai Kicsi Antal Általános Iskolában. Szerinte sem volt gond tavaly a beiratkozással. Az idei tervezetben az egyetlen változást abban látja, hogy a 2017/2018-as tanévtől a gyerekek nem ugorhatják át az előkészítő osztályt, és nem kezdhetik tanulmányaikat egyből az első osztályban.

hazi2November végén kapott szárnyra a hír, miszerint szabályoznák a házi feladatok mennyiségét. A Morfondír.ro többek között pedagógusokat kérdezett a rendelettel kapcsolatban.

Cikkünket itt érheti el.

– A tavalyi átmeneti év volt, az óvodában hatéves és hétéves gyerekek is léteztek, ezért a hét évet augusztus 31-ig betöltő gyerekekre külön kitértek a módszertanban, ők a meglévő helyek függvényében akár első osztályba is beiratkozhattak. Idén ez a kitét már nem szerepel a tervezetben. Azokat a gyerekeket, akik augusztus 31-ig betöltik a  hat évet, kötelezően be kell íratni, azokat pedig, akik csak év végéig töltik be a hat évet, de a szüleik azt szeretnék, hogy iskolába járjanak, a kötelező pszichoszomatikus felmérést követően szintén be lehet íratni előkészítő osztályba. Jó a felmérés, mert az iskolát kezdő gyermekeknek pszichésen  érettnek kell lenniük ahhoz, hogy megfeleljenek a teljesítményre vonatkozó elvárásoknak, és megfelelő testi fejlettséggel is kell rendelkezniük. A pszichés tényezők közül a megismerési funkciók, a figyelem, az érzékelés-észlelés, az emlékezet, a gondolkodás megfelelő fejlettsége, valamint az érzelmi és szociális érettség teszi alkalmassá a gyermeket arra, hogy megfeleljen az iskolai követelményeknek – magyarázta a tanítónő.

Torzsa Ibolya előnyösnek tartja az előkészítő osztály kötelezővé tételét, mert így minden kisdiáknak lehetősége van a felzárkózásra még az első osztály megkezdése előtt, és ezáltal az iskolaelhagyást is vissza lehet szorítani valamilyen mértékben.

– Ugyanakkor az előkészítő osztály zökkenőmentessé teszi az első osztály megkezdését, egyfajta ráhangolódást jelent az iskolára, átmenetet képez az óvoda és az iskola között. Egy év alatt messzemenően megalapozódik az első osztályban történő képességfejlesztés, megtörténik az együttélés szabályainak továbbgyakorlása, a gyermekek szociális fejlesztése. Előkészítő osztályban mindvégig jelen van a szabad és az irányított játék, a mesehallgatás, ezeknek fontos szerepük van a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében. Az előkészítő osztályos kompetencia alapú tantervről pedig elmondhatom, hogy gyermekbarát. Három alappillérre épül: a játékosságra, a témacentrikusságra és a tantárgyak közötti kapcsolat megteremtésére. Ennek az osztálynak az eredményessége igazából I. osztályban mutatkozik meg, amikor megtapasztalhatjuk, mennyivel könnyebb dolgunk van az előző évekhez képest – részletezte az előkészítő osztály előnyeit a pedagógus.

Kisgyörgy Katalin a kézdivásárhelyi Vackor Napköziotthonból ment át a Nagy Mózes Elméleti Líceumba, amikor bevezették az előkészítő osztályt. Négy évig csak előkészítő osztályosokat tanított, utána fogalmazódott meg benne az igény, hogy osztályát végigvigye az egész elemi tagozaton. A pedagógus úgy látja, ha szeptember 1. és december 31. között tölti be a gyerek a hat évet, érdemes a pszichoszomatikus felmérés mellett az óvónők véleményét is kikérni, sok esetben jobb, ha még egy évet az óvodában maradnak a gyermekek.

– A tervezet szerint idén is több szakaszban történik a beiratkozás: február 23. és március 2. között az iskolák nyílt napokat szerveznek; a február 22. és március 14. közötti időszakban felmérik azokat a gyerekeket, akik augusztus 31-ig nem töltik be a hat évet. Február 27. és március 16. között adhatják le a szülők a kéréseket az iskola titkárságán vagy online. Az első szakaszban, március 17–22. között a körzethez tartozókat részesítik előnyben, a második szakaszban, március 24–30. között lehet iratkozni a fennmaradt helyekre – ismertette a kalendárium fontosabb pontjait a tanítónő.

pisa4

Ha szeretné megtudni, Romániában hogyan teljesítettek a tankötelezettség végéhez közeledő, 15 éves tanulók a PISA-felméréseken, kattintson cikkünkre.

Amint arról értesültünk, Kisgyörgy Katalin is hasznosnak látja az előkészítő osztály kötelezővé tételét.

– Az előkészítő osztály egyik fontos feladata a szocializáció, az iskolai „szabályok” elsajátítása, a napirend megszokása, egymás megismerése, az összeszokás. Ebben az osztályban a tevékenységeket interaktív feladatokkal, mesével, mozgásos játékokkal szervezzük. Fontos cél az akaratlagos figyelem fejlesztése, az olvasás és írás előkészítése, ami eddig főként az első osztály bevezető szakaszában valósult meg sokkal rövidebb idő alatt, felgyorsított ütemben. Fontosnak tartom az előkészítő osztály bevezetését úgy általában is, de különösen hasznos a hátrányos helyzetű tanulók számára. Egyébként az iskolakezdés 22 európai államban – olyan országokban, mint Ausztria, Dánia, Franciaország, Észak-Írország, Olaszország – hatéves kortól kötelező, Luxemburgban pedig négyéves kortól – tért ki az előkészítő osztály bevezetésének előnyeire a tanítónő.

Koszti Ildikó, a Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa is óvodából érkezett öt évvel ezelőtt az előkészítő osztályba. Az előkészítő osztálynak szerinte is inkább előnyei vannak, mint hátrányai.

– Legfőbb előnyét abban látom, hogy a legtöbb hatéves gyerek mind fizikailag, mind értelmi és érzelmi szempontból iskolaérett, és unja már az óvodát. Ez a jelenség főként azoknál a gyerekeknél tapasztalható, akik két-két és fél éves koruktól napközibe jártak. Amikor öt évvel ezelőtt előkészítő osztályom volt, és megkérdeztem a gyerekeket, hogy miért szeretik az iskolát, legtöbben azt válaszolták: „Azért, mert nem kell aludni, és itt is sokat játszunk.”  Ezen kívül az is előny, hogy a gyerek megismeri a tanítót, fokozatosan hozzászokik az iskolai élethez. A pedagógusnak pedig egy egész tanévnyi ideje van arra, hogy megismerje a gyerekeket, s ennek függvényében előkészítse, felkészítse őket az első osztályra, így nem csak 1-2 hónap „beszoktatási” idő áll a rendelkezésére a tulajdonképpeni tanulás (írás, olvasás, számolás) megkezdése előtt. Hátránya szerintem akkor van, ha a gyerek fejlettségi szintje valami miatt nem érte el a hatévesek átlagos szintjét, vagy a pedagógus túl iskolásan tanít, azaz nem az életkoruknak megfelelő módon és módszerekkel foglalkozik velük – fogalmazta meg a véleményét a pedagógus.

 


Beiratkozási bizottságok

A tervezet szerint – akárcsak a múlt évben – a beiratkozást az országos, a megyei és az intézményi szintű bizottságok bonyolítják le. Az országos bizottság összetételét miniszteri rendelettel hagyják jóvá, a megyei bizottságok tagjait a főtanfelügyelő, az intézményi szintűekét az igazgató nevezi ki. A megyei bizottságok tagjai között kötelező módon szerepel a tanító és óvónő szakos tanfelügyelő, és azokban a megyékben, ahol a kisebbségek nyelvén is működnek előkészítő osztályok, a kisebbségekért felelős tanfelügyelő is a bizottság tagja. A módszertan tervezetének teljes szövege itt érhető el, a beiratkozási naptárt pedig ide kattintva találják.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ