MEGOSZTÁS

A kézdivásárhelyi származású dr. Pap Zsuzsanna Marosvásárhelyen végezte el az orvosi egyetemet, ezt követően Magyarországon kezdett dolgozni középiskolai szerelmével együtt, akivel később összeházasodtak. Majd úgy hozta a sors, hogy 2012-ben férjével együtt Nagy-Britanniába költözött, és jelenleg is ott él. Arra voltunk kíváncsiak, milyen egy fiatal orvos élete Angliában, miként illeszkedett be, hogyan látja az angolokat, vágyik-e haza. 

 

– Miért döntött úgy, hogy Angliában kezd élni és dolgozni? 

– A gépészmérnök végzettségű férjem több külföldi munkalehetőséget kapott, de amikor megérett bennünk az elhatározás, hogy egy idegen országba költözünk, egyértelmű volt az angol nyelvterület és Európa. Az angolt ugyanis ismerem annyira, hogy gyógyíthassak „vele”, míg más nyelveket meg kellett volna tanulnom. Ez, úgy éreztem, túl nagy energiát emésztett volna fel a családom kárára. 2012-ben érkeztünk Angliába, de én közben kisebb-nagyobb megszakításokkal Magyarországon éltem, ahol a két lányom is született. 2014 végétől dolgozom itt.

– Milyen volt a beilleszkedés? Hogyan fogadták Nagy Britanniában: „angol hidegvérrel” vagy melegen?

Először Peterborough-ban éltünk, ahol sajnos nem ismertünk magyarokat, így az elején tényleg csak angolokkal hozott össze a sors. Be kell vallanom, a meleg fogadtatás ellenére inkább nekem tartott tovább befogadni ezt a nagyon hasonló és mégis annyira különböző kultúrát. A munkahelyen roppant értékelték a nyelvi és szakmai ismereteimet, valamint az otthonról hozott munkamorált. Ez egy idő után személyes kapcsolati háló építésével járt, ami további barátokat eredményezett. Az a tapasztalatom, hogy az angolok pezsgő társasági életet élnek, és ha valakit befogadnak, akkor szinte családtaggá válik. Ez szívmelengető érzés volt, de azért nagyon hiányzott a magyar közeg és persze a család, hiányoztak az otthoni barátok. Jelenleg Bristolban élünk, és ez minőségi ugrást jelentett az életünkben, ugyanis itt jól működő magyar közösség van, ami a gyermekek szempontjából is alapvető jelentőségű.

pap.zsuzsanna

– Nehéz volt megélni a letelepedés és a munkavállalás bonyodalmait? Hogyan történt mindez?

Mivel eddig Nagy-Britannia is az Európai Unió része volt, munkavállalási vagy lakhatási vízumra nem volt szükség, az átlagos munkavállaló egy adószámigénylés után már dolgozhatott is. A férjem gyakorlatilag egy informális interjúra utazott ki, és egyetlen bizonyítványt sem kértek tőle, a referenciákat már előre ellenőrizték. Mi egyébként két véglete vagyunk az angol munkavállalási rendszernek. Nála szinte viccesen gördülékeny volt az ügyintézés, első bemondásra (!) mindent készpénznek vettek és elfogadtak tőle. Az én papír alapú bizonyítékaim simán nyomtak fél kilogrammot, amikor leadtam a Brit Orvosi Kamarához, és utána még millió csatolt dokumentumra, telefonok és e-mailek tömkelegére volt szükség ahhoz, hogy meglegyen  az engedélyem. Igaz, utána már jóval egyszerűbb dolgom van.

pap6

– Említette, hogy az angolok értékelték a hazulról vitt munkamorált. Miért? Hogyan viszonyulnak ott a munkához? Milyenek az elvárások?

Nos, én 2014 óta már a negyedik helyen dolgozom, amiből három kórházi munka volt, egy pedig irodai. Jelenleg egy kormányzati szervnél dolgozom orvosként, és azt kell mondanom, hogy itt minden szempontból jóval kellemesebb, mint a magánkórházaknál, ahol eddig tevékenykedtem. Ott a „katolikusabbak a pápánál” tipikus esete állt fenn a verseny, a bizonyítási kényszer miatt. Ez azt eredményezte, hogy egy számunkra – az egykori szocialista blokkból érkezők számára – is hihetetlen „kémkedési” struktúra, ellenőrzési rendszer alakult ki, ahol kényszer és elvárás volt a munkatársak megfigyelése és a róluk való jelentés készítése. Biztos vagyok benne, hogy ez máshol is nagy teher, de embereket gyógyító munkakörben felesleges és romboló stresszfaktor. Nem véletlen, hogy ezeken a helyeken a magasabb bér ellenére nagy a dolgozók fluktuációja. A férjem munkahelye és munkája teljesen más, ő egy multinacionális cég munkatársa. Azt mondogatja, hogy a munkája a hobbija, egy éve ráadásul itthonról dolgozik, mert amikor Bristolba költöztünk, a peterborough-i munkáltatónak megérte megtartani őt. A főnökei teljes körű bizalmát és megbecsülését élvezi, ami természetesen a fizetésén felüli juttatásokon is meglátszik.

– Két kislánya van, az egyik – a hároméves – óvodába, a másik – a négyéves – iskolába jár. Hogyan látja az angol nevelési rendszert?

A gyerekek szeretnek itt lenni, még csak a nagyobbik beszél angolul. Én a bizalmatlan, „maradi” ember prototípusa vagyok, és eléggé szíven ütött, amikor rájöttem, hogy itt bizony négyéves kortól kezdődik az iskola. A nagyobbik gyermekem augusztusban született, így ő a legfiatalabb az iskolában, de mennie kellett, mert a törvény adta kivételek minden erőfeszítésünk ellenére sem bizonyultak járható útnak számunkra. Roppant szerencsések vagyunk, mert sikerült egy jó iskolát választani, és azért is, mert a lányunk imád tanulni. De! A kezdés 8.45-kor van, és 15.30-kor engedik el az iskolából őket. Csodálom azokat a szülőket, akik „játéknak” hívják az iskolában töltött időt, mert az nem más, mint kőkemény tanulás. A lányomék szeptember óta már tudnak írni és olvasni, valamint egyszerűbb összeadási és kivonási műveleteket végezni. Rengeteg verset, éneket is tudnak, valamint ezernyi egyéb információt. Nem értek ezzel egyet, a lányom, bár boldogan megy, nagyon-nagyon fáradt. Ha egyetlen nap hiányozna „csak úgy”, 60 fontot szabhatna ki ránk az önkormányzat. A háziorvos mindig azt javasolja, hogy betegen is vigyük, nem árt meg neki (!!!), így ő nem vonható felelősségre a hiányzások miatt. Az igazi játékra – a hétvégét leszámítva – kevés idő jut, ugyanis hét közben házi feladat is van…

pap4– Hogyan töltik a szabadidejüket?

Minden hétvégén programokat szervezünk, ezek többsége a bent töltött hétköznapok után szabadtéri, de ha rossz az idő, akkor is könnyen választhatunk a bő kínálatból, ami jellemző a környékre.

– Hogyan tartják a kapcsolatot az itthoniakkal?

Évente többször is hazalátogatunk, ugyanis a családtagok, a barátok többsége otthon él, és bár gyakran jönnek ők is, ezt nem lehet elégszer ismételni. Amikor távol vagyunk, a többféle internetes alkalmazás közül választunk, hogy beszéljünk és lássuk egymást.

– A Brexit hozott-e változást az életükbe, az angolok és az önök kapcsolatába?

A mi életünkbe még nem hozott drámai változást. Amit mi ebből érzékeltünk, az a villanásnyi idő volt, amikor kibukott a híresen „toleráns” angolokból az idegengyűlölet. A munkahelyünkön ez konkrétan néhány óra populista kijelentésben csúcsosodott ki, amikor euforikusan ismételgették a nagy összetartozást. Utána mindenben visszaállt a rend.

Mi soha nem kaptunk az angoloktól egyetlen sértő megjegyzést sem.  Természetesen ez nagyban függ attól, hogy milyen közegben mozog az ember, hiszen olvastunk hajmeresztő történeteket máshol bekövetkezett esetekről. Bristol a maga multikulturális valóságában ennek nem volt a melegágya. Valószínű, az egyedi esetek is számítanak, hiszen mi úgy vagyunk, hogy általunk Angliában készen kaptak két, felsőfokú végzettséggel rendelkező, adófizető embert. Ezt mindig világossá tettük már az interjúk során is. Dühítő volt viszont a font elértéktelenedése a Brexit miatt, s mivel a szavazás pontosan a nyári szabadság idejére esett, otthon a pénzünk jóval kevesebbet ért. Most már kissé jobb a helyzet, de az előttünk álló változások még hozhatnak új dolgokat.

pap.zsuzsanna8

– Tervezik a hazaköltözést?

Minket itt az éltet, hogy egyszer hazamegyünk. Első pillanattól tudtuk, ez a kivándorlás ideiglenes, és csak néhány évre szól. A tapasztalatszerzés és a nyelvi csiszolás jó dolog, de mi elsősorban az anyagiak miatt érkeztünk Angliába. Otthon évekig három munkahelyem volt, ami nem ritkán 400 óra feletti havi munkával járt, de így is a szüleink segítségére szorultunk, és tele voltunk adóssággal. Ez most megszűnt, de csak még újabb négy-öt évre tervezünk, nem tovább. Hiányzik az otthon. Úgy gondolom, Erdélybe megyünk majd haza (néha már úgy érezzük, hogy itt a döntés ideje), de tagadhatatlan, hogy Magyarországot szintén otthonunknak hisszük. Szóval még semmi sem bizonyos, mindkettő mellett érvek és ellenérvek sorakoznak…

 


DR. PAP ZSUZSANNA

Kézdivásárhelyen született 1979-ben.

Középiskolai tanulmányait a Nagy Mózes Elméleti Líceumban végezte, 1997-ben szerzett érettségi diplomát.

Ezt követően a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett egyetemi oklevelet 2004-ben, majd Magyarországon kezdett dolgozni, ahol aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvosi vizsgát tett 2011-ben.

2014-től Nagy-Britanniában dolgozik, jelenleg Bristolban él férjével, a szintén kézdivásárhelyi származású Márton Huba Józseffel és két lányával, Emmával és Vilmával.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ