MEGOSZTÁS

Megosztó személyiség. Gyerekkora óta foglalkoztatja a zene, és ennek hangot is adott, Vecker zenekarával közel száz élő koncertje volt. Jelenleg kétlaki életet él Budapesten és Marosvásárhelyen, ugyanis a budapesti Etűd Konzervatórium diákja. Februárban megjelent első szólódala a Nem jó így, amellyel az eurovíziós dalválasztásra is jelentkezett.

Hosszú út áll mögötte, és még hosszabb áll előtte, amelyen tűzön-vízen át hajlandó végigmenni.

 

– Mikor vette kezdetét a zenével való különleges kapcsolatod?

– Szerintem már a születésemtől fogva kapcsolatom van a zenével, de erről a szüleim tudnának mesélni. Gyerekkoromban, dobókockázás közben énekelgettem a saját halandzsa nyelvemen, ezért a szüleim a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum felé irányítottak, ahol a sikeres felvételi után elkezdtem tanulmányaimat. A felvételi volt az első komolyabb lépésem a zene világa felé, amit annyira megszerettem, hogy 12 éven keresztül ezt tanultam.

– Mennyire volt tudatos a szüleid akkori döntése? Már gyerekkorodtól építeni szerették volna a karriered?

– Nem. Senki nem zenész a családban, és nem is voltak zenész felmenőim. Apukám húga zongorista volt, de végül orvos lett. Tehát senki sem foglalkozott a zenével hivatásszerűen úgy, ahogy én, vagy ahogyan én szeretném majd.

Fotó: Molnár Ferenc
Fotó: Molnár Ferenc

– Mikor érezted először, hogy te ebből szeretnél megélni?

– 16 éves koromig eszembe sem jutott. Klasszikus nagybőgőt és zongorát tanultam, és az ének teljesen háttérbe szorult, mondhatni, akkor nem is létezett számomra. Majd elkezdtem otthon énekelgetni, karaokézni, és 14 évesen eldöntöttem, hogy nekem kell egy saját zenekar, és színpadon szeretnék énekelni. Számomra akkoriban az a tény, hogy felléphettem a Jazz & Blues Clubban, kész Amerika volt.

Nehézkésen indult az utam, ugyanis nem volt senki, akitől tanácsot kérjek vagy megkérdezzem, hogyan is működik ez a pop- vagy rockvilág. Zöldfülűként elkövettem néhány hibát, például megvettem a dobszerkót, és csak utána kerestem dobost, ahelyett, hogy kerestem volna egy dobost, akinek feltehetőleg van felszerelése is. De ez mind kellett ahhoz, hogy lépésről lépésre fejlődjünk, és mindent megtapasztalhassunk a saját bőrünkön. Talán ennek köszönhető, hogy 15-16 évesen már szerződéseket kötöttünk.

– Mesélj a Vecker zenekarodról, miért pont ezzel a névvel fémjeleztétek?

– A név kiválasztása roppant egyszerű volt, egyik reggel úgy keltem fel, hogy Vecker lesz, és kész. Akkor nem marketingszemszögből választottam ezt a nevet, de ha mélyen átvizsgáljuk, lenne benne marketingfogás, például „Veckerrel ébredni jó”.

– Jelenleg Budapest és Marosvásárhely között ingázol, a te szavaiddal élve kétlaki életet élsz. Ilyen körülmények között mi lesz a Veckerrel?

– Rengetegen kérdik, hogy mi lesz a továbbiakban. Véleményem szerint most van itt az ideje annak, hogy fejlesszük magunkat, most itt van az ideje a tanulási fázisnak. Én azért is mentem ki Budapestre, hogy a legjobb jazzmantől tanuljak az Etűd Budapesti Konzervatóriumban, hogy ezáltal fejlődhessek, és bekerülhessek a szakmába.

A Vecker talán kicsit most valóban mellékvágányon van, én vagyok az összetartója, és amíg én nem tartózkodom otthon, addig a zenekarral nem történik semmi.

Nemes Tibor4

– Ha egy frontember szólókarrierben gondolkodik, az nem okoz töréspontot a zenekara életében? A zenekari tagok hogyan fogadták döntésedet?

– Támogatnak, támogatjuk egymást. Ez nem azt jelenti, hogy a zenekarnak vége. Volt egy fejezet, most elkezdődik egy másik, és majd az idő eldönti, hogy a dolgok hogyan alakulnak a továbbiakban.

– Mondhatni, ez egy tinédzserkori banda volt?

– Mondhatni, de annál azért komolyabb, mert az első mérföldköveket általa értem el, a szakmai tapasztalatomat is neki köszönhetem, menedzsmenttapasztalatot is itt szereztem, mert én is igazgatom a zenekart. Ez egy feladat volt, elég hamar fel kellett nőjek ahhoz, hogy 16 évesen egyenlő félként tudjunk tárgyalni például egy polgármesterrel.

A körülményekhez képest nagyon sok mindent meg tudtunk valósítani, főleg úgy, hogy a szüleinken kívül – akik teljes vállszélességgel kiálltak mellettünk – nem támogatott senki.

Mi, tizenévesen a felnőtt generáció zenéit játszottuk, ami nem volt hiteles, de a saját dalainkat már magunkra formáltuk. Ennek köszönhető, hogy vannak, akik szeretnek, és vannak, akik nem.

– Okozott neked bármilyen nehézséget, hogy egészen fiatalként intézted a zenekar ügyeit?

– Erdélyben még él az a mentalitás, hogy a gyerek mondhat bármit, lehet nagyon tehetséges, énekelhet eszméletlenül jól, ő egy gyerek. Ilyenkor jöttek azok a kérdések, hogy: „Hol van apukád, hogy beszéljek vele?”  

– Mekkora kihívásként élted meg azt, hogy míg a veled egykorúak lazítottak, buliztak, kirándultak, te dolgoztál?

– Nagyon sok időmet elvette a zene, a karrier. Nekünk pénteken és szombaton mindig próbálni kellett, és ezt komolyan is vettük. Volt olyan eset, hogy hat órákat is gyakoroltunk, tehát a tudatosság megvolt bennünk. Eldöntöttük, hogy ha nekifogtunk, akkor nagyon komolyan csináljuk. Mindenért megküzdöttünk, a próbaterem a saját lakásom pincéjében van, amit együtt alakítottunk ki, gyakorlatilag én gletteltem és meszeltem. Nekünk senki sem kínálta fel ezeket, hanem önerőből értük el.

– Sosem érezted azt, hogy kezd teherré válni ez a szakma, és jobb lenne visszatérni az átlagos, középiskolás élethez?

– Sokan azt hiszik, hogy nagyképűségből csinálom mindezt, mások pedig tisztelik, hogy dolgozom. Volt olyan perc, amikor azon méláztam, milyen lenne úgy eltölteni a líceumi éveimet, mint egy normális ember…

– Miért döntöttél úgy, hogy a budapesti Etűd Konzervatóriumban folytatod tanulmányaidat?

– Számomra a budapesti élet is egy álom volt. Hogy miért pont oda? Legfőképpen a tanárok miatt, vonzott a dzsessz. Ez a stílus kimeríthetetlen. A klasszikus zene örök, és valójában az az alap, ám keretek közé van zárva. A dzsessz ezzel szemben szabadság.

Nemes Tibor5

– Mennyire volt nehéz számodra a beilleszkedés a budapesti életbe, az ottani közösségbe?

– A legnagyobb szerencse az, hogy a konzervatóriumban mindenki egyenlő rangú, senkivel sem kivételeznek. Mindenkivel kollegiális viszonyom van, és mindenki nagyon segítőkész, megadjuk egymásnak a fejlődéshez szükséges útmutatókat. Sőt azt érzem, hogy nagyon tisztelik azt, hogy képes voltam több száz kilométert utazni álmaim megvalósításáért.

Nagyon jól érzem magam itt, már sikerült bekerülnöm három zenekarba, nem énekesként, hanem basszusgitárosként, aminek külön örülök, mert sokkal többet tanulok így, mintha énekesként vettek volna be a bandába. Ez most egy kétéves tanulási fázis, utána rajtam áll, hogy hogyan alakul a karrierem, mennyire használom ki a lehetőségeimet.

Jelenleg egy budapesti menedzserrel dolgozom, sikerült egy évre leszerződni vele, kipróbáljuk a közös munkát. Nagyon sok tervünk van, nemrég adtuk ki az első dalomat, amely kezd felfelé ívelni, a napokban a torontói magyar rádióban is debütált, és természetesen az itthoni rádiókban is hallható.

– A Nem jó így című első dalod komoly üzenetet hordoz. Mi a célja ennek a dalnak?

– Most az a célunk, hogy minél több emberhez eljusson a dalunk, hogy átvegyék az üzenetét, és ha lehet, akkor alkalmazzák azt a mindennapjaikban is. Változtatnunk kell a mentalitásunkon, az emberekkel való viselkedésünkön. A minket beborító bőr alatt egyformák vagyunk, és a bőrszínünk nem kellene domináljon semmilyen társadalmi problémában. Véleményem szerint nevetséges, hogy 2017-ben a bőrszín vagy a beszélt nyelv alapján ítélünk el egy teljes csoportot, arra próbáljuk felhívni a hallgatók figyelmét, hogy ez nem jó így.

A dal azzal a céllal született, hogy megmérettesse magát az eurovíziós dalversenyen, fontosnak tartottam, hogy ne egy szerelmes dallal jelentkezzek. Úgy éreztem, hogy Európa legnagyobb problémája jelenleg ez, ezt akartam megszólaltatni. A Dal című verseny egy komoly megmérettetés, rengeteg papírmunkával jár, mindenki képes önéletrajzát be kell küldeni, aki a produkcióban szerepel, és a szervezők emellett még rengeteg dologra kíváncsiak.

Kovács Norbert volt a producerem ebben a dalban, aki véleményem szerint Erdély legjobb producere. Ő olyan, mint Quincy Jones, akinek 28 Grammy díja van. A zeneszöveget Suba Zsuzsi írta, a vokál pedig Vizi Imre. Mi is pályáztunk A Dalra, de a produkciónk sajnos nem jutott be a TOP 30-ba. Ennek ellenére én vokalistaként részt vehettem Benji produkciójában.

– A tavalyi X Faktor előválogatóiban is feltűntél, sikerült bejutnod a táborba, de az élő adás előtt Puskás Peti úgy döntött, át kell adnod a helyed.

– Már több éve hívnak ezekbe a csodaműsorokba, sosem mondtam igent, ám legutóbb a műsor egyik munkatársával folytatott hosszas beszélgetés után elfogott egy különös érzés, és úgy döntöttem, miért ne?

Rettentően örülök, hogy így alakult, és nem sikerült továbbjutni. Többek között azért, mert borzasztóan gyenge széria volt, és egy tehetségkutató örök skatulya maradt volna a továbbiakban. Rengeteg meghallgatás és interjú előzte meg azt, amit a nézők láthattak, az első zsűris meghallgatásnál négy igennel és vastapssal jutottam tovább, de ezt sajnos nem közvetítették. Negatív szájízzel maradtam, ugyanis rengeteg munka volt benne mind az én részemről, mind az övékről. Természetesen a további produkcióim sem voltak láthatóak, de azt elmondanám, hogy a bizonyos utolsó székes résznél beválogattak, és több mint négy órán keresztül ültem a széken, aztán az utolsó előtti produkciót követően felállítottak, át kellett adnom a helyem.

Összegezve egy fárasztó élmény volt. Nagyon sok kommunikációs tapasztalatot szereztem a verseny ideje alatt, de nem szeretnék több, ilyen jellegű műsorban részt venni.

– Gondolkodtál már valamilyen polgári szakmán?

– A B terv mindenképpen valamilyen üzleti ág lenne, mint például menedzsment vagy marketing, mindenképp a business világában gondolkodom.

– Mit jelent számodra a zene?

– A zene a minden. Amivel kelek, amivel fekszem, és amivel napközben is foglalkozom. A hivatásom.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Nagyon nagy terv egy lemez, de ez már csak morális értékű, ugyanis a lemezkiadás haldoklófélben van. Single lemezeket szeretnénk kiadni, szerződni egy kiadóval és zenei webáruházakban forgalmazni a dalokat. Most egy nyári, pörgős dalon dolgozunk, ami reményeink szerint befut majd.

 


Nemes Tibor1NEMES TIBOR

1997. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen.

Tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte zongora és nagybőgő szakon.

Öt éve a Vecker frontembere.

2016-ban sikeresen felvételizett a budapesti Etűd Konzervatórium dzsessz szakára.

Egy éve a Mustármag Közösség tagja, és a Népemért Vállalom című rockoratórium szereplője, ahol Márton Áront alakítja.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ