SHARE
Kép forrása: http://www.janus-pecs.sulinet.hu/

A romániai Nemzeti Oktatásügyi Minisztérium és Neveléstudományi Intézet január 27-én közvitára bocsátotta az V–VIII. osztályos tantárgyi tantervtervezeteket. A dokumentumokat a Neveléstudományi Intézet honlapján érhették el a pedagógusok és az oktatási szakemberek, és ugyancsak ott véleményezhették február 23-ig. Milyenek az új tantervek? A pedagógusok részt vettek-e a közvitában? A Morfondír.ro ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.

 

Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a  tantervtervezetek véglegesítésének ütemterve a következő: a beérkezett javaslatokat február 13–16. között összesítik és továbbítják a dokumentumokat elkészítő munkacsoportoknak, amelyek február 16–22. között beépítik azokat a tervezetekbe; február 23–28. között sor kerül a dokumentumok véglegesítésére; február 28. és március 1. között megszületik a végleges változatokat jóváhagyó miniszteri rendelet, és a tanterveket közlik is a Hivatalos Közlönyben.

Az órakerettervet – amely a műveltségi területek és a tantárgyak szerinti óraszámokat határozza meg az évfolyamok számára – 2016-ban hagyta jóvá a minisztérium, ezt vették figyelembe a tantárgyi tantervjavaslatok megalkotásánál. Mind az órakerettervet, mind az új tantárgyi tanterveket felmenő rendszerben vezetik be: a 2017–2018-as tanévben V. osztályban kezdik el azok alapján a tanítást, a 2018–2019-es tanévben VI. osztályban, 2019–2020-as tanévben VII. osztályban, s végül a 2020–2021-es tanévben VIII. osztályban vezetik majd be. Az iskola különböző évfolyamain tehát 2020-ig különböző tantervek alapján folyik majd az oktatás.

 

Kompetenciaalapú tantervtervezetek

Ha megvizsgáljuk a tantárgyi tantervjavaslatokat, megállapíthatjuk, hogy mindegyik a kompetenciafejlesztést hangsúlyozza, és szerkezetük is megegyezik: a módszertani alapvetés után a fejlesztendő általános kompetenciákat határozzák meg, ezeket lebontják sajátos kompetenciákra, és tanulásitevékenység-példákat társítanak hozzájuk, felsorolják a tartalmakat, majd módszertani ötleteket adnak a pedagógusoknak. Közös a tervezetekben, hogy a kompetenciafejlesztést, a tapasztalatszerzést és a funkcionalitást, azaz a megszerzett tudás felhasználhatóságát hangsúlyozzák, a módszertani javaslatok pedig a tevékenykedtetést és interaktivitást.

Forrás: logisztika.hu
Forrás: logisztika.hu

Néhány napja zárult a pedagógusi szakmai etikai kódex tervezetéről szóló közvita.

Pedagógusokat kérdeztünk a kódex szükségességéről, valamint arról, hogy véleményezték-e a dokumentumtervezetet.

Cikkünk itt olvasható.

A magyar kisebbség számára külön tantervjavaslat készült román nyelvből és irodalomból. Kaján Melinda, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanára szerint az új tanterv fő célja a kommunikáció fejlesztése, hangsúlyt fektet a négy alapkompetencia – a szóbeli közlés megértése, a szóbeli kifejezőképesség, az írás és az olvasás – fejlesztésére.

– A pedagógus lehetőséget kap az interaktív módszerek használatára. Véleményem szerint rugalmas és jól kidolgozott a tanterv, a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. A javaslatok közül kivették azokat a régies szövegeket, amelyeknek megértése gondot okozott még a román anyanyelvű gyerekeknek is, és ezután több olyan szöveggel dolgozhatunk, amelyeknek nyelvezete érthetőbb. Egyetlen aggályom az, hogy ha az országos felmérések követelményeit nem változtatják meg, vagy nem differenciálják, akkor a kisebbségi magyar gyerekek hátrányba kerülnek – tette hozzá a pedagógus.

Külön tantervtervezet készült a magyar kisebbség történelme és hagyományai tantárgyból is, és magától értetődően el kellett készülnie a javaslatnak magyar nyelvből és irodalomból is.

 

Lesznek-e tankönyvek?

Azt is fontos megemlítenünk, hogy a 2016-ban jóváhagyott, új órakerettervek nagyobb hatáskört biztosítanak a tanárok számára: a tantárgyi tantervtervezeteknek úgy kellett elkészülniük, hogy a pedagógusok huszonöt százaléknak megfelelő arányban dönthessenek helyben a kompetenciafejlesztés mikéntjéről és a tananyag tartalmáról, gyakorolhassanak, ismételhessenek vagy felzárkóztathassák a lemaradt tanulókat. A tantervek alapján elkészülő tankönyveknek is ezt az elvet kell majd követniük. De lesznek-e, lehetnek-e új tankönyvek ősztől? Ha a tantervek jóváhagyásának ütemtervét nézzük, azt a következtetést kell levonnunk: olyan szoros a határidő, hogy őszig nem készülhetnek el a tankönyvek. Hiszen csak március 1-je, a tantervek Hivatalos Közlönyben való megjelentetése után hirdethetik meg a pályázatokat a kiadóknak. És következnek majd a licitek útvesztői, az esetleges fellebbezések, a tankönyvértékelések, és csak ezek után jöhet a nyomtatás, ha egyáltalán lesznek nyertes könyvek. Nehezíti a pályázatot, hogy a tankönyvek digitális változatát is be kell nyújtani már induláskor, a papíralapúval együtt. Tehát valószínűsíthető, hogy különösen a magyar tagozaton folytatódik az áldatlan állapot, ami IV. osztályban volt, és tankönyv nélkül tanulnak majd az ötödikes diákok, akiknek az egész elemi tagozaton alig volt tankönyvük. És gondoljuk el, milyen nehézséget okoz ez ötödik osztályban mind a tanárnak, mind a diáknak. A romántanárok közül például sokan aggódnak, hogy hiába az új tanterv, megfelelő tankönyvek, segédeszközök híján nem lehet majd sikeresen tanítani, hiszen a pedagógus részéről jóval több időt vesz igénybe a tanórák megtervezése, a megfelelő szövegek megkeresése, a tanulók számára a feladatok előkészítése stb.

 

A tantervtervezetek közvitájáról

Kíváncsiak voltunk, hogy a magyar kisebbség számára készült sajátos tantervek közvitájában milyen arányban vettek részt a pedagógusok. A Neveléstudományi Intézet honlapján a közvita lezárulása után összesítették, hogy hány véleményezés érkezett be, és milyen csoportokból kerültek ki a javaslattevők. A magyar kisebbség számára készült román tantervjavaslathoz 37-en, a magyar kisebbség történelme és hagyományai tantervtervezetéhez 11-en küldtek be véleményezést. Nyomába eredtünk továbbá a magyar nyelv és irodalom tantervjavaslatának, de azt a közvitára szánt időszakban és később is hiába kerestük a Neveléstudományi Intézet honlapján. Azt gondoltuk, valahol külön közvita zajlik, ezért elkezdtünk nyomozni utána: Kovászna megyei magyartanárokat kérdeztünk, és levélben megkerestük dr. Nagy Évát, az  Oktatási Minisztérium Kisebbségi Osztálya Államtitkári Kabinetjének igazgatóját.

Meglepetésünkre a megkeresett magyartanárok február 18-án, szombaton nem tudtak semmit a magyar tantervjavaslat közvitájáról.

– Tudtam, hogy készül a tantervtervezet, de nem tudok arról, hogy megjelent volna – válaszolta érdeklődésünkre Tókos Ibolya, a Székely Mikó Kollégium magyartanára.

Szabó Tünde, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum pedagógusa érthetetlennek nevezte, hogy ő semmit nem tud a közvitáról.

– Sem iskolai, sem megyei szinten nem volt szó a tantervről, senki nem tud semmit – válaszolta.

Molnár Júlia, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Technikai Líceum tanára a közvitáról a francia és a román szakos kolléganőjétől hallott, de a magyar tervezetről ő sem tudott semmit. – Mivel ez egy 46 oldalas dokumentum, több időt vesz igénybe az alapos átnézése – válaszolta Molnár Júlia tanárnő a dokumentum nyilvánossá tétele után a véleményét kérő tudakozódásunkra.

Amint azt dr. Nagy Éva kabinetigazgatótól megtudtuk, a magyar nyelv és irodalom tantervtervezetet a közvita hivatalos lezárulása után, február 20-án tették nyilvánossá a Neveléstudományi Intézet honlapján, s február 22-én délig lehetett az ő e-mail címére elküldeni az észrevételeket. Hozzátette: nagyon rövid idő állt rendelkezésükre, hiszen miniszteri rendeletbe kell foglalják ezt a tantervjavaslatot is.

Ezek után már csak ilyen kérdések merülnek fel bennünk: Vajon hány magyartanár kereste és találta meg a közvita lezárulása után egy héttel a dokumentumtervezetet? És ha február 20-án késő délután vagy este valami csoda vagy külön értesítés folytán valakik meg is találták, volt-e idejük (és kedvük?!) érdemben áttanulmányozni és véleményezni azt? És honnan tudhatták, hogy még véleményezhetik? Mert a sebtében felrakott dokumentum mellett az nem jelent meg, hogy kétnapos külön vitát szerveznek a magyar nyelv és irodalom tantervtervezet számára.

Nem kell csodálkoznunk tehát, hogy a pedagógusok formálisnak tartják a közvitákat, úgy érzik, nélkülük és a fejük fölött döntenek az őket illető legfontosabb kérdésekben.

Pedig: kik tanítanak majd a tantervek alapján? Azok, akiknek a véleményére most senki nem kíváncsi. Akikről – úgy tűnik – azt tartják, hogy nem is képesek érteni és véleményezni azt, ami alapján – véleményüket lenyelve – ősztől tanítaniuk kell.

 


Felhívás a közvitára

A tantervtervezeteket itt lehet elérni. A legtöbb tervezetnél már a véleményezések utáni, javított változat is megtalálható.

A közvitára felhívó szöveg magyar fordítása:

A 2014.06.18./3593. sz. miniszteri rendelettel jóváhagyott,  Az iskolai curriculum – órakerettervek és tantárgyi tantervek – elkészítése és jóváhagyása módszertana szellemében az országos bizottságok által láttamozott tantárgyi tantervtervezetek számára közvitát szervezünk  szakemberek és gyakorló pedagógusok részvételével. Következésképpen a konzultáció tanárokat, a tanfelügyelőket és más kategóriájú szakembereket szólít meg, akik releváns visszajelzést nyújthatnak az V–VIII. osztályos tantárgyi tantervtervezetekkel kapcsolatban. Hogy összegyűjthessük az önök véleményét, meglátásait és javaslatait, kérjük, kövessék a következő lépéseket:

1. lépés: Töltse le az alábbi táblázatból az önt érdeklő tantervtervezetet.

2. lépés: A tantervtervezet áttanulmányozása után töltse le a mellette lévő oszlopból a kérdőívet.

3. lépés: Töltse ki a kérdőívet kiválasztva a megadott feleletek közül az ön véleményével leginkább megegyezőt, majd írja le a véleményét, megjegyzését a nyílt kérdéseknél kihagyott helyre.

A kérdőív részletes kérdéseket tartalmaz a tanterv alkotóelemeire – általános kompetenciákra, sajátos kompetenciákra, tanulásitevékenység-példákra, tartalmakra, módszertani ajánlásokra – vonatkozóan, ezért a tervezet figyelmes átolvasása lényeges ahhoz, hogy olyan releváns feedbacket nyújthassanak, ami közvetlenül hozzájárul a tervezetek javításához.

A közvita január 27– február 13. között zajlik.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY