MEGOSZTÁS

Hajdan, a XIII. században az Olt bal oldalán, a Boldogasszony tiszteletére épült, gidófalvi református templomtól néhány száz méterre fekszik az a ház, amelyben ma már a miskolci születésű Gál Andrea keramikus él családjával

Múlik a tél, olvad a hó, az utcában sűrűn sorakoznak a hólével teli gödrök, látni a házak előtt büszkén strázsáló nyakigláb fenyőfákat. Háromszék egyik csendes kis falujában, Gidófalván Gál Andrea keramikussal műhelyében, saját termesztésű teafűből főzött tea mellett beszélgettünk.

 

A barna fakapun belépve a háztól jobbra kis, manószerű házikóból fény szűrődik az udvarra. Odabent egyszemélyes, kedves, nőiesre szabott keramikusműhely beltere és Gál Andrea keramikus fogad, aki immár 25 éve dolgozik a szakmában, amit Mezőtúron tanult. Éveken át bérkorongozásból kereste a kenyerét, majd hat éven át nyugati országokban próbált szerencsét. Táján, a tokaj-hegyaljai Közép-európai Művésztelepen találkozott párjával, az erdélyi származású Kövér György fafaragóval. Lassan tíz éve az erdélyi Gidófalva jelenti számukra az otthont, ahol azóta két kisgyermeket nevelnek.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent egy anyaországi születésű, Erdélyben élő keramikus asszonynak lenni, vidéken élni, Andrea a kézművességet említette, hiszen ez az a tényező, ami szabadságát, szakmai életét számára a magyar határon túl is lehetővé tette, hiszen nyelvi akadályok ezen keresztül nemigen érik őt.

 

„Egyértelmű volt, hogy idejövök”

– Az én helyzetem egészen speciális, és valószínűleg nem is költöztem volna ide, ha, mondjuk, valami hivatalos munkát kellett volna keresnem, hiszen a román nyelvet a mai napig nem beszélem, most már épp ideje lenne, hogy megtanuljam. Egyértelmű volt számomra, hogy idejövök, és megteremtem magamnak a saját munkahelyemet. Persze hiányzik az otthonom, Magyarország, mert ez számomra mégiscsak egy másik ország. A barátnőim sokáig várták, mikor költözöm vissza Budapestre, nem is értették, hogy gondolom ezt az egészet: hat évet Nyugaton éltem, most meg elköltözöm Keletre? Mindenkinek szokatlan ez, mint ahogy az ittenieknek is furcsa, hogy Pestről vagy akár Nyugat-Európából ideköltözik valaki.

Amikor megismerkedtünk Gyurival, mindketten lovaztunk, jártunk lovardába, így aztán az is természetes volt, hogy Gidófalván lesz lovunk. Na, mármost Budapest belvárosában hol tudsz te lovat, kutyát, macskákat, tyúkokat tartani? – avatott be a történet kezdetébe Andrea.

gal andrea3

 

Nem nőies, de talán kissé mégis

Régen a férfi korongozott, a nő festett, mázazott, díszített. Andreától arra kerestem a választ, hogyan látja a női és a férfi minőségeket ebben a szakmában?

– Erről a szakmáról nem lehet azt állítani, hogy elnőiesedett volna, mint például a pedagógusi szakma. A fazekasság esetében arról van szó, hogy a nők is betörtek a szakma berkeibe, és nem véletlen, hogy a női fazekasok, keramikusok az ipari forradalom után jelentek meg. Régen a fazekasoknak arról szólt az életük, hogy időnként felültek a szekérre egy másik fazekassal vagy családtaggal, és kimentek a mezőre vagy az erdőbe, ahol tudták, hogy jó agyaglelőhely található, és leástak sok méter mélyre, így hozták felszínre az agyagot. Nem kevés veszéllyel járt ez az agyagbeszerzés, és bizony a régi időkben sok fazekas odaveszett, mert beszakadt felettük a föld. Ha ez a mai napig így volna, bizonyára ma sem lenne sok női fazekas, keramikus. Ma már gépek végeznek a bányászaton keresztül az agyag-előkészítésig mindent, és szakboltokban lehet a korongozásra előkészített agyagot megvásárolni – részletezte a keramikus.

 

„Mezőtúrról hozom fazekasságom alapköveit”

Több mint két évtizednyi fazekasság van Gál Andrea mögött, így a bevezetőben elhangzottak után arra kértem, mesélje el, miért választotta ezt a szakmát.

– Egyik unokahúgom fazekasnak tanult Északkelet-Magyarországon, Sárospatakon. Egyszer elmentem látogatóba, és annyira megfogott az a hangulat, hogy még akkor eldöntöttem, én is fazekas leszek. Leérettségiztem, majd jelentkeztem a kétéves szakmunkásképzőbe.

Kéthetente volt egy nap elméleti tanítás, és a többi napokon két éven át kizárólag szakmai gyakorlatot szereztünk. Egy üzemben voltak a gyakorlati foglalkozások, az ottani tanműhelyben naponta reggel hat órától délután kettőig tanultuk a fazekasság fortélyait, főleg a korongozást. Néztük az üzem dolgozóit, hogyan engóboznak, díszítenek, mázaznak, a fazekassággal járó összes munkafázist láthattuk.

A képzés után egyértelműen Budapest következett, Miskolcra a szüleimhez jártam látogatóba. A bátyám akkoriban már néhány éve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, és így sokkal egyszerűbb volt nekem is odaköltöznöm, hiszen ha nem is laktunk együtt, mégis egy városban éltünk. A mai napig hiányzik Budapest, az a nyüzsgő kulturális élet, kiállítások, vásárok, pezsgő társasági élet.

Mivel Pesten albérletben laktam, akkoriban szóba se jöhetett, hogy saját műhelyem legyen. Kezdetben kis fazekasműhelyekben dolgoztam: egy-két napot az egyik műhelyben, néhány napot a másikban, mivel nem mindig egyformán volt megrendelés, így mindig oda mentem, ahol szükség volt rám. Több éven át így dolgoztam. Ez a nehézségek mellett mégis szép időszak volt, mert minden műhelyben lehetett tanulni valami újat.

A bérkorongozói munkáim során egyik műhelyben megismertem egy korondi fazekast, aki időnként kijárt Pestre pénzt keresni. El-elbeszélgettünk erről-arról korongozás közben, s mivel mindig is szerettem volna eljutni Korondra, ami régen híres fazekasközpont volt, így felajánlotta, hogy ha kiutazunk egy hétre, szívesen kiadnak nekünk egy szobát – mesélte Andrea.

gal.andrea

 

Andrea és Vera Erdélyben

Erdély mint romantikus úti cél élt sok magyarországi fiatalban. A rendszerváltás után, a kilencvenes években kisebb-nagyobb hullámokban igyekeztek maguknak felfedezni a sokszor tündérek földjének hitt, vadregényes tájat és az itt élő székelyek lakta szerény falvakat, gyűjtögetve meglepő, kedves és életre szóló emlékmorzsákat. Andreának és barátnőjének, Verának is van ilyen emléke a hajdani neves fazekasairól ismert faluból és környékéről. Nem is akármilyen…

– Már mindent megbeszéltünk, és a buszjegyeket is megvásároltuk, nekivágtunk a több órán át tartó buszozásnak.

Mikor megérkeztünk Korondra, megkerestük az ismerős fazekas házát. A vidékre jellemzően több generáció lakott együtt a portán, ott volt a műhely is, ahol éppen akkor padlóvázákat korongoztak. Verával Korond és környékét egy hét alatt beutaztuk stoppal, sorra vettük a környék főbb nevezetességeit. Kissé vicces volt, amikor az utolsó előtti napokban rájöttünk, hogy itt a stoppolásért fizetnek az emberek, mi csak simán kiszálltunk az autóból egy köszönömmel.

Kirándulásaink alkalmával megpihenve egy-egy kávé mellett már akkor nagyon megtetszett az ízes székely beszéd, amit a mai napig szívesen hallgatok – részletezte a keramikus.

 

Ablakot nyitni a világra…
Szép dolog a család, az otthon, a haza biztonsága, de szárnyalni, nyelveket tanulni és valamennyi megtakarítással, élményekkel teli tarisznyával hazatérni még szebb. Andrea hat évet töltött nyugati országokban, erről is mesélt portálunknak.

– Pestet egy hatéves külföldi tartózkodás szakította meg: Ausztria, aztán később spanyol föld, Madrid, Barcelona, Malaga és végül a Karib-szigetek következtek. Ausztriában bébiszitter voltam, és közben a bécsi egyetem nyelvi kurzusait látogatva megtanultam németül. Spanyolországban szintén megtanultam a nyelvet, s közben dolgoztam pincérként, idegenvezetőként, vitorlás hajón. A spanyol időszak után visszaköltöztem Budapestre, továbbra is fazekasoknak dolgoztam, majd 2002-ben saját műhelyt alapítottam. Keramikusként félállásban dolgoztam a műhelyben, a nap másik részében spanyol magánórákat adtam. Ez ment négy évig, aztán megismertem Gyurit.

Gyurival a tokaj-hegyaljai Táján ismerkedtünk meg a Közép-európai Művésztelepen 2006-ban. Most is pontosan emlékszem az első alkalomra amikor megláttam… azonnal beleszerettem.

A tábor augusztusban volt, és  már az első találkozásunkat gyors döntések sorozata követte, hiszen Gyuri – tíz év után – épp az Erdélybe való hazatelepedés küszöbén állt. Így egy kérdés maradt csupán, a költözés időpontjának kiválasztása, hiszen meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarországon tartsam őt.

Sosem felejtem el azt a délutánt, amikor első gidófalvi látogatásom alkalmával  átsétáltunk a nagy hóban Martonosra, meglátogatni Gyuri barátait. Igazi karácsonyhangulat volt, s akkor télen bennem is megszületett a valódi elhatározás, hogy költözzünk Gidófalvára.  Épp a minap beszéltem a bátyámmal telefonon, és elemlegettük, hogy idén már lassan tíz éve annak, hogy segített a költözésben. Gyurival becsomagoltuk a saját életünket és még két műhelyt. Sosem felejtem el. Mintha tegnap lett volna, pedig azóta már annyi minden történt. Közben született két szép gyerekünk, Sára és Gergely.

Persze a világban mindenfelé utazni egy dolog, elköltözni meg teljesen más történet, és attól, hogy rengeteget utaztam, természetesen volt, van és lesz honvágyam – hangsúlyozta Andrea.
IMG_0004

 

Minimalista stílus egyedi formavilágban

A beszélgetésünk a műhelyben és a családi otthonban felváltva zajlott. A kerámiák sajátos, minimalista stílusára, a formavilágra is kíváncsi voltam.

– Egyik utazásomból hazatérve Budapesten beiratkoztam egy lakberendező-tanfolyamra, onnan hozom ezt a minimalista stílust, amit már akkor megkedveltem. Szeretem a letisztult formákat, a népi  formavilágot, motívumokat, hiszen mindennek ez az alapja, de mára kialakult a saját, egyéni stílusom.

Lapnyújtással és korongozással is készítek kerámiatárgyakat, de mégis a korongozás a szerelmem. A saját tárgyaimnál, úgy látom, hogy igazából a forma a mérvadó. Hogy ráfestek egy-két szál levendulát vagy pipacsot, vagy egyszínűre festem, az csak részletkérdés – mondta el érdeklődésemre Andrea.

 

Vásárterek, vásártervek

Várallyay Réka művészettörténész szintén Budapestről költözött Bikfalvára. Andreával közösen már nyolc éve szerveznek Sepsiszentgyörgyön karácsonyi kézművesvásárt.

– A célunk, ami miatt Rékával vásárszervezésbe fogtunk, megvalósult, ugyanis 2007-ben még nem volt hasonló jellegű beltéri kézművesvásár Sepsiszentgyörgyön. Mi ezt a vásárt eredetileg a Székely Nemzeti Múzeumba álmodtuk meg, és szerencsére a múzeumigazgató támogatta is a kezdeményezésünket. Az egyre növekvő érdeklődés következtében idővel kinőttük a múzeumot, így új helyszín után kellett nézni.

Három éve a Szent György Napok szervezői felkértek, hogy Rékával közösen szervezzünk kézművesvásárt a Székely Mikó Kollégium előtti területen, jelenleg már ezen is dolgozunk, ötletelünk.

A vásárszervezéssel egyidejűleg készülök a vásáron való részvételre kézművesként is, ezenkívül vannak egyedi megrendeléseim is. Lassan egy éve kezdtem újra dolgozni a műhelyemben,  de a két gyerek mellett, a nagyszülők hiányában, sokkal nagyobb szervezést igényel bármilyen feladat elvégzése – zárta mondandóját a keramikus.

1 hozzászólás

  1. Ne félj semmit, e két pesti menyecske megaszongya nekünk, hogy s mint van a kézművességgel. Nesze semmi, fogd meg jól!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ