MEGOSZTÁS
A Székely Nemzeti Múzeum udvarán lévő csíki ház vagy pottyondi ház bejáratának székely kapuján lévő kaputükör

Székelykapuk régen és ma címmel a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában jelent meg Balassa M. Iván, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyugalmazott igazgatójának könyve, amelyet múlt héten a székely kapuk témájú néprajzi konferencián mutatták be. A könyvbemutató alkalmából a szerzővel Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a kötet szerkesztője beszélgetett. Az érdeklődőknek a gazdag képanyagot tartalmazó könyv rövid áttekintésére volt lehetősége, melyet fellapozva a legrégebbről fennmaradt, 1673-as mikházi kaputól a korai háromszéki, udvarhelyszéki, csíkszéki és a Székelyföld területén kívül lévő darabokon át a XIX. század második felében született kapukig megannyi részletet olvashatunk.

 

Balassa M. Iván, a kötet szerzője hosszú időn keresztül az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság népi építészeti szekciójának elnöke volt, és mivel kutatási területe a műemlékvédelem és a népi építészet témaköre, ezért egyáltalán nem tűnhet véletlennek, hogy az észak-magyarországi népi építészetről 2011-ben megjelent könyvét egy újabb, ezúttal Erdélyhez és a székelyek népi építészetéhez is szorosan köthető téma és kötet követte. Balassa M. Iván az építészeti szakirodalom jó ismerőjeként kezdte kutatni a székely kapukat, édesapja Szabó T. Attila tanársegédjeként, nyelvészként indult a pályán, végül a Székely Nemzeti Múzeum első szakképzett néprajzos muzeológusa lett. A múzeumkertben töltött időre Balassa M. Iván a szülők jóvoltából emlékszik vissza, aki a Székelykapuk régen és ma címmel írt kötetét édesanyjának ajánlja.

Szőcsné Gazda Enikő muzeológus, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének vezetője felvezető szövegében kihangsúlyozta, hogy a székely kapukról megjelent könyv azért is érdekes,  mert a történelmi távlatokból kiindulva számtalan régi ábrázolásban keresi, hogyan jelenik meg a kötött kaputípus, ami nálunk az úgynevezett székely kaput jelenti.

Arra a kérdésre, hogy miért foglalkozott a székely kapukkal ilyen behatóan, a szerző elmesélte, hogy évekkel ezelőtt a székely kapuk fényképezésével kezdődött a kötet előtörténete, és ahogy általában lenni szokott, azt senki nem tudta, hogy ebből később könyv is születik.

– 2003-ban felkértek a kollégák, hogy a szentendrei Skanzenben tartsak egy előadást a székely kapukról, mondván „te annyit jársz Erdélybe, hogy a kisujjadból is kirázod”. Azt gondolom, vannak bizonyos témák, mint a székely kapuk, amelyek köré az évek során felhalmozódnak ismeretek, aztán újra le kell ülni, és újból lehet ezzel foglalkozni, és nem igaz, hogy nem lehet újat, teljesebbet, talán jobbat írni. 2011-ben jelent meg egy könyvem az észak-magyarországi népi építészetről, és akkor már konkrétan felmerült a téma, hogy egy székely kapukról szóló könyvben is lehetne gondolkodni. A kötet tavaly karácsonykor jött ki a nyomdából – mesélte Balassa M. Iván.

A szerző beszélgetőtársa a továbbiakban arra kereste a válszt, hogyan lehet történelmi távlatokban kutatni a székely kapukat, hol találni forrásokat, és honnan lehet tudni, hogy az illető források arra a bizonyos kötött kaputípusra vonatkoznak.

Balassa M. Iván feleletében úgy fogalmazott, hogy a székely kapuk esetében Szabó T. Attilának köszönhetően könnyű helyzetben vagyunk, tudnillik 1939-ben tanulmánya jelent meg a székely kapukra vonatkozó levéltári adatokról, és ennek egy kibővített változatát készítette el a galambbúgos kapukról 1970-ben.

– A tanulmány egy olyan etnográfiai folyóiratban jelent meg, ami édesapám, Balassa Iván hetvenedik születésnapjának volt szentelve, és Szabó T. Attila éppen emiatt közölte írását a lapban. Ezzel el lehetett indulni, és fel lehetett venni azokat a további szálakat, amelyekkel úgy éreztem, folytatni lehet a kutatást – fejtette ki a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyugalmazott igazgatója.

Galambbúgos nagykapu 1778-ból, Kézdimartonfalva
Galambbúgos nagykapu 1778-ból, Kézdimartonfalva; Fotó: Zsók Enikő

 

Mikori a legrégebbi székely kapu?

A beszélgetés további részében a kapuk keletkezési idejére is kitértek. Amint azt a néprajzkutató muzeológus is feltételezte, a jelenlévők kíváncsiak voltak arra, mikoriak az első említések, meddig lehet történelmi távlatokban visszatekinteni, és hányadik századból valók a legrégebbi székelyföldi kapuk.

– Eléggé nehéz kérdés, épp a Székelyföld sajátos jogállása miatt. Szabó T. Attila a különböző hagyatéki leltárakat és olyan anyagokat dolgozott fel, amelyek nem a szabad jogállású területeken keletkeztek, hanem épp olyan helyeken, ahol másképp kellett intézni a különböző hivatalos ügyeket. A legkorábbi adatok, úgy tűnik, a XVI‒XVII. századból valók. A legrégebbi fennmaradt kapu a mikházi székely kapu 1673-ból, amit darabjaiban őriz a budapesti Néprajzi Múzeum. Ez egyben azt is jelenti, hogy eddig az időpontig lehet tárgyi emlékek szintjén a múltba visszanyúlni – tudtuk meg.

Ahogy általában egy kutatott téma esetében, úgy a székely kapuknál is fontos azok története, eredete és az Európa-szerte ismert hasonlóságok, a kötött kaputípussal rokonságot mutató darabok. A muzeológus a könyvbemutatón arra is rákérdezett,  hogy a szerző milyen területeken talált még olyan kaput, ami leginkább rokonságot mutat a mieinkkel.

– Hihetetlen mértékű rokonságot találunk a németországi Hessen tartományban, erről két részt is találunk a könyvben. Nyilvánvaló genetikai rokonság nincs, nem lehet azt feltételezni, hogy korai hesseni alkotások jöttek volna létre itt, a Székelyföldön vagy fordítva, csupán egy azonos társadalmi környezetről van szó. A hesseni és a székelyföldi kapu szerkezetileg hasonlít, de egyébként nem ugyanaz. A hesseni változatokon nem találunk díszítő faragást, pusztán csak a szerkezet van, és bizonyos átlós kötések. Nálunk a kaputükröt (a kiskapu fölötti részt) gyönyörűen kifaragják, ezen a részen nagyon ügyes  megoldásokat találunk – ismertette meglátásait Balassa M. Iván.

A csíki ház hátsó kertjében lévő székely kapu kaputükre; fotó: Zsók Enikő
A csíki ház hátsó kertjében lévő székely kapu kaputükre; fotó: Zsók Enikő

 

Mitől székely kapu a székely kapu?

Talán örök kérdés marad, mitől válik székely kapuvá a székely kapu. Szőcsné Gazda Enikő Györffy István néprajzkutató szavait idézte, aki szerint székely kapu bárhol lehet, székellyé az teszi, amit ráfaragunk.

– Györffynek ez a véleménye azért kissé sántít, nem tudok teljesen egyetérteni vele – fejtette ki véleményét Balassa. – Végül is a székely kapu az a kötött, háromoszlopos, nagykapu-kiskapu szerkezet, és természetesen galambbúg is van rajta, ami máshol viszont nincs. Vita témája volt, hogy a galambbúg valójában galambdúc vagy sem, elfelejtették megnézni, hogy a Huszka könyvében, az eredeti fotókon látszik, hogy ami ma esetleg csak díszítőmotívum, annak régen volt valamiféle funkciója, tehát a kis galamb valóban meghúzódhatott a galambdúcban – részletezte a szerző.

Ezt követően a muzeológus a könyvben található, számottevő képanyagra reflektált, majd arra volt kíváncsi, immár a könyvbemutatón részt vevő kapufaragók nevében is, hogy melyek azok a fő jellemzők, amiket meg kell őrizni egy kapu esetében, továbbá mikortól és meddig tekinthető székely kapunak egy kapu.

– A legfontosabb az, hogy ha kapnak egy megbízást, akkor az odavaló székely kaput készítsék el – hangsúlyozta álláspontját Balassa. – Ha arra a vidékre a kiskapu jellemző, akkor kiskaput kell készíteni, nem mást!

Balassa M. Iván egy rövid gondolattal zárta a beszélgetést.

– A könyvet édesanyámnak ajánlottam – eredetileg a kilencvenedik születésnapjára terveztem a könyv megjelentetését, de ez három évvel későbbre tolódott. Az a fontos, hogy édesanyám hál’ Istennek ezt megvárta, és a kezébe véve nagy meghatódottsággal lapozta végig. Annál is inkább, mert hát annak idején nem egyedül voltam kisbabaként a múzeumkert lakója, édesanyám akkor volt fiatalasszony, és Sepsiszentgyörgyhöz igen szép emlékei fűződnek.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ