SHARE

Elkezdődött a visszaszámlálás, március 22-ig lehet regisztrálni teljes jeggyel az Erdélyi Magyar Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozójára (EFIKOT). A végleges program és az előadók listája már elérhető a rendezvény weboldalán.

 

Idén XVI. alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) az EFIKOT-ot, amelynek ezúttal Székelyudvarhely ad otthont március 24–26. között. Ebben az évben a kék és zöldgazdaság a központi téma. Számos új, még kiaknázatlan lehetőséget tár fel előttünk ez a világ, hiszen a legújabb trendek is efelé mutatnak. A zöldgazdaság senki számára nem ismeretlen fogalom, viszont a kék, úgy is mondhatnánk, a még zöldebb, már igen. A XVI. EFIKOT előadói az ágazat szakértői, erdélyi és magyarországi meghívottak, számos érdekes és hasznos bemutatóval ismertetik a témát a résztvevőkkel.

A hagyományos plenáris előadásokat négy szekció követi. A négy szekcióelőadás célja, hogy részletezze az adott területeken felvetett témákat, reflektáljon bizonyos problémákra. A négy szekció a CSR (társadalmi felelősségvállalás), a Vállalkozz korlátok nélkül, a Lehetőségek az újrahasznosításban és az Innováció. A regisztrációval kapcsolatos további információk az EFIKOT honlapján vagy Facebook-oldalán olvashatók.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY