MEGOSZTÁS

A népi hagyományok felelevenítése, megőrzése és az új generációnak való továbbadása egyre trendszerűbb. A hagyományos népi mesterségek megmutatása, a népdal és néptánc szépségeinek megőrzése különböző tehetségkutató versenyek segítségével felfelé ívelő tendenciát mutat a Székelyföldön.

Sorbán Enikő népdalénekest kérdeztük a székely hagyományok fontosságáról, arról, hogy miként lehet boldogulni itthon, és mit jelent számára az éneklés.

 

− A zene és az éneklés iránti szenvedélyed gyermekkorodtól kezdve végigkísérte életedet. Mesélj arról, hogyan indultál el ezen az úton?

− Úgy érzem, hogy az éneklés iránti szenvedélyem egyfajta isteni adottság. Gyermekkorom szerves része volt az új dalok megtanulása szüleim, nagyszüleim révén. Arra emlékszem, hogy egészen kis gyerekként mentem a falu öregeivel a mezőre, és naphosszat énekeltem nekik, míg ők dolgoztak. Egyszer már a szüleim is megelégelték, és nem tudták igazából megérteni, hogy honnan van ez a nagy szenvedély bennem.

A népzene mellett az egyházi zene is közel áll hozzám, hiszen a templom a második otthonom, nagyon sokat forgolódtam a templom környékén gyerekként, így sok éneket megtanultam. Ennek köszönhetően jelentkeztem a Marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolára. Első évben részt vettem a Hajnal akar lenni Kárpát-medencei Népdalversenyen, ahonnan sikerült elhoznom az első díjat. Talán ez volt az a momentum, visszaigazolás, amikor megerősödtem abban, hogy ez az én életutam. A verseny után sorra érkeztek a felkérések is, ekkor indult el a karrierem.

A főiskola befejezése után azt éreztem, hogy tovább kell fejlesztenem magam, így tovább folytattam tanulmányaimat a kolozsvári zeneakadémián, zenepedagógia szakon.

Sorbán. Enikő

– A népdaléneklés mellett számos más területtel is foglalkozol. Hogyan tudod összeegyeztetni a különböző munkáidat?

– Főállásban tanítok, ebbe a munkába próbálom becsempészni a hagyományok ápolásának fontosságát. Szeretném elültetni a gyerekekben a népdal és a néptánc szeretetét. Pedagógiai módszereim közé mindig igyekszem belopni valamit abból az értékhalmazból, amit az évek alatt sikerült összegyűjtenem mint népdalénekes.

A tanítás és a népdalénekesi hivatásom mellett hangszer- (orgona) és énektanítást vállalok olyan diákoknak, akik szeretnének egyfajta zenei alapot elsajátítani. A népdalhoz szorosan hozzátartozik a néptánc is. Nem tartom magam hivatásos  néptáncoktatónak, de amit az évek alatt tánctáborokban, továbbképzőkön megtanultam, azt megpróbálom átadni, gyermekjátékokon, népdalokon keresztül megszerettetni a néptánc, a népzene csodálatos világát. Jelenleg, ha időm engedi, vasárnap kántori szolgálatot is végzek a székelyszentmihályi unitárius templomban.

− Mit jelent számodra a népdal? Mit gondolsz, mennyire nyitottak az emberek a népi hagyományok iránt?

− A népdal a falusi ember számára kenyér, a városi ember számára kalács. A népdal, a népi hagyományok összekötik az embereket. Úgy tapasztalom, hogy a mai kor emberének is sokat jelentenek ezek a dolgok. Egyre inkább kezdik értékelni például a népdal- és a néptáncversenyeket, a hagyományos népi mesterségeket. Elég csak arra gondolni, hogy manapaság hány rangos versenyt szerveznek, ahol a versenyzők a saját tájegységi kultúrájuk gyümölcseit kamatoztatják.

− Népdalénekesként milyen típusú rendezvényekre hívnak fellépni? Hány dalból áll a repertoárod?

− Számomra a felkérés, a meghívás mindig öröm. Megtiszteltetésnek érzem, ha megmutathatok valamit abból, ami a miénk, és ehhez kell szeretet, kedv, szív és lélek. Nem tudnék konkrét számot mondani, hogy összesen hány dalt ismerek, de több száz népdal van a tarsolyomban. Mindig a fellépés jellegétől függően döntöm el, hogy éppen melyik dalokat adom elő. Olyan alkalom is van, amikor a helyszínen döntök a közönséghez igazodva. Egyébként a falunapoktól a városnapokig mindenhol felléptem már, politikai előadásokra is el szoktak hívni énekelni, de rendszeresen járok Magyarországra is fellépésekre. Az elmúlt tizenöt év alatt hívtak énekelni Dániába, Norvégiába és Szlovákiába is.

Fotó: Szabó Károly
Fotó: Szabó Károly

− Évekig Magyarországon éltél, de idővel mégis úgy alakult az életed, hogy a szülőfaludban kamatoztatod tehetséged. Mit jelent számodra az otthonod?

− Két évet éltem Biharkeresztesen, Magyarországon, ahol művészeti iskolában tanítottam. Abban az időszakban rengeteg mindent megtanultam, nagyon sokat fejlődtem, és jókora önismeretre is szert tettem. A hazaköltözésem után nem sokkal sikerült visszatalálnom önmagamhoz, és ma már úgy érzem, hogy ez volt az egyik legjobb dolog, ami történhetett. Igazi lokálpatrióta vagyok, nem is igazán tudom elképzelni, hogy hosszú távon máshol éljem az életem. Nagyon sokat jelent számomra, hogy itthon lehetek, és azt csinálhatom, amit szeretek.

Sokan mondják, hogy falun nincs élet, viszont véleményem szerint nem minden a fényűzésről szól. Szívesen megmutatnám, hogy mennyi teendőből áll egy átlagos hétköznapom vagy akár hétvégém annak az embernek, aki szerint falun nincs, mit csinálni.

Amikor hazaköltöztem, édesanyám csak annyit mondott, hogy most már biztos, hogy legalább tíz évvel többet fog élni. Nekem már ez elég a boldogsághoz.

− Pályafutásodnak két gyöngyszemével is büszkélkedhetsz, hiszen két kislemezed is megjelent. Milyen dalokat gyűjtenek össze a lemezek?

− Mindkét lemezem megjelenését mások biztatásának köszönhetem, mert magamtól nem vettem volna a bátorságot a megszületésükhöz. Az első lemezem 2007-ben jelent meg Ez a falu szép helyen van címmel, a második 2013-ban Felültem a széles világ lovára címmel. Az első lemezen olyan közismert dalokat gyűjtöttem össze, amelyeket otthon, a szülőfalumban szívtam magamba. A második lemez már kicsivel jobban átgondolt. A dalok több tájegységből valók, és mindegyik egy-egy hozzám közel álló személyhez szól, azokhoz az emberekhez, akik a mindent jelentik számomra a világon.

 


SORBÁN ENIKŐ

„A zene a lelkem lélegzetvétele, s egyszersmind imádságom és munkám.” – Liszt Ferenc

 

1980. április 24-én született Szentegyházán.

 

 

Szegény vándor fecske panaszolja sorsát,

//: Hogy ő mennyi búval éli világát ://

 

Menjünk el, édes fiaim, nem lehet itt élni

//: Következik a hideg tél, el kell nekünk veszni ://

 

Könnyű nekünk az utazás, mert semmit se viszünk

//: Utunkba rendel az Isten, amit mi megegyünk ://

 

Elindulánk a nagy útra, a keleti földre

//: Megérkeztünk a tengernek nyugati szélire ://

 

Siránkozva panaszoljuk, hogy mehessünk által

//: A nagy víznek szélességit, hogy repüljük átal ://

 

Megsegít minket az Isten, mégis átrepülünk

//: Hogyha az Isten megsegít, még hazánkba jövünk ://

 

A fecskének az ő sorsa, mint a vándorlegény

//: Csak országol s bujdosódik mindörökké szegény ://

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ