SHARE

„Boldog az a szerzetes, aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben, s ezekkel örömben és vigasságban Isten szeretetére indítja embertársait.’’

Szent Ferenc

 

Ha hivatás, akkor elköteleződés. A Jóisten mindenkire bízott feladatot. Vannak, akik bizonytalanok, emiatt nehezen ismerik fel saját hivatásukat. Belekezdenek ebbe is, abba is, az elköteleződés elmarad. Ám vannak olyanok is, akik semmiféle külső csábításnak nem engednek, csupán az isteni hangot követik szívükben. Nézzük, milyen is ez a fajta életvitel Szilveszter barát kalauzolásával.

 

– Minek hatására választotta ezt a hivatást?

Semmi olyan sorsfordító esemény nem volt az életemben, ami a papság, később a szerzetespapság felé irányított volna. Hatgyerekes családban éltem a falusi gyerekek mindennapi életét. Iskolába jártam, bár nem szerettem tanulni, emellett segítettem szüleimnek a mezei munkában, otthon az állattartásban. Vasárnapról vasárnapra eljártam a szentmisére, a hittanórára, olykor még ministráltam is. Szerettem a könyveket, az indiános és a westernfilmeket. A szomszéd nénik mondogatták, hogy „papnak való ez a gyerek”. A X. osztály elvégzése után Gyulafehérváron folytattam tanulmányaimat, ott is érettségiztem. Akkoriban ez volt az egyedüli lehetőség, hogy valaki egyházi iskolába járhasson. XII. osztályban kezdett motoszkálni bennem: mi lenne, ha én is pap lennék? Hamar elhessegettem a gondolatot…

A gondolat azonban egyre gyakrabban visszatért, és ahogy közeledett az érettségi időszaka, nem tudtam szabadulni tőle. Lassan meg is barátkoztam vele, de még mindig nem tudtam dönteni. Ősszel az akkori törvények értelmében kilenc hónapra elvittek Belényesre katonának. A katonaság lassan eltelt, és még mindig bizonytalankodtam a papi hivatás melletti döntés meghozatalában. A döntés végül is a teológián tartott első lelkigyakorlaton született meg bennem, amelynek témája a hivatás volt. Van-e hivatásod? – tette fel a kérdést a lelkigyakorlat vezetője. Amikor ezt a kérdést a lelkigyakorlat csendjében újra és újra feltettem magamnak, egy belső hang egyértelműen, világosan és érthetően azt mondta: igen, van! Azóta se hallottam annyira tisztán ezt a hangot, de elég volt ahhoz, hogy a hivatástisztázással járó krízisen átsegítsen, és később is mindig átsegített a papi hivatással járó nehézségeken, megpróbáltatásokon.

A teológiai tanulmányokat befejezve 1987-ben egyházmegyénk főpásztora, Dr. Jakab Antal pappá szentelt, és az „Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (Jn 17,19) jelmondattal indultam neki a lelkipásztori életnek, majd kilenc évvel később ugyancsak ezzel a jelmondattal léptem be Szent Ferenc rendjébe.

– Assisi Szent Ferenc, vagy ahogy a Ferenc-rendiek nevezték, szeráfi Szent Ferenc, a ferences rend megalapítója, az állatok, a természet és a kereskedők védőszentje. Tudatosan és önként lemondott a tulajdonról, a szegénységet választva Krisztust követte. Miről kell lemondania annak, aki a ferences rend tagja szeretne lenni?

Miről kell lemondania annak, aki szerzetes akar lenni? S miről kell lemondania annak, aki családot akar alapítani? Biztos vagyok benne, hogy sem a szerzetes, sem a családos hivatás esetében a hangsúly nem a lemondáson van. Ha azon lenne, akkor alig találkozhatnánk pappal, szerzetessel és házaspárokkal. Nem a lemondáson van a hangsúly, hanem a megragadottságon, a Jézus Krisztus személyes szeretete általi mély megragadottságon. Ugyanis a szerzetes számára Isten szeretete olyan valóságos, hogy képes az ő szívét betölteni és életét teljességre vinni. Mivel erről mélyen meg van győződve, ezért Isten melletti elköteleződését a hármas evangéliumi tanács: a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség megfogadásával pecsételi meg.

Több mint egymillió keresztény szerzetes él a világon. Nem állíthatjuk, hogy valamennyien boldogok vagy megtalálták kiteljesedésüket, de éppoly kevéssé mondhatjuk, hogy a legtöbbjük boldogtalan. A szerzetesi élet mindig merész vállalkozás, kaland. Lehet, hogy félresikerül, és néha valóban így is történik, ugyanakkor sokaknak személyes kibontakozást és kiteljesedést jelent Isten és az emberek szolgálatában és a közösségi életben. Ez bizonyítja, hogy a szerzetesi élet értelmes élet. Viszont a világ oldaláról nézve nem egészen érthető a szerzetesi élet. Más szavakkal: a szűzi, szegény és engedelmes életállapotot csak a hitben lehet teljesen megérteni. Így, amikor elfogadjuk az Úr hívását erre az életállapotra, azt a kockázatot is el kell fogadnunk, hogy Krisztus követéséért megszólnak, és rossz szemmel néznek minket.

Első fogadalom, a testvérekkel
Első fogadalom, a testvérekkel

– Az erdélyi ferences rend tagjai először a szász vidékeken telepedtek le, majd onnan érkeztek a Székelyföldre. Nagyon elkeserítő, hogy ha Esztelnekről kivonul a rend, akkor Háromszéken nem lesznek ferencesek. Remélhető-e utánpótlás?

Az 1200-as évek közepe táján először Erdélyben, a szász vidéken telepedtek le a Németországból érkezett ferencesek, három kolostort alapítva, míg ugyanabban az időben a magyar földről érkezettek Székelyvásárhelyen, azaz a mai Marosvásárhelyen alapítottak kolostort. Aztán lassan fejlődésnek indultak, egyre több kolostort alapítva Erdély-szerte. Rendtartományunknak az évszázadok folyamán volt fénykora és mélypontja is, amikor egy-két kolostor működhetett csupán.

Az Erdélyi Ferences Rendtartományra a legutóbbi és legsúlyosabb csapást a kommunista államhatalom mérte 1951. aug. 20-án, amikor minden rendtársunkat kényszerlakhelyre deportálták, és megtiltották, hogy fiatal jelentkezőket fogadjanak a rendbe. Ez a rend halálra ítélését jelentette. A rendtartomány újraéledése az 1989-es események után indult el a létszámban nagyon megcsappant, a korban előrehaladott és egészségileg megrokkant, idős testvérekkel és a rendbe jelentkező fiatalokkal. Sajnos az idősebb rendtársaink gyorsan elköltöztek a földi életből (ma már csak hárman élnek közülük), és a fiatalok kevesebben jelentkeztek, mint ahogyan azt a szükség megkívánta volna. Ennek következtében rendtartományunk vezetősége arra kényszerült, hogy néhány kolostorunkat feladja, átadja az egyházmegyének azzal a záradékkal, hogy ha majd újra megnövekszik a létszámunk, akkor visszaköltözünk a kolostorainkba.

Egyelőre nem valami rózsás a kilátás, túl kevés fiatal jelentkezik ahhoz, hogy minden kolostorunkba legalább három személyből álló közösség jöhessen létre, a rendi előírások értelmében. Ennek ellenére van remény, hisz Istennél semmi sem lehetetlen…

Esztelneki Ferences Templom2
Esztelneki Ferences Templom

– Miért kevés a jelentkező?

Részben talán mi magunk vagyunk ennek az oka, mert nem úgy éljük meg szerzetesi hivatásunkat, hogy az vonzó legyen… Másrészt a családok is okolhatók ezért, amelyekből hiányzik az egészséges, öntudatos, keresztény élet, gyakran visszautasítják a gyermekáldást, s ha csak egy születik, akkor azt nem szívesen engedik, hogy pap, szerzetes vagy szerzetesnő legyen. Harmadrészt a média is tehet erről, amely nem törekszik eléggé ellensúlyozni korunk helytelen gondolkodásmódját, nem hívja fel kellőképpen a figyelmet az igazi és a hamis értékek közötti különbségre.

Nem kedvez a hivatásnak a mai kor mentalitása sem. Korunk jellemző tünete a lelkiség, az Istennel való kapcsolat eltűnése és az anyagiasság uralma. „Ha a kultúra a platóni négyes – az igazság, szépség, jóság és szeretet – köréből kilép, elvadul, elszabadul; sajnos most mi is ebben a zabolátlan világban élünk. Az elszabadult civilizációnkban pedig kizárólag az anyag az úr” – mondja Czakó Gábor A konzumidióták korszakát éljük című írásában. Pedig „egy társadalom erejének a meghatározója mindenekelőtt a lelki élet színvonala, és csak másodsorban az iparé… Ha egy nemzet lelki erői elapadnak, nincs az a tökéletes társadalmi berendezkedés, nincs az az ipari fejlettség, amely megmentené a pusztulástól” (A. Szolzsenyicin Nobel-díjas író).

Ez kihívás a mai társadalom és mindannyiunk számára, hogy komolyan vizsgáljuk felül életstílusunkat, amely a hedonizmus és a konzumizmus felé hajlik. Valódi szemléletváltásra van szükség, amely arra ösztönöz minket, hogy olyan új életmódot fogadjunk el, „amelynek elemei az igaz, a szép és a jó keresése, valamint a többi emberrel alkotott közösség a közös fejlődés érdekében” (XVI. Benedek: Caritas in veritate). Ha ez a szemléletváltás megtörténik, ha mindannyian elkötelezett módon törekszünk megélni keresztény hivatásunkat mint család, mint pap, szerzetes, szerzetesnő, akkor egészen biztos, hogy lesznek majd új hivatások is. Természetesen az sem elhanyagolandó, hogy eleget tegyünk az Úr Jézus felszólításának, és kérjük az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába (Mt 9,38), ide, Háromszékre is…

Esztelneki ferences kolostor
Esztelneki ferences kolostor

A kolostor teljes körű felújítására pályáztak. Mit kell tudjunk az aktualitásokról?

A rendi vezetőséggel megbeszélve és a helyi polgármesteri hivatal bátorításával a kolostor teljes körű felújítását szeretnénk elvégezni európai uniós pályázatból. 2015-ben sikerült elkészíttetni a terveket, és a tervező vezetésével összeállíttatni a pályázat leadásához szükséges dokumentációt. Hála Istennek a sok jó ember összefogásának és anyagi támogatásának köszönhetően sikerült időben leadni a pályázatot, amit sajnos elutasítottak, de éltünk a fellebbezés lehetőségével, így nagy nehezen megszületett a pozitív döntés. Ennek köszönhetően január végén a kivitelezési tervet is leadhattuk, amit most ellenőriznek. Ellenőrzés után megküldik a kijavítandó hibák listáját, s miután megtörtént a hibák kiigazítása, következhet a pályázati szerződés aláírása, majd a közbeszerzés meghirdetése és a tényleges munkálatok elkezdése. A tervek szerint a felújítási munkálatokat 2-3 év alatt kell majd elvégezni.

Van egy kis „félsz” bennem, mivel utófinanszírozásról van szó, ezért szükség lesz egy bizonyos forgótőkére, amivel még nem rendelkezünk. De remélem, hogy Isten segítségével, a jóindulatú szponzorok támogatásával meg a falubeliek segítségével ez is meglesz.

cats

– Hogyan kell elképzeljük egy ferences szerzetespap mindennapjait?

Tréfásan azt szoktam mondani, hogy „lelkipásztorból marhapásztor” lettem, amikor ide helyeztek Esztelnekre, mert a kolostornak vannak állatai és földterülete is. Természetesen elsősorban szerzetespap vagyok, és egészen az szeretnék lenni, mindazzal együtt, ami ebből az életformából fakad. Azután jön a gazdaság, amit nem mi, mai ferencesek akartunk, amit nem mi hoztunk létre, hanem elődeinktől örököltük, részünkről pedig butaság lenne ezt nem felhasználni és kamatoztatni a jó ügy érdekében.

Igyekszem a kettőt úgy összeegyeztetni, hogy egyik se szenvedjen csorbát, természetesen nem egyszerű. Hála Istennek a gazdasági élet vitelében tavaly késő ősztől van egy jó munkatársam, aki sok terhet levesz a vállamról. Így több időt tudok szentelni az imára, a szentségek kiszolgáltatására, a szentmiseáldozat bemutatására, a templomba járó híveknek történő előadásokra, a ministráns gyerekekkel való foglalkozásra és nem utolsósorban a kolostorra és a templomra való odafigyelésre. Sőt amikor idő adódik, akkor igyekszem a világháló adta lehetőségeket is kihasználni a Szilveszter Barát Blogja és a Facebook-oldal működtetésével. Teszem mindezt abból a megfontolásból, hogy az internet jóvoltából a krisztusi örömhír eljusson olyan emberekhez is, akik esetleg nem járnak vagy nem járhatnak templomba a betegség, az időskor vagy más okok miatt. Nem beszélve azokról, akiket a megélhetés külföldre kényszerített, ahol nem beszélik, nem értik a nyelvet, vagy nincs lehetőségük vasárnap templomba menni, és így ők is elolvashatnak vagy meghallgathatnak egy-egy prédikációt. Amikor a szentbeszédekre készülök, annak tudatában teszem, hogy a beszéd anyaga nemcsak a szentmisén résztvevőkhöz jut majd el, hanem az internetre való feltöltési lehetőségnek, a blognak, valamint a blogon lévő prédikációs listának köszönhetően – amelyre fel lehet iratkozni, hogy az ember elektronikus levél formájában is megkapja az anyagot – sokkal több emberhez.

Természetesen a blogot nemcsak a prédikációk megosztására lehet felhasználni, hanem a hittel, a vallással kapcsolatos tudnivalók megosztására, a felmerülő kérdések megtárgyalására is, amik segíthetnek az öntudatosabb keresztény élet elsajátításában. Nem utolsósorban a blogra feltöltött helyi hírek, beszámolók, képek, filmek segíthetnek a távolban élőkkel való kapcsolattartás ápolásában is.

Kakucs Szilveszter

– Véleménye szerint a mai társadalom mennyire igényli a lelkiekben való kiteljesedést, a lelki gazdagságot, békét, a krisztusi tanítások szerinti életet?

Idén lesz 30 éve annak, hogy pappá szenteltek, és 21 éve annak, hogy a ferences rend tagja lettem, ez idő alatt sok emberrel találkozhattam. Voltak, akik nyitottak és befogadóak voltak a lelki táplálékot illetően, igényt tartottak minden olyan tevékenységre, ami segítséget nyújtott lelki életük elmélyítésében. A szerzetespapra úgy tekintettek, mint aki hivatásából eredően képes segítséget nyújtani vallásos ismereteik gyarapításában és hitéletük elmélyítésében, gyakorlativá tételében. Mások viszont megelégedtek a hagyományos, felszínes vallásossággal. Számukra a pap nem több, mint egy hivatalnok, aki mindig legyen kéznél és asszisztáljon vallási gyakorlataik lebonyolításánál, de ne avatkozzon bele életvitelük milyenségébe, ne legyenek elvárásai magatartásuk formálásában.

Igen, sokaknál örömmel tapasztaltam, hogy életükben összhang van a hétköznapok és a vasárnapok között, vagyis hogy életüket a személyes, élő hit fogja össze, irányítja és formálja. Jó látni, hogy ezeknek az embereknek az egyéni és családi életvitele derűs, szép és kiegyensúlyozott. Rájuk mindig lehetett és lehet számítani. Ők azok, akik odaállnak az egyház és a szükségben lévő embertársuk mellé is. Másoknál szomorúan tapasztaltam, hogy életükben a hétköznapok elválnak a vasárnapoktól, a hitélet a mindennapi élettől, az istenes az Isten nélküli élettől, és úgy tűnt, hogy mindezt látszólag „jól” össze tudták egyeztetni. Megdöbbentő volt látni, hogy náluk mennyire összefér a napi ima, a rendszeres templomba járás, a szentségek vétele a felebaráttal vagy akár a családtaggal tartott „örök” haraggal, a másokkal szembeni állandó áskálódással, a rosszindulatú pletykával, a szívet-lelket mérgező irigységgel. Elkeserítő volt, hogy ezeknek az embereknek a személyes és a családi életét az állandó borúlátás, a boldogtalanság árnyékolja be, és a másokkal szembeni rosszhiszeműség jellemzi, miközben az evangélium, a boldogító örömhír birtokosainak vallják magukat.

– A kolostorokra jellemző a külvilágtól való elzárkózás, elnevezésük is erre utal: a kolostor a claustrum szóból ered, ami a latin claudere (jelentése elzárni) igéből származik. Ma is így kell értelmezzük ezt, avagy barátságosabb a hangulat?

Kolostoraink felépítése, beosztása hasonlít a családi házakéhoz. A családi házban is van egy hely, ahol a látogatót, a vendéget fogadjuk, nem szoktuk mindjárt az egész házat felcsapni számára. A háznak egy bizonyos részébe csak a családtagoknak van bejárásuk. Ugyanígy van a kolostorainkkal, azoknak is van egy részük, ahová csak a rendtagoknak van bejárásuk, s ezt a részt nevezzük „clausurának”. Itt vannak a testvérek cellái, itt zajlik a rendtagok belső élete, itt pihenik ki éjszakánként a nap fáradalmait, itt imádkoznak, elmélkednek, s végzik szellemi munkájukat, amihez csendre van szükségük. A látogatót, vendéget pedig a clausurán kívül, a kolostornak erre a célra kijelölt helyén fogadják. Nem hinném, hogy emiatt barátságtalanok lennének a kolostoraink. A clausura rész régen is megvolt, mégis évszázadok óta „barátoknak” nevezte a nép a ferences szerzeteseket.

Kakucs Szilveszter2

– Milyen elképzelései vannak a jövőt illetően?

A ferences templom felújításával, a kolostor restaurálásával és modernizálásával az a célunk, hogy újra – ha nem is szellemi (iskolai), de – lelki központ legyen Háromszéken, amint az elmúlt évszázadokban volt. Szeretnénk lehetőséget biztosítani a lelki töltekezésre, a világ zajától való elvonulásra, lelkigyakorlatok tartására szerzetesek, papok és világi hívek, családok számára egyaránt. Templomunk és kolostorunk, valamint ezek környéke ideális hely imádkozni, csendben lenni vagy a fizikai munkát végezni akarók számára, emellett ifjúsági programok, táborok szervezésére is. Remélem, hogy Isten segítségével április 24-re, Szent György vértanúnak, templomunk védőszentjének ünnepére sikerül befejezni a templom belsejének felújítását, liturgikus bútorzatának és a védőszentet ábrázoló dombormű elkészítését. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fedezte a kiadások egyharmadát. Isten segítségével és a helybéli, valamint a távolabb élő jó emberek, a Nyíradonyi testvértelepülés és a segíteni kész szponzorok, a helybéli hivatal és a közbirtokosságok támogatásával sikerült összegyűjteni a másik kétharmadot is, hogy valami nagyon szépet hozhassunk ki templomunkból Isten dicsőségére, lelkünk üdvére és a falu lakossága meg az idelátogatók örömére. Szeretném remélni, hogy közös összefogással valami hasonlót valósíthatunk meg a kolostor felújítása kapcsán is.

Szeretnék több időt szakítani a templomba járókkal való foglalkozásra, szeretném, ha segíthetnék hitük elmélyítésében, keresztény öntudatuk megerősítésében és vallásos, hitbeli ismereteik gyarapításában. Szeretném gazdasági, kolostori és templomi feladataimat úgy végezni, hogy közben én magam is az üdvösség útját járjam, hogy egyre közelebb, egyre szorosabb kapcsolatba kerüljek a Mesterrel.

A kolostor jövőjével kapcsolatosan lelki szemeim előtt egy háromtagú ferences közösség jelenik meg, amely a felújított kolostorban és templomban Szent Ferenc atyánk szellemében, derűs lélekkel fogadja a világ zajától imában elcsendesedni, lelkiekben töltekezni vágyakozó személyeket, ifjúsági táborokat vezet és programokat szervez. Olykor meg a turistákat kalauzolva, a hely történetét ismertetve népszerűsíti a kereszténység értékeit és a ferences lelkiséget.

 


KAKUCS BÉLA FR. SZILVESZTER OFM

Jelenleg Esztelneken ferences pap.

1961-ben született Marosvásárhelyen, Nyárádremetén nevelkedett. Az első tíz osztályt Nyárádremetén végezte, majd a gyulafehérvári kántoriskolában érettségizett.

Érettségi után, 1980 és 1981 között kilenc hónapos katonai szolgálat következett Belényesen, majd 1981 és 1987 között Gyulafehérváron, a Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben végezte teológiai tanulmányait.

1987. június 21-én szentelte pappá dr. Jakab Antal püspök.

1996-ban jelentkezett a Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartományba, ahol 1997-ben tette le első fogadalmát, majd 2001-ben örökfogadalmát. Szerzetespapi szolgálatát Szent János evangéliumából vett jelmondat jegyében éli: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (Jn 17,19).

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY