MEGOSZTÁS

Az állatokat mindenki szereti, társai, barátai, bizalmasai lehetnek az embernek. Míg városon inkább a kisállatkultúra jellemző, vidéken haszonállatokat tartanak az emberek, szükség is van rájuk, hiszen nélkülük nem menne jól a földművelés, a munka.

Antal Lilla állatorvossal beszélgettünk, akinek hivatása és munkája is egyben ez a szakma, aki nem riad vissza a nagyobb feladatoktól sem, és bebizonyította, hogy egy nő is lehet kiváló állatorvos.

 

– Már gyerekkorodban is rajongtál az állatokért?

Amióta az eszemet tudom, rajongtam az állatokért, és ez ma is így van. Mivel édesapám is állatorvos, gyerekkoromban sokszor vitt magával, nem is csoda, hogy nagyon hamar állatbarát lettem. Akik ismernek, tudják, hogy én gyerekként soha nem akartam más lenni, mint állatorvos, és ha megkérdezték, nem azt mondtam, mi szeretnék lenni, hanem azt, hogy mi leszek, határozottan. Édesapám kitartóan javítgatott, hogy „szeretnél lenni”.

kiss karoly1Dr. Kiss Károly állatorvosként és karateedzőként itthon kamatoztatja a nagyvilágban szerzett tapasztalatait.

A vele készült interjúnk itt olvasható.

– Akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy tőle örökölted a szakmát?

Édesapám praxisát vettem át, aki ma már nyugdíjas. Ez az átvétel nem egyik napról a másikra történt, mint ahogyan én azt elképzeltem, mivel a Székelyföldön, ahogy a medve nem játék, úgy az asszony nem ember, de amint kiderült, főleg nem vidéki állatorvos. Néhány sajtóorgánum már leközölte ezen tapasztalataimat, de hátha van olyan, aki még nem olvasta. Amint 2010-ben, pályakezdő állatorvosként ültem a rendelőben páciensekre várva, a betévedők azt kérdezték tőlem, hol van a doktor úr, majd jelezték egymásnak, hogy „nincs senki bent, csak a leányka”, „rendes embert” követeltek, aki vért tud venni a lóból, mert az a „fehérnépet nem szereti”. Lett is mindenik tapasztalatból sírás napi szinten, de aztán megesett, hogy sem a doktor úr, sem az asszisztens, sem a titkárnő nem volt, így a becses állatot rá kellett bízni a leánykára, s mit ad Isten, meggyógyult. Minden gazdaságban meg kellett gyógyuljon egy-egy állat, mire elhitték, hogy ha nincs a doktor úr, akkor van annak női változata is. Legelőször kutyákat bíztak rám, így kezdetben az a hír járta, hogy csak kutyákkal foglalkozom, mivel kisállatpraxisban azért felénk is gyakori a női állatorvos. Aztán jöttek a nagy állatok, nekem pedig lételemem a kihívás… Mondd, hogy nem vagyok rá képes, és én megcsinálom – ez a mottóm. Többen megjegyzik, hogy család mellett nem tudom majd ezt csinálni, de számomra ez lesz a következő kihívás.

Antal Lilla

– Voltak-e félelmeid, kétségeid kezdetben azzal kapcsolatban, hogy ez tényleg neked való?

Rajtam kívül mindenkinek voltak kétségei afelől, hogy én ezt meg tudom-e csinálni. Úgy érzem, még édesapámnak is, pedig ő ismer a legjobban.

– Igaznak tartod a mondást, miszerint a saját falujában senki sem lehet próféta?

Ez a mondás a legnagyobb igazság, a legnehezebb dolgom a saját falumban volt, idegen helyeken a mai napig sokkal nagyobb tiszteletet, megbecsülést kapok. Itthon olyan természetes, ha valami nagy betegségből meggyógyul egy állat. Akik a homokozóban ismertek meg, hogy is nézzenek orvosnak? Érthető, hogy számukra még mindig kislány vagyok.

– Nagyobb termetű állatok esetében hogyan jársz el?

Valóban nehezebb nőként lovakkal, tehenekkel foglalkozni, fizikailag megterhelő feladat, de alkalmazkodás kérdése, legalább kondícióban tart. Ugyanakkor egy 90 kg-os férfival is azt csinál egy 500 kg-os ló, amit akar, ez nem erő kérdése. Megvannak a módszereink arra, hogyan bírjunk el egy ekkora erővel, és ha más mód nincs, akkor jön a bódító injekció.

Antal Lilla7

– Mindig itthon szerettél volna dolgozni? Nem érezted úgy, hogy nagyvárosban, esetleg külföldön nagyobb sikereket érnél el?

Én valahogy mindig itthon akartam élni, és mint annyi mindent, ezt is gyerekkoromtól tudtam. Sok egyetemistához hasonlóan én is kihasználtam a nyári vakációk adta amerikai Work and Travel programot, megállapítottam, mennyivel könnyebb ott pénzt keresni, de úgy érzem, nem lennék boldog máshol – nemcsak Amerikában, Bukarestben sem tudnék élni. Zavar a város, kell a traktorzúgás, a lószag, a fenyő és nem utolsósorban az egymással szoros kapcsolatokat tartó falusi emberek, ami lassan mindenhol kihalófélben van. Kell, hogy egész nap ismerős arcokat lássak, kell ez a nyugalom, ami vidékünkön, még ebben a rohanó életben is létezik. Gyakran elnézem a vadkacsákat a patak partján, az őzikéket a mezőn, a tájat, ami körülvesz a betontömbök helyett, és úgy érzem, ezért érdemes megfizetni az árat, hogy picit nehezebben keressük a pénzt, mint idegenben. Ugyanakkor lassabban is költjük, ha jól meggondolja az ember.

Antal Lilla2

– Hogyan látod, a Székelyföldön mennyire hajlanak az emberek a minimális ellátás felé, a prevencióra, az oltások beadatására?

Vidékünkön sokat fejlődtek az emberek, mind kedvencek, mind haszonállatok terén. Ha ez nem történt volna meg, nem tudnék megélni a szakmából. Amikor dolgozni kezdtem, rendelésre hoztunk néhány védőoltást annak a kevés kutyának, amelyet a gazdi beoltatott. Sok-sok mondogatás, tanítgatás után ma szinte minden kutyát elhoznak védőoltásra, tízesével érkeznek a rendelőbe. Ugyanez a helyzet a haszonállatok szaporodásbiológiáját illetően is. Amikor megvettük az ultrahangkészüléket, még a kollégák is elképzelhetetlennek tartották, hogy a székely ember majd megekóztatja a tehenét, vagy hormonális kezelést vesz igénybe annak vemhesítésére. Ma napi szinten használom a készüléket, és akkora igény van rá, hogy nem győzöm.

Ugyanez a helyzet a lófogászattal. Soha senki nem hitte volna, hogy falun ilyenre igény lehet. Saját magam szórakoztatására vásároltam egy gyémántfejes fogreszelőt lovak részére. Egy vagyonba került, gondoltam, hogy nem jön vissza az ára, de jól elszórakozok vele, ha a kezemre adnak néhány fogproblémás lovat. Megreszeltem egy ló fogát, amelyik évekig sovány volt, mert túlnőtt fogai miatt nem tudta kellőképpen értékesíteni a takarmányt. Egy másiknak a reszelés után kimaradtak az addig ismétlődő görcsei, és lóról lóra haladva egyre többen hívnak ez ügyben is. Úgy érzem, tanítottam újat a felcsíki gazdáknak, és ez már félsiker számomra.

– Akad esetleg olyan állat, amellyel különösen szívesen foglalkozol?

Hogy akad-e olyan állat, amivel különösen szívesen foglalkozom? Inkább olyan, amivel nem… A disznókkal egyáltalán nem foglalkozom szívesen, valamiért sosem érdekeltek. A saját körzetemben megoldom, ha baj van, ha van, akire, akkor inkább lepasszolom, de ha látok egy szép lovat, a szívem gyorsabban ver, és minden kóbor kutyának gazdit keresek – ez amolyan „rossz szokás” nálam.

Antal Lilla5

– Van néha szükséged egy kis szünetre? Hogyan vezeted le a feszültséget?

Közhely, de igaz, hogy emberekkel dolgozni nehéz. Szinte minden nap betelik a pohár, de erre van sok-sok hobbim, így minden nap újratöltődöm. Motorozok, lovagolok, sportolok, és mivel itthon soha nem vehetek ki szabadságot (nem mondhatom azt a segítségkérőknek, hogy itthon vagyok ugyan, de szabadságon, így nem segíthetek), ezért évente két-három alkalommal elutazom egy hétre, olyankor természetesen megoldom a helyettesítést. Az edzőterem néhány éve az egyik kedvenc kikapcsolódási helyem, bármilyen fáradtan is megyek edzeni, utána mintha újjászülettem volna. Az életem része, és úgy érzem, ez az, amiről nem tudnék lemondani. Valójában mindegy, hogy cross trainingre, súlyzós edzésre megyek, vagy csak futok egy órát, a lényeg, hogy mozogjak, határaimat feszegetve. Ez rengeteg erőt ad minden téren, és nap mint nap bebizonyosodik, mennyire agyban dől el minden, és bármi lehetséges. Gyakran olyan esetekért küzdök a szakmámban, hogy szinte azt látom, hogy esélytelen, de nem gondolok előbbre, csak arra a néhány percre, amikor megteszek mindent, amit még lehet, megadva ezzel az esélyt arra, hogy ha bármi lehetséges, akkor ez miért ne lenne, és gyakran a leglehetetlenebb esetek végződnek a legjobban.

– Hogy érzed, sikerült megcáfolni a sztereotípiát, miszerint a nők nem lehetnek jó állatorvosok?

Ezt nem nekem kell megítélni, de úgy gondolom, ha egy új doktornő kerülne Felcsíkra, már nem ütközne akadályokba. Mindegy, mivel foglalkozol, és hogy nő vagy férfi vagy, csak a lehető legjobb tudásoddal és hozzáállásoddal csináld, és akkor meglesz az eredménye. Lehetnék én férfi, ha éjszaka nem kelnék fel, mert ellik a tehén, vagy ha nem adnék esélyt egy állat gyógyulására, inkább lemondanék róla, mert egyszerűbb – esélyem sem lenne jó orvosnak lenni. Minden azzal kezdődik, hogy hozzáfogunk, aztán folytatjuk. Édesapam szerint „csinálgatni kell, és kialakul”.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ