MEGOSZTÁS
Fotó: Ádám Gyula

Nagy sikerrel zajlott kedd este a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium dísztermében a vasárnapig zajló Csíkszeredai Régizene Fesztivál keretében tartott tanár-diák koncert. Az alapításának idén tizedik évfordulóját ünneplő Régizenei Nári Egyetem mesterkurzus-oktatóinak és -diákjainak közös koncertje a fesztivál három jubileuma – a reformáció emlékéve, valamint Monteverdi és Telemann jubileumok – előtt tisztelgett.

 

Rendkívüli jelentőséggel bír a Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezői – a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Tanács – számára, hogy az immár tizedik éve a fesztivállal párhuzamosan megszervezett Régizenei Nyári Egyetem révén historikus hangszeres képzést kaphatnak az érdeklődők. A neves, nemzetközileg elismert régizene-együttesek tagjaiként is ismert mesterkurzusoktatók meghívásával zajló nyári egyetem évente megdönti a rekordokat a jelentkezők számát tekintve: idén több mint 80 diák vesz részt a képzéseken. Mindazonáltal Romániában még mindig az egyetlen régizenei tudást közvetítő nyári egyetem a csíkszeredai, és a szervezők-elindítók vágya az, hogy a hivatalos zenei oktatásba is bevezessék a régizene szakot, miként ez Európában mindenütt már évek óta megvalósult. Ehhez szakmai dokumentációt is régóta összeállítottak, viszont a minisztériumi jóváhagyás még várat magára.

A fesztivál idén naponta tanárokkal készült interjúkat küld ki a sajtónak, ezáltal is hangsúlyozva a szakemberek nézőpontját, valamint betekintést engedve a képzés hangulatába. A keddi fesztiválkoncertet megelőzően sajtótalálkozón tudhattunk meg érdekességeket három mesterkurzusoktatótól.

Fotó: Ádám Gyula
Fotó: Ádám Gyula

 

Nem győzik befogadni a jelentkezőket

– Mi itt vagyunk azért, hogy segítsünk. Mondhatni „információs pont” vagyunk egy nagyon intenzív képzésben. Akit pedig ez komolyan érdekel, annak segítünk, hogy tovább is tudjon fejlődni – fogalmazott Fülöp Mária sepsiszentgyörgyi születésű, Svájcból érkező csembalóoktató.

Palócz Réka magyarországi énekkurzus-oktató, szólista 2010 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakán tanít énekképzést. Szerinte kiemelendő az is, hogy a kézpésekre összeállított kurzusfelajánlás igazodik a fesztivál megadott tematikájához. Ez a diákoknak nem kötelező, hanem tematikai felajánlásként működik, így a mesterkurzusokon a diák kérésére „hozott anyagból” is dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy a diák behozza azt a művet, amit éppen tanul, és azt hangolják át historikus előadásmódra.

Kónya István magyar lantművész, a lant és gitár nevű mesterkurzus oktatója szerint a képzésre egyszerűen alig győzik fogadni a diákokat – hangszerenként legtöbb 9-9 diákkal tudnak foglalkozni az oktatók.

– Jól kitalálták ezt a szervezők: a kezdőkre és haladókra is egyaránt gondoltak – mondta.

Mint kifejtette, aki például gitáron kezdi el a kurzust, az a historikus előadásmód varázsa révén hamarosan lantra tér át, és a kurzuszáráson már megszokott, hogy inkább ezen mutatja be megszerzett tudását. A két hangszer között jelentős az eltérés: más a hangolása, de eleve a húrok száma is különbözik (a lanté több mint duplája a gitárénak). A lantművész elmondása szerint a csíkszeredai képzésnek híre ment már mindenfelé a tíz év alatt, és a környező országokban is tudják, hogy van itt egy jó hangulatú, „családias képzés, amit nem szabad kihagyni”.

Fotó: Ádám Gyula
Fotó: Ádám Gyula

 

Kéz a kézben: jubileumokat köszöntöttek

A Régizenei Nyári Egyetem X. kiadásának tanár-diák koncertje a Csíkszeredai Régizene Fesztivál hivatalos programjának szerves részét képezte. A kedd esti közel másfél órás koncertet telt ház fogadta, gyakori vastapssal.

A műsor elején Hedzsászi török zenét halhattunk az ütőhangszeres kurzus diákjai révén – szólót játszott Ádám Júlia. Az idén premierként szervezett kóruséneklés mesterkurzus diákjai a fesztivál reformáció emlékéve, mint fő téma tiszteletére Ványolós András mesterkurzusvezető felkészítésében a Kájoni Kódex Anghelus ad Pastores művét adták elő. Johann Cristian Schickhardt Á-moll Szonátáját Széplaki Zoltán (furulya), Fodor Csaba (csembaló), Csata István (viola da gamba) oktatók Kovács Attila diákkal együtt adták elő, utóbbi theorbán mutatva be tudását. Az idei fesztivál Monteverdi születésének 450 éves jubileumának köszöntésére Ványolós Orsolya és Ványolós András Csörsz Rumen István lantkíséretével adta elő a szerző Tirsi e Clori művének részletét.

Nagy sikert aratott az ifjú Jónás Álmos marimbajátéka, aki Bach Esz-dúr gordonka szvitjéből adta elő a Gique-et. Ugyancsak közönségsikert könyvelhetett el a Vitárius Piroska (hegedű), és a korábbi felállásban meghallgatott Fodor Csaba, Csata István és Kovács Attilából összeállt kvartett, akik François Francœur G-moll szonátáját adták elő. Ezt követően Csata István és Kovács Attila a csembalón bemutatkozó Amalia Goje-val Marin Marais Larabesque-jével örvendeztették meg a hallgatóságot. Fülöp Mária csembalóoktató Matthias Veckmann Toccata darabját játszta. Ezt követően Kiss Noémi szoprán-, énekmesterkurzus-oktatót Kónya István lantkíséretében hallgathattuk, majd szóló lantjátékot élvezhetett a közönség. Nagy tapsot aratott Telemann szintén jubileumi apropóval előadott műve a következő kvintett révén: Palócz Réka (ének), Vitárius Piroska (hegedű), Széplaki Zoltán (furulya), Garai Zsolt (csembaló), Csata István (viola da gamba). A műsort zene és tánc harmóniája zárta: a közismert, 16. század végéről fennmaradt Greensleeves angol dalt Palócz Réka, Széplaki Zoltán, Csata István és Csörsz Rumen István játszta, és a Szabó Anikó által vezetett tánckurzus diákjai gyönyörű tánca kísérte a közönség nagy örömére. (Mint ismeretes, a tánckurzushoz reggelente 9-10 órától bárki csatlakozhat a fesztiválközönség köréből is július 14-ig.) A táncosok között köszönthettük az olaszteleki Cygnini régizene együttes saját, korhű, narancs-bordó-fehér kosztümjeikbe öltözött tagjait is, és nem különben vezetőjüket, Tüzes-Bölöni Csilla lelkészt is, aki maga is diákja volt a nyári egyetemnek elindulása első éveiben, és a fesztivál hatására alapította meg az együttest. Az est végén a fesztivál szervezői pezsgővel és kölyökpezsgővel, valamint felkínált süteményekkel ünnepelték az előadókat és a hallgatóságot.

A Régizene Fesztivál részletes műsora – a fellépők részletes bemutatásával – elérhető a Regizene.ro honlapon.

Fotó: Ádám Gyula
Fotó: Ádám Gyula

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ