SHARE
Fotó: Sipos Szabolcs

A munkamigráció a világ más pontjaihoz hasonlóan egyre dinamikusabb és rugalmasabb folyamatként tapasztalható a Székelyföldön is. Míg két évtizeddel ezelőtt az emberek nagy része konkrét célokkal, rövidebb időre ment külföldre dolgozni, addig ma már sokkal többeket hajt egy másik világ megismerésének vágya, a kalandvágy, a tapasztalatszerzés, a tanulás. Egyre többen rendezkednek be egyfajta kétlaki életmódra, nem égetik fel maguk után sem a hazavezető, sem az onnan elvezető utakat.

Milyen változásokat hozott az elmúlt közel harminc év, ami a munkamigrációt illeti, és milyen következményei lehetnek ennek a folyamatnak? Nagyon sok fiatal miért dönt úgy, hogy külföldön próbál szerencsét, és mire számíthatunk az elkövetkező években?

Bodó Juliannát, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának professzorát, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának munkatársát kérdeztük.

 

– A kilencvenes évektől kutatja a székelyföldi munkamigráció kérdését. Elmondása szerint ha meg akarnánk rajzolni az akkori migránsok képét, egy középkorú férfit képzelhetnénk magunk elé. Meséljen erről a folyamatról. Milyen lenne a mai kor migránsának általános képe?

– Mindaz, amit meg tudunk fogalmazni a székelyföldi munkamigrációról, nagyon erősen beleilleszkedik egy szélesebb kontextusba, hiszen ezek a jelenségek nem függetlenek egymástól. Megvannak a nagyon erős lokális, regionális jellegzetességek, de nyilvánvalóan ezek országos és nemzetközi trendekhez is hozzákapcsolódnak.

A kilencvenes évek közepén valóban azt láttuk, hogy dominánsabb a középkorúak és a férfiak jelenléte a munkamigrációban, ami a mostani helyzetet illeti, sokat színesedett ez a kép. Most már nem is rajzolnék robotképet, mert nem egyet, hanem sokat kellene rajzolni… Amit megfigyelhetünk, hogy az elmúlt években nagyon hangsúlyos lett a nők jelenléte a munkamigrációban, továbbá korosztályok szerint is nagy szórtságot tapasztalunk, a középkorúak mellett markánsan megjelennek a fiatalok, de az idősebb korosztály számára sem teljesen idegen ez a gyakorlat. 

– Meglátása szerint milyen változásokat követhetünk nyomon az elmúlt 27 évben, ami a migráció kérdéskörét illeti?

– Nagyon sok minden változott, megpróbálom röviden összefoglalni.

A kilencvenes évekre elsősorban az volt jellemző, hogy akik elmentek külföldre dolgozni, viszonylag rövid időre választották ezt az életformát, és erősen elzárkóztak a kinti környezettől. Azt is lehetne mondani, hogy a vendégmunka még jobban megerősítette a két világ közötti határvonalat, a mi és az ők közötti határt. A migránsoknak ebben az időben nagyon határozott céljaik voltak, tudták, hogy a kint megszerzett jövedelemből mit akarnak megvalósítani, megvásárolni.

A kilencvenes évek második felétől és a kétezres évekre a világok közötti határvonalak kezdtek elmosódni, átjárhatóbbá válni, a migráns már nem úgy ment el dolgozni, hogy egyetlen célja a pénzkereset volt, a kint töltött időt több mindenre fordították, a célok diverzifikálódtak, sokrétűbbé váltak. Mondok néhány trendszerű példát arra, hogy ezek a változások milyen mozzanatokban  ragadhatók meg, és mikre vezethetők vissza: egyrészt megváltoztak az utazási körülmények és lehetőségek, gondolok itt az utazás több tényezőjére – olcsóbb, gyorsabb lett az utazás, többféle eszközt lehet igénybe venni, megkönnyítették a határátlépések adminisztratív vonatkozásait is. Egy másik fontos tényező a kommunikációs helyzetek megváltozása. A kilencvenes évek első felében, ha valaki kiment Magyarországra, csak nagyon körülményes módon tudta tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. Ahhoz képest most mindenkinek a zsebében van az okostelefonja, ami naprakész kapcsolattartást biztosít az otthoni világgal. Harmadrészt a munkavállalási körülmények megváltozását említeném: a kilencvenes évek elején az emberek majdnem mind feketén dolgoztak, ami nagyon kockázatos és nehézkes volt; ma már a munkavállalók nagy része hivatalosan dolgozik, ami megkönnyíti a külföldi közegben való mozgáslehetőségeket is.

Ha csak ezt a három tényezőt vesszük figyelembe, azt mondanám, hogy nálunk is beindult a munkamigráció transznacionalizálódása. Ez azt jelenti, hogy a migráns kétlaki életet él, nem kényszerül arra, hogy elszakadjon az itthoni környezettől, de arra sem, hogy teljesen beilleszkedjen a külső környezetbe. Úgy látom, napjainkban egyre természetesebb ez a fajta mozgás két vagy akár több hely között, főként a fiatal generáció esetében.      

– Hogyan látja a munkamigráció helyzetét a jelenben?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a fiatalok többsége nem a végleges elvándorlás szándékával megy el, szinte senki sem mondja azt, hogy többé nem jön vissza. Az a tapasztalat, hogy még azok is, akik hosszabb vagy akár végleges külföldi  letelepedést terveznek, nagyon hangsúlyosan fenntartják az itteni kapcsolataikat. Több száz interjút készítettünk munkamigránsokkal, és amikor arról érdeklődtünk tőlük, hogy mi az, amit a leginkább fontosnak tartanak az itthoni világban, egyöntetűen azt válaszolták: az emberi kapcsolatokat, azokat a sajátos módon működő, melegebb, emberközelibb viszonyokat, amit külföldön hiányolnak, és ezt  nagyon nehéz odakinn megszokniuk; továbbá a régióhoz való egyfajta ragaszkodás is észlelhető, amibe beletartozik a természeti környezet, a hagyományok, a gasztronómia, a helyi kultúra iránti ragaszkodás stb. Úgy tűnik, ezek a dolgok még egy ilyen nagyon dinamikus, mozgékony világban is fontosak az emberek számára.

– Az önök által készített megannyi interjút elemezve milyen következtetésekre jutottak, az emberek többsége miért dönt úgy, hogy külföldön próbál szerencsét?

– Ebben a kérdésben egy kéttényezős szempontot szokás figyelembe venni, éspedig azt, hogy melyek a taszító és a vonzó hatások a kibocsátó és a befogadó világot tekintve. Ha a taszító hatásokat elemezzük, azt látjuk, hogy itthon a pénzkereset nehézkesebb, hosszabb idő alatt kevesebb pénzt lehet keresni itthon, mint külföldön. Vonzó hatás lehet egy egészséges kalandvágy, más kultúrák, világok megismerése, nyelvtanulás, szakmai- és élettapasztalat-szerzés – sokan beszámolnak arról, hogy a külföldön töltött idő hatására kezdeményezőbbekké, bátrabbakká váltak, jobban meg tudják szervezni az életüket, láttak olyan élethelyzeteket, amelyeket követni tudnak.

Azt látom, hogy a mostani fiatalok nem esnek kétségbe attól, ha nem ugyanazon a területen és/vagy státusban kell dolgozniuk, mint itthon. Nemcsak a kommunikáció esetében, hanem általában véve a világra jellemző egyfajta projektszemlélet eluralkodása, ugyanakkor  az emberek kezdik megtanulni azt, hogy több szakmában kell jártasnak lenni, több területen kell tapasztalatot szerezni ahhoz, hogy rugalmasan, bármikor váltani tudjanak, képesek legyenek alkalmazkodni a világ gyors változásaihoz. Ha valaki nagyon el akar mélyedni valamiben, akkor természetesen ahhoz sok idő kell, hosszas rákészülés. Ezt ki kell egészíteni ugyanakkor azzal, hogy az ember hajlamossá és alkalmassá váljék a váltásokra, valamint különböző dolgok megtanulására, hisz hosszú távon ez tehet életképessé a munkaerőpiacon. A fiatalok kezdenek rájönni ennek a jelenségnek a mibenlétére, és alkalmazkodnak hozzá, legtöbben ezt tekintik a külföldi munka legfőbb hozadékának is.

– Mi a véleménye, hosszú távon milyen következményei lehetnek a szakemberek és a szakmunkások ilyen nagymértékű elvándorlásának?

– Kollégáimmal együtt úgy érzékeljük, hogy itt újból egy trendszerű változás mutatkozik meg, aminek a kimenetele még nem teljesen egyértelmű. Marad és erősödik a munkamigráció transznacionális jellege, viszont a mostani munkamigránsok, főként a fiatalok egyre hosszabb időre mennek el, sokkal kevésbé körvonalazódó célok hajtják őket, és beláthatatlan ideig maradnak az adott célországban. A munkamigráció tehát már nem egy határozottan betervezhető történet, hanem egy önmagát gerjesztő, alakító folyamat, ami gyakorlatilag egy teljesen új életforma meghonosodását jelenti.

A nemzetközi szakirodalom szerint ha valamelyest enyhülnek azok a taszító körülmények, amelyek egy országból, egy régióból az embereket a külföldi munkavállalásra ösztönzik, a migráció akkor is sokáig fennmarad. Vagyis ha egyből mindenki jó munkalehetőséget találna itthon, és nem kényszerülne arra, hogy jó kereset reményében több ideig külföldön dolgozzon, akkor is elmennének az emberek, mert ez a tendencia valamelyest automatizálódott.

– Hogyan látja a helyzetet húsz év múlva?

– Véleményem szerint a munkamigránsok egyre jobban berendezkednek majd a több lábon állásra, a többlakiságra, a mozgékonyságra. Az erre való ráhangolódás hangsúlyosabb voltát tudnám előrejelezni az elkövetkező évekre, mert egyre többen, egyre bátrabban és egyre magától értetődőbben választják ezt az életformát. Az emberek sokkal rugalmasabbak lesznek, meg tudják találni a lehetőségeket külföldön és itthon is, a kettőt pedig össze tudják majd kapcsolni.

 


BODÓ JULIANNA

Csíkszeredában született, szülővárosában érettségizett a csíkszeredai 1-es Számú Elméleti Líceumban (mai Márton Áron Gimnázium). Egyetemi diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom, valamint francia nyelv és irodalom szakán szerzett, ugyanitt doktorált kulturális antropológiából. Dolgozatának témája az 1980-as évek formális és informális ünneplési gyakorlata.

Alapító tagja és kutatója a csíkszeredai  KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának. 2002-től tanít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszékén.

Legfontosabb és legfrissebb kutatási területei: székelyföldi munkamigráció, szimbolikus térfoglalás, ünnepek és ceremóniák a nyilvános térben, a média, az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra. Számos könyv és tanulmány szerzője és társszerzője, szerkesztője.


 

Jelen írás a Morfondír.ro hetilap XXI. századi nomád történetek. A székelyföldi munkaerő-migráció jelene – szakmai vélemények és személyes élettapasztalatok mentén című kiadványában jelent meg. A kiadványt e-mailben igényelheti az office@morfondir.ro címen.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY