SHARE

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán tanultam. Jelenleg belgyógyász rezidens orvos vagyok.

 

Az egyetem utolsó évében döntöttem úgy, hogy külföldön vállalok munkát, mert rádöbbentem arra, hogy otthon szakorvosként, kapcsolatok nélkül szinte lehetetlen munkahelyet kapni, azokban a városokban legalábbis, ahol a családom él. Úgy éreztem, külföldön szakmailag is több lehetőségem nyílik tanulásra, mint otthon. Ezenkívül a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben a férjemmel nem szerettünk volna banki kölcsönhöz folyamodni, enélkül pedig egy saját lakás vagy ház megvásárlására belátható időn belül nem lett volna lehetőségünk.

Nyelvismeret szempontjából Németországon kívül még Anglia jöhetett volna szóba, de ott külföldiként túl komplikált bekerülni a rezidensképzési rendszerbe. Több kollégám is Németországot célozta meg, és visszajelzéseik alapján elégedettnek tűntek, így én is Németország mellett döntöttem.

Egy évfolyamtársam ajánlott egy közvetítő céget, ennek segítségével kaptam állást. Ők sokat segítettek a szükséges formaságok elintézésében, de természetesem voltak olyan dolgok is, amiket magamnak kellett elintéznem. Ilyen volt például a konformitási papír beszerzése, továbbá szükség volt egy középfokú nyelvvizsgára is. A közvetítő cég ajánlott kórházat, majd egy interjú után telefonon értesítettek, hogy megkaptam az állást.

Külföldön mindenben sokkal önállóbbak a rezidensek, és sokkal nagyobb a felelősségük is. Rövid idő alatt sokat lehet tanulni, de ezt el is várják tőlünk. Míg otthon minden szakterület külön van választva, itt szinte minden, ami nem sebészet, a belgyógyászathoz tartozik. Nagyobb fizetést, több képzési lehetőséget bizotsítanak, hamarabb válhat az ember önállóvá, és szélesebb körű ismeretekre tehet szert. A kollégák általában örülnek az új munkatársnak, nincs olyan vetélkedés, mint otthon. Minden diagnosztikai eljárásra és kezelésre van lehetőség, amiről valaha tanultunk. A szakmai újítások itt hamarabb gyakorlatba ültetődnek, Romániával ellentétben, ahol gyakran évekkel le vagyunk maradva.

A hátrányokhoz sorolhatnánk a kevés szabadidőt, a barátok és a család hiányát. Szakmai szempontból pedig könnyen el lehet felejteni a pontos fizikális vizsgálatot, mivel itt erre nem igazán fektetnek hangsúlyt. Olykor túl hamar kap az ember túl nagy felelősséggel járó feladatokat, néha úgy éreztem az elején, hogy emiatt a betegeim nincsenek biztonságban.

Úgy gondolom, Romániában nem értékelik eléggé az orvosi hivatást, de ebben bizonyára nagy szerepet játszik az is, hogy sokan visszaélnek a hivatásukkal. Jó lenne, ha a rezidensképzést követően is biztosítanának munkahelyet, ha több lehetőség lenne tanulni, és kevesebb titkárnői feladatot kellene elvégezni a rezidensképzés ideje alatt. Ha mindez megváltozna, akkor meglátásom szerint az alacsonyabb fizetés ellenére is többen döntenének az otthonmaradás mellett. Ha így lett volna, én sem jöttem volna el…

Legfőképp a tanulási lehetőség és a fizetés tart itt. Ha lenne otthon egy házunk és biztos munkahelyünk, akkor biztosan hazamennénk.

 


Jelen írás a Morfondír.ro hetilap XXI. századi nomád történetek. A székelyföldi munkaerő-migráció jelene – szakmai vélemények és személyes élettapasztalatok mentén című kiadványában jelent meg. A kiadványt e-mailben igényelheti az office@morfondir.ro címen.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY