SHARE

Csíkszeredában, a Márton Áron Gimnáziumban érettségiztem intenzív matematika–informatika szakon, ez egy elit szak volt, színvonalas oktatással, és megadta azt az informatikai-programozási gondolkodást, aminek a későbbiekben nagy hasznát vettem.

 

Az egyetemet is az informatika területén akartam végezni, mert tetszett ez az irányelv, édesanyám viszont szerette volna, hogy orvos legyek, így a kettő kombinációjaként merült fel az orvosi informatika. Mivel Romániában ilyen irány nem volt, a világhálón rátaláltam a budapesti Semmelweis Egyetem egészségügyi informatika szakára: oda felvételiztem, és be is jutottam állami helyre. Mivel 2006-ban Románia még nem volt európai uniós tagállam, ezért aki nem rendelkezett magyar állampolgársággal, annak fizetnie kellett a tandíjat. Időközben beiratkoztam két romániai egyetemre is, de szerencsére sikerült elnyernem egy nemzetközi ösztöndíjat, amely húsz magyarországi, állami helyre bejutott diáknak adott a tandíjmentességen felül ösztöndíjat. Szerencsém volt, mert a pályázati helyeket területenként szétbontották, én pedig első lettem az egészségtudomány területén. Elvégeztem ezt a multidiszciplináris szakot, ami nem igazán váltotta be az elvárásaimat, mert minden területből próbált nyújtani egy kicsit, rendszerbeli szemléletet adva.

Az egyetemi évek alatt már elkezdtem dolgozni a Bay Zoltán kutatóintézetben: idős, egyedülálló emberek mindennapi tevékenységeit figyeltük szenzorokkal, otthonápolási, távfelügyeleti rendszert kezdtünk kidolgozni. Ez egy EU-s projekt volt hét tagállam részvételével, amelyben eleinte orvosi szempontból, majd fejlesztőként tevékenykedtem. Később a kutatóintézet ezen részlegét felszámolták, így három és fél év munka után nem volt meg az a sikerélmény, ami a munka befejezésével kellett volna jöjjön. Ekkor már a mesterképzést végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, orvosbiológiai mérnök szakon, ahol orvosi döntéstámogató rendszer fejlesztése volt a diplomamunkám – inkább műszaki irányba indultam, nem a menedzsment felé.

Azt említett munka után egy német telemedicine projektben vettem részt, ahol kórházakból kikerült páciensek egészségügyi eszközeinek adatait továbbítottuk egy központi szerverhez, így otthonukban  lehetett őket  monitorizálni. Itt az eszközszállító cég mondott csődöt.

A tanáraim révén több egészségügyi projektbe sikerült belelátnom, dolgoztunk a magyarországi kórházak informatikai összekapcsolásán, bevonva akár a háziorvosi rendszert is, hogy létrejöhessen egy központi betegéletút, és akár a mentőből el lehessen érni, mire allergiás, vagy épp milyen műtétei voltak a páciensnek. Megkezdtük a terv megvalósítását, elsőként a zalaegerszegi és a keszthelyi kórház összekötését, de mivel a kisebb kórházak rosszabbul jártak volna, ez a projekt leállt. Hasonlóan politikai és szakmai inkompetencia miatt nem készült el az elektronikus egészségügyi kártya sem.

A félbemaradt egészségügyi projektek azt mutatják, hogy nem érett meg rá a társadalom és a felső vezetés, ezért úgy döntöttem, bőven elég lesz nekem a „sima” informatika, a programozás. Így kezdtem el dolgozni egy tanácsadó cégnél, ahonnan ügyfelekhez helyeznek ki, így a munkám változatos tud lenni. Első nap az OTP Bankhoz kerültem, ahol többek között hat évig fejlesztettem az OTP Bank belső folyamatait támogató rendszerét, az utóbbi két évben egyedül.

Fél éve vállalkozóként dolgozom egy másik cégnek, ami sokkal előnyösebb számomra. A szabadidőmmel én rendelkezhetek, így több időt tudok szánni a kedvenc szenvedélyemre, az utazásra. Tavaly Európán át Délkelet-Ázsiáig 17 országba és több mint 50 városba sikerült eljutnom. Ezt nem tehetném meg, ha nem az IT-szakmában dolgoznék. Szerencsére a mai világban a programozók nélkülözhetetlenek, vezető hiányszakmának számít, és ezért jobban is vannak fizetve, ugyanakkor sokat kell tenni a szakmai fejlődésért.

Ebben a szakmában nincs egyesület vagy bármilyen érdekvédelmi szervezet, továbbképzési lehetőség – muszáj fejlesztenünk önmagunkat, tartanunk kell a lépést az új technológiákkal.   Ha egy cégnél ezt nem tudják megadni vagy nem segítenek benne, akkor lépni kell, mert hamar le lehet maradni, és ez a kevésbé fejlett országok cégeire még inkább vonatkozik.

Romániában az informatika fellegvára Kolozsvár és Bukarest, akiknek külföldi megrendelőjük van, azoknak jól fizetnek.

Az oktatás minősége az informatika és a matematika területén kiemelkedően jó Romániában, jobb mint Magyarországon; ennek ellenére az IT-szakma hasonló a két országban, viszont az élhető városi környezet csak Kolozsváron vagy Bukarestben van meg – tehát ha hazajönnék is, valamelyik nagyvárosban kellene letelepednem, úgysem élhetnék a szülővárosomban. A közeljövőben nem tervezek hazamenni, sőt egy-két éven belül nyugatabbra megyek, hiszen ez a szakma olyan, hogy teljesen mindegy, honnan végzem a munkámat, otthonról is lehet dolgozni – ez a nagy előnye. De akkor már inkább egy fejlett országba megyek, ahol jó élni, hiszen egy modern társadalom érettebb a szakmai újításokra is, akár a programozási technológiákat is figyelembe véve.

 


Jelen írás a Morfondír.ro hetilap XXI. századi nomád történetek. A székelyföldi munkaerő-migráció jelene – szakmai vélemények és személyes élettapasztalatok mentén című kiadványában jelent meg. A kiadványt e-mailben igényelheti az office@morfondir.ro címen.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY