SHARE

A képzőművészet mint önálló kereseti lehetőség, a képzőművészek társadalmi megítélése igencsak megosztja a közvéleményt. A szakmai társulások, galériák köré szerveződő művészetpártolók többnyire a nagyvárosok kiváltságai, a kisebb térségek művészei számára a tanári pálya vagy a számítógépes arculattervezés kerül előtérbe, elrabolva az időt a szabad, kreatív alkotástól. Ennek dacára a képzőművészeti élet a Székelyföldön sem elhanyagolható aspektusa a kulturális sokszínűségnek: a gyergyószárhegyi alkotóközpont az 1970-es évektől kezdődően jelentős színfoltja a közép-európai művészeti életnek. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetőjével, Ferencz Zoltánnal az itthonmaradás és az elvándorlás kérdésköreit boncolgattuk.

 

– A szárhegyi alkotóközpont művészeti vezetése, a táborok szervezése és a művészekkel való kapcsolattartás három éve a feladata. Munkája tükrében hogyan látja, milyen a művészet szakmaként való megítélése Romániában?

– A művészet megítéléséről nem lehet általánosságban beszélni Románia-szinten, hiszen térségenként változó: teljesen más a művészeti élet, a művészek közössége Erdélyben, mint Bukarestben, vagy esetleg a szórványban, a mezőségen, ahol a népművészetben ki is fullad ez a kérdés. Ha csak a fővárosról beszélünk, ott is két irány körvonalazódik: egyik a kortárs művészet, ami európai szintű megközelítés, és van közönsége is; a másik a klasszikus szemléletmód, ami „ott maradt” a kilencvenes években. Nálunk, a Székelyföldön is változó, hiszen sok olyan idősebb művészünk van, akik meghatározó egyéniségei voltak a szárhegyi művésztelepnek, és ma is alkotnak, van közönségük, népszerűek. Létezik viszont egy kortárs vonal is, akik huszonegyedik századi léptékben gondolkodunk, de alkotásainkat a nagyközönség nem tudja befogadni, nem érti.

– Árnyalja a képet az is, hogy kevesen jönnek vissza a szülőföldjükre képzőművészként alkotni, itthon élni. Hogyan látja ezt?

– Azok közül, akik a szakmában maradnak az egyetem elvégzése után – mert nagyon sokan vannak, akik elvégzik az egyetemet, aztán teljesen mással foglalkoznak –, többen ott maradnak abban a városban, ahol tanultak, mert van ott egy kapcsolatrendszerük, amit tudnak használni, és el tudnak helyezkedni. Az is jellemző, hogy továbbmennek más nagyvárosba, ahová a szakmai trendek irányítják őket – például Bukarestbe, ahol erős a grafikai vonal, vagy Kolozsvárra, ahol a festészet az uralkodóbb.

– És talán még többen vannak azok, akik a külföldre vándorlást választják…

– Igen, és a külföldi boldogulás lehetősége nemcsak az anyagiak tekintetében vonzóbb, de ott a közönség is más: sokkal több galéria van, ahol összegyűjtik, felkarolják és menedzselik a művészeket. Nálunk ez szinte teljesen hiányzik, nem beszélve arról, hogy a gyergyói térségben nincs egyetlen kiállítótér sem. A szárhegyi kultúrház kistermét használjuk mi is, de az táncterem, nem kiállítótér. Márpedig egy képzőművészeti alkotás megfelelő tálalása elengedhetetlen a közönség számára.

Kivételt Kolozsvár képez, ahol az Ecsetgyár léte miatt jelentős a festészeti élet fellendülése – itt kurátorok vannak, akik a világ minden részére viszik az alkotásokat. Magyarországon sok neves galéria működik, amelyeknek megvannak a maguk művészei, persze itt is vannak különbségek, nem egyformán tudják értékesíteni az alkotásokat, ami befolyásolja a művészek megélhetését.

– Meglátása szerint, aki elmegy, mit hiányol az itthoni rendszerből?

– Ez is összetett, hiszen hiányolja a közönséget, és ebből kifolyólag adódik a pénzhiány, mert nincs meg az az értő közönség, aki megvásárolná a munkáit, és akkor úgy próbál meg boldogulni, ahogy tud, olyan helyre próbál költözni, ahol van közönsége a kortárs képzőművészetnek. Hozzá kell tennem, manapság trendi kortársnak lenni, a hagyományos technikákat ódivatúnak tartja a szakma. Pedig egy művészeti ágazat nem attól lesz ilyen vagy olyan, hogy a másik rovására létezzen, mindegyik megfogalmazza magát, és egymástól függetlenül vagy egymás mellett létezik. Egy műtárgynak vagy van mondanivalója, vagy nincs – ez ennyire egyszerű. Abban az esetben, ha egy művész itthon marad, és, mondjuk, a hagyományos grafika terén alkot, az sem garancia arra, hogy lesz közönsége, aki reális áron megvásárolja a munkáit.

– Hosszú távon milyen következménye lesz a művészek elvándorlásának?

– Mindig vannak és lesznek lokálpatrióták – aminek én is tartom magam –, akik itthon próbálnak érvényesülni, viszont aki csak a szakmájának él, és kizárólag abból akar megélni –  nem tanárként, és nem reklámcégeknek dolgozva –, annak muszáj elmennie itthonról. Sok, a szakma által elismert képzőművész van az országban, akik nem tudnak megélni munkáik értékesítéséből. Romániában a szakmai díjak, elismerések sem járnak akkora pénzösszeggel, ami valamelyest fedezné egy művész költségeit, ezek többnyire jelképes összegek. Nagyon sokan feladják amiatt is, hogy nehéz egyszerre családban gondolkodni, megkeresni az ehhez szükséges anyagi fedezetet, valamint energiát fordítani arra, hogy a saját művészetedet megfogalmazd – ez három különböző világ, amit nehéz összeegyeztetni, párhuzamosan csinálni. Úgy gondolom, ez mindaddig nem változik, amíg a fizetések ilyen alacsonyak maradnak, hiszen a jólét hozná magával azt, hogy ez a térség fel tudjon zárkózni a kortárs művészethez. A dologhoz az is hozzátartozik, és nagyon fontos, hogy a műalkotások elkészítéséhez is pénzre van szükség, amit minden esetben a képzőművésznek kell előteremtenie.

Belátható időn belül nem valószínű, hogy változik a helyzet,  hiszen ahhoz először az oktatási rendszernek kellene megváltoznia, hogy a gyermekeknek ne heti egy rajz- és egy zeneórájuk legyen, ahol vizuális nevelést vagy alapfokú zenei képzést lehetne oktatni.

Vagy hogy megértsék az emberek, a művészet nem merül ki egy festményben, amit ki lehet tenni a falra… Ugyanilyen fontos lenne az anyagi helyzetünk változása, javulása, hiszen amíg az emberek a mindennapi megélhetés nyűgével vannak elfoglalva, nincs idejük, energiájuk, igényük és ebből kifolyólag pénzük a művészetre.

Viszont azt is el kell mondanom, hogy elindult egy folyamat, ami visszafordíthatatlan: aki képzőművészként elindult egy úton, és kezdett ismert lenni, mindenképp megteremti a maga lehetőségeit, és ez a kör bővül majd. Ahhoz képest, amennyit a román oktatási rendszer kitermel, még mindig nagyon kevés a képzőművész, de ez úgy is felfogható, mint egy egészséges verseny. Persze ha többen próbálnának ebből megélni, a színvonal is magasabb lenne: ma már Sepsiszentgyörgyön a képzőművészeti életet meghatározza a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, ők egy erős koncepcióval rendelkeznek. Nekünk itt, Gyergyószárhegyen az a célunk intézményként, hogy a kortársság igényével minél több egészséges szemléletmódú képzőművészt összegyűjtsünk főként Közép-Kelet-Európából; alakítsunk kapcsolatokat, mutassuk meg magunkat Európának, jelentkezzünk egy olyan kiállításanyaggal, aminek súlya van.

– Milyen céljai vannak még a szárhegyi művészeti központnak?

– Évente átlagosan száz művész fordul meg Gyergyószárhegyen – többnyire magyarországi és belföldi művészek jönnek, az utóbbi időben prioritást élveztek és élveznek a Székelyföldről és környékéről érkező művészvendégek.

Idéntől ismét szervezünk nemzetközi tábort, ahová távol-keleti művészeket is meghívunk majd, valamint egy olyan művésztelepet is szeretnénk meghonosítani, ahová a történelmi Magyarország területéről hívnánk képzőművészeket, olyanokat is, akik magyar származásúak, de már nem beszélik a nyelvet. Emellett szeretnénk megvalósítani egy, az úgynevezett keleti blokk országait összefogó, a Balti-tengertől a Földközi-tengerig terjedő közös művésztelepet, központot: Közép-Kelet-Európa jelentős művésztelepévé szeretnénk fejleszteni a gyergyószárhegyit.

 


A Gyergyószárhegyi Alkotóközpont több mint 42 éves múltra tekint vissza: az akkori nevén Barátság, majd később KorKép alkotótáborként ismert alkotóműhelyben a résztvevők felajánlásából jelentős képzőművészeti gyűjtemény született, amely folyamatosan bővül. Az alapítók – Zöld Lajos újságíró, Gaál András és Márton Árpád képzőművészek – a barátság és a multikulturalizmus szellemében zajló alkotómunkát álmodtak Gyergyószárhegy mesebeli környezetébe, amely ma is helyet ad az ideérkező művészeknek. A művésztelepet Siklódi Zsolt művészeti vezető és Erőss István művészeti tanácsadó tették világhírűvé Kanadától Tokióig

A Lázár-kastély 2013-as bezárását követően a Hargita Megyei Tanács alintézményeként működő Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ tovább folytatja tevékenységét; az alkotótáborokat a Scola Alkotóház mellett egy, a gyergyószárhegyi polgármesteri hivatal által biztosított műteremben bonyolítják le.


 

Jelen írás a Morfondír.ro hetilap XXI. századi nomád történetek. A székelyföldi munkaerő-migráció jelene – szakmai vélemények és személyes élettapasztalatok mentén című kiadványában jelent meg. A kiadványt e-mailben igényelheti az office@morfondir.ro címen.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY

öt × 2 =