SHARE

A mintatervezés kiskorom óta foglalkoztat: első élményem öt-hat évesen a gyergyócsomafalvi szülői ház mintás falához kapcsolódik. Alig vártam a meszelést, hiszen akkor új mintát lehetett tervezni, színekkel, formákkal játszadozni.

Tizenkét évesen már kifejezetten művészi pályára készültem, Csipkés Péter rajztanárhoz jártam rajzolni. Érdekes egybeesés, hogy ő is sokat akvarellezett, első akvarellecsetemet tőle kaptam. Tizennégy évesen Marosvásárhelyre, a művészeti középiskolába felvételiztem, ahol az alaptantárgyak, mint a rajzolás, a festés, a formázás és a művészettörténet mellé textil szakot választottam. Rendszeresen jártunk tantárgyversenyekre, amelyeken jól szerepelt az iskola. Innen egyenes út vezetett a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem textil szakára. Másodévtől érdemösztöndíjat kaptam, ideig-óráig úgy tűnt, sínen vagyok.

 

Mai szemmel banálisnak tűnik, hogy miért döntöttem a Magyar Iparművészeti Egyetem mellett. Másod- és harmadéves egyetemistaként a kolozsvári Györgyfalvi negyedben lévő Transporturi bentlakásban laktam, ahol elviselhetetlen körülmények uralkodtak. Az egyetem a műhelyek közelsége miatt ebben a fertőben bérelt egy egész szintet. Az épületben nem volt konyha, a közös fürdő és a mosdó általában harmincszázalékos kapacitással működött. Négyen laktunk egy 18 négyzetméteres szobában, műhely vagy műterem egyáltalán nem volt.

Elsőként három hónapos ösztöndíjjal mentem ki Budapestre, de teljesen összecsomagoltam, és kiköltöztem a bentlakásból. Úgy gondoltam, ha jobb helyet nem tudok megengedni magamnak, akkor sem jövök vissza. Szó szerint menekültem az épületből.

2000 márciusában érkeztem az Iparművészetire. Az első három ösztöndíjas hónap könnyedén telt, ismerkedtem a várossal, az egyetemmel, a tanárokkal és a lehetőségekkel.

Nem állt szándékomban visszamenni Kolozsvárra, csak annyi időre utaztam vissza, amíg letettem a harmadik év második félévi vizsgáit. Mivel nem Budapesten felvételiztem, átvettek, de csak költségtérítéses képzésre, magyar állampolgárság és sikeres felvételi nélkül esélyem sem volt jobbra. Félévente 200 ezer forint volt a tandíj, ami akkor nagyon magasnak számított. Ezt az összeget pályázatokból és vissza nem térítendő kölcsönökből teremtettem elő. Későbbi férjem, Antal révén melegszívű emberekkel találkoztam, akik segítettek, munkát adtak.

Az otthoni támogatás a kollégiumi díjra és a városi közlekedési bérletre futotta. Amikor nem az egyetemen voltam, akkor dolgoztam. Nehézséget okozott, hogy le kellett tennem a szigorlatokat úgy, hogy az első két tanévben nem is voltam az egyetem hallgatója, olyan tantárgyakból, amelyeket korábban nem is tanultam. Az egyetemi feladatok teljesítését is erősen befolyásolta a pénzhiány, a művészkellékek, a minőségi textilek csekély hányadával gazdálkodhattam. Nem járhattam angolórára, mert a románt elismerték nyelvvizsgának. Szerencsére később kárpótolt az élet, és egy idős, kaliforniai úr révén a találkozókon elfogyasztott kávék áráért és némi magyaróráért cserébe évekig tanulhattam angolul. Ma már a felsőfokú nyelvvizsgára készülök.

Az egyetemi, liberális, kozmopolita szemlélet nagyon idegen volt számomra. Kötött az erdélyi gondolkodásmód, az anyagi lehetőség – ezek alakították a nézeteimet. A Márton Áron Kollégiumban uralkodó légkör a még be nem illeszkedett, de már otthonról elrugaszkodott diákok szellemiségét tükrözte.

Az egyetem elvégzése után, eleinte selyemsálak festésével és függönyök hímeztetésével foglalkoztam. Műhely bérlésére nem volt kiszámítható jövedelmem, a savas rögzítésű selyemfestékekkel nem lehetett egy helyiségben aludni.

Férjem volt egyetemi társával közösen alapított egy környezetvédelmi profilú céget, amellyel kisebb munkákat vállaltak. Én az egyetem mellett hasonló munkakörben dolgoztam, így ez stabilabb megélhetésnek tűnt, mint a festés. Mérnöki rajzolóprogramokat használtam, pályázatokat írtam, programok/tervek készítésében vettem részt.

Egyetemi társaim hasonló cipőben jártak: akik nem vállaltak tanítást, azok közül sokan próbálkoztak más területen. Kizárólag művészi munkából nagyon kevesen éltek/élnek. Textiles társaim, hozzám hasonlóan, elsősorban anyukák, tanárok, akik önállóan nem állítanak ki. Jobban fogalmazva, ritka kivétel az a csoporttárs, aki textiltervezésből, divattervezésből él.

Az albérletből hatalmas hitellel kis lakásba költöztünk, jöttek a gyerekek, és nagyszülői segítség nélkül esély sem volt műterem bérlésére. Az alkotás sokáig háttérbe szorult.

2013-ban költöztünk a jelenlegi, nagyobb alapterületű házunkba, ahol fűtési szezonon kívül van műtermem. Nyáron nehezen hűthető, télen még nehezebben fűthető a tetőtér, de itt dolgozom: kisebbik fiam már három és fél éves volt, amikor újra elővettem a textilt. Kikísérleteztem egy sajátos festési eljárást, mely leginkább az akvarell nagyított változatára hasonlít. Az így készült textilek moshatóak, viselhetőek. Téli elfoglaltságnak marad a kisebb léptékű akvarell és a mixedmédia-kísérlet.

Diplomamunkámmal felvételt nyertem a Minta Alapítványba, ahol részt vettem csoportos kiállításokon. A havonta megszervezett WAMP (Vasárnapi Művészpiac) nagyon sok alkotónak ad lehetőséget a megmutatkozásra és az árusításra – ez még akkor is jó lehetőség, ha nem lehet belőle megélni. Viszont azt látom, az iparművészetnek egyre nagyobb a megbecsültsége, sokan alapítanak kisebb márkákat, készítenek kapszulakollekciókat. Kisebb galériák, társgalériák szép számmal működnek a belvárosban, ahol igény van kisebb értékű dizájntermékekre.

Jómagam még nem jutottam el arra a szintre, hogy nagyobb mennyiségben alkossak, ehhez fel kellene adnom a stabil állásomat, és szükségem lenne segítségre. A férjem rengeteget utazik, így a gyerekkel való foglalkozást, az óvodába, iskolába, külön foglalkozásra való szállítást én kell megoldjam. Nem vagyok elég bátor hozzá, vagy még nem jött el ennek az ideje… talán ha majd lesz fűthető műterem. Számomra az alkotás maga a szabadság, az éltetőerő.


 

Jelen írás a Morfondír.ro hetilap XXI. századi nomád történetek. A székelyföldi munkaerő-migráció jelene – szakmai vélemények és személyes élettapasztalatok mentén című kiadványában jelent meg. A kiadványt e-mailben igényelheti az office@morfondir.ro címen.

NO COMMENTS

LEAVE A REPLY