Címkék Ezekkel megcímkézve: "Háromszék"

Címke: Háromszék

Milyen volt az élet a csipkésdrót mögött? Hogyan éltek az elhurcolt hadifoglyok a táborokban? Mit és hogyan őrzött meg az emlékezet annyi évtized elteltével?...

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Wegener Pro Sanitate Alapítvánnyal közösen első alkalommal szervezett Civil Licitet Kézdivásárhelyen március 27-én, hétfőn. Az „adakozni jó” jegyében...

„Boldog az a szerzetes, aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben, s ezekkel örömben és vigasságban...

Az oktatási minisztérium január utolsó napjaiban bocsátotta közvitára a gyermekek  előkészítő osztályba való beiratkozásának módszertanát és kalendáriumát. Hogy meddig tart a közvita? Nem lehet...

„A Kódex nem az egész embert átmelegítő, rendíthetetlenül megvalósult erkölcs maga – csak mankó, amelyet majd egyszer eldobhatunk, mert a töréseket kihevert, ép csontozatú...

A kézdivásárhelyi Erzsébet teremben január 24-én, kedden előadást tartott Nemes Mátyás magyarországi biogazda, ezt követően az érdeklődők Bársony Bálint budapesti zeneszerző, zenész hangterápiás tevékenységén...

A boldogság áthatja lényét, pedig néha oly sok a probléma, egyik nagyobb a másiknál, de hiszi, hogy ezek mind-mind megoldódnak. Mert ők hatan –...

Úgy tűnik, szülőnek, diáknak, pedagógusnak, oktatási szakembernek egyaránt feladta a házi feladatot november 24-i kijelentésével Mircea Dumitru oktatási miniszter, miszerint rendeletben szabályozná az otthoni...

A Kovászna Megyei Tanács a december 15-re szervezett év végi gálán oklevelekkel, kupákkal díjazza Háromszék legjobb sportolóit és edzőiket, akik ez alkalommal –teljesítményarányosan –...

Embert próbáló feladat munka és esetleg családi elkötelezettségek mellett tanulni, a kizárólag iskolarendszerben történő tanulmányok azonban sokszor kevésnek bizonyulnak. A munkavállalók korszerű szakképzettsége, a...