A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub (NMSK) asztalitenisz-szakosztályának székhelye előtt július 9-én, csütörtökön délután három órakor szoboravatásra került sor. Vetró András szobrászművész fémből készült alkotását közel ötven érdeklődő jelenlétében avatták fel a céhes város egyik legsikeresebb sportága mindenkori versenyzőinek és edzőinek tiszteletére. Az eseményt akkor szervezték meg, amikor fennállásának negyvenedik évfordulóját és az utóbbi évtized egyik legnagyobb sikerét ünnepelte a szakosztály, ugyanis a június 26–29. között, Besztercén szervezett Ezüstütő versenyen Mike Boróka első helyezett lett a 8–10 éves gyermekek számára kiírt országos bajnokságnak számító rendezvényen.
Vetró András szobrászművész bevallása szerint véletlen az ünneplés és az avatás egybeesése, hiszen amikor eltervezte, majd megalkotta a szobrot, akkor nem tudta, hogy ismét ilyen szép eredményt ér el egy kézdivásárhelyi pingpongozó. Azt viszont tudta, hogy az aszatalitenisz-szakosztály idén fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepli, és évtizedek óta értékes érmeket, kupákat és rangos helyezéseket hoz a céhes városba, ezért úgy érezte, hogy a 2011-ben felavatott új asztalitenisz-csarnok előtti kis teret megilleti egy művészi alkotás, ami felhívja az arra járók figyelmét, és érzékelteti velük, hogy itt az edzők és versenyzők nagyszerű munkát végeznek.
Az eseményen jelen voltak a különböző korosztályú pingpongozó gyerekek és fiatalok, akik most érkeztek haza a Balaton partján megtartott edzőtáborból, az asztaliteniszközpont előtt összegyűltek a sportolók szülei, és természetesen ott ünnepeltek az edzők, valamint a Kézdivásárhelyről elszármazott, külföldön élő egykori és jelenlegi játékosok közül is sokan.
Első hely az Ezüstütőn
Mike Boróka, a Molnár Józsiás Általános Iskola II. osztályt végzett tanulója sápadtan állt a barnára sült pingpongozó gyerekek között. Elmondása szerint már a besztercei országos bajnokság kellős közepén megbetegedett, de annyira akarta a győzelmet, hogy a szervezete nem engedte, hogy legyűrje a gennyes mandulagyulladás, így sikerült végigjátszania az első helyhez vezető mind a hat mérkőzést, és csak azután lázasodott be. Hozzátette: nem mehetett el társaival az edzőtáborba, de már meggyógyult, és nagyon-nagyon boldog, hogy megnyerte az Ezüstütő versenyt, amelyre az országos ranglistán harmadikként érkezett, így a riválisai közül senki nem gondolta, hogy ő lesz a győztes.
– Én már egy héttel a verseny előtt belül éreztem, hogy nyerni fogok. Meg is mondtam a nagyszüleimnek, a szüleimnek és az edzőimnek, Dobolyi Aladár és Kerekes Barni tanár bácsiknak, hogy most első helyezett leszek, mert elhatároztam ezt, és nagyon akarom. A bajnokság előtt rengeteget edzettem, ott voltam a teremben délelőtt is, délután is. Nagyon sokat segített, hogy itthon volt Kézdivásárhelyen a német bajnokságban játszó és edzősködő Turóczi András, aki az egyik példaképem. Ő mindennap ott volt az edzőteremben, játszott velem, és sokat beszélgettünk, ez sokat segített nekem, nőtt az önbizalmam, és egyre inkább hittem abban, hogy első lehetek – mondta ragyogó arccal a kislány, és már rohant is a társai közé tervezni az utazást a franciaországi edzőtáborba, ahová vasárnap indulnak Bákóból repülővel, így nagyon átgondoltan kell csomagolnia.
„Sírtam, mint a gyermek. Utána öt napig nem tértem magamhoz.”
Dobolyi Aladár edző bevallása szerint Boróka győzelme után úgy sírt, mint a gyermek, öt napig nem is tért magához, hiszen tizenegy éve nem sikerült ilyen jó eredményt elérnie kézdivásárhelyi asztaliteniszezőnek. 2004-ben Kanabé Szilárd ért el országos első helyezést, de ezüstütős lánya még nem volt a céhes városnak.
– A győzelem értékességéhez tudni kell, hogy Boróka 120 lány közül lett az első, és egyetlen játszmát sem veszített, mindegyik meccsét 3–0-ra nyerte. Ilyen nem történt még az edzői pályámon. Nagyon fegyelmezetten, felszabadultan játszott, nem görcsölt be, pontosan követte a taktikai utasításokat. Szenzációsan teljesített. Ez alkalommal Turóczi András ült az asztal mellett, ő kért időt, ő adott tanácsokat a mérkőzések közben, mi, az itthoni edzők, a Boróka édesapja és a csapattársak a nézőtérről szurkoltunk neki. Hatalmas kapacitás van Borókában, amit eddig nem vett elő teljes egészében a tarsolyából. Mindig mondtam neki: annyit tégy, amennyire képes vagy, félgőzzel nem lehet bajnok lenni. Most megérezte, hogy itt az alkalom – számolt be a versenyről és érzéseiről az edző.
Mike Boróka július 1-jétől a Marosvásárhelyi Iskolás Klubhoz igazolt, mert Kézdivásárhelyen a korosztályában nincs hozzá hasonló eredményű versenyző, így nem tudott jó eredményeket elérni csapatversenyeken. Marosvásárhelyen csapattársa Ungvári Evelyn, akivel jó barátnő, és akit Besztercén legyőzött a döntőben. Másik társa a csapatban az országos ranglista 12-es topjába tartozó Adorjáni Csilla, velük együtt készül arra, hogy szeptemberben megnyerjék az országos bajnokságot. Dobolyi Aladár elmondása szerint Mike Borókának három fontos nagy versenye lesz marosvásárhelyi színekben, erre szüksége van ahhoz, hogy fejlődjön és még előbbre lépjen, versenytapasztalatokat szerezzen, de január 1-jétől ismét visszatér felnevelő klubjához, Kézdivásárhelyre.
A karatés édesapa
Boróka édesapja, Mike László is jelen volt az asztalitenisz-csarnok előtt, az ünneplők között. Mint ahogy elkísérte Borókát legtöbb versenyére, így Besztercére is vele tartott. Elmondta, hogy ő vitte el a lányát öt és fél éves korában a terembe pingpongozni.
– Fiatalkoromban aktív sportoló voltam, karatéztam, utána edzősködtem is. Aztán abbahagytam, de a sport nagyon hiányzott az életemből. Pingpongozni kezdtem, egyszer-kétszer egy héten megfordultam az edzőteremben, és megfigyeltem Dobolyi Aladár edző munkáját. Láttam: ő nemcsak edzi és tanítja a gyerekeket, hanem neveli is. A keze alatt az asztaliteniszezők igazi családként élik meg mindennapjaikat. Nagyon jó a légkör a klubban, mindenki mindenkiről tud, figyelnek egymásra a tagok. Nemcsak a jelenlegi versenyzők követik egymás eredményeit, hanem a volt játékosok is, itthonról, Németországból, Magyarországról vagy máshonnan. Amikor hazaérkeztünk Besztercéről, folyamatosan csengett a telefon: olyanok jelentkeztek be, és gratuláltak, akikre nem is gondoltam. A légkör és a következetes munka miatt döntöttem úgy, hogy Boróka az asztalitenisszel próbálkozzék. Nagyon örülök, hogy megszerette a pingpongozást, s most már képes minden áldozatot meghozni azért, hogy minél jobb eredményeket érjen el. Nagyon sokat dolgozik, egy héten ötször edz, naponta két és fél órát, vakációkban is, hétvégén versenyekre megy, emellett jól tanul és zongorázik is – fogalmazott az édesapa.
Mike László szerint a karaté és az asztalitenisz hasonlít egymáshoz: mindkettő reflexsport, jó állóképesség és gyorsaság kell a művelésükhöz, ezért örül, hogy Boróka ennél a sportágnál kötött ki.
Arra a kérdésre, hogy milyen érzés megélni, hogy a gyereke országos bajnok lett, az édesapa azt válaszolta: ezt nem tudja szóban kifejezni, de a továbbiakban nem hagyja, hogy a lánya elbízza magát, és lazítson, ezután is kőkeményen kell dolgoznia, ha eredményeket akar elérni.
– Vagy-vagy… Nem lehet csak úgy langyosan élni és dolgozni – fejezte be a mondanivalóját Mike László.
Ezüstütő verseny
Az Ezüstütő versenyt 1971 óta szervezi meg a Román Asztalitenisz Szövetség a 8–10 éves (junior IV.) gyermekkorosztály számára. A verseny az asztalitenisz-utánpótlás számára kiírt országos bajnokságnak számít mind csapatban, mind egyéniben.
A Román Asztalitenisz Szövetség honlapja szerint az esemény az országban szervezett legfontosabb asztalitenisz-versenyek közé tartozik.
Eddig legtöbbször az ország valamelyik déli megyéjének egyik városában – Konstancán, Buzăuban, Giurgiuban, Ploiești-en – került sor a versenyre, de tavaly és idén Besztercén szervezték meg a junior IV. korosztályú országos pingpongbajnokságot.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819