Főoldal / Ehejt / A képzőművész, aki életre nevel

A képzőművész, aki életre nevel

A vizuális műveltség túlmutat az internet és a filmek nyújtotta lehetőségeken – vallja Bari Zita Zsófia képzőművész és pedagógus, akivel arról beszélgettünk, hogy mai, felgyorsult világunkban hogyan taníthatjuk meg szelektálni a gyermekeket az őket érő információáradatból. Milyen pedagógiai módszerek léteznek, amelyek segíthetnek fejleszteni a gyerekek fantáziáját, felkelthetik a művészetek iránti érdeklődésüket?

A székelyudvarhelyi művész a személyre szabott Mona Lisa festmény elkészítésétől a technikai eszközök bevonásán át vezet bennünket egy világba, ahol olyan gondolatok is eszünkbe juthatnak, amelyekre máskor nem marad idő.

 

− Hosszú és kitérőkkel tarkított út végállomásává vált Székelyudvarhely. Milyen okból választotta városunkat?

− Marosvásárhelyen születtem, ott is nevelkedtem. Ötödik osztályban édesapám román osztályba íratott, amiért ma is hálás vagyok, hiszen nagy hasznomra vált az életben. Abban az időben, amikor egyetemre készültem, csak románul volt lehetőség felvételizni, egyáltalán jelentkezni bármilyen szakra. Egyetemista koromban a csoporttársaim közül senki nem mondta volna meg, hogy nem a román az anyanyelvem. Ennek a mai napig nagy hasznát veszem, hiszen régebb a gyermekeimnek, most meg az unokáimnak nyújthatok jelentős segítséget a románnyelv-tanulásban. Rajzpedagógusként a bizonyos kihelyezések függvényében olyan tantárgyakat kellett tanítanom katedrakiegészítésként, amelyekre éppen szükség volt. Azt mondhatom, hogy matematikán és kémián kívül mindent tanítottam már. Tanár voltam többek között Korondon, ahol díszítőművészeti alapismeretekre tanítottam a gyerekeket, emellett testnevelést és biológiát is oktattam. Farkaslakán például biológia- és franciaórákat is tartottam a rajzórák mellett.

Székelyudvarhely mindig kedves város volt számomra. Az, hogy éppen ide vezérelt az élet, a sors műve, de örülök neki. Első perctől kezdve itthon érzem magam itt.

− Melyik volt a legnehezebb tantárgy, amit tanítania kellett?

− Gyakorlatilag mindegyik tantárgyat szerettem, amit tanítottam, hiszen mindeniket rajzolva taníthattam, és sokat közülük össze tudtam kapcsolni a képzőművészettel. Ezzel magyarázom például azt is, hogy a matematika valahogy idegen volt számomra, viszont a mértani feladatokat szerettem, mert ha lerajzoltam, akkor már meg is tudtam oldani. Ha mégis választanom kell, akkor az ipari rajz és az anyagismeret tantárgyakat választanám – mivel ezek esetében nem voltak alapismereteim, minden egyes leckét meg kellett tanulnom. Soha nem adtam le úgy anyagot, hogy előtte ne értettem volna meg én is, vagy nem próbáltam volna ki, értem ezalatt a technikai eljárásokat, a vizuális megjelenítési lehetőségeket, amiket a tanítójelölteknek tanítottam meg.

− Milyen pedagógiai módszerekben hisz?

− Határozottan a gyakorlati oktatásban hiszek. Amikor biológiát tanítottam, békát vittem be órára boncolni, vagy előre rendeltem a hentesnél marhaszívet, hogy a gyermekeknek legyen lehetőségük kézzelfoghatóan megtapasztalni az elméleti ismereteket. A saját tanáraim is a pragmatikus oktatásban hittek, ezt hoztam még diákéveimből, és ezt szeretném továbbadni a fiatalabb kollégáknak is.

− Bár a tanári hivatás rengeteg szépséget rejt magában, mégis sok esetben embert próbáló feladat. Mi adja a motivációt?

− Szeretem a gyermekeket. Szeretem megérteni őket, és megértetni magam velük. Számomra a legnagyobb elégtétel, ha látom egy diák szemében a csillogást, ha megérti az anyagot, ha érdekli az, amit mesélek neki. A hosszú évek tapasztalatai és visszajelzései is azt mutatják, hogy nem csinálom olyan rosszul, amit csinálok. Ez mindig megerősít lelkileg, és átlendít az esetleges nehézségeken.

− Városunkban a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban kezdte el pályafutását. Miben volt más akkor tanítani a jelenhez képest?

− A diákok nem változtak. Minden kornak megvan az életkori sajátossága, ami évről évre megjelenik. Amit tapasztalok, hogy a mai gyerekek, bár kötelességtudóak, de talán nincs olyan szintű megfelelési kényszer bennük, mint a régi diákokban. Lazábbak, nem veszik annyira szívre a kisebb kudarcokat. Sokkal több eszköz, találékonyság és kreatív gondolkodás szükséges ahhoz, hogy elnyerjük a figyelmüket, nyilván ez a felgyorsult világ hozadéka.

bari.zita3

− Egyre csökkentik a művészettel kapcsolatos órák számát, már csak heti fél órában tanítják a rajzot. Miért tartja elengedhetetlennek a művészeti ismeretek tanítását napjainkban?

− A rajztanítás gyakorlatilag egy kommunikációs nyelvezet megtanítása. Mindannak, ami körülvesz bennünket, 90 százalékát vizuálisan fogjuk fel, és így próbáljuk értelmezni. A képzőművészetnek ugyanúgy, ahogy bármilyen nyelvnek, megvan a maga nyelvtana.

A gyereknek nem a mit tanítjuk meg, hanem a hogyant. Eszközöket adunk a kezébe, és teret engedünk annak, hogy érzéseit, gondolatait vizuálisan is kifejezhesse, az általa érzékelt világot megjeleníthesse a képzőművészet sajátos kifejezőeszközeivel.

− Milyen technikákkal lehet felkelteni a mai diákok figyelmét? Mi érdekli őket?

− Tanárfüggő is lehet, hogy a gyerekek szeretik az adott tantárgyat, vagy sem. Nincs ez másként a rajztanítás esetében sem. Minden korosztálynak meg lehet ragadni a figyelmét valamilyen módon. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden alkalommal megteremtsem a pozitív motivációs tényezőt, hogy a diák tudatában legyen alkotótevékenysége fontosságának és hasznosságának, hogy ezeket az ismereteket az életben is fel tudja majd valamilyen formában használni. Jelenleg például a 9–10. osztályokban iparművészeti ágazatok tanulása kapcsán divattervezéssel fogunk foglalkozni: ruhákat, cipőket, kiegészítőket tervezünk. A két futópontos  perspektíva tanulásának kapcsán a diákok megtervezhették álmaik lakását, házát. Igyekszem az előadó-művészetekhez is közelebb hozni a diákjaimat: színházi jelmezeket, díszleteket tervezünk közösen. Leonardo Mona Lisája vagy Gustav Klimt csodás portréi is könnyebben érthetővé és emberközelibbé válhatnak, ha maguk tervezhetik újra a frizuráikat vagy a ruháikat, ezáltal átlényegítve, újragondolva egy-egy klasszikus ihletésű, modern alkotást hozhatnak létre. Mindezek mellett igyekszem új, izgalmas festési, sokszorosító grafikai technikákat is bemutatni és megtanítani diákjaimnak, mint a viaszbatik, a monotípia vagy a kollográfia.

− A rajztanítás mellett az életvezetési tanácsok, a nevelés is szervesen hozzátartozott az ön óráihoz. Miből áll ez a fajta nevelés?

− Igyekszem összefogni a gyerekeket és felrázni a művészet iránti érdeklődésüket. A rajzolás, az alkotás mind olyan tevékenységek, amelyeknek gyakorlása közben van lehetősége felszínre törni olyan gondolatoknak, amelyek esetleg máskor nem jutnának eszünkbe. Ezek kapcsán is sokat beszélgetek a diákokkal. Mindig beleviszem a saját tapasztalataimat, esztétikai élményeimet is egy-egy plasztikai téma magyarázatába, és azt látom, hogy a diákok szívesen meghallgatnak. Ötletekkel jönnek, amelyeket közösen megbeszélünk, majd a legkézenfekvőbbeket dolgozzák ki, a megfelelő technikai eljárással. Ez által is tágul vizuális tájékozottságuk, fejlődik képi ábrázolói képességük és divergens gondolkodásuk,  amelyre egy majdan kreatív felnőttnek nagy szüksége lesz.

 


BARI ZITA

Jelenleg a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumban és a Tamási Áron Gimnáziumban is tanít.

Szenvedélyének tartja az üvegfestést, mivel ez elmondása szerint egyszerre leheletfinom, esztétikus, disztingvált, pihentető, szépteremtő és alkotói tevékenység.

 

Volt diákok véleményei:

kanyadi.monika„Mindig, amikor bejött az osztályba, egy színfoltot hozott. Gondosan választott színkombinációk, mind ruhában, mind sminkben. Odavoltam a precízen kihúzott tusvonaltól a szemén, és felette az árnyalatában passzoló pasztelszínektől. Mindig arról ábrándoztam, hogy amikor nagy leszek, nekem is ilyen gyönyörűen kihúzott, nőies szemem lesz.” – Kányádi Mónika Linda

 

fabian.andor„Bari Zita tanárnő rajzórái kellemes felüdülést jelentettek az órarend szigorú programjában. Olyanok voltak, mint egy sziget, ahová jókedvvel lehetett visszavonulni. A csoportos alkotás élményét a tanárnő kedves szavai tették még kellemesebbé. Olyan tanárnő volt, aki anélkül tudott rendet tartani, hogy szigorúskodnia kellett volna. Egy másodpercig sem féltünk tőle, szerettük az óráit.” – Fábián Andor

Olvasta már ?

Új energiákat hazahozni, nem a hírt, hogy odakint milyen jó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük