„A néptánc csodákra képes”

Hasonló cikkek

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Hol vagytok székelyek? (szemle)

március 23, 2019

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Kisebbség vs. kevesebbség

március 13, 2018

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Európai védelmet jogainknak!

március 12, 2018

Nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse a néptánc. Néptáncművészetünk nem múló divat, hanem nemzeti életünk szerves része és megmaradásunk egyik záloga. Virág Endre néptáncoktató, előadó, tánctáborok, táncházak szervezője, táncegyüttesek alapítója, vezetője egy személyben. Hogyan vélekedik a fiatalok táncoktatásáról? Mit jelent számára a tánc? Hogyan viszonyul a mai generáció a néptánchoz? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adott választ Kovászna megye egyik legismertebb néptáncosa.

– A néptáncok tanításának fő célja a mozgásbéli művészeti hagyomány továbbadása, megismertetése újabb és újabb generációkkal. Mennyire tartja ezt hitvallásának?

– 1985-ben kerültem kapcsolatba a néptánccal, valójában egy közösséghez való tartozás szándéka által vezérelve. Akkor egy másik történelmi időszakot írtunk. Az akkori rendszer nem szimpatizált ezzel a „mozgalommal”, és a megtűrt vagy a tiltott tevékenységek listáján szereplő dolgok jóval varázslatosabbnak tűntek. Azóta a néptánc életem meghatározó része lett, olyannyira, hogy műkedvelő táncosból hivatásos táncossá lettem. A kilencvenes évek elején kezdtem néptáncot tanítani, akkor azt hittem, meg tudom váltani a világot. Azóta másképpen látom a valóságot. Abban viszont kitartok, hogy a néptánc csodákra képes a művelői között, és egy jól sikerült táncos összeállítás a közönséget is el tudja varázsolni. Az utóbbit talán csak egy kis időre, a gyakorlóit viszont egy egész életre.

A Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadójaként néptánccal és néptáncoktatással foglalkozom a munkaidőmben és szabadidőmben egyaránt. Olyan sokat kaptam és kapok mind a mai napig ettől a kultúrától, hogy úgy érzem, ezt meg kell osztanom másokkal is, fel kell hívnom a figyelmet a még meglevő értékekre, és a bennük rejlő rengeteg szórakozási, ismerkedési, szépérzékfejlesztő lehetőségre. Fontosnak tartom, hogy a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődést elmélyítsem a gyerekekben, fiatalokban, hogy a táncokon keresztül megismerjék hagyományainkat, a magyar nép táncait, a táncok lépésanyagát, énekeit, jellegzetességeit, stílusát. „Népet csak egészében lehet megismerni, a nép dalát is csak az érti meg igazán, aki ismeri szokásait, ruházatát, ételét…” (Kodály Zoltán)

– A néptánc kapcsán beszélhetünk-e szenvedélyről a fiatal generációk esetén?

– Véleményem szerint a néptáncot élővé kell tenni a gyerekek számára, hogy ne csupán koreografált színpadi produkciót tanuljanak. El kell érni, hogy a néptánc a gyerekek életformájának részévé váljon. Természetesen ez most nehezebb, mert régen, amikor még organikus élete volt a népi szokásoknak, megvolt és élt a jeles napok sorozata. Akkor mindenki tudta, hogy milyen például egy farsangi bál, egy betlehemezés, ma ez teljesen másként működik.

Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz táncpróbákra hívni és hosszabb ideig meg is tartani a gyerekeket, hiszen ma nem divatos a néptánc, ahogy a népzenehallgatás sem. Ma egy kamasz gyereket nagyon sok külső hatás ér, és kevesen látják értelmét a néptáncolásnak. Nehéz így motivációt találni.

– Hogyan látja, a mai szülők fontosnak tartják-e, hogy a néptánc segítségével és azon keresztül gyermekeik megismerkedjenek saját nemzeti és kulturális hagyományaikkal? Sok gyermek inkább csupán szülői unszolásnak igyekszik eleget tenni, vagy önszántukból, a tánc iránti szeretetből mennek el a próbákra?

– Régen nem kellett táncolni tanítani az embereket, mert tudtak, egyszerűen belenőttek a hagyományba. A TV elterjedéséig (1960), sőt az 1980-as évek végéig Romániában a szórakozási lehetőségek száma a mai kínálathoz képest meglehetősen szűk volt. A közös munkavégzésen (kaláka, fonó), hétvégi vagy esti beszélgetéseken, különböző társasjátékokon (kártya és sakk) kívül elsősorban a hétvégi táncalkalmak voltak fontosak e tekintetben. A fiatalság számára szinte ez volt az egyedüli lehetőség a szórakozásra és a társasági életre. Ugyanakkor az ünnepi rituálékban fontos szerepet játszott a tánc, a zene és az ének. Ennek fényében a tánctudás rendkívül fontos volt. Ma a gyerekeknek ezen a téren nincs mit ellesniük a szüleiktől. A néptáncoktatók ezt a hiányt próbálják betölteni, de az a gond, hogy sokan csak a „végterméket” akarják látni. Értem ezalatt a színpadi fellépést, hiszen az oktatóktól legtöbbször a szülők is, a tanárok is gyors eredményt várnak.

A megoldás az, hogy a népi játékok, táncok tanításánál figyelembe vegyük a gyerekek nemét, korát, érdeklődési körét, a helyet, ahol a játékot, táncot, éneket tanítjuk. Talán így tudjuk fenntartani a gyerekekben a tánc iránti érdeklődést.

– A tánc az önkifejezés eszközeként lehetővé teszi azt, hogy a puszta üzleti vagy munkakapcsolatok háttérbe szorításával előtérbe kerüljenek az emberi, baráti viszonyok. A néptánc is kitűnő lehetőséget nyújt az effajta kapcsolatteremtésre. A mai emberek felismerik ennek az értékét, tudatosan tesznek azért, hogy őrizzék azt?

– A néptánc művészetét pusztán egy tág fogalomként is fel lehet fogni, de azoknak a fiataloknak, akik ezt tizenéve űzik, nemcsak egy fogalmat, hanem egy életvitelt is jelent. Nagymértékben meghatározza egy fiatal személyiségének kialakulását az, hogy ha egy
olyan közösség tagja, mint például a Százlábú Néptáncegyüttes, amelyet harmónia, szeretet és összetartás leng körül. A néptánc képes gazdagítani mind lelkileg, mind fizikailag. Jó érzés egy olyan közösség tagjának lenni, amely azzal foglalkozik, ami a legmélyebben magyaros: a miénk.

Meg kell említenem, hogy a korosabb emberek is kezdtek nyitni a néptánctanulás felé, olyanokra gondolok, akiknek valamikor, fiatalabb korukban volt valami köze e műfajhoz (tánccsoport, táncház stb.), de olyanokra is, akik sohasem érintkeztek a népzenével, a néptánccal. Párommal, Virág Imolával Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön tanítunk ilyen közösségekben, és ezt tudatosan mondom így, hogy közösség, hiszen a múltban, amikor a tánc organikus életet élt, elsősorban a közösségi életet szolgálta, és csak másodsorban volt szórakoztató jellegű.

A próbáinkon a felnőttoktatásnál nem az anyagmennyiség, a gyorstalpalás van előtérben, hanem a hangulat és a párviszony tánc közben. Vannak olyan párok, akik „terápiának” tekintik ezt. Általában a kapcsolatok rutinszerűek lesznek, mindenki végzi a dolgát (bevásárlás, főzés, mosás, számlafizetések, meló stb.), ilyen alkalmakkor viszont szakítanak időt egymásra, és a próbák alatt csak a népzenére, a táncra és egymásra hangolódnak.

– Hogyan készül fel egy táncoktató egy-egy táncfajta megtanítására? Fontos ilyenkor a helyi hagyományokkal való ismerkedés, akár tényleges kutatás formájában?

– Kodály Zoltán ezt írja A magyar népzene tára előszavában: „(…) a nevelő nem lehet el a játékok beható ismerete nélkül. Szomorú gyermekkora nyomait holtáig viseli, aki úgy nőtt föl, hogy nem volt része bennük. Annak nincs sürgősebb teendője, mint utólag megtanulni, beleélni magát, mert e nélkül nem férkőzik a gyermek lelkéhez.”

Engem is gyakran felkérnek, hogy iskolákban, opcionális órákon tanítsak. Ahol elvállaltam, ott tisztáztam a szülőkkel és az iskolai vezetőséggel, hogy elemi osztályokban nem az a célom, hogy hamar megtanítsak bizonyos táncokat, hanem az, hogy a gyerekeket megtanítsam mozogni, megszerettessem a táncot, és nem utolsósorban a népi hagyományokról, a jeles napokról, ünnepekről beszéljek nekik.

Próbák előtt mindig elkezdek azon gondolkodni, hogy mit hogyan oktassak, vagyis mi mi után következzen, hiszen mindig megvan annak a lehetősége, hogy akár hibázok közben.

– Mit kell tudnunk a Százlábú néptáncegyüttesekről?

– 2006 őszén Sepsiszentgyörgyön indítottunk egy tánccsoportot, a Százlábút, akkor negyven gyerek jelentkezett a csoportba. Azóta a három generációra duzzadt csoport létszáma meghaladja a 150 aktív tagot. Külön korosztályonként (7–10, 12–15, 16–18 év közöttiek) hetente két alkalommal próbálunk.

A kiscsoportban (Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes) elsősorban a gyermekek ritmusérzékét, zenéhez való alkalmazkodását, térforma- és stílusérzékét, vizuális memóriáját, koncentrálóképességét, fizikai állóképességét kezdjük fejleszteni. A gyerekeknek nem a táncot kell először megtanítani, hanem azt, hogy megnyissák szívüket, lelküket. Ebből a jó csapatszellemből, az együvé tartozás élményéből következik minden más eredmény.

A középső csoportban (Százlábúak Ifjúsági Néptáncegyüttes) igyekszünk a gyerekekkel megismertetni a hagyományos népi játékokat, a hagyományos néptáncokat és azoknak variációs lehetőségeit, a táncokhoz kapcsolódó énekeket, zenei kíséretet, a három dialektus tánctípusait, táncrendjét.

A nagyobb csapat (Százlábú Néptáncegyüttes) próbáin fontos szerepet játszik a tánc színpadi megjelenítése is, amely egyrészt a művészi megtapasztalás élményét teszi lehetővé a tanulók számára, másrészt a nagyközönség számára is hozzáférhetővé teszi táncos hagyományainkat.

A kulturális értékek közvetítése a Százlábú Néptáncegyüttes egyetlen generációjában sem a képességek függvénye elsősorban, hanem a képességek fejlesztésének lehetséges színtere. Lehetővé teszi mindenki számára – beleértve a kisebbségeket, valamint a hátrányos helyzetű gyermekeket is – az önkifejezés és az azonosulás esztétikai útjának elérését, segítve ezzel a személyes kreativitás kibontakozását és az egyéniség fejlődését. Akinek megadatik, hogy ilyen közösségekbe járjon, az megtanulja a kitartást, az önfegyelmet, betekintést nyer a magyar népi kultúrába, és nem utolsósorban egy szép közösségi életet élhet, melynek kapcsolatai egy egész életen át tarthatnak.

A hétköznapi próbákon kívül nagyon jó lehetőség az együttlétre, tanulásra a táborokban való részvétel. Tavaly például a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megyei Tanács közös szervezésében a Borospataki Skanzenben zajlott a Százlábú Néptáncegyüttes és a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes nyolcadik közösségépítő tánctábora. A tábor gazdag programja felejthetetlen élményeket, tapasztalatokat biztosított a 131 gyermek, fiatal és felnőtt résztvevőnek. A Százlábú Néptáncegyüttesnek Both Jocó és Both Zsuzsa, a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes vezetői, valamint a „népművészet ifjú mesterei” a magyarországi román méhkeréki táncrendet és széki énekeket tanítottak. A Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes szatmári táncokkal, népi játékokkal és énekekkel ismerkedett, velük Benedek Árpád, a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes vezetője, néptáncoktató és zenepedagógus és egyik tanítványa, Szőcs Brigitta foglalkozott. A táncoktatás minőségét és színvonalát az élő zene emelte, amelyet a Heveder zenekar tagjai, Molnár Szabolcs (hegedű), Szilágyi László (brácsa), Bajna Gyuri (bőgő), Kohán Zsófia (hegedű), Kelemen Hunor (hegedű), Vince Balázs (brácsa) és Kohán Zsombor (bőgő) biztosítottak.

Szabadidőben nagyoknak és kicsiknek egyaránt lehetőségük volt közösségfejlesztő, csapatépítő játékokat megtapasztalni. Esténként táncház színesítette a tábor programját, minden este más-más házigazdával, akik rendszerint a Százlábú Néptáncegyüttes köréből kerültek ki.

VIRÁG ENDRE

Szászrégenben (Maros megye) született 1967. november 3-án. Itt és nagyszülei lakóhelyén (Jobbágytelkén) töltötte gyerekkorát 1977-ig, amikor Sepsiszentgyörgyre költözött a család.

A szakiskola befejezése után besorozták katonának, 1988-ban szerelt le, majd estiben érettségizett.

Építészeti technikumot végzett Sepsiszentgyörgyön, 2012-ben Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán védte meg a szakdolgozatát.

1985-ben ismerkedett meg a néptánccal a Könczei Árpád által vezetett Néptáncstúdióban.

Kárpát-medencei magyar, román és cigány nemzetiségek táncaival foglalkozik.

1992-től oktat néptáncot táncegyüttesekben, táborokban, táncházakban, iskolákban.

A rendszerváltás után létrehozott Háromszék (nép)Táncegyüttes alapító tagja.

2007-ben átigazolt a Kovászna Megyei Művelődési Központba mint táncszakelőadó.

2015-ig az együttes minden előadásában részt vett.

A tánc hozta össze párjával, Imolával, 2008-ban pedig megszületett egyetlen fiúk, Nimród.

Kedvesével 2006 őszén megalapították a Százlábú Néptáncegyüttest, ahol most már három generációban több mint százötven gyerek próbál.

Jelenleg kistérségben közel 600 gyermekkel, fiatallal és korosabbakkal ismerteti a népzenei és a néptáncos szokásokat.

 Kevés szabadidejét a családjával tölti, de szívesen kertészkedik és olvas.

Előadások, amelyekben előadóként vett részt:

• Néptáncstúdió Tánccsoporttal: folklórműsorok, 1986–1988 között
• A Háromszék Táncegyüttessel: Apám tánca (1988); Napkeletről-​napnyugatra (1990); A tánc ünnepe (1991); Apám tánca (1992); Meny­asszony szép virág (1993) – táncszínházi előadás; Attila, Isten kardja ‒ rockopera, Mar­git­szi­get (1993); Vizek mel­lett (1995); Az obsi­tos (1996); Ahol az a csil­lag ragyog (1996); Váró­te­rem (1996); Ábel (1997); Szivárvá­nyos az ég alja (1998); Égbe­nyúló fa (1998); Sze­relmi varázs­lás (1999); Vér­nász (2000);  Ludas Matyi (2001); Far­sang­far­kán (2001); Bak­khosz tes­ta­men­tuma (2001); Szé­kely sors­ké­pek (2001); Forog az esz­tendő kereke (2002); For­ró­sze­giek (2002); Erdély­or­szág az én hazám (2002); Áldo­zat (2002); A hely­ség kala­pá­csa, Kis­várda (2002); Advent (2003); Ist­ván a király ‒ rock­opera, Csík­som­lyó (2003); Tün­dé­r­á­lom (2004); Tisza part­ján (2004); Ördög­vál­to­zás (2005); A hely­ség kala­pá­csa (2005); Sors­for­du­lók (2006); Ördög­sze­kér (2006); Ölelés­ben (2007); Csá­vási bal­lada (2007); Ludas Matyi (2008); Hol jársz, hová mész? (2008); Gyöngy­sze­mek (2008); Mátyás király aján­déka (2009); Carne Vale – Konc Király (2009); Böjttől böj­tig (2009); Sár­kány­ölő (2010); Tánc­be­széd (2010); „Száz évig” – Fodor Sán­dor „Netti” emlé­kére (2011); A Masz­kUra – tánc­szín­házi előa­dás (2011); Lám­pá­sok (2011); Csipkerózsika (2012); Két kezem forgatta, szívem táncoltatta (2013); Tékozló fiú – tánc­szín­házi előa­dás (2013); A banda (2013–2015).
• 2007–2013 között a pári­zsi Le Baroque-​Nomade XVIII-​21 együt­tes Codex Caioni című műso­ra­i­ban meg­hí­vott előa­dó­ként működött közre, az előadást több mint 60 alkalommal adták elő Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Romániában.

Egyéb művé­szeti köz­remű­kö­dé­sek:

• Táncházak vezetése: Sepsiszentgyörgy (1992–2003); Magyar Kulturális Központ (Bukarest, 2003–2008); Magyar Kulturális Központ (Brüsszel, 2009–2011) stb.
• Táncegyüttesek alapítása/vezetése: Százlábú Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy, 2006–2016); Szakajtó Néptáncegyüttes (Csernáton, 2007–2012); Harmatfű Néptánccsoport (Kézdivásárhely, 2008–2016); Laboda Tánccsoport (Sepsiszentgyörgy, 2010–2016); Táncoló Udvartér Tánccsoport (Kézdivásárhely, 2012–2016).
• Tanítás más együt­te­sek­ben: Perkő Nép­táncegyüt­tes, Erdővidék Néptáncegyüttes, Bogáncs Nép­táncegyüt­tes stb.
• Tánc­tá­bo­rok veze­tése, tanítás: Borospataki Közösségfejlesztő és Nép­tánc­tá­bor szervezése (2008–2015); Peda­gó­gus- és okta­tó­tá­bor szervezése, Réty (2009–2015); Perkői Gyer­mek- és Ifjú­sági Tánc­együttesek Találkozójának szer­ve­zése (2008–2016)

Díjak, kitün­te­té­sek:

2011-​ben Sep­si­szent­györgy városa a Közös­ségi öntu­dat erő­sí­tése terén elért ered­mé­nye­kért díj­jal jutal­mazta nép­tán­cok­ta­tói munkásságáért.

2016-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kacsó András-díjat adományozott neki.