Hasonló cikkek
„Órám, ékszerem olyan, mint az atom, mert Zsolttal javíttatom.”
Schmitz Zsolt órásmester leginkább azt szereti a munkájában, ha új életet tud lehelni egy régi órába. Van még presztízse a régi óráknak? Mennyire értékelik az emberek a rájuk hagyományozódott ódon faliórákat? Az órák funkciójának változásáról, az óraviselési trendekről és ennek a már-már eltűnőfélben lévő mesterségnek a jövőjéről beszélgettünk a székelyudvarhelyi órásmesterrel.
– Mikor indult el az órásmesteri pályán? Miért éppen ezt a mesterséget választotta?
– Ezt a pályát nem én választottam magamnak, fiatalkoromban inkább a művészetek, a festészet, a zene érdekelt, sokáig gitároztam is. Mint ahogy az abban az időben, amikor a diákéveimet töltöttem, elterjedt volt a hasonló korú gyerekek körében, napszámoskodással próbáltam zsebpénzt szerezni magamnak. Azt gondoltam, hogy majd, ha elvégzem a középiskolát, kőművessegédnek állok, azonban a szülői döntés keresztülhúzta ezt a számításomat.
Az érettségi előtt értesültek a szüleim arról, hogy az egyik szövetkezetnél meghirdetnek két órás és egy ékszerész posztot, és úgy gondolták, hogy az lenne a legjobb, ha órásnak tanulnék. Nekem túl sok közöm nem volt ehhez a mesterséghez, de el kellett menjek szakmát tanulni.
– Abban az időben hol lehetett órásmesterséget tanulni? Volt-e mentora?
– Abban az időben nem tanították úton-útfélen az órásmesterséget. Nekem egészen Aradig kellett elmennem, hogy beiratkozhassak egy technikumba. Az Aradon töltött másfél év alatt szereztem némi elméleti és gyakorlati tudást, de mint minden más szakmánál, úgy az órásmesterségnél is több idő kellett kitanulni a szakma fortélyait.
Miután hazakerültem, bekerültem a szövetkezetbe, ott kezdtem el inasként dolgozni Szcsotka Zoltán órásmester mellett. Próbáltam minél többet tanulni mellette, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy egy inas amolyan „lótifuti”, mindenfélét velünk intéztettek a mesterek.
Több mint két évtized után, a változások idején privatizáltam. Akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak, bár voltak már olyan előreutaló jelek, miszerint az órásszakma nagy változások előtt áll, ugyanúgy, ahogyan akkor a világ is.
– Annak ellenére, hogy nem saját maga választotta szakmába csöppent, mégis egész életében órásmesterként dolgozott, így ismeri Székelyudvarhely lakossága is. Miért maradt meg mégis e döntés mellett? Mit szeret a leginkább a munkájában?
– Az órák javítása mellett ékszerjavítással is foglalkozom már a ’90-es évektől. Ahogy az ékszerek javítás közben a kezemhez idomulnak, úgy idomultam én is az élet adta lehetőségekhez. Az elején nehezen ment megtanulni a rengeteg féle csavart, fogaskereket és minden más óraalkatrészt, de idővel már látni lehet az óra vagy az ékszer mögötti történetet is. A régi órák tudnak mesélni. Azt szoktam mondani, hogy lelkük van, magukban hordozzák egy-egy család életét. Régebben magát az órát és az órásmesterséget is megbecsülték, a mai elektronikus kütyük ezt az érzést azonban már nem tudják visszaadni.
– Bizonyára, mint minden más területen, úgy az óraviselésben is egymást váltják a különböző divatirányzatok. Ön mit tapasztal munkája során, mennyire közkedvelt a karórák viselése manapság? Mi a trend?
– Azt tapasztalom, hogy talán éppen az elmúlt években kezdett visszatérni az órák presztízse abban az értelemben, hogy nem feltétlenül csak egy divatos kiegészítőt látnak benne az emberek.
A ’90-es évekre több szempontból is jellemző volt a kitörni vágyás, a „mindent szabad” életérzés. Ez megmutatkozott az öltözködésben, így az órák viselésében is. Abban az időben volt egy hölgy kliensem, aki csak azért vásárolt magának egy nem működő órát, mert jól nézett ki. Szerencsére ma már jobban megnézik az emberek, hogy mit vásárolnak, és nem csak a külcsínre mennek.
– Mesélte, hogy akkor, amikor ön kezdte a szakmát, még, mondhatni, kötelezően inasként kezdte a pályafutását. Miért nem folytatta ezt a hagyományt? Egyáltalán mennyire látja a jövőjét ennek a szakmának?
– Székelyudvarhelyen jelenleg ketten dolgozunk órásként, én és hajdani mentorom, Szcsotka Zoltán, és sokszor még ketten is sokan vagyunk egy ilyen kicsi városban, mint Székelyudvarhely. Nem láttam potenciált abban, hogy tanítványt fogadjak.
Azt tapasztalom, hogy a világ egyre inkább halad az elektronika felé, így a mi szakmánk tekintetében az elektromos órák irányába mutat a trend. A mobiltelefonok megjelenése és elterjedése is nagyban befolyásolta a mi szakmánkat, mert az órák lassan elveszítik a funkciójukat. Ma már előbb nézzük meg a mobilunk kijelzőjén az időt, mint a karóránkon.
Archívum: 2016. július 1.
SCHMITZ ZSOLT
Székelyudvarhelyen született, középiskolai tanulmányait is itt folytatta.
Az órásszakma alapjait Aradon sajátította el.
Négy évtizede dolgozik órásmesterként, jelenleg óra- és ékszerjavítással foglalkozik.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819