Hasonló cikkek
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 2720
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Roseti Bruno úgy tartja, minden lehetőséget meg kellene ragadnunk ahhoz, hogy világot lássunk, hiszen az ilyen élmények csakis gazdagíthatnak. A csíkszeredai fiatal idén nyáron emlékezetes három hetet töltött Kenyában, ott készült szociofotóiból hamarosan kiállítás nyílik Csíkszeredában. Brunót főként arról kérdeztük, hogy véleménye szerint mi a jó szociofotó titka, miért választotta úti céljául épp Afrikát, majd az is szóba került, hogy milyen előzetes tervekkel indult, és ehhez képest mivel tért haza.
– Mikor került a fotózás az életedbe?
– Kicsi koromtól rajzoltam, mindig is érdekeltek a vizuális művészetek, viszont egy idő után belefásultam a tizenkét év rajz-, festészet- és szobrászattanulásba, ezért szükségét éreztem a váltásnak. Egy fotós ismerősöm akkoriban mesélt a fotózásról, a fotóegyetemről, így kerültem minden fotós tapasztalat nélkül Kolozsvárra. Eleinte tartottam attól, hogy a csoportban én vagyok az egyetlen „kívülálló”, hiszen mindenki vérprofi, de ez hamar szertefoszlott, hiszen folyamatosan nagyon jó emberekkel voltam körülvéve. Főként Feleki tanár urat emelném ki, akinek ezúttal is nagyon köszönöm, amit adott, a fotózás iránti szeretetemet lényegében ő fejlesztette tovább.
– Hogyan emlékszel vissza első egyetemi projektjeidre?
– Nagyon lelkes voltam, alig vártam, hogy mit fogunk csinálni, hogy miről szól ez az egyetem. Mai napig büszke vagyok az első kisfilmjeimre és kisjátékfilmjeimre.
Amikor bekerültem az egyetemre, úgy éreztem, hogy szét kell válasszam a két szakágat, mert a film és a fotó nálam nem működik együtt, nem tudok teljes mértékben koncentrálni, ha a kettőben egyszerre, párhuzamosan kell gondolkoznom. Mivel a választott szakom alapjában véve filmprofilú, így kompromisszumot kötöttem magammal: az egyetemen inkább filmekkel, a szabaidőmben pedig fotózással foglalkozok. Ez utóbbit nagyon szeretem, semmi mást nem csinálnék helyette.
– A fotózáson belül hogyan találtad meg a hozzád legközelebb álló műfajt?
– Az út során folyamatosan alakultam, először tájakat, madarakat fotóztam, majd amikor úgy éreztem, hogy kicsit bátrabb vagyok, kimentem az utcára, és rá kellett jöjjek arra, hogy az ember akkor a legőszintébb, amikor nem veszi észre, hogy fotózzák. Engem nagyon megfogott, ahogyan az emberek a saját, természetes közegükben mozognak, tesznek-vesznek. Ugyanakkor nagy kihívást is jelentett, hogy mozgásban elkapjak egy pillanatot anélkül, hogy észrevennének. Ez egy nagyon jó terep a tanulásra. Ezt követően elkezdtem portrékat készíteni, majd stúdiófotózni, de műfajilag a szociofotó és az utcai fotózás áll hozzám a legközelebb.
– Mi a jó szociofotó titka?
– Szerintem az a jó szociofotó, amelyik visszaadja az adott pillanatot, és azzal, hogy nézed a képet, te is ott vagy, átéled az egésznek a hangulatát, vibrálását. Az, hogy esztétikailag mit nevezünk szépnek vagy rútnak, ebben a szituációban nem lényeges.
– Miért fordultál épp Afrika világa felé?
– Józsa Levente két évvel felettem járt az egyetemen, amikor hazajött Afrikából, és bemutatta az ott készült dokumentumfilmjét, egyből felcsillant a szemem. Már akkor éreztem a késztetést, hogy valamikor el akarok jutni oda. Aztán jött egy projekt, ami által megismerkedtem Halmen Balázzsal; ő az I Have a Brick in Kenya projekt révén megteremtette a lehetőséget arra, hogy kiutazzak Kenyába.
Egyébként Afrika előtt is érdekeltek a különböző törzsek, az indián kultúra, és szerettem volna élőben látni ezeket a dolgokat, de egészen eddig nem került rá sor. Úgy érzem, hogy ez a valóra vált álom elindított bennem egy folyamatot, ezután még jobban el szeretnék menni látni, tapasztalni, hiszen olyan gyönyörű világban élünk, s mégis rengeteg mindentől elzárjuk magunkat.
– Milyen előzetes tervvel indultál, és ahhoz képest mi lett a végeredmény?
– Az előzetes tervem egy családi portré és egy csendélet kombinációja lett volna, arra gondoltam, hogy egy adott család minden tagját arra kérem, válasszon ki egy olyan tárgyat, amit magával vinne egy lakatlan szigetre. Azzal a koncepcióval indultam, hogy ezek a tárgyak szimbolikusan jelképezik majd az illetőt, a családi csoportkép alatt ugyanabban a kompozícióban szerepeltek volna a választott tárgyak is – ez megmutatta volna, hogy ezek az emberek hogyan vélekednek a világról.
Józsa Levente Bolyongó elnevezésű Youtube-csatornáján videósorozatban teszi közzé az Afrikában tapasztaltakat.
A tervem már az első napon meghiúsult, ugyanis egy helyi férfitől érdeklődve megtudtam, hogy a lakosság nagy része halászattal foglalkozik. Akkor még azt hittem, hogy csak halászbottal halásznak, de aztán megtudtam, hogy nagy hálókat használnak, és azt már nehezebb lett volna belekomponálni a képbe. Igazából annyira elragadott az, ami ott van, hogy rájöttem, nem kell ragaszkodnom az előzetes elképzeléseimhez. Próbáltam átélni a gépemmel együtt azokat a momentumokat, amik ott zajlottak. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy tudd elengedni a gondolataidat, ha jön egy külső hatás, adj egy esélyt neki…
Szóval ennyit az eredeti ötletről, ami amúgy nagyon jó volt egyfajta referenciának, hiszen fejben mindent fel kellett építeni, az időt be kellett osztani, és ebben nagyon sokat segített, hogy nagyjából megterveztem, hogyan néznek majd ki a napjaim. Nagyon aktív kellett legyek, mert a rossz fényviszonyok miatt megközelítőleg napi 3-4 órám volt megörökíteni mindazt, amit akartam, ami egy teljesen idegen kultúrában nagyon kevés.
– Ahhoz, hogy hiteles szociofotók szülessenek, valamilyen szinten el kellett fogadjanak a helyiek. Mennyire sikerült szocializálódni velük?
– Ahhoz, hogy hiteles szociofotó-sorozatot csinálj, mindig jókor kell legyél jó helyen, ott, ahol történik valami, és ez egy szigeten nehéz feladat. Ezért a készülődés folyamán, mielőtt ténylegesen odaérkeztem volna, próbáltam megismerni az ottaniak mentalitását, ebben Will Fred volt nagy segítségemre, aki a szigeten nőtt fel, majd Nairobiban tanult tovább. Ő nagyon sok mindent mesélt arról, hogy a kenyaiak mennyire szeretik a fehér embert, és mennyire nyitottak, mondjuk, a maszájokkal szemben.
A szigeten egyébként nagyon családias hangulat volt, és ez szerintem nagyrészt annak köszönhető, hogy Halmen Balázs évek óta jár oda.
– Melyik a kedvenc fotód az afrikás sorozatból, és milyen háttértörténet kapcsolódik hozzá?
– A kedvenc képem egy olyan élményhez köthető, amit a helyiekkel éltem át, egy számukra kulcsfontosságú pillanatban, a hajnali halászat során. Én először és utoljára otthon, a Gyilkos-tón csónakáztam, de az teljesen más volt – itt a napfelkeltében szeltük a vizet a hullámzó tavon, alattunk priccolt a víz, miközben kieresztették a hálót, a halászok énekeltek, kacagtak, gyönyörű volt, sikerült elérni azt a bizalmat, amit szerettem volna. Egyébként minden képem valamilyen szinten a kedvencem, rengeteg fotó készült.
– Január 20-án, pénteken 18 órától Matumaini (Remény) címmel kiállításod nyílik a csíkszeredai Megyeháza Galériában. Milyen további terveid vannak a projekttel kapcsolatban?
– Meg szeretném mutatni az érdeklődőknek azt, hogy mi van ott. Én örülök, hogy ezt meg tudtam valósítani, és örülnék ha mások is láthatnák.
Remélem, hogy majd egyszer visszatérhetek Kenyába, hiszen volt ott egy kisfiú, akivel nagyon közel kerültünk egymáshoz, ő egyfolytában rosszalkodott, gyerekkori önmagamra emlékeztetett. Nekiadtam az egyik sapkámat, és megígértem, hogy egyszer majd visszamegyek érte.
ROSETI BRUNO
1995. január 17-én született Lugoson.
A Nagy Istán Művészeti Szakközépiskola tanulója volt.
Jelenleg a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Filművészet, fotóművészet, média szakának harmadéves hallgatója.
Különböző versenyekre beküldött fényképeit kiállították már Szlovéniában, Indiában, Kínában, Budapesten, Nagykárolyban és Kolozsváron. Csíkszeredában ez lesz az első önálló kiállítása.
Az olaszországi Vogue magazinon keresztül is értékesíti fényképeit.
Az egyetem mellett többek között stúdiófotózással foglalkozik, munkái itt tekinthetők meg.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819