Hasonló cikkek
Egy idegen megszólítja az öreg székelyt, hogy útbaigazítást kérjen tőle, mire az rávágja, hogy az úti cél csak ahajt van, mivel egynapi járást jelent, nem úgy, mint az ehejt, ami kétnapi járásra van. Legalább! Öt évvel ezelőtt én is csak ahajt akartam élni, kicsit távolabb az akkor béklyónak hitt kilátástalanságtól. Emlékszem, ahogy egyetemi tanulmányaim befejeztével foggal-körömmel ragaszkodtam kedvenc városomhoz (nem lokálpatrióták, kapaszkodjatok!), Csíkszeredához! Ott töltött éveimből csak az első három volt nehéz, amíg az ember elfelejti, hogy a téli köd csak 9 hónapig tart. Évente! Cserébe viszont mindent megkaptam, amit akkoriban fontosnak hittem az életben: szórakozást, kapcsolatokat, sportokat, szabadságot, szerelmet (e kettő kell nekem), igazi barátokat, ismerősöket és egy kis népszerűséget. Imádtam az egyetemi éveimet. Olyannyira, hogy ha majd végignézem életemnek azt a bizonyos filmjét, akkor ezt a részt biztosan megkönnyezem. Nos, a rideg valóság ennek véget vetett. Haza kellett költöznöm, mert az ösztöndíjat nem folyósították tovább, hiszen lediplomáztam. És itt kezdődik a tulajdonképpeni Ahajt története.
Kézdivásárhelyen születtem és nőttem fel. Remek gyerekkorom volt, mai szemmel azt mondanák, hogy hiperaktív gyerek voltam, különleges csoportban a helyem, de akkoriban csak legyintettek egyet, és hagyták, hogy osztálytársaimmal kifárasszuk magunkat, mielőtt végig kellett ülni a 45 örökkévalóságot, amit a tanító néni akkoriban percnek nevezett. Sok-sok ilyen örökkévalóság után édesanyám a Bod Péter Tanítóképző kapujában izgulta végig az érettségimet, majd következett az egyetem. Környezetmérnöki szakon végeztem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, Csíkszeredában (amely számomra a székely Mekka), mindezt a gazdasági válságként ismert időszak kezdetén, 2008‒2009-ben. A különleges gazdasági helyzetre való tekintettel akkora igény volt Romániában környezetmérnökökre, mint mélytengeri búvárnak nedves papírtörlőre. Mit tehet ilyenkor az ember fia? Alternatívákat keres! 2009-ben két alternatíva közül választhattam: a közismert munkanélküli vagy a tetőfedő és lambériázó szakmunkás. Az utóbbit jobban fizetik, így ezt választottam. Egy nyarat töltöttem el ebben a szakmában, aztán az egészségügyben kezdtem el dolgozni, labormunkát végeztem, ami közel állt a szakmámhoz, és imádtam. Végre valami, amiért minden reggel szívesen kelhettem fel, végre a hétfőnek is lett értelme. Egészen az első fizetésig. Az történt ugyanis, hogy a fizetésem nem igazán fedezte a minimális szükségleteimet, pedig ekkor újra a szülői házban laktam, lakbér és egyéb költségeim nem voltak, nem dohányoztam, és nem nagyon jártam sörözni sem. Hogy mire ment el az akkori 800 lej? A pénzem felét elherdáltam, a többit nőkre és italra költöttem… Komolyra fordítva a szót, a fél fizetésem arra ment el, hogy a következő hónapban munkába tudjak járni Kézdivásárhelyről Sepsiszentgyörgyre. Ez még nem is lett volna ok a továbbállásra, az azonban, hogy az akkori előrejelzések szerint tíz év múlva is ugyanezen az életszínvonalon élek, elég löketet adott ahhoz, hogy továbbálljak.
Kézdivásárhelyről Budapestre
Egy este felhívott egyik volt egyetemi kollégám. Éppen a kézdivásárhelyi barátaim körében voltam, amikor megcsörrent a telefonom (egy újabb eszköz, amire havonta kellett fizetni), hogy nem szeretnék-e visszatérni az egyetem alatt végzett munkáimhoz, csak most kicsit másképp, és teljesen távol az otthontól. Akkoriban ez volt az a startjel, amire vártam. Mi az hogy? Reggel indulhatok? Ezekkel a gondolatokkal vágtam bele az új lehetőségbe. A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer-tudományi Karán labormunkát bíztak rám, szeszes italok összetevőit kellett vizsgálni. Ebből később doktori tanulmányok lettek, és a munka jellege miatt elég sok kutatásba és projektbe folytam bele. Sok szakemberrel találkoztam, és lassan-lassan kialakult egy szűk baráti kör és egy szakmai érdekszféra, így szép lassan sikerült elviselhetővé tenni Budapestet. Nagyon előre szaladtunk, ugorjunk vissza oda, hogy milyen Budapesten élni?
Budapest számomra a világ legszebb fővárosa. Volt. Aztán odaköltöztem, és mindez megváltozott. Más ugyanis turistaként végigsétálni a Deák téren, végigbulizni egy hétvégét a kocsmanegyedekben, és más minden reggel munkába menet kerülgetni a turisták által hátrahagyott biológiai taposóaknákat (hányás és vizelet). Szállást találni Budapesten nem nehéz, albérletet is könnyű, de jó, olcsó, biztonságos és csendes környéken lévőt már nemcsak a kihívás kategóriájába tartozik, hanem lehetetlen küldetés. Rokonaimnak meg az akkori barátnőmnek hála a lakhatási gondjaim az első félévben megoldódtak. Ez idő alatt kiismeri annyira magát az ember Budapesten, és szerez annyi ismerőst, hogy – bár sok kompromisszummal – talál egy olyan fészket magának, amit otthonának érezhet. Természetesen a kompromisszumok mennyisége a pénztárcánk vastagságával arányosan változik, nekem akkoriban a fizetésem egy PhD-s hallgató ösztöndíját sem érte el, így némi előrelépés volt, amikor belevágtam a doktori tanulmányaimba, amelynek az ösztöndíja épp egy havi Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kiadott bérlet árával volt magasabb az előző fizetésemnél. Az akkori barátnőmnek hála nem egyedül kellett a lakbért és a számlákat fizetnem. Ő szintén kézdivásárhelyi származású lány, és értem hagyta el az otthoni munkáját, tehát valójában ketten vágtunk bele ebbe a projektbe.
Maga román?
A budapesti munkatársaim könnyedén befogadtak, de nem volt egyszerű ott elkezdeni az életet. Hiába a magyar állampolgárság, hiába a közös történelem, valahogy mindig kevesebbnek éreztem magam, valahogyan mindig többet kellett ott is teljesíteni, hogy azt legalább kevésnek elismerjék. Ilyenkor eszembe jutott egy szomorú vicc: „Mikor lesz a székelyből román? Ha kimegy Magyarországra!” Ezen a kisebbségi érzésen az első három vagy inkább négy évben nem tudtam felülkerekedni. Sokat rontott a helyzeten az is, hogy amikor lakcímkártyáért meg egyéb hatósági igazolványokért kellett körbejárni, akkor mindenhol szembeszúrtak egy kérdéssel, hogy Maga román? Egyszer elpattant a cérna, és visszakérdeztem, hogy az ő nagyapja hol született, és mivel foglalkozott. Na persze, az értetlen bociszemeken kívül nem kaptam semmi választ, aztán folytattam, hogy csak azért kérdem, mert az én nagyapám magyar honvéd volt (megvan a katonalevele), és talán az ő nagyapja életét is védte. Én nem vagyok mellveregetős, karikásostor-csattogtató bajuszhuszár, de azért azt nem szeretem, ha valaki ilyen bántóan szegezi nekem az ilyen típusú kérdést. A kötelező hivatali ügyintézések végeztével elviselhetőbbé vált a budapesti élet. Lassan kezdtem újra meglátni a város szépségeit, egyre többet jártam össze új ismerőseimmel, és fokozatosan felfedeztük magunknak Magyarország természeti szépségeit.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819