Hasonló cikkek
Miskolcon születtem, ott is éltem, amíg be nem fejeztem a gimnáziumot, utána pedig rögtön felköltöztem Budapestre, ahol a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki karán kezdtem el tanulni. 2013-ban felvételt nyertem a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájába, amelynek keretében Csíkszeredába költöztem. Itt egy évet töltöttem Bogos Ernő irodájában, azután pedig fél évet Kolozsváron éltem.
Erdélybe azért költöztem, mert tele lett a hócipőm Pesttel és – akkor úgy éreztem – az egész életemmel, kellett valami váltás. Sosem vonzott a Nyugat, valahogy a keleti és a balkáni dolgok jobban érdekeltek. Ami Erdélyt illeti, a szüleim egészen kicsi koromtól kezdve rendszeresen elvittek magukkal, hogy megismerjem a helyet, így elég hamar kialakult bennem a kötődés.
Amikor Csíkszereda felé vettem az utam, úgy gondoltam, hogy csak addig maradok, amíg le nem töltöm a kiszabott munkaidőt, de amikor már ott voltam, ez kicsit megváltozott bennem. Nagyon jól telt abban a környezetben, hiszen sokkal kiegyensúlyozottabb életet képes élni az ember, mint Pesten vagy Magyarországon. Az emberek pedig sokkal emberebbek, mint otthon. Akkor úgy éreztem tehát, hogy többet akarok ott élni, persze tudtam, hogy sosem tudnék teljesen elszakadni a magyarországi életemtől. Az élet fintora, hogy azóta egy erdélyi születésű emberrel kötöttem össze a mindennapjaimat, úgyhogy ez a kötődés Erdély iránt csak erősödött bennem. Kambodzsába is általa kerültem, neki már voltak itteni kapcsolatai, ugyanis négy évvel ezelőtt itt töltött hat hónapot, és azokat az ismeretségeket kihasználva, valamint egy szerencsével hozzánk került pénzmagnak köszönhetően kerültünk újra Kambodzsába.
A fehér ember szerencsét hoz
A beilleszkedés elég nehéz. Örökre „barang”, vagyis külföldi maradsz. Érdekes, mert még mindig te vagy a fehér mutáns, simán leállítanak napközben, hogy egy fotót csináljanak veled, vagy titkon fotóznak. Az esküvőn mindig a te jelenléted jelzi a szerencsét, akkor is, ha senkit nem ismersz a násznépből, de ettől függetlenül minden beállított képen szerepelned kell a teljesen ismeretlen emberekkel. Úgy érzik, hogy nálad van a tudás, ezért hatalmas nyitottság és talán tisztelet van bennük a nyugati emberek felé. Valószínű, hogy ez is véges állapot, de most még így van. Akarnak veled beszélgetni, kíváncsiak rá, hogy honnan jössz, hiszen ők korlátozva vannak, csak a környező országokba utazhatnak, mert máshová nem engedik őket, ezért nekik minden nagyon ismeretlen. Jó példa erre, hogy a tanultnak számító khmer (jelentése: kambodzsai) emberünket alig tudtuk meggyőzni arról, hogy nem az Eiffel-torony a legmagasabb épület a világon.
Bürokrácia nincs, a nyelvtudás viszont elengedhetetlen
A munka miatt itt nem kell aggódni, bürokrácia egyáltalán nincs, az egyedüli, ami van, az a korrupció. De mivel István révén nekünk alapból adottak voltak a kambodzsai kapcsolatok, vagyis barátok, így sokkal egyszerűbb volt. Fehér embernek nyelvtudás nélkül idejönni szerintem majdnem lehetetlen, legalábbis a mi szakmánkban. Ellenben rengeteg európai, amerikai él itt, legtöbben angolt tanítanak kicsi gyerekeknek az iskolákban, menő hoteltulajdonosok, vagy esetleg jógát oktatnak. Sokaknak van étterme, kocsmája, amit szintén sokkal egyszerűbben lehet nyitni, ha rendelkezel a megfelelő pénzmaggal hozzá. Igazából akkor mindent nagyon könnyen el tudsz itt érni. Nincsenek kilométernyi papírok, hónapos várakozások, gyorsan intézik az ügyeket. Szemtanúi voltunk annak, ahogy a helyi barátunk egy fél délelőtt alatt felvesz a banktól egy több tízezer dolláros kölcsönt. Nincs lacafaca. Vízumot venned kell, egy harmincnapos turistavízum 30 dollárba kerül, de választhatod a businessvízumot, ami fél évre szól. Az a baj, hogy ezzel csak egyszer tudsz kilépni az országból, utána újra ki kell fizetned. Drágábban, megközelítőleg 120 dollárért tudsz venni olyat, amivel hat hónapig korlátlanul tudsz ki- és belépni az országba. Ez a legbajosabb papírforma, amivel meg kell küzdeni.
Egyébként elképesztő, hogy milyen mocsok van itt, pedig nem vagyok pedáns vagy tisztaságmániás. Iszonyat… Szerintem az első próbatétel az, hogy megszokod-e Ázsia szagát… Aztán az, hogy az emberek mindent eldobálnak, még a legpuccosabb esküvőn is, sehol nincsen szemetes, a szemétszállítás szinte teljesen nulla, az éttermekben minden mocskos és ragad. A fürdőben nincs papír, mert egy kicsi, a budi mellé szerelt zuhanyzóval mossák mindenüket, és legtöbbször elvárnák, hogy mezítláb menj be ebbe a helyiségbe is.
Hatalmas különbség a társadalmi rétegek között
Mi magunknak dolgozunk, így a mi esetünk egyedi, de az átlagos tendencia az, hogy míg egy fehér tanító ezer dollárt keres, addig a helyi khmer 120-at. Elképesztő, hogy milyen különbségek vannak az országban. Nem olyan régen szabadultak fel, és sem a középosztály, sem az úgynevezett értelmiségi réteg nem alakult ki. Aki gazdag, az iszonyatosan gazdag, aki szegény, az pedig borzasztóan szegény. Összetákolt faházakban élnek WC és mosdó nélkül, mások pedig kacsalábon forgó, gusztustalan palotákban, hatalmas terepjáróktól övezve, amikkel alig tudnak közlekedni a szűk utakon. Munkánk miatt egyik kezünk a luxusba lóg, a másik pedig ebbe a szegénységbe, úgyhogy naponta kapjuk a hideg-meleg zuhanyt.
Mi Siem Reap városában élünk, ami a leglátogatottabb hely Kambodzsában az Angkor miatt, ezért ez hozza magával azt, hogy minden nagyon drága, a belvárosban a pesti árak a jellemzőek, de ha kimész a város szélére, és van gyomrod és gusztusod elviselni azt a kaját, akkor egészen olcsón, mondjuk fél dollárért tudsz venni egy tál ételt. Egy pizza a városban 10 dollárba kerül… Sajnos sokszor meg kell fizetned a „nyugati arc” tarifát, az első hónapokban mindenképp, amíg tisztába nem kerülsz a valós árakkal. Most már belejöttünk, és egyszerűen kinevetjük őket, majd a kezükbe nyomjuk a valós árat, de azért nagyon résen kell lenni, mert mindenki próbál ügyeskedni. Az árak általában nincsenek kiírva, leszámítva a nagyobb boltokat, úgyhogy mindenhol azt mondják árnak, amit nem szégyellnek. A telefonszolgáltatás, a benzin nagyon olcsó, adót nem fizetnek. Múltkor el kellett mennem egy szemészhez, magánorvoshoz mentem, mert a nemzetközi kórház nagyon drága, megvizsgált, érzéstelenített, kiműtötte a szememből a beleragadt bogárszárnyat, kaptam gyógyszert, és fizettem 15 dollárt. Ez nagy különbség egy otthoni magánszemészhez képest.
Minden nap munkanap
A munkavégzés itt elképesztő. Nincs hétvége, mindenik nap munkanap. Dolgoznak, mint a hangyák, hajnaltól naplementéig. Ügyesek lennének a szakmunkában, de nagyon igénytelenek. Nincs kialakulva, hogy ki mit csinál, a nők falaznak vagy vasalják a betont egy építkezésen, 15 éves gyerekek szerelik az autókat és a motorokat. Ha akarnak, tudnak szépen dolgozni, de akkor a sarkukban kell állni. Tervezői munkájuk egyenlő a nullával, mindent másolnak, sokszor nincs mögöttük valós szakmai, mérnöki tudás. Építőmérnöki munkájuk ügyes, de építészetileg és gépészetileg gyakran teljesen értékelhetetlenek az épületek. Ezt mi a kommunizmusnak tudjuk be, a vörös khmerek (kambodzsai kommunisták) tudatosan az értelmiségi réteget irtották ki, ezért nincs nagyon folytonosság a tudásukban, újra ki kell alakítaniuk ezt a réteget.
Minden teljesen máshogy működik, mint Európában. Nincs rendszer, mindenhol nagy a fejetlenség. Nincsenek juttatások, itt teljesen ismeretlen minden, ami Nyugaton létezik. A közlekedés is kész káosz, és ez a legjobb példa mindenre. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint a számítógépes játékokban: ott mész az úton, ahol helyet találsz. De működik. Mindenki figyel a másikra, lassan mennek, senki nem akar hetvenkedni, mindenki ráér és boldog, az ittlétem alatt még nem láttam balesetet. És ez igaz az egész életükre, minden ebben a rendszertelen rendszerességben folyik.
Boldogságot tanulni tőlük
A boldogságot és a stresszmentes életet tanulhatnánk el a keletiektől. Hihetetlen, hogy a legnagyobb nyomor közepette is boldogok. Szokták tőlem kérdezni, amikor jó európaihoz mérten szomorú vagy rosszkedvű vagyok, hogy miért nem mosolygok, hiszen olyan rövid az élet… És ők ezt nem csak mondják, valóban így is tesznek. Persze, gondolom, ebben a vallásuk, a buddhizmus is közrejátszik.
Hogy ők mit tanulhatnának tőlünk? Mindent, de ugyanakkor semmit. Persze rendet, tisztaságot mindenképp, de amúgy itt tényleg jobb az élet. Mármint a szó szoros értelemben vett ÉLET. Egészségesen élnek, nem vesznek magukba semmi szennyet, nincsenek elhízva, mint említettem, nem szoronganak, nem szomorúak, rengeteg gyerek van, és nagyon büszkék arra, hogy khmerek, ezeket mi mind megtanulhatnánk tőlük. A hosszú kommunizmus és a vörös khmer uralom miatt majdnem minden tudást elveszítettek, amire az angkori kultúra miatt hivatottak lettek volna, de a büszkeségüket megőrizték. Nekik nem szégyen az, hogy khmerek, nincsen lehurrogva az, aki tartja a hagyományait, mert itt még mindenki aszerint él.
Biztosan hazamegyünk majd, de most még próbálunk kialakítani valami bizniszt, amit itt is tudnánk folytatni a jövőben. Nem hiszem, hogy ezek után örökre hátat tudnánk fordítani Ázsiának, de ahhoz pedig túl európaiak vagyunk, hogy itt ragadjunk. Érdekes kettősség ez, de azt hiszem, hogy aki egyszer hosszabb időre beteszi a lábát Ázsiába, az így van ezzel.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819