Áldás vagy száműzetés?

Hasonló cikkek

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Hol vagytok székelyek? (szemle)

március 23, 2019

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

„A munkám minden nap egy meglepetés”

szeptember 20, 2017

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Öntudatos értelmiségiként Nagy-Britanniában

február 17, 2017

Sokszor feltevődött bennem a fenti költői kérdés, kiváltképpen az angol földre való első utazásom alkalmával, de igazából csak az első néhány hónap eltelte után adtam választ rá. Most biztosan és őszintén áldásnak tudom tekinteni, hogy távol vagyok az otthonomtól, de a következő sorokban az is kiderül, hogy miért gondolom, mondom mindezt.

Tanulmányaim szerteágazóak voltak, hiszen szaklíceumot végeztem, távközlési technikusi diplomát szereztem szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson, ezt követően nem hagytam abba az okulást, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Sepsiszentgyörgyön működő kirendeltségének Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán közigazgatásra szakosodtam. Kolozsváron a fent említett egyetem és kar szociokulturális kommunikáció szakán szereztem mesteri oklevelet. Mesteri tanulmányaim befejezése előtt egy-két hónappal sikerült munkahelyet találnom szülővárosomban, méghozzá a szakmámban, amit kizárólag a gondviselésnek és a hazámmal szembeni odaadó lojalitásomnak köszönhetek, továbbá nem kevésbé a tenni akarásomnak, hogy a tudásom legjavával a város gazdasági, kulturális fejlődését segítsem. Két évig dolgoztam a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalnak és a hozzá tartózó művelődési központnak, de a munkaszerződésem lejártát követően nem sikerült megfelelő munkát találnom. Mindenképpen szerettem volna nemcsak az országban, hanem egyben a városban is maradni, és itt folytatni a munkát. A saját meglátásom az volt, ha az összes fiatal úgy gondolkodik, ahogyan országszerte a nagy többség, hogy el kell hagyni az országot, és külföldön kell szerencsét próbálni, akkor hiába várjuk el az ország vezetőitől vagy bárki mástól, hogy gazdasági vagy bármilyen más felemelkedést tapasztaljunk. Két-három hónapot próbálkoztam sikertelenül, aminek következtében be kellett látnom, hogy nincs más választásom, itt kell hagynom mindent, és külföldre mennem dolgozni.

„A »yes«-t és a »no«-t tudom, csak néha összekeverem!”

Egy gyerekkori jó barátommal találkoztam ekkor, aki szintén külföldi munkalehetőségek keresésére adta a fejét, ő elmesélte, hogy másnap Csíkszeredába megy lehetőségek felől érdeklődni egy Euwork elnevezésű munkaközvetítő céghez, és felajánlotta, hogy tartsak vele. Nem sokat gondolkodtam rajta, megköszöntem, és természetesen vele tartottam, úgy gondoltam, semmit nem veszíthetek, ha körülnézek, hátha akad valami megfelelő munkalehetőség. Kellemes hely fogadott minket, egy hölgy elmondta nekünk, hogy milyen országokban milyen lehetőségeket tudnak ajánlani. Közölte, néhány interjúra is szükség lesz az adott ország nyelvén, ahol munkát szeretnénk vállalni. Tizenakárhány évnyi német tanulást és egy fél éves németországi munkavállalást követően jobbnak éreztem, ha a német lehetőségeket nézem meg jobban, de eléggé kacérkodtam a gondolattal, hogy jobb lenne az angol földet választani.

Átnéztem a prospektusokat és a lehetőségeket, de nem voltam elragadtatva tőlük, így kíváncsian vettem kezembe az angol munkalehetőségeket tartalmazó füzetecskét. Abban mintha teljesen más világ kínálkozott volna, jobbnál jobb lehetőségekre találtam, amelyek még tetszettek is, a raktári munkástól egészen a hotelben dolgozóig minden megfelelt számomra. Egyetlen dologtól tartottam még mindig, és az az angol nyelv volt, hiszen iskolai környezetben soha nem tanultam angolt, csupán egy-két, önszorgalomból elvégzett tanfolyam lapult a tarsolyomban, valamint az, ami a filmekből és a számítógépekkel való kapcsolatból ragadt rám. Nem voltam meggyőződve arról, hogy ez a tudás (ha egyáltalán annak lehet nevezni) elegendő lesz. Kérdezte is a hölgy, hogy milyen szinten beszéljük az angol nyelvet, amire én csupán azt tudtam válaszolni székely humorral: „A »yes«-t és a »no«-t tudom, csak néha összekeverem!”

Attila kis híján leesett a székről, úgy elnevette magát, a hölgy pedig kissé lefagyott a válaszomtól, majd néhány másodperccel később azt mondta: „Nem baj, mindjárt tartunk egy kis interjút, és meglátjuk.” Biztosan már sokan ismeritek azt az érzést, amikor a gyomorgörcs és a pillangóhatás találkozik a gyomrotokban, na, én pont ezt éltem át hatványozottan.

Nem vagyok ideges típus, de a számomra fontos dolgokért azért izgatom magam… Azzal nyugtatgattam a lelkemet, hogy meg nem ölnek, nem veszik fejemet, egyet beszélgetünk, és ha nem felelek meg, akkor legfeljebb elküldenek. Az aggályaimmal ellentétben aránylag jól sikerült a beszélgetés, a végén még azt is felajánlották, hogy akár hotelben is vállalhatnék munkát, de azt inkább leszavaztam, nem éreztem annyira jónak az angolom, inkább a raktári munkáknál maradtam. Két választási lehetőségem volt: Birminghamben elektronikus háztartási cikkekkel foglalkozó raktári munka, ahol fülesen keresztül adják le nekünk a rendelést, vagy Warringtonban a M&S cég, ami inkább ruhaneműkel foglalkozik. Az angol miatt a másodiknál maradtam, a barátom szintén így döntött. Már csak arra kellett várjunk, hogy mikor lesz felvétel a cégnél. Győzelemmámorosan mentünk haza, mert sikerült teljesíteni, amit szerettünk volna, sőt a tervezettnél még többet is.

Néhány nap elteltével hívtak is az Euworktól, hogy megvan a dátum, adtak egy telefonszámot, amit még aznap fel kellett hívnunk, és megejtenünk az interjút. Hirtelen nem is tudtam, mitévő legyek, felhívtam a barátomat, jöjjön át, beszéljünk a céggel az én telefonomról, s majd meglátjuk, mi lesz. Visszagondolva pofonegyszerű volt az interjú, olyan kérdéseket tettek fel, hogy hol és mikor születtünk, jelenleg milyen dátumot írunk, vagy épp milyen ruhát viselünk. A néhány perces kérdez-felelek után annyit mondtak, az angolom rendben, szívesen látnak a cégnél. Elköszöntünk. Ugyanez zajlott le a barátom telefonos interjúja alatt is, ami szintén sikeresen zajlott. Nem jött, hogy higgyük, hogy ennyire könnyen ment. Kis idő elteltével hívtak az Euworktól, hogy neki is azt mondták, minden rendben van, és október 19-re várnak. Alig egy hét múlva már utaztunk is.

Az utazásunk előtti napon ismét bementünk a munkaközvetítőhöz aláírni a papírokat, itt megadtak minden információt arra vonatkozóan, hogy Londonból hogyan menjünk fel Warringtonba, és a lakásunkat is lefoglalták. Kifizettük a közvetítési illetéket, amit addig nem akartam megtenni, amíg biztosra nem tudom, hogy tényleg utazunk, hiszen már jártam úgy, hogy megszabadítottak a pénzemtől, és annyival maradtam. Itt minden teljesen rendben volt.

Két és fél éve Londonban 

Londonba reggel nyolc óra magasságában érkeztünk meg, gyorsan átestünk mindenféle ellenőrzésen, a reptér bejáratánál már várt ránk a húgom és a barátja. Egy estét náluk töltöttünk, másnap délelőtt pedig buszra ültünk, ami felvitt Warringtonba. Amikor megérkeztünk, szóltam a megadott telefonszámon, hogy megérkeztünk, és egy kis várakozást követően jöttek is értünk. Egy irodába vittek minket, ahol a lakásbérléssel kapcsolatosan elkérték a magyar papírjainkat, aláírtuk a bérleti szerződést, előre két vagy három hétre kifizettük a lakbért, majd elvittek a lakásba. Mi voltunk az első lakók egy háromszobás, kertes házban, minden bútorzat új volt, mi csomagoltunk ki mindent. Egy hétig szabadok voltunk, aminek örültem, hiszen így alkalmam akadt egy kicsit megismerkedni a várossal. Néhány nap múlva egy tesztet kellett kitöltenünk, amivel felmérték angoltudásunkat, valamint azt, hogy állunk a számok és a betűk ismeretével. Kisebb matematikai feladatokat is végeztünk, de nem kell megijedni, csak összeadásról, kivonásról, szorzásról és osztásról volt szó. Ezt követően tartottak egy kis előadást munkavédelemből, aláírtuk a papírokat, készítettek egy fotót rólunk, és közölték velünk, hogy néhány órán belül értesítenek, hogy mikor és hová kell majd dolgozni menjünk.

Ennek már lassan két és fél éve, és még mindig kitartóan ugyanannál a cégnél dolgozom. Eleinte száműzetésnek vettem, el kellett hagynom a szülőföldemet, és idegen országban idegenként élni, de cserébe sok pozitív tapasztalatot szereztem, ami arra ad bizonyítékot, hogy jobban megérte, mint otthon sínylődni a néhány száz lejes fizetésből…