Hasonló cikkek
„Fő célunk a hagyományápolás, anyanyelvünk ápolása, kultúránk megismerése” – vallja Zsidó Zsuzsanna, a rugonfalvi Vadrózsák ifjúsági és felnőtt-színjátszócsoport vezetője, aki több évtizede a helyi közösség aktív tagja, emellett tanítónőként végzi áldásos, nevelő munkáját. A pedagógusi szakma szépségeiről, a kisdiákok szívet melengető hálájáról, valamint a színjátszás életében betöltött szerepéről mesélt portálunknak.
− Gyermekkorától kezdve számos tanári példa kísérte végig életét. Meséljen erről az időszakról, és arról, hogy mikor fogalmazódott meg önben, hogy szintén a pedagógusi pályát választja?
− 1960-ban születtem Székelykeresztúron. Tízéves voltam, amikor Rugonfalvára költöztünk. A családomban sok pedagógus volt, a dédszüleim tanító házaspárként éltek Alsóboldogfalván, édesanyámék agrármérnökként tanítottak a székelykeresztúri, majd a székelyudvarhelyi mezőgazdasági szakközépiskolában, az én pedagógusi pályafutásom mégis elég későn kezdődött. Habár már nyolcadik osztályban megfogalmazódott bennem, hogy tanítóképzőben folytassam tanulmányaimat, szüleim kérésére mégis a székelykeresztúri líceumban érettségiztem. Talán ide tartozik még az is, hogy nagyapám is tanító volt, héjjasfalvi román ember, az ő akarata szerint első elemitől érettségiig román iskolába jártam, gyakorlatilag párhuzamosan nőttem fel a két nyelvvel.
Életemben komoly fordulatot hozott édesanyám korai elvesztése 1979-ben, közvetlenül az érettségi után, amikor 19 évesen nyakamba szakadt két férfi, az édesapám és a nagyapám gondozása meg egy egész háztartás. Nem kívánnám részletezni az okokat, ami miatt úgy döntöttem, hogy elmegyek dolgozni a keresztúri cipőgyárba, ahol egészen 1998-ig dolgoztam. Ebben az időszakban jó néhányszor szerepeltem a rugonfalvi színjátszókkal. Akkoriban a februári színdarabos bál volt a falusi színjátszás egyetlen eseménye. Ugyanezekben az években életem legfontosabb eseményei is alakították a sorsomat, mint a házasságkötésem férjemmel, Zsidó Károllyal, majd a fiaink – Kari, Áron és Mátyás – születése.
Az igazi nagy fordulópont az életemben 1998 ősze volt, amikor az iskola néhai igazgatója, Bajkó Öcsi és felesége, Julcsa kérték, hogy vállaljam el a helyi iskolában a román nyelv tanítását. Ez számomra igazi kihívás volt, nem a nyelvtől féltem, hanem attól, hogyan fogom ezt megtanítani a gyerekeknek. Így kezdődött a pedagógusi pályafutásom mint helyettestanár. Aztán jöttek sorba az események: 2000-ben felvételiztem a Székelyudvarhelyi Tanítóképző Főiskolára, amit 2003-ban sikeresen be is fejeztem, majd jöttek sorra a szakmához tartozó továbbképzők, szakvizsgák. Kettős képzésem lévén nyolc évet óvónőként dolgoztam a helyi óvodában, 2014-től elemi iskolában tanítok, jelenleg második osztályos gyerekeket.
− Mit jelent önnek ez a hivatás?
− Miután pályát váltottam, elég hamar megfogalmazódott bennem, hogy mindig is ezt szerettem volna csinálni. Azt éreztem, hogy az életem révbe jutott. A mai napig nem foglalkozásnak, hanem hivatásnak tekintem a tanítást, hiszen csak szívvel-lélekkel érdemes és lehet csinálni.
− A pedagógusi szakma egyaránt rejt szépségeket és nehézségeket. Milyen gondokkal kellett szembenéznie pályafutása során?
− Hogy mi a legnehezebb egy tanítónő számára? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Nekem minden nap kétségeim vannak, hogy jól teljesítem-e a feladatomat, át tudom-e adni a gyerekeknek mindazt, amit szeretnék…
− A gyerekek vagy akár a szülők kifejezik hálájukat tanítói munkájáért?
− Mivel itt élek a faluban, talán jobban ismerem iskolánk tanulóinak családi hátterét, mint ingázó kollégáim. A szülők gyakran fordulnak hozzám problémáikkal, és úgy érzem, hogy eléggé bizalmasak is hozzám, hiszen igyekszem segíteni ott, ahol csak tudok. A gyerekek szeretetét, ragaszkodását is tapasztalom nap mint nap, hiszen nem egy esetben anyunak vagy mamának szólítanak, tehát nemcsak tanító néni vagyok.
Egy kedves emlék jutott most eszembe. Tavaly karácsonykor, miután a gyerekek átvették ajándékaikat, és hazaindultak, az egyik kis tanítványom odasomfordált mellém, és a kezembe csúsztatott egy kis csokit, ami már meg volt olvadva. Gondolom végig szorongatta kis kezében, amíg megnézték a műsort. Talán ez volt életem legfinomabb csokija, mert éreztem benne a gyerek őszinte szeretetét.
− Mikor kezdett el színjátszással foglalkozni?
− 2008-tól vezetem a helyi színjátszó csoportot, a becenevem Edzőnő. A csapat ebben a formában már 2003-tól működik. Engem a farsangi bálok újraindításának alapembere, Jeddy Tamás keresett meg, és megkérdezett, hogy nem lenne-e kedvem elvállalni színdarabok tanítását. Nem haboztam, igent mondtam, mert szeretem a kihívásokat. Nagyon hamar megtaláltam a csapattal a közös hangot, hiszen nálunk nemcsak az én véleményem számít, itt igazi csapatmunka folyik.
2008-tól változások következtek a csoport életében, abban az évben indult újra az Ekhós szekér nyomában elnevezésű amatőr színjátszó fesztivál, amire mi is meghívást kaptunk. Nagyon örültünk a meghívásnak, mert a csoportból mindenki szereti a színpadot, a kirándulást – ez azóta sem változott.
2011-ben felvállaltuk az Ekhós szekér megszervezését a falunkban. Több mint kétszázötven embert fogadtunk, számos csapatot, köztük külföldieket is. Ehhez hasonló nagyszabású rendezvény addig még nem volt Rugonfalván. Sokat köszönhetünk az udvarhelyi forrásközpont akkori munkatársainak, László Jutkának, Szőcs Endrének, Sarkadi Zoltánnak és a többieknek, mert ez beindította a mi ekhós szekerünket is. Azóta számos fellépésünk volt már nemcsak a faluban, hanem más településeken is (Siménfalva, Csehétfalva, Ülke, Udvarhely), és kötöttünk életre szóló barátságot, az Őrsújfalusi ÉS?! Színház!-zal, a szentegyházi Vigyorgókkal és a csanádpalotai Kelemen László Színtársulattal, akikkel évente találkozunk. Néhány évvel ezelőtt érte a csapatot az a megtiszteltetés, hogy mi képviseltük Udvarhelyszéket a Székely Vágtán.
− Milyen célkitűzéssel indult útjára a Rugonfalvi Vadrózsák színjátszó csoport? Milyen típusú színdarabokat játszanak?
− A csapat állandó tagjait tizenegy házaspár alkotja, a szereplők létszáma változó, mert ha a szükség úgy hozza, az is vállal szerepet, aki addig sosem volt színpadon. A csapat tagjai számára ez egy lehetőség arra, hogy a hosszú téli estéket ne csak a tévé előtt töltsék, hanem találkozzunk, beszélgessünk, segítsünk egymásnak.
Fő célunk a hagyományápolás, anyanyelvünk ápolása, kultúránk megismerése. A színjátszásnak komoly múltja van a faluban. Az emberek szórakoztatása lehetőség arra, hogy az idősebbek is kimozduljanak, szórakozzanak, találkozzanak egymással.
Az utóbbi évek tapasztalatai alapján többnyire kabaréjeleneteket és bohózatokat adunk elő, de nagy sikerrel játszottuk Sütő András Fügedes a pokolba című szatíráját is, amit már többször bemutattunk. Három éve van a faluban ifi-színjátszócsapat is, mondanom sem kell, hogy egy részük a felnőttcsapat tagjainak gyerekei, aki megkívánták szüleiktől a szereplést, és bizony nagyon ügyesen mozognak a színpadon.
Ezen a télen valóra vált egy régi álmunk, a helyi és a megyei tanácstól kaptunk anyagi segítséget, és kalákával felújítottuk a kultúrotthont. Ez nem kis erőfeszítésbe került, hiszen a csapattagok egyszerű munkásemberek, és nem sajnáltuk az estéinket, a hétvégeket feláldozni azért, hogy otthonossá és széppé tegyük a termet.
− Milyen jövőbeli célokat tűztek ki a színjátszó csoportok?
− Amíg bírjuk, addig színjátszunk. Terveink szerint kilencvenévesen, de akár még százévesen is.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Zsidó Zsuzsa ebben az évben megkapta az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjat!
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819