Főoldal / Ehejt / Az elmaradt törődés nem pótolható
Forrás: www.wmn.hu

Az elmaradt törődés nem pótolható

Az óvoda- és iskolakezdés mind a szülő, mind a gyermek lelkében hatalmas változásokat hozhat. Vannak gyerekek, akik könnyen túllépnek ezeken a helyzeteken, de mi történik akkor a gyermeki lélekkel, ha a kisiskolás folyamatosan sírva megy haza az iskolából, ha a szülő nem tudja kimutatni az érzelmeit, és a kommunikáció eltűnik? Milyen problémákkal küzdenek a mai gyerekek? Hogyan lehet orvosolni ezeket a problémákat? Mit tehet egyáltalán a szülő és a nevelő? Dimén-Varga Tündével beszélgettünk, aki közel húszéves tapasztalattal rendelkezik a gyermekpszichológia területén.

 

– Mióta foglalkozik gyermekpszichológiával? Miért éppen a pszichológia ezen területe ragadta magával?

– 1997-ben fejeztem be tanulmányaimat a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán. A gyerekekkel való foglalkozás mindig is az életem része volt. Szerettem, ha gyerekek vesznek körül, és tanulmányaim során azt is megértettem, hogy a gyermekkornak milyen kiemelkedően fontos szerepe van egy ember életében, tulajdonképpen a legtöbb dolog ekkor dől el. Ha figyelünk a gyerekekre, és szakszerűen be tudunk avatkozni, akkor tulajdonképpen egy kiegyensúlyozottabb felnőttvilág megteremtésén dolgozunk.

Amikor végeztem, a pszichológusi szakma még új keletűnek számított, éppen emiatt országszerte nagyon sok iskolapszichológusi munkahely is volt. A tanulmányaim befejezését követően a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolában kezdtem el dolgozni iskolapszichológusként, ennek már tizenkilenc éve. Folyamatosan jártam továbbképzésekre, Budapesten elvégeztem a Módszerspecifikus Integratív Gyermekpszichoterápiát, amely nagyon sokan segített abban, hogy az egyetemen szerzett elméleti tudás mellett gyakorlati tudást is szerezzek ezen a területen.

– Miben áll egy iskolapszichológus feladata? Milyen korosztályú gyerekeknek, milyen típusú tevékenységekkel segíthet?

– Külföldön a gyermekpszichológusok leginkább egyfajta tanácsadói munkát végeznek, súlyos problémákkal nem foglalkoznak, ezeket kiszűrik és továbbküldik. Itthon ez a hivatás sokkal több rétegből áll. Beletartozik a prevenció, a tanácsadás (pályaválasztási tanácsadás, különböző tanulási technikák megtanítása, személyiségfejlesztés stb.), de a terápia is. Nagyon sok iskolapszichológusnak nincs terápiás végzettsége, mégis kénytelen ilyen jellegű feladatokat is ellátni, ugyanis nincs hová továbbküldeni a gyermeket, a gyermekterápiás szakellátás nagyon hiányos Romániában. Ezenkívül még tanítási kötelezettségünk is van, én jelenleg az életkészségek elnevezésű opcionális tantárgyat tanítom az iskolában. Ezt a tantárgyat az 5–8. osztályos diákok számára terveztük, heti egy órában, és általában egy évig tanulják a diákok. A munkám nagy részét az egyéni tanácsadás és terápia teszi ki: diákok, szülők és pedagógusok keresnek meg.

– Milyen problémákkal szokták felkeresni önt a gyerekek? A szinte két évtizedes pályája során milyen változásokat tapasztal a diákok problémáit illetően?

– Bármennyire is elszomorító, de sajnos az elmúlt időszakban egyre inkább azt tapasztalom, hogy negatív úton járunk. Sokkal több a szorongás, az agresszió a gyerekekben, mint néhány évtizede. Olyan problémákkal találom szembe magam, amelyeket az egyetemen nem is tanítottak, ami azt engedi feltételezni, hogy akkor, amikor én egyetemi hallgató voltam, még nem voltak kortünetek ezek a jelenségek.

Az óvodáskorú gyerekek esetében a szülők általában szorongással, agresszióval, evéssel, alvással és szobatisztasággal kapcsolatos problémákkal keresnek meg. Pozitív változás, hogy sok szülő neveléssel kapcsolatos kérdésekkel is megkeres, tehát van igény a problémák megelőzésére.

A kisebb korosztálynál (1–4. osztály) egyértelműen a szeparációs szorongás, a beilleszkedés kerül előtérbe. Tizennégy éves kor alatt a szülőknek kell felkeresniük engem, ha problémát észlelnek. A szülőktől való elválás, az iskolai idegen környezet, egyáltalán annak megtanulása, hogy a gyerek egyedül menedzselje magát, sok kisgyerek életében jelent hatalmas stresszforrást. Sok olyan eset van, amikor a gyerekek a kórházból vagy az ügyeletről kerülnek hozzám, ahol alapos kivizsgálás után sem találják rosszulléteinek, fizikai fájdalmainak okát, így a szülők már a lélek bugyraiban keresik a bajt. Egyre gyakrabban kerülnek hozzám pánikrohammal küzdő gyerekek, ez régebb a felnőttek „kiváltsága” volt.

Nagy probléma, hogy sok esetben a szülők nincsenek jelen gyermekeik életében. Vagy azért, mert dolgoznak, és így fizikailag nincsenek jelen, vagy azért, mert érzelmileg elérhetetlenek. Sok esetben ilyenkor nem látszik konkrétan az elhanyagolás, a nevelés sokrétű feladatait különféle intézményekre és hadba fogható segítőkre bízza a család, a gyermek mégis magányos, kiábrándult, cinikus vagy éppen depressziós lesz.

Az internet és a technikai világ felgyorsulása nagy befolyással van a mai gyerekekre. Azt gondolhatnánk, hogy az internetes zaklatás vagy kirekesztés inkább külföldön fordul elő, de itthon is egyre több példával találkozom. A legnagyobb gond ebben az esetben a szülők és a pedagógusok felkészületlensége: vagy észre sem veszik, vagy elbagatellizálják a problémát, amely akár tragikus kimenetelűvé is fajulhat.

Nagyobb gyerekeknél, serdülőknél már megnő az önismereti igény, őket önmaguk jobb megértése, a pályaválasztással, a családdal, a párkapcsolattal kapcsolatos kérdések terelik a pszichológiai kabinetek felé. Nagyobb gondok esetén, mint a testképzavar, evészavarok vagy depresszív tünetek, leginkább mégis a szülő, a pedagógus vagy a kortársak azok, akik jelzik a problémát.

– Milyen megoldások vannak ezekre a problémákra? Mit tehet a szülő?

– Minden gyerek és minden helyzet más és más, ezért nem lehet egy egységes sémát ráhúzni minden problémára.Legjobb lenne, ha preventív módszerek segítségével megelőzhetnénk a bajokat, sajnos erre sokszor nincs kapacitásunk. Az internetes zaklatás problémája elkerülhető/csökkenthető lenne, ha a gyerekek és a szülők is felvilágosítást kapnának, hiszen ezáltal a helyükön tudnák kezelni ezeket a dolgokat.

Fontos, hogy időben segítséget kapjon a gyermek, hiszen egy több éve fennálló problémát sokkal nehezebb kezelni. A szülőknek tisztában kellene lenniük azzal, hogy egy adott életkorban mi számít normálisnak és mi nem, észre kellene venniük, hogy szenved valamitől a gyermekük, vagy éppen irdatlan erőfeszítéseket tesz azért, hogy elfogadják.

Testünk tünetei sokszor lelki eredetű problémára utalnak, fontos, hogy a szülők, a nevelők és a tanárok odafigyeljenek ezekre a jelzésekre. Azt szoktam tanácsolni a szülőknek, akik felkeresnek engem, hogy ha csak éppen felmerülő tünetekről van szó, érdemes várni néhány hetet, hogy lássuk mennyire tartós problémáról beszélhetünk, mert olyan eset is van, amikor néhány nap/hét alatt spontán helyrejön a gyerek. Azonban ha tartós tünetek lépnek fel, akkor mindenféleképp szakember segítségét kell kérni.

Kisebb korosztálynál jó eredményeket lehet elérni például játékterápiával. Ha engedem a gyereknek, hogy a maga módján, játék által kiadja magából a problémáját, megtudom, hogy mivel van gondja, és segíteni is tudok neki. Sokszor nem is kellenek szavak, elég egy rajz vagy akár egy bábjáték. Nagyobb gyerekeknél többek között a feltáró beszélgetés, a relaxáció, a pszichodráma és a viselkedésterápia alkalmazható. Nagyon sokszor el kell fogadnom, hogy csak tüneti kezelést tudok nyújtani a gyerekek számára, hiszen nem tudom megváltoztatni a családját vagy a közösségét. Van, hogy együttműködő a család, de van, hogy csak látszólag az. De legalább abban az egy órában a gyerek elmondhatja minden búját-baját, átélheti, hogy megértik és hogy nincs egyedül. Mikor egy diák már elfelejt eljönni a találkozóra, akkor jó úton járunk, hiszen már nincs annyira szüksége rám.

– Az óvoda és az iskola elkezdésével a beilleszkedés kérdése is előtérbe kerül. Milyen lelki változásokon mennek keresztül a kis- és nagydiákok óvoda- és iskolakezdéskor?

– Az óvoda és az iskola elkezdése hatalmas változásokat hoz a gyerekek életében. Az óvodások megküzdenek a szülőtől való elválással, ez általában néhány hét alatt lecseng. Ha jól felkészítettük a gyereket, akkor legtöbbször büszke önérzet társul az iskola elkezdéséhez. Nagyon sok gyerek várakozással telve várja a kezdést, persze ez leginkább kisiskolásokra jellemző. Nagyobb osztályban az addigi iskolai tapasztalatok határozzák meg az iskolához való viszonyulást. Az a tapasztalat, hogy nagyobb osztályban egyre kevésbé várják az iskola kezdetét a diákok, kevésbé motiváltak, inkább a társaikkal való együttlétre vágynak. Ebben nagyon nagy szerepe van az iskolának, a tanároknak, úgy vélem, ezen a téren lenne tennivalónk.

A kezdet okozhat szorongást a gyerekekben, akár fizikai tüneteket is produkálhat. Nagyon fontos, hogy az elején a szülők nagyon tudatosan figyeljenek oda gyermekeik érzelmeire, ne csak a testi tüneteket keressék. Példát kell mutatni a gyerekeknek. Tanuljuk meg mi is kimondani érzéseinket. A gyerekek úgyis érzik, ha feszültség van bennünk, akár az iskolakezdéssel vagy az óvodakezdéssel kapcsolatban. Sokkal jobb, ha kimondjuk ezeket, persze nem elijesztve a gyermeket, hanem mindig felcsillantva a reményt, bemutatva a megküzdési módokat is. Amire oda kell figyelnünk, hogy pozitív dolgokat mondjunk, és ne azt szajkózzuk, hogy az óvoda vagy az iskola majd eléri azt, amire én szülőként képtelen voltam. Fontos, hogy a kezdés előtt megismerjük az óvodát, az iskolát, hogy a gyermeknek akár egyedül is legyen lehetősége megismerkedni a tanáraival, nevelőivel. Amikor a gyerekünk hazaérkezik, akkor próbálkozzunk nyitogató kérdésekkel megtudni, hogy milyen napja volt. Szülőként ne csak a piros pontok, a minősítések, a jegyek érdekeljenek, hanem az is, hogyan érezte magát, kivel játszott stb. Ha kell, készítsük fel különböző szituációkra, játékok segítségével játsszuk el vele, hogy milyen helyzetben mit tenne.

– Hogyan segíthetik a nevelők, a tanárok a beilleszkedést?

– Bár nagyon nehéz feladat, de a nevelőknek külön-külön meg kellene ismerniük a gyerekeket. A személyesség megspórlásának ára van, a mai gyerekek egocentrikusabbak, szomjazzák a csak nekik szóló, különleges figyelmet. Az a legfontosabb, hogy a tanár elérhető legyen a diákok számára. A diákoknak azt kellene érezniük, hogy bármilyen gondjukkal bátran fordulhatnak a tanárukhoz. Nem szabadna, hogy a diák azt érezze, hogy ő „csak egy tégla a falban”. A tanároknak segíteniük kellene ebben, tudatában kellene lenniük, hogy a tudás bármikor pótolható, az elmaradt figyelem, a törődés azonban nem. Néha az egyetlen lehetőség, hogy egy gyerek ne kallódjon el az az, ha egy felnőtt, sok esetben maga a  pedagógus, felfigyel rá, és támogatja őt szakmailag és emberileg egyaránt. Nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. Éppen ebben rejlik a pedagógusi szakma szépsége.

 


DIMÉN-VARGA TÜNDE

1972. október 10-én született Kézdivásárhelyen.

Két gyerek büszke édesanyja.

Közel húsz éve gyermekpszichológusként dolgozik a Móra Ferenc Általános Iskolában, valamint a Kipi-Kopi és a Napsugár Napközikben.

Olvasta már ?

Új energiákat hazahozni, nem a hírt, hogy odakint milyen jó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük