Osztályfőnöki órák, tájékoztató könyvek, ismereteket közlő weboldalak. Megannyi forráslehetőség a tájékozódásra, a statisztikák mégis azt mutatják, hogy a legtöbb tini tájékozatlan a szexuális élet veszélyeivel kapcsolatosan.
A szexuális ismeretek közlése elméletileg már általános iskolában jelen kellene legyen a tantervben, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy minimális az az óraszám, amit erre a témára áldoznak: sok esetben a szülők az iskolától várják az okítást, a pszichológusok szerint pedig otthon kellene elmagyarázni az alapvető dolgokat.
A téma kapcsán több marosvásárhelyi pszichológust is megkerestünk kérdéseinkkel, de ellenállásba ütköztünk: a szexuális felvilágosításról szóló iskolai foglalkozások, és esetenként azok hiánya tabunak számít.
A témával kapcsolatban marosvásárhelyi szülőktől is érdeklődtünk. Beszélgetésünk során Ágnes, egy 17 éves fiú édesanyja a felvilágosítás időben történő elkezdését hangsúlyozta.
– Kicsi korukban sem hazudtuk azt gyermekeinknek, hogy a gólya hozza a gyerekeket. 11-12 éves korban beszélgettünk először a menstruációról, annak szerepéről és a védekezésről. Fokozatosan megismertettük velük a szexuális betegségeket és az azok ellen való védekezést, a nem kívánt terhességet – részletezte az édesanya.
Ágnes véleménye szerint nem a pedagógusok dolga a tájékoztatás, hanem elsősorban a szülőké, csak utána következik az iskola. Hozzátette: az ismeretek otthoni alapozására kifejezetten nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen tudomása szerint nagyon kevés az olyan iskola, ahol szakképzett pszichológus foglalkozik rendszeresen ezzel a témával, általában osztályfőnök vagy biológiatanár próbál a gyerekek kérdéseire válaszolni, ha azok egyáltalán mernek kérdezni tőlük.
– Sajnos még mindig tabu a szexualitás mind az iskolában, mind egyes családokban, emiatt fordul elő fiatal lányok körében annyi nem kívánt terhesség, nemi betegség, itt nemcsak az AIDS-re gondolok, hanem a szifiliszre, a gombás fertőzésekre vagy a nem megfelelően elvégzett művi vetélés utáni meddőségre – sorolta a tényeket Ágnes, majd hozzáfűzte: mindenképpen több hiteles információt kellene eljuttatni a fiatalokhoz a nem kívánt terhesség és a nemi betegségek elleni védekezésről, a családtervezésről és a gyerekneveléssel járó felelősségről.
Ugyancsak a védekezésről szóló ismeretek átadását emelte ki Éva, egy 15 éves lány édesanyja. Szerinte az ideális kor a felvilágosítás fokozatos megkezdésére 14 év körül van.
– Tudtom szerint a közelben sehol sem része a tantervnek a szexuális felvilágosítás, így a szülőre hárul ez a feladat – tudtuk meg Évától, akinek elmondása szerint időnként előtérbe kerülnek a nemi szerepek, így fontos, hogy a fiúgyermek esetén az apa foglalkozzon a témával, lánygyerek esetén az anyja álljon rendelkezésre.
Szexuális felvilágosítás hiánya okozta problémák
Az elmúlt években nem csökkent azon anyák száma, akik 15 éves koruk előtt szültek: 2012-ben 44, 2013-ban 48 ilyen szülést regisztráltak (az összes regisztrált szülés a megyében 5781, illetve 5727 volt).
Ugyanezekben az években a 15 és a 19 év közötti anyák száma 707 és 751 volt.
Ezzel a számmal a 2009–2012-es periódust tekintve – Románia viszonylatban – Maros megyében a harmadik leggyakoribb a 15-19 évesek terhessége (Beszterce-Naszód és Dolzs megye után).
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819