Hasonló cikkek
Az iskolán kívül szerzett tudás elismerését a fejlett országok egy részében jelentős jogalkotási lépések és komoly fejlesztési programok támogatják. Az Európai Unióban a nonformális tanulás kiemelt figyelmet kap az egész életen át tartó tanulás egyre erősödő közösségi politikájában.
A múzeumpedagógiát elsősorban nem a tanulás céljából hozták létre, hanem olyan tapasztalati alapokon épülő rendszerként, amely a tanulást is szolgálhatja. Nézzük ezt egy ízig-vérig múzpedás szakember, Bartha Zonga szemszögéből, aki e terület szépségeit, mindennapi kihívásait mutatja be nekünk oly módon, hogy rögtön kedve kerekedik az embernek besétálni hozzájuk.
– Meséljen a munkájáról.
– A sepsiszentgyörgyi Kós Károly által tervezett múzeumban Vinceffy Orsolyával ketten látjuk el a múzeumpedagógia körébe tartozó feladatokat. A munkánk sokrétű és változatos: a programok „kiagyalása”, megszervezése, népszerűsítése és lebonyolítása mellett folyamatos kapcsolatban állunk pedagógusokkal, óvodákkal, iskolákkal, de szívesen szervezünk közös múzeumi foglalkozást felkérésre is. Igyekszünk állandó kiállításaink mellé múzeumpedagógiai csomagokat ajánlani, amelyeket a tanév nagy részében igénybe lehet venni. Hisszük és tapasztaltuk, hogy időszakos kiállításaink is akkor érinthetik meg a legfiatalabb korosztályt, ha interaktív tárlatvezetéssel, izgalmas, újszerű foglalkozással hirdetjük ezeket. Emellett egész évben nagy hangsúlyt fektetünk családi napjainkra is, melyek a helyi közösséget szólítják meg, és vonzzák be újra meg újra a múzeumba. A hétvégi ingyenes programok az évek során egyfajta múzeumi „mikroközösséget” hoztak létre, felnövőben egy generáció, akiknek a madarak és fák napja, a múzeumok éjszakája, a magyar festészet napja már nem újdonság.
– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhasson?
– Amikor közel egy évtizede múzeumpedagógiával kezdtünk foglalkozni, Romániában még nem volt hivatalos képzés, a múzeumi versenyvizsgán a pedagógusi képesítés volt a feltétel az állás betöltésére. A múzeumpedagógia mint szakterület nem volt ismeretlen számomra, a Budapesten töltött egyetemi évek alatt hallgattam ebben a témában kurzusokat az ELTE Pszichológia és Pedagógia Karán, és ott akkor már hétköznapi tapasztalat volt, hogy múzeumokban és kiállítóterekben párnákkal közlekedő, játszva tanuló gyerekcsoportokkal találkoztam. Nem sokkal azután, hogy megkaptam az állást a Székely Nemzeti Múzeumban Lévay Zoltán jóvoltából lehetőségem adódott visszatérni Budapestre, ahol a Szépművészeti Múzeumban már nemcsak a gyerekcsoportokat láttam, hanem meg is tapasztalhattam, miből áll ez a munka, mi folyik a kulisszák mögött, és ez talán többet ért, mint a szigorúan formális oktatás.
Ami a jelent illeti, ha lehetőségem adódik rá, szívesen hangoztatom, és büszke vagyok rá, hogy a székelyföldi múzeumok mindegyikében nagyon színvonalas múzeumpedagógiai munka folyik, és ennek tavaly óta a legismertebb közösségi oldalon fóruma is van Múzeumpont néven. Ez nemcsak az érdeklődőknek szól, hanem folyamatos tapasztalatcserére is lehetőséget ad közöttünk: egymás sikereinek örülünk, egymás hibáiból tanulunk.
– Milyen tulajdonságok elengedhetetlenek ehhez a munkához?
– Azok a tulajdonságok, amelyek valakit jó pedagógussá tesznek, itt is elengedhetetlenek: empátia, türelem, nyitottság kell ahhoz, hogy a folyamatosan érkező, egymást váltó korcsoportokat megfelelően tudjuk megszólítani. Kreativitás és jó szervezőkészség nélkül mára már unalmassá váltak volna a programjaink, és ha nem lenne bennünk képesség az alkalmazkodásra, pénzhiány miatt nagyon sok tervünk meghiúsult volna. Az évek során egyre bizonyosabbá vált, hogy a csapatmunka kiapadhatatlan energiaforrást biztosít: az utóbbi időben többnyire minden szakterületről bevontuk a kollégáinkat, akiknek a lelkesedése és szakértelme hozzájárult ahhoz, hogy emlékezetesek, változatosak és színvonalasak legyenek a foglalkozásaink.
– Mikor érezte először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
– Soha nem állt távol tőlem a tanítás, mielőtt hazakerültem volna, angolt tanítottam felnőtteknek. A gyerekek azonnali reakciója mindig kedvre derít, az első olyan alkalom, amikor azt éreztem, nekem itt nagyon jó, itt a helyem, a következő volt: egy gyerekcsoport az oktató kérésére ingyen látogatta a múzeumot. A múzpedás foglalkozás végén az egyik gyerek beírta a vendégkönyvbe: „Nagyon jó volt, megérte a pénzt”.
– Gyerekkorában milyen foglalkozást képzelt el magának?
– Színésznek. Végül is most is folyamatosan sok gyerekember előtt kell játszanom…
– Hogyan fogalmazná meg célját múzeumpedagógusként?
– Az intézményvezetők célja is, hogy néhány évtized múlva ne csak zárt ajtók mögötti kutatómunka terepe legyen a múzeum, hanem a mostani kis felfedezők kultúrafogyasztó felnőttekké váljanak, és életben tartsák mind a látogatótereket, mind saját kultúrájukat, identitásukat és hagyományaikat. Személyes célom pedig az, hogy a fiatalok felismerjék, hogy tanulni örömmel is lehet. Ha még felelősek is lesznek azért a tudásért, amit elődeik a múzeum közegén keresztül rájuk hagytak, akkor mondhatom, elértem a célom.
– Vannak olyan emberek, akik segítették, támogatták az útján?
– Nagyon sokan. A családom, mert hittek és hisznek bennem. Vinceffy Orsolya, mert mi csak együtt tudunk nagyon jók lenni, ő a kritikus hang és az alkotó. Vargha Mihály igazgató, mert folyamatosan kihívások elé állít. Szeles József restaurátor, mert minden elképzelésünknek formát tud adni immár tíz éve. Tamás Tünde titkárnő, aki lelkesedésével támogatott akkor is, mikor már lemondtunk valamiről. Lévay Zoltán és a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusainak csapata, akik kezdetben nagyon sokat segítettek. Mihály Judit gazdasági igazgató, mert sosem mond nemet. Minden kollégám, aki fantáziát látott, lát az ötleteinkben, és segít a kivitelezésben. Végezetül azok az oktatók, akik bizalommal hozzák a múzeumba tanítványaikat.
– Milyen kihívásokkal találkozik nap mint nap?
– Mindig vannak keretek, melyekhez igazodni kell, nem mindig az első ötletet sikerül kivitelezni – ez lehet a pénzhiány vagy egy-egy nehezen megközelíthető kiállítás. Ha a látogatók felől nézzük, van egy problematikusabb korcsoport: a gimnazistákat nehéz meggyőzni, bevonni, de ha sikerül, az nagy elégtétel.
– Manapság sok gyerek és fiatal tekint úgy a múzeumokra, mint élettelen, halott helyekre. Mit gondol erről?
– Azt gondolom, sokszor igazuk van. A kínálat lassan zárkózik fel a kereslethez, sokszor, ennyi év múzpedás gyakorlat után is vannak, akik rácsodálkoznak, hogy a múzeumban élet van. Egy közintézménynek is fel kell zárkóznia az internet és a mozgóképek világában szocializálódó csoportokhoz, ez a folyamat – bár elindult – lassú. A kihívás sokszor az, hogy ebben a köztes helyzetben találjunk a látogatókkal egy közös csatornát, amelyen keresztül értekezni tudunk. A legutolsó eseményünkön, egy nagyon jól sikerült régészeti táborban egészen meglepő volt, hogy nem kerültek elő a mobiltelefonok. Hogy miért nem? Mert lekötötte, megszólította őket a program.
– Hány éves kortól lehet bevonni a kicsiket a foglalkozásba?
– Mi óvodáskortól ajánljuk, de a családi napokon totyogók is megfordulnak. Kimondott foglalkozáshoz azért nem árt, ha tud beszélni és figyelni egy gyerek, de annak is örülünk, ha a szülőkkel eljönnek, és megérzik a kert, az épület varázsát.
– A múzeum a nem formális oktatási rendszer egyik fontos bázisa. Mennyire kötődnek az iskolai tananyaghoz a múzeumpedagógiai órák? Az iskolai oktatás és a múzeumpedagógia milyen viszonyban állnak egymással?
– Óvodás- és kisiskolás korban nagyon könnyű átjárhatóságot teremteni az iskola és a múzeum között, és ezzel élnek is a pedagógusok, egy-egy tematikus hetük anyagát gyakran egy-egy kiállításban dolgozzák fel. Előfordult már az is, hogy a múzeum ment házhoz: mi tartottunk tematikus múzeumi órát az iskolában. Idősebbeknél körülményesebb, nem minden tanár mozdítható ki, remek és egyben szomorú példa erre, hogy egy rendkívüli antropológiai témájú tárlatra a biológiatanárok alig jöttek el.
– Az élményszerű ismeretszerzés, a kreatív alkotási lehetőség, a fantázia szárnyalása, a játékos beleélés élménye aktualitást nyernek a múzeumpedagógiai foglalkozások során. Ezek hogyan nyilvánulnak meg a gyerekeknél?
– Igen, az itt felsoroltak azok az elemek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az iskolán kívüli tanulás, ismeretszerzés tényleg élményszerű legyen. Kisgyerekekkel gyakran meseszerűen közelítjük meg a témát, jelmezekkel, jelzésszerű díszlettel teremtjük meg a tanulási közeget. Emellett a kreatív műhely, amely mindig fontos eleme a foglalkozásainknak, segíti őket abban, hogy szabadon szárnyaljon a képzeletük, és tapasztalva ismerkedjenek meg az őket körülvevő világgal. Nagyon gyakran előfordul, hogy az új terep és az újszerű foglalkozások olyan gyerekeket sarkallnak alkotásra, akikre amúgy az iskolában nem figyelnek fel.
– A mai kor elvárásai közé tartozik, hogy a gyermekeket már korán felkészítsük az egész életen át tartó tanulásra. Nálunk a kulturális intézményeknek, múzeumoknak sikerült megteremteniük az ehhez szükséges feltételeket?
– Nem fogalmaznék úgy, hogy sikerült, hiszen ez egy folyamat. De azt látom és tapasztalom, hogy egyrészt, ahogyan a szlogen is hirdeti, Sepsiszentgyörgy tényleg a kultúrára épít, miközben nagyon gyermekcentrikusan teszi ezt. Nemcsak a mi múzeumunk, de a Magma Kortárs Kiállítótér, a Vadászmúzeum, vagy az Erdélyi Művészeti Központ is kínál programokat a legkisebbeknek, de ugyanúgy a színházak, a könyvtár és más kultúrintézmények is „megfertőződtek”.
– Egy múzeumban számos olyan egyéb hatás és benyomás éri a gyerekeket, ami elvonhatja a figyelmüket az adott témától, a verbális kommunikáció bizonyos követelmények elé állítja a pedagógust. Hogyan sikerül ezekkel megbirkózni? Mennyire fontos egy tárlatvezető személyisége?
– Nem mindig sikerül egy hullámhosszra kerülni egy csoporttal, de ez nem is baj. Az a tapasztalatunk például, hogy többnyire hiábavaló a hadakozás a mobiltelefon használata ellen. De úgy gondoljuk, hogy nem feltétlen a szigorú fegyelmezés a cél, inkább az, hogy észrevétlenül lopjunk valami újat a gyerekek fejébe, szívébe. A tárlatvezetőnek természetesen vezetőnek kell lennie, terelgetnie, irányítania kell a résztvevőket. És persze nem árt, ha jó hangosan teszi ezt.
– A múzeumpedagógia módszertani alapja a tárgyak segítségével való tanulás. Egy különleges tárgy láttán mindannyiunkban kialakul az a vágy és kíváncsiság, hogy megérintsük azt. Adódik-e lehetősége a gyermekeknek a tárgyak megfogására? Mennyire van motiváló erejük a kiállított tárgyaknak?
– Az üveg alatt tárolt kiállítási tárgyak nagyon „csendesek”, így nehezebben jut el az üzenetük a befogadókhoz. Ezért minden alkalommal igyekszünk hiteles másolatot vagy egy-egy eredeti tárgyat adni a látogatók kezébe. Szóval a rigmus, hogy „mindent a szemnek, semmit a kéznek”, már nem hangzik el kötelezően a múzeumlátogatás előtt.
– Mit tud nyújtani a múzeum pedagógiai szempontból egy felnőttcsoportnak?
– Felnőttcsoportok is másképp értik, tapasztalják meg a kiállításokat, ha egy tárlatvezetés interaktív, ha tárgyakat vehetnek kézbe, vagy irányítottan vezeti végig őket valaki. Hamarosan kifejezetten pedagógusoknak fogunk tartani egy zenepedagógiai workshopot, de évente meghívunk oktatókat, hogy pedagógiai napjukat tartsák a múzeumban, és nézzék meg, tapasztalják meg, hogy mit ajánlunk a gyerekeiknek.
BARTHA ZONGA
1983-ban született Kolozsváron.
Kézdivásárhelyen nőtt fel, itt végezte el az általános iskola első nyolc osztályát.
A gimnáziumot a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban fejezte be 2001-ben.
Budapesten diplomázott az ELTE esztétika, angol bölcsész és nyelvtanár szakán 2007-ben.
2003 és 2008 között az Újpesti Nyelviskolában angolt tanított, majd hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre. Azóta is itt él, a Székely Nemzeti Múzeumban múzeumpedagógusként dolgozik.
2011-ben született meg a fia, Zakariás Benedek.
Munkája során több kiállítás szervezésében, szerelésében és megnyitásában vett részt.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819