A párommal, aki sebész, már az egyetem ideje alatt eldöntöttük, hogy mi nem fogunk itthon dolgozni, főleg anyagi szempontok miatt döntöttünk az anyaország mellett. Magyarországon a szakmai fejlődés lehetősége is sokkal jobb volt, ott kevésbé központosított a szakosodási rendszer, így általában mindenki el tud helyezkedni. A szakosodási öt évet nem kell mind egyetemi központokban eltölteni, a tudást kis kórházakban is meg lehet szerezni. Mivel Kovászna, a szülővárosom és Nagykanizsa testvérvárosok, és mivel édesapám a kovásznai kórház igazgatója, így megvolt a kapcsolatunk a nagykanizsai kórházzal, ők ajánlották fel, hogy menjünk oda gyakorlatra. 2005-től 2011-ig mindketten ott dolgoztunk. 2011-ben Magyarországon is változott a helyzet, az önkormányzati választásokat követően teljesen kicserélődött a városvezetés, ami hatással volt a kórház életére. A változások idején épp Pécsen tartózkodtunk, mert a férjemnek kötelező gyakorlata volt – akkor tudtuk meg, hogy a mentora elkerült a kórháztól, és így már nem volt értelme visszamenni Nagykanizsára. Ezután Szombathely következett, én közben gyermeknevelésin voltam, de a férjem reggeltől estig dolgozott, állandó készenlétben kellett legyen, sokat ügyelt, ezenkívül magánrendelt is, keveset volt velünk. Úgy éreztük, ez így nem jó, nem tudjuk fenntartani azt a szintet, ami miatt elmentünk Romániából, ezért egy időben haza akartunk költözni. Végül is dolgoztunk tovább Magyarországon, de vissza-visszatért a késztetés, hogy valamerre mindenképp tovább kell mennünk. Úgy gondoltuk, hogy otthonhoz viszonyítva ma már annyira nem számít, hogy Szombathelyen vagy épp Angliában vagyunk.
Azt a helyet kerestük, ahol nekünk mint orvosoknak csak a gyógyításra kell koncentrálnunk, vagy esetleg arra, hogy tanítsunk fiatalabb kollégákat, és ahol a fizetésünkből fenn tudjuk tartani magunkat. Arra is gondoltunk, hogy nyelvet is kell tanulnunk, az angolra rágyúrtunk, a némettel nem voltunk nagy barátságban, de az ember teljesen másképp áll a nyelvtanuláshoz, ha megvan a kellő motivációja hozzá.
Németország, Anglia és az északi országok között vacilláltunk, végül Svédország mellett döntöttünk. Kikerestem, hogy mondják svédül orvos, állás, szabad, majd ezt beírtam a Google-be, és az kidobott három lehetőséget. Az eksjöi kórházat választottuk, ahol jelenleg is dolgozunk – írtunk egy önéletrajzot, egy rövid motivációs levelet, két napon belül már hívtak is. Svédországban eleinte angolul kommunikáltunk, majd beiratkoztunk svéd nyelvkurzusra, ahol szeptembertől január végéig megtanultunk közepes szinten beszélni, B2-esre le kellett vizsgáznunk. Nem sokkal ezután megszületett a harmadik gyermekünk, a férjem pedig ment dolgozni. A diplománkat elismerték, a papírokat le kellett fordíttatnunk, be kellett küldenünk az egészségügyi minisztériumba, és megközelítőleg egy hét alatt meg is kaptuk a gyakorláshoz való jogokat.
Az első és leghangsúlyosabb különbség a három rendszer között, hogy Svédországban nincs hálapénz. Nagyon színes a populáció, de mindenkit egyformán kezelnek, nincs diszkrimináció, és ezt már az iskolákban és az óvodákban is hangsúlyozzák. Itt mindehová, még a sürgősségire is programáltatni kell. A svéd egészségügyi rendszerben a nővérkéknek sokkal nagyobb szerepük van, mint az orvosoknak, rendelhetnek, sőt főosztályvezetők is lehetnek. Hogy kevésbé terheljék a sürgősségi osztályokat, az elmúlt években csináltak egy telefonos szolgáltatást, ahol tapasztalt nővérek segítenek a betelefonálóknak. Ennek a szolgáltatásnak nyilván hátránya is van, hiszen telefonon nem mindig egyszerű konkrétan beazonosítani a helyzeteket.
Svédországban azt kaptuk, amire számítottunk. Itt, akinek nyolc év alatti gyereke van, annak jogában áll annyit dolgozni, amennyit akar. Van egy százszázalékos, nyolcórás állása, de ha ő csak nyolcvan százalékban akar dolgozni, mert több időt akar a gyerekével tölteni, akkor azt a munkaadó nem tagadhatja meg. A túlóra viszonylag ritka, ha mégis muszáj bent maradni, akkor azt kompenzálják. Ha valaki ügyeletes, akkor másnap szabad, az ügyeletekre nemcsak pénzt kapunk, hanem kompenzációs időt is – ha hétvégén ügyelünk, akkor dupla annyi időt kapunk pluszba, ha pedig ünnepnapon vállalunk ügyeletet, akkor az átlagos kompenzációs idő négyszeresét. Nap közben muszáj kivenni fél óra ebédszünetet, amit nem is fizetnek azért, hogy pihenjünk. A nővérkék kávészünete majdhogynem kötelező, és erre nagyon is figyelnek, ebéd közben zavarni őket már-már szentségtörésnek számít.
Ha beteg vagy, netán épp a gyerekedet kell ápolnod, azt a munkában is teljes mértékben elfogadják. Első héten te saját magadat írod ki betegszabadságra, az első napon nem kapsz fizetést, ezt követően a béred nyolcvan százalékát utalják. Ha egy hét után sem gyógyulsz meg, akkor el kell menned a háziorvoshoz, és kell papírt kérned tőle.
Emberbarátabb a rendszer, de közben személytelenebb is, ami nem túl jó a betegekre nézve. Mivel nagy a mozgás egy osztályon belül, a felelős orvosok hétről hétre változnak, a páciensek követhetősége pedig sokkal nehézkesebb – ami bekerül a számítógépbe, az ott van, de nagyon sok minden csak az orvos és a páciens között hangzik el. Romániában vagy akár Magyarországon szorosabb a kapcsolat az orvos és a betegek között.
Minket az tart idekinn, hogy úgy gondoljuk, otthon nem tudnánk fenntartani azt az életszínvonalat, amit Svédországban kialakítottunk magunknak. Jól érezzük itt magunkat. Sosem gondoltuk azt, hogy majd a nyugdíjas éveinket is itt töltjük, de amíg a gyerekek nem végeznek az iskolával, addig nem megyünk haza.
The post Svédországban azt kaptuk, amire számítottunk appeared first on Morfondír.ro - Székelyföld. Jelen. Jövő..
]]>Az egyre nagyobb méreteket öltő szakemberhiányról Vass Leventével, a Studium Alapítvány kuratóriumi alelnökével beszélgettünk.
– Meglátása szerint milyen az orvosi szakma megítélése Romániában?
– Az orvosi szakma egy keresett szakma: egyrészt relatív jó kereseti lehetőséggel kecsegtet, másrészt Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban óriási az orvoshiány, így jó fizetés reményében az egyetemi és rezidensévek elvégzését követően a pályakezdő orvosok gyakran elhagyják az országot.
Ami az orvosi hivatás betegek általi megítélését illeti: 5-6 éve az egészségügyi minisztérium készített egy felmérést, amelyben az egészségügyben tapasztalt problémák közül a betegek a hetedik helyre sorolták az orvosoknak adott hálapénz mennyiségét. Ebből az vonható le következtetésként, hogy a betegek, annak ellenére, hogy a hálapénz elítélendő, nem ebben látják az egészségügy legfőbb problémáját. Inkább az egészségügyi intézmények hotelszolgáltatásait, az élelmezést, a higiéniát, valamint a középkáderek, a kiszolgáló személyzet kedvességét hiányolták. Ez valószínűleg azért van így, mert az asszisztensekkel, az ápolókkal sokkal többször találkoznak naponta, mint az orvosokkal.
Mind a tanári, mind az orvosi, mind pedig a papi hivatás az emberek által elismert hivatások. Felmérések szerint az orvosok és a tanárok nagyon előkelő helyzetben vannak az emberek bizalmi indexét tekintve.
– Évente több száz fiatal végzi el az orvosi egyetemet az ország különböző pontjain. Milyen helyzettel állunk szemben, ami a szakmában való elhelyezkedést illeti?
– Tíz éve nagyon kevés rezidens végzett Romániában, akkor könnyebben elhelyezkedtek a szakmájukban. A rezidensvizsga 2010-es megváltozását követően azonban növekedett a rezidensképzést végzők száma, így ma a rezidenséveiket befejező és szakvizsgázó fiatal szakorvosok nem tudnak mind elhelyezkedni a szakmájukban Romániában.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) általános orvosi karán évente megközelítőleg 140 fiatal magyar orvos végez, ez hatéves ciklusra számítva 840 orvostanhallgatót jelent – az egyetemi évek elvégzését követően körülbelül egyharmaduk elmegy Magyarországra, és csak kétharmaduk marad az itthoni rezidensképzésben. Ebből az egyharmadból a többség orvosi szakmákban helyezkedik el külföldön, az itthon maradóknak pedig becsléseink szerint 15-20 százaléka előbb vagy utóbb elhagyja a szakmáját, vagyis nem orvosként, hanem gyógyszerügynökként, különböző egészségügyi intézmények vezetőiként, cégvezetőként látja el tevékenységeit. Kisebb azoknak a száma, akik teljesen megszakítják a kapcsolatot az orvoslással.
– Amint azt fennebb említi, a fiatal orvosok egyharmada már az egyetem elvégzését követően úgy dönt, külföldön próbál szerencsét. Mivel magyarázzák döntésüket?
– Egyértelműen a jobb kereset reményében mennek külföldre. Akár azt is lehet mondani, hogy ez két lépcsőben történik. Első lépésként nagyobb százalékuk Magyarországra megy, ott végzi el a rezidensképzést, és már a képzés ideje alatt vagy a szakorvosi vizsgát követően először ügyeletek formájában, kisebb-nagyobb periódusokra, utána már teljes családjával együtt elköltözik Nyugat-Európába. Érdekes, hogy nagy részük megtartja lakását Magyarországon azzal a céllal, hogy a hosszabb-rövidebb külföldi tartózkodás után, mire a gyerekek iskolába vagy felsőbb osztályokba kerülnek, vagy akár öregségükre visszaköltözzenek. Hogy ez mennyire valósul meg, arra nincsenek adataink, hiszen még nem éltünk eleget ahhoz, hogy ezt lássuk.
– Mit gondol, miért épp Magyarországot választják a legtöbben úti céljukul?
– Magyarországon már orvoshiány van, és könnyebb a rezidensképzésbe való belépés. Az itthonról kiutazó fiatal orvosok előre tudják, hogy milyen állásra, melyik városba, melyik kórházba mennek. Ez az, amiért mi is azt javasoltuk, hogy a rezidensvizsga eltörlésével segítsük a fiatalok egészségügyi piacra való bekerülését, a szakosodáshoz való hozzáférését.
– Hogyan látja, ezek az emberek a külföldön megszerzett tudást és tapasztalatot követően még hazatérhetnek-e Romániába?
– Nagyon kevesen térnek haza. Az elmúlt 10-15 évből négy-öt olyan példát tudok, akik szakképesítésüket Magyarországon szerezték meg, és házasság révén vagy más okokból úgy döntöttek, visszaköltöznek főleg tömbvidékre, Marosvásárhelytől keletebbre, a Székelyföld különböző területeire.
– Ön szerint az elvándorlás mellett döntő fiatal szakemberek mit hiányolnak az itthoni rendszerből? Mi motiválja őket?
– A jobb megélhetés reménye és annak a tapasztalatnak a hiánya, hogy ahogy idősödik az ember, már nem az a legfőbb motivációja, hogy mennyit keres, és milyen körülmények között él, hanem az, hogy milyen viszonyrendszert alakít ki a családjával, a környezetével, a barátaival. Azt hiszem, hogy ez az a pont, amit nem lehet előre látni, de mindenki, aki elköltözik Nyugat-Európába, ezen a téren picit megbánja a fiatalkorában hozott döntését, és ez az az ok, amiért – visszacsatolva egy előbbi kérdéshez – az 5-10 éve szakosodott orvos megtartja a házát azzal a céllal, hogy majd visszaköltözik Erdélybe vagy akár Magyarországra.
– A helyzet ismeretében hosszú távon milyen következményei lehetnek az orvosok elvándorlásának?
– Bár nincs magyar főtanszék a MOGYE-n, a magyar orvosképzés biztosított Erdélyben. Érdekes és paradox helyzet. A tanárképzés, a tanárutánpótlás biztosítása lesz nagyobb kihívás a jövőben. Jelenleg az orvosutánpótlás meg van oldva, hiszen Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Barótról, Gyergyóból több orvos van a képzésben, mint amennyire az elkövetkező 30 évben az illető nagyvárosokban szükség lenne. Úgy gondolom, hogy a román egészségügyi képzésre az jellemző, hogy túlképez – sokkal nagyobb keresletet elégít ki, mint amekkorára az országnak igénye lenne. Más szóval programáltan, egyetemi szinten és részben már rezidensi szinten is orvosokat képezünk a nyugat-európai országoknak.
Ez nagyon nehéz kérdés. Ha látjuk, hogy a gazdasági szektorban sok mérnökre, informatikusra lenne szükség, akkor egy egészséges egyetemi képzési rendszer megalkotásakor felmerül a kérdés, hogy nem kellene az orvosis helyeket valamilyen formában csökkenteni? Továbbá a csökkentett helyek száma elégséges-e ahhoz, hogy az elvándorlást is megoldja, és képzési szinten is elegendő orvost hagyjon az orvoslás biztosítására Romániában? Ami szintén nagyon fontos, hogy az országban, főleg az egyetemi központokban aránytalanul oszlik meg az orvosok elhelyezkedése. Az egyetemi központok megyéiben jó az orvosellátás, azonban olyan megyékben, ahol nincs egyetemi központ, és ezen belül ahol gazdaságilag is gyengébb a megye helyzete, ott nagy orvoshiánnyal küszködnek. Tehát egyszerre igaz az, hogy orvoshiány és orvostúlképzés, orvostöbblet van Romániában.
– Mi a véleménye, hogyan lehetne itthon tartani a fiatal szakembereket? Milyen jövőképre lenne szükség ehhez?
– Úgy gondolom, hogy a röghöz kötés nem elfogadható, és az egyetemi évek elvégzését követően a rezidensek képzését, piacra lépését támogatni kell például azáltal, hogy amint a szakvizsgát leteszik, a biztosító pénztár egy köszöntőlevéllel üdvözölje őket, és jelezze számukra, hogy amint a rendelőjüket megnyitják, vagy kórházi állásban dolgoznak, számukra az ingyenes receptfelírás, a küldőpapírírás, a betegszabadságra küldés lehetősége minden körülmények között biztosított, hiszen ez a betegek alapvető joga, amelyet bármelyik orvos, még a fiatal orvos is megejthet, erre lehetőséget kell teremteni számára. Hátrányos helyzetű térségekben szolgálati lakások biztosításával, akár életre szóló támogatásokkal, kedvezményekkel tudjuk ezt a kérdést megoldani, tehát mind gazdaságilag, mind szakmai szempontból kedvezőbb feltételeket kell teremtenünk.
Sok esetben nem is a pénzkérdés a probléma, hanem inkább az, hogy nagyon nagy az eltérés az ellátás minősége között. Egy orvos mindent megtesz azért, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsa betegeinek, és eléggé tehetetlenül áll akkor, amikor tudja, hogy a világon van kezelés egy olyan betegségre, amit ő Romániában nem tud kezelni vagy azért, mert az egészségügyi innovációk megközelítőleg negyven százalékát nem használjuk, vagy azért, mert nincs pénz, vagy mert a rendszer nem fogadja be ezeket, és így abban a helyzetben van, hogy a betegnek kezelés hiányában nem tud jobb életkilátásokat, jobb életminőséget biztosítani.
– Mi az, amit a Studium Alapítvány intézményesen szem előtt tart a szakemberek hazavonzásában?
– Mi nem hazavonzzuk őket, mi nem akarjuk elengedni őket. Azt hiszem, hogy az orvoslásban az lenne a legfontosabb, hogy tudjunk örvendeni egymás sikereinek, meghallgatni egymás bánatait, ismerjük egymást. Mi alapítványként, és én képviselőként is azon dolgozom, hogy ez minél jobban megvalósuljon. Minden kicsi háló, amit össze tudunk hozni, megerősíti a közösségünket, a valahová tartozás élményét adja. Azt hiszem, az az egyik legfontosabb, hogy 40 évesen el tudom képzelni, hogy 60 évesen azt fogom mondani: jó volt ezt a hivatást választani, tartozom valahová, annak a közösségnek vannak sikerei, tapasztalati úton szerzett élményei, és ezeknek én is a része lehetek.
– Milyen lesz a helyzet tíz, húsz, ötven év múlva?
– A barátokat 80 éves koromban is meglátogatom majd, vagy legalább hasznos tanácsokkal látom el őket egy séta közben Marosvásárhelyen. Beszélgetéseink egyharmada a fájdalmainkról szól majd, egyharmada a gyermekeinkről, egyharmada pedig arról, hogy a szakmánkban milyen előrelépések, fejlesztések történtek ahhoz képest, amikor mi kezdtük. És el tudjuk majd mesélni, hogy bezzeg a mi időnkben…
STUDIUM ALAPÍTVÁNY
1999-ben jött létre.
11 kuratóriumi tagja van, elnöke: prof. dr. Jung János.
Küldetése a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás segítése, az állami magyar tannyelvű egyetemek háttérintézmény-rendszerének kialakítása és működtetése.
Szerteágazó tevékenységével arra törekszik, hogy a fiatal pályakezdők értelmét érezzék annak, hogy itthon tanuljanak és dolgozzanak. Fejlődésre alkalmas, kedvező körülményeket kíván teremteni számukra, hogy itthon is versenyképes tudást szerezhessenek meg.
The post Orvosként a Székelyföldön appeared first on Morfondír.ro - Székelyföld. Jelen. Jövő..
]]>
Bár a Hivatalos Közlönyben részleteivel együtt kihirdették a kidolgozott keretszerződést, a családorvosok tiltakozására és kérésére a kormány három hónappal halasztotta annak hatálybalépését. A 161/2016-os kormányhatározat tulajdonképpen a 2016/2017-es évre szóló támogatásokat és ellátásokat határozza meg, amiben a biztosított, valamint egyes nem biztosított személyek részesülhetnek, de olyan feltételeket is megszabott a családorvosok számára, amelyek következtében az orvosok érdekképviseletei felháborodásukat fejezték ki. Így a háziorvosok a határozat újratárgyalását kérték, továbbá azt, hogy a kormány a GDP 6 százalékát fordítsa az egészségügyre, lévén a legfontosabb egy társadalomban, annak pedig ne csak 5, hanem 12 százalékát képezze az alapellátás. A háziorvosok érdekképviselete sajtótájékoztatójában úgy fogalmazott, a jogszabály többértelműsége, a családorvosok diszkriminációja, valamint a két fél közötti kommunikációhiány miatt a háziorvosok nem hajlandóak aláírni a keretszerződést.
A kormányhatározat tartalmazza a sürgősségi ellátást, a megelőzési szolgáltatásokat, a betegek egészségügyi állapotát felmérő analízisek típusát, a veszélyeztetett személyek periodikus kivizsgálását, a családorvosi ellátásokra vonatkozó előírásokat, a járóbeteg-rendelőkben igénybe vehető szakvizsgálatok számát és típusát, a laboratóriumi vizsgálatok típusát, az otthoni kezelés lehetőségeit, a kórházi kezelési szolgáltatásokat, valamint a kezeléshez szükséges egészségügyi fogyóeszközöket.
A közzétett keretszerződés azonban néhány újítást is tartalmazott a tavalyi évhez képest, mint például a fogászati ellátás igénybevétele. Az új kormányhatározat az évi egy alkalom helyett kettőre módosította a 18 év alatti kiskorúak ingyenes fogászati konzultációját, ahova a foghúzás, az ínykezelés és a gyökértömítés is beletartozik.
A minimális alapellátás
Egy családorvos nem biztosított személyeket csakis két esetben láthat el: sürgősségi esetben és periodikus kontrollvizsgálatokon.
Sürgősségi esetekben a minimális alapellátás konkrétan az anamnézis elkészítését (személyes adatok, a betegség kialakulására és fejlődésére vonatkozó adatok kikérdezése), a klinikai vizsgálatot, valamint a kezelést jelenti. Sürgősségi esetnek minősülnek például az allergiás tünetek, a hirtelen magas láz, az eszméletvesztés, a bénulás és a súlyos égési sérülések gyanúja. A jogszabály ide sorolja még a sürgősségi sebészeti beavatkozások és a fertőző betegségek kezelése során szükséges gyógyszerek és kellékek ingyenes biztosítását is. A periodikus kontrollvizsgálatok közé tartozik a kismamagondozás, a családtervezés és a prevenció is.
Kismamagondozás, családtervezés és prevenció – családorvosi ellátás
A nem biztosított várandós kismamák a terhesség 3-7 hónapjáig havi egy alkalommal, a 7-9 hónapokban pedig havi két alkalommal ingyenes HIV-, hepatitis B, C, valamint általános kontrollvizsgálatokban részesülhetnek. Ezenkívül még minden trimeszterben egy alkalommal, a szülést követő (gyermekágyas) periódusban is egy alkalommal kaphatnak orvosi konzultációt.
A családtervezés és tanácsadás érdekében a családorvos minden személynek évente két alkalommal tarthat ingyenesen felvilágosítást, tanácsokkal láthatja el az érdeklődőket a családtervezés vagy a fogamzásgátlás kérdésköreiben.
Ingyenes kórházi ellátásban pedig ezek a várandós vagy a szülés utáni első harmadban lévő kismamák minden harmadévben részesülhetnek. Ingyenes otthoni beteggondozást, valamint fogászati kezelést csak sürgősségi esetben igényelhetnek.
Mit nyújt az alapcsomag?
Alapcsomagban részesülnek azok az egészségbiztosítást fizető személyek, akiknek orvosi ellátásukat és ingyenes gyógyszereiket a biztosítóház fedezi. A kormányhatározat felsorolja azokat a betegségeket, amelyekre periodikusan ingyenes konzultáció jár az illető családorvosánál. Ezenkívül a biztosítóház fedezi a megelőzés céljából nyújtott szolgáltatások igénybevételét is, mint például:
Sürgősségi esetek: betegszállítás és otthoni beteggondozás
Otthoni beteggondozás esetén az egészségügyi biztosítással rendelkezők kiterjesztett, szélesebb körű ingyenes ellátásban részesülnek, mint amit a minimális alapellátás nyújt a nem biztosítottak számára. A biztosított betegek ingyenes betegszállításban részesülnek, beleértve a halál beálltát megállapító orvos oda-vissza szállítását, a kiskorúak dialízisre való szállítását, a törpenövésűek szállítását sürgősségi esetben, mozgásképtelen betegek szállítását, a thalassemiával diagnosztizált betegek oda-vissza szállítását vagy az ágyhoz kötöttek oda-vissza szállítását.
Egy évnél kisebb gyermekhez, szoptató, fertőző vagy mozgássérült betegekhez a családorvos havi 42 alkalommal házhoz mehet, de ez napi legtöbb három vizsgálatot jelenthet. Az otthoni beteggondozásba tartozik a vérnyomásmérés, a gyógyszeres kezelés, a sebek vagy törések megvizsgálása és kezelése, a mesterséges tápanyagbevitel vagy a kineoterápia.
Kezeléshez szükséges, ingyenes fogyóeszközök
A kormányhatározat értelmében egy egészségügyi biztosítással rendelkező beteg évente legtöbb 14-21 napig vehet igénybe egészségügyi rehabilitációs szolgáltatásokat, ahol az erre specializálódott intézményekben, kórházakban naponta legkevesebb négy kezelést kap. Abban az esetben, ha a kezelés 21 napnál is tovább tart, a beteg ki kell fizesse a kezelés teljes díját.
Felépülésükhöz szükséges ingyenes fogyóeszközöket kapnak az organikus vagy funkcionális sérüléssel kezelt betegek. Ide sorolhatók a hallókészülékek, a katéterzsákok, a vizeletgyűjtéshez szükséges fogyóeszközök, az alsó és felső végtagokat pótló protézisek, az ortézisek, az ortopéd ruhák, a műlencsék, a lélegeztetőpalackok és a tolókocsik is.
The post Csúszik az idei egészségügyi csomagrendszer appeared first on Morfondír.ro - Székelyföld. Jelen. Jövő..
]]>