Kitolták a kedvezményes jegyek vásárlásának határidejét az idei Erdélyi Magyar Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozójára (EFIKOT). Az early bird belépőket a konferencia honlapján regisztrálva vásárolhatják meg az érdeklődők március 2-ig.
XVI. alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) az EFIKOT-ot, amelynek ezúttal Székelyudvarhely ad otthont március 24–26. között.
Ebben az évben a zöld- és kék gazdaság a központi téma. Számos új, még kiaknázatlan lehetőséget tár fel előttünk ez a világ, hiszen a legújabb trendek is efelé mutatnak. A zöldgazdaság senki számára nem ismeretlen fogalom, viszont a kék, úgy is mondhatnánk, a még zöldebb, már igen.
A XVI. EFIKOT előadói többek között: Takács Júlia magyarországi CSR tanácsadó, a CSR Hungary Díj alapítója; Pákozdi Sándor kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó szakember, az Arundo Cellulóz Farming Kft. alapítója és vezetője. A meghívottak között szerepel továbbá Felméri Erzsébet, a MOL Románia CSR koordinátora; Halmen Balázs, az I Have a Brick in Kenya projekt ötletgazdája és vezetője; Bálint Ákos innovációs szakember és még sokan mások, akiket megtalálnak a http://efikot.rif.ro/eloadasok/ weboldalon.
A hagyományos plenáris előadásokat négy szekció követi. A négy szekcióelőadás célja, hogy részletezze az adott területeken felvetett témákat, reflektáljon bizonyos problémákra. A négy szekció a CSR (társadalmi felelősségvállalás), a Vállalkozz korlátok nélkül, a Lehetőségek az újrahasznosításban és az Innováció.
A regisztrációval és a konferencia részletes programjával kapcsolatos további információkat az EFIKOT honlapján vagy Facebook-oldalán találnak.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819