Hasonló cikkek
Főállású édesanyaként, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulati tagjaként másfél éve alapította meg a Piros. Produkciót. Szenzációként robbant be újra a köztudatba a diafilmvetítés ötlete, amely hétről hétre már több alkalommal is megmozgatta városunkat. A közösségformáló- és erősítő tevékenységek sora még közel sem ér véget, hiszen hamarosan irodalmi estekkel, pszichológiai beszélgetésekkel és előadásokkal is bővül a repertoár. Albert Orsolya, a projekt alapítója mesélt a Piros. Produkcióval kapcsolatos terveiről, a színházról, a kedvenc szerepeiről és a színházi csodákról.
− Sokan a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulati tagjaként ismerhetnek téged, de egyre gyakrabban kerül kapcsolatba a neved a Piros. Produkcióval. Milyen célok vezéreltek a projekt elindításakor?
− A Piros. Produkció elindítása régi álmom. A középiskolában tagja, majd elnöke voltam a diáktanácsnak, ami nagyon meghatározó része volt az életemnek. Gyakorlatilag összeálltunk néhányan, és megvalósítottunk nagyon klassz dolgokat, ilyen volt például az egyik iskolai diáknap, amely rengeteg elismerést kapott mind a diákok, mind a tanárok részéről. Ekkor jöttem rá, hogy minden megvalósítható, nem kell több, mint egy lelkes és cselekvésre kész csapat, amelynek elképzelései, tervei vannak, amelynek tagjai tartani akarnak valahová.
A Piros. Produkció előadásai, projektjei, így akár a diafilmvetítés is éppen ezt a célt szolgálja: megteremteni egy olyan platformot, ahol az emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, egyfajta közösséggé kovácsolódhatnak. Ezek az alkalmak biztosítanak egy olyan lehetőséget, ahol az emberek jól érezhetik magukat, de ezen felül kapnak is valamit. A Piros. Produkció mint név is ezt tükrözi, azt szeretném, ha olyan eseményeket, előadásokat sikerülne megvalósítanom, ahonnan a „de jó, hogy ide eljöttem” piros ponttal térhetnénk haza.
− Miért éppen diafilmvetítés? Számodra mivel több ez, mint bármilyen más film?
– A család közös begubózásával. Az együttléttel. Az öcsémmel alig vártuk, hogy esténként előkerüljön a diafilmvetítő, és induljon a családi „filmezés”. Aztán erről nosztalgiázva eszünkbe jutott, hogy talán kislányunknak, Annának is élmény lehetne, és mivel a régi diafilmvetítő elég rossz állapotban volt, eldöntöttük, hogy karácsonyra vásárolunk egy újat. Nagyon szereti a meséket, mi pedig hiszünk benne, hogy: „A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.” Kádár Annamária pszichológust idéztem, aki egyébként a Piros. Produkció meghívására tartott előadást Székelyudvarhelyen a mese fontosságáról, gyermekeink érzelmi intelligenciájára gyakorolt hatásáról.
Első perctől azt láttuk, hogy a kislányunk nagyon élvezi a diafilmeket, és egy idő után arra gondoltam, hogy más gyerekeknek is örömet szerezhetnék vele.
− Már a sokadik vetítésen is túl vagy. Mit tapasztaltál, mennyire nyitottak az újdonságra az emberek? Milyen korosztályú gyerekeket vittek el a szülők a vetítésekre?
− Az első alkalommal huszonöt-harminc fő volt jelen a vetítésen, ami a második eseményre – és szerencsére azóta is – megduplázódott. Kétéves kortól egészen hat-, hétéves korig minden korosztályból hoznak gyerekeket, sokan már „törzsvendégek”. Sok szülő, nagyszülő is gyerekké válik, ugyanúgy nosztalgiázik ezeken a délutánokon, akárcsak én. A visszajelzések alapján azt mondhatom, az emberek örülnek, szívesen nyitnak az új felé, a gyerekek már előbb érkeznek vagy tovább maradnak, hogy színezzenek, szaladgáljanak kicsit együtt. Bátran kijelenthetem, hogy már egy közösségi hangulat is kialakult, diafilmeket is javasolnak a következő hetekre, tehát azt gondolom, hogy sikerült elérni a kívánt célt.
− A Piros. Produkció megalakulása mellett színészként dolgozol szülővárosodban, ám előtte egy igen érdekes, és izgalmakkal teli utat jártál be Budapesten. Mit adott neked a külföldi színházi élet?
− A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet alap- és mesterképzése mellett elvégeztem a teatrológia, impresszárió, művelődésszervezés mesterképzést is, ahol gyakorlatilag azt tanultam meg, hogy milyen formában adható el profin egy művészeti ág, mik azok a marketingeszközök, amelyeknek már nem szabad hiányozniuk a 21. századi kulturális intézmények működéséből. Nagyon érdekes volt a „művészet mindenekfelett” oldalról átülni egy picit a fenntartó és működtető oldalra, néha érdekes vitákba is bonyolodtunk a csoporttársakkal, akikből sokan intézményvezetők voltak. Nagyon jó kis csapat verődött össze itt, sokat tanultunk egymástól is, azóta rengeteg mindent árnyaltabban látok. Egy nagyfokú kíváncsisággal és tapasztalni akarással fejeztem be a mesterit, úgy éreztem, most ezen a területen kell picit előbbre lépnem. Közben a páromat – aki ma már a férjem – felvették egy budapesti egyetemre mesterizni, és úgy döntöttünk, együtt megyünk. Így költöztünk ki Budapestre, ahol három évig éltünk, a magyar főváros kulturális sokszínűségét volt talán a legnehezebb otthagyni. Én a Budapesti Operettszínház produkciós osztályán dolgoztam, ahol rengeteg dolgot tanulhattam és tapasztalhattam meg a marketing, a sajtó, a turné- és rendezvényszervezés területén.
Megközelítőleg fél évig nem is hiányzott a színpad, örültem, hogy más módon és területen élhetem ki a kreativitásomat, viszont egy idő után ez nem volt elég, szerettem volna valamibe beleadni a saját világomat, önmagamat. Aztán meg is született ez a valami. Helyesebben valaki, és az Anna nevet kapta.
És hogy miben más a színházi élet Budapesten, mint itthon? Budapest egy főváros, ahol minden műfajú és irányú színház megtalálható, így mindenki megkeresheti benne a számára érdekeset, akár minden estére valami mást is. A Tomcsa Sándor Színház egy kisváros repertoárszínháza, kis létszámú társulattal, korlátozott lehetőségekkel,természetesen nem tud minden igényt kielégíteni, de nem is kimondottan ez a feladata.
− A szülővárosba való visszaköltözés számos lemondással is járt. Milyen okok miatt döntöttetek az itthoni letelepedés mellett?
− Egyértelműen honvágyunk volt, hiszen a családjaink, a barátaink itthon voltak. Kislányunk születése után szükségünk volt a segítségre, az otthon melegére. Beszűkültek a kulturális lehetőségeink is, hiszen ha én mentem el egy előadásra, akkor a férjemnek kellett Annácskával maradnia, és fordítva. Így amellett döntöttünk, hogy megpróbáljuk megtalálni önmagunkat itthon, de ha nem sikerül, bármikor visszatérhetünk.
− Az itthoni társulatban hamarosan második évadodat kezded el. Az elmúlt egy év alatt melyik volt a kedvenc szereped?
− A Roberto Zucco című darabban (Zakariás Zalán rendezésében) a Lányka szerepét szerettem a legjobban. Abban a színházban hiszek, amely arra törekszik, hogy akkor és ott történjen valami. Ez egy olyan előadás, ami akkor jó, ha engedjük megszületni, ha átengedjük magunkon a történetet. Az előadást követő néma csend az egyik legmeghatározóbb élmény számomra, mely azt mutatja, hogy néhány pillanatra sikerült a színész, a történet és a közönség találkozása. Mert ezek pillanatok csupán.
− Mit jelent számodra a színház, a színészet?
− Ezeket a pillanatokat, találkozásokat, amelyeket az előbb említettem. Ezekre törekszem, hogy megtörténhessenek, hogy nyitottá tudjam tenni magam rájuk. Figyelővé. Régen úgy éreztem, azért akarom ezt csinálni, mert én így tudok adni valamit az embereknek. Ma már próbálom nyesegetni a szentimentalizmusom, nem akarom mindenáron, minden este ezt. Azt viszont igen, hogy ha a körülmények úgy adják, ne legyek akadálya, hogy megtörténhessen a színházi csoda.
A Piros. Produkcióval folytatódnak a diafilmvetítések a Menta Bistróban minden hétfőn 17.00 órától, de előadások, irodalmi estek, beszélgetések tervei is körvonalazódnak már.
További információk a Piros. Produkció Facebook-oldalán.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819