Főoldal / Színes / Egy bőröndnyi kíváncsisággal Indiában

Egy bőröndnyi kíváncsisággal Indiában

Január huszadikán, 16 óra utazást követően szállt le a gépe az ország déli részén. 200 napra érkezett elvárások nélkül, mindössze egy 30 kilós bőrönddel és egy hátizsákkal. Noha elsősorban azért utazott el tinédzserkori álomországába, hogy megbizonyosodjon róla, ha valamit nagyon szeretne, azt véghez tudja vinni, a pihenés mellett dolgozik is. Lassan eltelt négy hónap, ő azonban úgy érzi, jócskán van még, mit felfedezni.

A kiszámíthatatlanság mindenképp India egyik jellemzője – nyugtatott meg Berecki Beáta Hajnalka, amikor sokadik próbálkozásra sem sikerült két percnél hosszabbat beszélnünk. Én pedig nyugodt szívvel konstatáltam, hogy abban a messzi országban bizonyára már otthon van. 

 

– Elmondásod szerint több mint tíz éve él benned a vágy, hogy ellátogass Indiába. Idén januárban ez sikerült. Milyen út vezetett idáig? Miknek kellett történniük ahhoz, hogy úgy érezd, most vagy soha?

– Azt hiszem, mindenki életében vannak vissza-visszatérő gondolatok és kérdések. Ilyen volt nekem India; főleg válsághelyzetekben tért vissza, de nem hittem abban teljesen, hogy valaha lesz elég bátorságom hozzá. Most már több hónapja itt vagyok, és még nem fogtam fel, hogy megvalósult, hogy most ebben a valóságban élek. India sokak számára vonzó, mások számára rendkívül taszító. Én az első kategóriába tartozom, érdekesnek találtam a kontrasztjaival, a színességével, a hagyományaival.

sajnarzsuzsiSajnár Zsuzsi Peruban találta meg önmagát, itt sikerült legyőznie a félelmet, ami elhitette vele, hogy álmai túlságosan távol állnak a valóságtól.

Az Oka Wasi központban tevékenykedő sámáninassal eddig megtett útjáról beszélgettünk

Az évek során több emberrel találkoztam, akik rövidebb vagy hosszabb ideig itt tartózkodtak, tőlük mindig faggatóztam. Kincses Réka volt az egyik, akivel egy TEDx-rendezvény kapcsán beszélgettem erről. Tulajdonképpen az Indiában való fél éves tartózkodása volt az inspirációforrása az előadásának. Akkor említettem is neki, hogy „hűűű, ezt én is nagyon szeretném, de nem hiszem, hogy lesz elég merszem hozzá”. Ő megnyugtatott, hogy lesz.

A most vagy soha azért érkezett el, mert úgy éreztem, hogy most van elég élettapasztalatom ahhoz, hogy megengedjek/bevállaljak egy ilyen kísérletet – minden veszélyével és különlegességével együtt, és még nincs semmi olyan kötelezettségem, amit ne hanyagolhatnék néhány hónapig. Kísérlet volt olyan szempontból is, hogy egy számomra teljesen új kultúrába csöppentem, ahol senkit sem ismertem. Kíváncsi voltam, hogyan illeszkedem be, hogyan fogadnak be, és hogyan fogadok én el másokat, milyen nehézségekbe ütközöm. És reméltem, hogy tisztább énképhez vezet.

– Mi alapján választottál várost India számos államában?

– A rengeteg opció miatt fél év kellett a választáshoz és a döntéshez. Indiának 29 állama van, és legalább ennyi arca. Volt néhány faktor, amit figyelembe vettem, például hogy találjak megfelelő munkát, és legyen tengerparti város, ezenkívül tudtam, hogy nagyvárosra vágyok, mert az elmúlt két évem kisvárosi hangulata után zsongást és pezsgést akarok magam köré, továbbá legyen változatos kulturális hagyománya (ne egy olyan metropolisz legyen, ami az utóbbi évtizedekben teljesen átalakult – mint például Bangalore, az indiai Szilícium-völgy). Addig böngésztem, hogy úgy éreztem, lassacskán jobban tudom India földrajzát, mint Romániáét.Végül félig-meddig kizárásos alapon, félig-meddig megérzés alapján döntöttem Csennai (régebbi nevén Madrász) mellett, ami 7 millió lakosával Tamilnádu állam fővárosa, India délkeleti részén, a Bengáli-öböl partján.

BereckiBeataHajnalka1o

Milyen óvintézkedéseket végeztél el az indulás előtt? Tartottál attól, hogy egyedül indulsz útnak?

– Egy szervezeten keresztül jöttem, ők segítettek munkát és lakást is találni. Ez adott egyfajta biztonságot, mert tudtam, hogy van, akihez fordulni, ha problémám adódik. Két oltást kaptam meg az ajánlott háromból: hepatitis A és B ellen, valamint hastífusz ellen. A vírusos agyhártyagyulladás elleni oltást sem Marosvásárhelyen, sem Kolozsváron nem tudtam beszerezni, és a malária elleni tablettát sem. Úgyhogy ez rizikófaktor volt, de az elmúlt négy hónapban szerencsére semmiféle egészségügyi problémám nem volt. Pedig nem éltem dobozban, csak fokozatosan szoktattam magam az itteni körülményekhez. Természetesen kötöttem egészségügyi biztosítást is.

Attól nem tartottam különösebben, hogy egyedül indultam útnak, mert úgy éreztem, hogy ezt a kísérletet egyedül kell megtennem. Utazás előtt annyi minden lekötötte a figyelmem, hogy esélyem sem volt pánikba esni; szinte utolsó percig dolgoztam, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház marketingosztály-vezetője voltam. És attól a perctől kezdve, hogy elindultam, inkább arra koncentráltam, hogy élvezzem.

BereckiBeataHajnalka4

– Milyenek voltak az első benyomásaid? Tisztában voltál az ország negatív aspektusaival is?

– Az első napokban sok retorikai kérdés fogalmazódott meg bennem, az egyik az volt, hogy „tényleg ezt akartam?” Tisztában voltam a negatívumokkal elméletben, de előzetesen nem sokat törődtem velük. Sok mindent átéltem, és úgy éreztem, hogy legfeljebb ezt is túlélem majd valahogy. Meg ritkán hiszek el dolgokat anélkül, hogy megtapasztalnám őket.

A temérdek szemét zavarta a szememet leginkább, aminek a mennyiségét nehezen tudtam elképzelni. Csennaiban nincs semmiféle városkép vagy összkép, olyan, mint egy óriási falu, ahol fogalma sincs az embernek, melyik utca merre vezet, az utcákat gyakran az autóriksások sem ismerik. És persze a káosz, amit úgy érzem, leírni nehezebb, mint megtapasztalni. Az első napokban sokat kapkodtam a fejem, annyi minden történt körülöttem, és annyi újdonságot láttam. Közben azt éreztem, hogy az utcán átmenni olyan, mint egy túlélőjáték, nincsenek átjárók, vagy ha vannak is, senki sem áll meg. Minden gyalogos ott és úgy kel át, ahogy tud… De a kíváncsiságom erősebb volt, mint a félelmeim.

Erős sztereotípia Indiával kapcsolatosan a nők elleni erőszak, de Tamilnáduról azt olvastam és hallottam, hogy az egyik legbiztonságosabb állam, eddig tanúsíthatom is.

– Melyik az eddigi legkedvesebb történés az ott töltött idő alatt?

– A legek mindig problémásak. Azon dolgozom, hogy minden nap találjak legalább egy, de inkább több olyan pillanatot, percet, órát, ami a maga módján szép, egyedi, maradandó. És felvéssem azt az emlékezetembe vagy a naplómba.

– A közösségi oldaladon nemegyszer indiai emberek társaságában látunk. Hogyan sikerült beilleszkedni az ottani közösségbe? Már beszéled a nyelvet?

– Az indiaiak szeretnek külföldiekkel fotózkodni, és egykettőre barátnak szólítanak, úgyhogy a fotók némileg csalókák. Az ittlétem alatt rengeteg segítőkész emberrel találkoztam, olyan esetek is voltak, amikor nem is jutottam el odáig, hogy segítséget kérjek, mert még a kérés előtt felajánlották; de volt már elég sok példa arra is, hogy megpróbáltak becsapni. A munkaközösségbe, úgy érzem, sikerült beilleszkednem, és van egy-két ember, akire bármikor számíthatok. A kulturális különbségek nem teljesen áthidalhatók, de ebben az indiai kísérletben mégiscsak az interkulturalitás az egyik legpozitívabb tapasztalatom. És ezt nemcsak az indiaikra értem, hanem kínaiakra, indonéziaiakra, tunéziaiakra, egyiptomiakra, törökökre, lengyelekre stb., akikkel itt ismerkedtem meg. Sokat tanultam más kultúrákról és kultúráktól.

A nyelvet nem beszélem, és fel is hagytam a próbálkozással, csak néhány alapmondatot tudok. Indiában 22 hivatalosan elismert nyelv van, itt a tamil az alap, utána az angol.

– Lassan több mint négy hónapja ott vagy. Mivel telnek a napjaid?

– Hétközben dolgozom, hétvégén általában kirándulok. Igyekszem minél többet magamba szívni és megtanulni arról a világról, ami körülvesz: a gondolkodásmódról, a vallásokról, az életvitelről, a kultúráról. Sokat beszélgetek emberekkel, és készülök elvégezni egy jógakurzust. Néha muszáj egy-két pihenőnapot is beiktatnom, és közben próbálom rendszeresen frissíteni a blogomat, ami – mivel nincs sok tapasztalatom – időigényes.

BereckiBeataHajnalka9

– Nemrég hagyományos indiai viseletbe öltöztettek, és egy divatfotós lencsevégre is kapott. Mesélj erről a projektről.

– Egy bangalore-i, hagyományos indiai viseleteket gyártó és forgalmazó bolt új kollekciójához készültek a fotók. Igazán különleges élmény volt, és szerencsésnek éreztem magam, hogy részese lehettem egy ilyen projektnek. Egyben kihívás is volt, hogy néhány óra alatt rájöjjek, megtanuljam, hogyan kell viselni egy (egyébként méregdrága) szárit vagy egy lehengát. Nem olyan egyszerű feladat… De a csapat, akikkel dolgoztam, profi volt, és sokat segítettek. Egy elhagyatott kúriára utaztunk, szinte a semmi közepére, úgyhogy egyfajta időutazás is volt számomra. Talán ez a legemlékezetesebb napom.

Bhagath Kumar - Makka Photography
Bhagath Kumar – Makka Photography

– Blogod címe 200 days in India. Miért épp 200? Mik a terveid azután?

– A vízumom tulajdonképpen 180 napra (6 hónapra) szól, de hosszabbítással 200 napot tervezek itt ülni. A szerződésem 6 hónapos, a hátramaradó napokban remélem sikerül egy darabot Észak-Indiából is felfedeznem. Közben doktori tanulmányokat folytatok Kolozsváron, egyelőre ez az, amit biztosan tudok a további terveimről.

BereckiBeataHajnalka11

– Hogy érzed, mennyiben változtatott meg a tinédzserkori álmod beteljesülése? Vannak következő úti célok a bakancslistádon?

– A valóság sosem olyan, mint az álmok és elképzelések, de ezt nem negatívumként értékelem. Nem érkeztem ide sok elvárással, inkább csak egy bőröndnyi kíváncsisággal. Talán változok is, de ebben csak utólag lehetek biztos. Mindenképp megerősödött bennem az a hit, hogy ha valamit igazán akarok, akkor meg tudom valósítani. Ezenkívül úgy érzem, tisztább lett énképem és az identitásképem. Az indiaiak egyébként azt mondják, hogy ha itt tudsz élni, akkor bárhol tudsz.

Ázsiában még van néhány ország, ami nagyon vonz, például Malajzia és Indonézia, ezeken kívül pedig Dél-Amerika, és bízom abban, hogy úgy alakul az életem, hogy ezekre a helyekre is eljuthatok.

 


BERECKI BEÁTA HAJNALKA

Marosvásárhelyen született 1989. június 1-jén.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjaként érettségizett, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett egyetemi diplomát. Jelenleg doktori képzésben részesül, ugyancsak Kolozsváron.

Indiai kalandja előtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház marketingosztály-vezetője volt.

Blogját itt tekintheted meg.

Olvasta már ?

Kreiter Helga, akinek szívében szól az ének

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük