Hasonló cikkek
Az utóbbi évtizedben az alternatív, természetközeli építészet világszerte kezd trenddé válni. Egyre több újrahasznosított alapanyagokból készült házról, a környezetükbe illő, fából épült és környezetbarát anyaggal szigetelt lakóépületekről beszélnek a szakemberek, kiemelkedő hőszigetelésű passzív házakról, a tengelye körül forgó, fából készült és természetes parafával szigetelt gömbházról, toronyként magasodó függőleges erdőről hallunk, olvasunk. Gál Zoltán kézdivásárhelyi fiatal építésszel arról beszélgettünk, Székelyföldön meghonosodni látszik-e az alternatív építészet.
– Vágjunk a dolgok közepébe: Székelyföldön találkozunk-e alternatív házakkal?
– Vidékünkön nagyon nehezen terjednek az alternatív építészeti kezdeményezések. Egy-két szalmaházról beszélhetünk, de ezek ritkaságszámba mennek, pedig ezek felépítéséhez az olcsó nyersanyag megvan, és nem szükséges magas szaktudás. Ezek a házak egy mester irányításával, a barátokkal is felépíthetőek. Még most is gyakori a Székelyföldön a tömbbálázás: a szalmatömb pedig ugyanolyan moduláris, mint a tégla, méretre el is lehet vágni. A szalma jó hőszigetelő tud lenni, jól bánik a párával, engedi szellőzni a falakat, és jó a hangcsillapító képessége. A szalmaház a tapasztásnak köszönhetően kellően tűzbiztos is, nem kell félni attól, hogy könnyen meggyúl. Természetesen fontos, hogy komfortos legyen belül a ház, ennek biztosítása pedig ugyanannyiba kerül, mint bármely más házban.
– És Erdély egész területén mi a helyzet?
– Terjedőben vannak az alternatív építészeti megoldások, léteznek fiatal építészek, akik visszanyúlnak a hagyományokhoz. Itt egy volt évfolyamtársamat említeném meg, a szatmári Pop Adriant, aki – igaz nem Erdélyben, hanem egy Prahova megyei faluban Boldești-Scăieni-ben – egy modern arculatú, vályogból készült közösségi házat valósított meg hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára. A közösségi ház egész környezete tájba illő, természetes anyagokból, fából, vesszőből, kőből, földből készült.
– A falusi emberek régen házaik építésekor lakóvidékük és koruk legmagasabb technikai és elméleti ismereteit, tudását hasznosították. A Székelyföldön az utóbbi századokban a leggyakoribb építőanyag a fa volt, de léteztek itt földből épült házak, vertfalú épületek is, s a házakat leggyakrabban zsindellyel fedték, csatornáikat fából készítették. Lakóházaikat a székelyek gyakran kalákában építették. Sokszor halljuk, hogy a ma embere is sokat tanulhat ezekből a hagyományokból. Hogyan látja, őrizzük építészeti hagyományainkat a Székelyföldön?
– Azt látom, hogy a Székelyföldön nem merjük felvállalni építészeti hagyományainkat. Nálunk kéznél volt a faanyag, ezért nagyon sok boronaház épült, falun még mindig elég sok faház van. De mi történik? A fiatalok külföldre mennek, összegyűjtenek valamennyi pénzt, aztán hazajönnek, elbontják a nagyszülői faépületeket, és mind anyagában, mind formailag tájidegen házakat húznak fel. Pedig szerintem a leginkább alternatív építészeti megoldás a meglévő régi épületek megőrzése, korszerűsítése, azokat kellene környezetbarát módon, funkcionálisan bővíteni, új köntösbe öltöztetni. A kommunizmus évei alatt elterjedt, hogy kizárólag a téglaház tartós, az marad meg sokáig. Ezért faházakban ma a Székelyföldön alig gondolkodunk. Pedig a környezethez alkalmazkodó, helyi nyersanyagokból történő építkezési formára van szükségünk. Természetesen követni kell a fa útját az erdőtől egészen otthonunkig.
– Ön szerint mi az oka ennek? És hogyan lehetne ezen változtatni?
– Az emberekből hiányzik a környezet, a székely hagyományok ismerete. Az építészet terén sokkal inkább, mint más vonatkozásban. Tudathasadásos állapotnak minősítem ezt, mert nem látják a praktikumot a hagyományos, régi házakban. Ezen oktatással, tanítással lehetne változtatni: előadásokat, konferenciákat kellene tartani falvakon is, esetleg népfőiskolákat szervezni, együttműködni az elöljárókkal, tudatosítani, hogy olyan környezetünk van a Székelyföldön, ami máshol nem létezik, ezért nem lehet lemásolni a tájidegen épületeket. Minden faluban van a helyi tanácsnál településrendészeti szakember, szabályzatot kellene kidolgozni, és azt érvényesíteni. Hargita megyében 2008 körül a Kós Károly Egyesülés kezdeményezésére egy faluképvédelmi programot dolgoztak ki, a Hargita Megyei Tanács pénzt különített el erre a célra. Ennek keretében a megye néhány településén tanulmányozták az utcaképeket, feltérképezték a hagyományos építkezésű házakat, szabályzatot dolgoztak ki, amit alkalmaznak is az új házak építése esetében vagy településrendezéskor, javaslatokat tesznek a megrendelőnek, felvilágosítják őt. Nagyon fontosnak találom a tanácsadást, az új építkezések kontrollálását. Például Svájcban nagyon konkrét, szigorú szabályozás működik az építkezések terén, pontosan megmondják az építtetőnek, mit lehet és mit nem. Ennek meg is van az eredménye a faluképek alakulásában.
– Vannak-e próbálkozások a Székelyföldön a tanításra, nevelésre? És egységes szemlélet kialakítására az építészek körében?
– Természetesen vannak, de a nevelés hatása nem látszik azonnal. Például a volt főnököm, a gyergyói Köllő Miklós műépítész gyakran tart előadás-sorozatokat ökoépítészet témában, de sokat tesz az ügy érdekében a háromszéki Zakariás Attila és a csíkszeredai Bogos Ernő is. Éppen múlt hétvégén, az ő szervezésükben került sor Gyimesközéplokon, a borospataki skanzen csűrjében egy építésztalálkozóra, amelyen közel negyven építész vett részt Maros, Hargita és Kovászna megyékből. Több helyi építész az elmúlt öt évben megvalósított, kiemelkedő munkáit, székely házait mutatta be, a találkozón szó esett a székelyföldi fenntartható építészetről, a faluképek védelméről, a régióra jellemző különálló stílusról. Erősen megragadott engem egy kijelentés, amit Ferencz Istvántól, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának vezetőjétől hallottam, és ami körülbelül így hangzott: „Ha a ház megérkezik a helyére, az a minimum, hogy üdvözölje a szomszédot.” Nem tartható az a felfogás, hogy felépítjük a házat, és aztán vége, ne legyen többet gondunk rá. A házzal is úgy kell bánni, mint a gyermekkel: folyamatosan nevelni kell, időt szánni rá, ápolni a környezetével együtt. De visszatérve a nevelésre: sajnos nincs kellő együttműködés az építészek és a kivitelezők között.
– Önnek volt-e már lehetősége környezethez alkalmazkodó épületet tervezni?
– Egyet igen, Kézdiszentkereszten a sportöltözőt. Egy boronaépületet újítottunk fel, amit kívülről kőzetgyapottal szigeteltek. Itt jegyzem meg, hogy a polisztirolt, ami nálunk annyira elterjedt szigetelőanyag, Nyugaton – mint az emberi szervezetre káros anyagot – már betiltották.
– Milyen saját házat építene magának?
– Természetesen, ha lehetőségem lesz, és sor kerül rá, vidéken, alternatív házat építek majd. Hogy fából lesz-e vagy más anyagból, az majd elválik…
GÁL ZOLTÁN
Kézdivásárhelyen született 1985. július 25-én.
Középiskolai tanulmányait az Apor Péter Iskolaközpontban végezte, ahol 2004-ben érettségizett.
Egyetemi diplomát a kolozsvári Műszaki Egyetem Építészeti Karán szerzett 2010-ben.
Két és fél évig a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió tervezőirodánál Köllő Miklós műépítész irányítása alatt dolgozott.
Jelenleg egyéni tervezőirodája van Kézdivásárhelyen.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819