Hasonló cikkek
Másodéves egyetemistaként már a Kolozsvári Magyar Opera társulati tagja volt, bár akkoriban csak énekkari tagként. Azóta magánénekesi karrierje akadálymentesen ível felfelé. Hogy hol a határ? Talán a külföldi szerződésekben vagy az egymást követő sikeres versenyekben, de Egyed Apollóniával beszélgetve a csillagos ég sem tűnik lehetetlennek.
– Minden ember számára egy ajándék a tehetség. Te kitől kaptad ezt a csodás ajándékot?
– A családomban vannak művészágacskák, van színész, festőművész, de talán aki a legközelebb áll zenei vonalon, az nagytatám, aki kántor volt. Nem származom professzionálisan képzett zenei családból, tehát úgy gondolom, hogy mindenképp a Teremtőtől kaptam ezt az ajándékot.
– Mikor döntöttél úgy, hogy nem hobbiként, hanem karrierként tekintesz a zenére?
– A karrier kissé távolabbi fogalom volt. Én már picikoromtól énekelgettem. Valójában egyik pedagógus unokanővérem fedezte fel a tehetségemet, aki akkoriban énekelt is. Ezt követően a marosvásárhelyi művészeti iskolába felvételiztem, ahol zongorázni tanultam.
– Mikor tudatosult benned, hogy te a zenéből szeretnél megélni?
– A konkrét elhatározás az egyetemi felvételi előtt született.
– Munkásságod során melyik szereplővel volt a legnehezebb azonosulnod?
– Zeneileg talán Selmeczi György Bizánc operája volt a legnehezebb. Ez egy 21. századi kortárs opera, olyannyira, hogy két éve íródott. Szerepek szempontjából azt merem gondolni, elég könnyen sikerül azonosulni a karakterekkel, viszont technikailag mint színészi feladat a Bajazzókból a Nedda-Colombina rövid kettős szerepe volt a legösszetettebb.
– Általában díjakkal térsz haza versenyekről, fesztiválokról. Az egyik legemlékezetesebb a tavalyi Brăila-i Hariclea Darclee Nemzetközi Énekverseny, ahonnan a zsűri különdíját sikerült elnyerned. A verseny előtt azt nyilatkoztad, hogy számodra elég lenne a legutolsó dicséret is. Mennyre bízol a tehetségedben, magadban, amikor részt veszel egy ilyen kaliberű megmérettetésen?
– A versenyekről mindenki tudja, hogy itt nemcsak a magabiztosság és az akkori felkészülés alapján értékelnek. A mi szakmánk nagyon szubjektív és véleményfüggő, elég nehéz behatárolni magad. Az említett verseny egy háromfordulós, hatalmas nemzetközi verseny volt, két hetet tartott, több mint 200 jelentkező vett részt rajta. Én akkor azzal a tudattal jelentkeztem, hogy megpróbálom, és ha egy pici dicséretet is kapok, már megérte ott lenni. Nem volt kitűzött célom, a megpróbáltatás és a versenyszellem vezérelt. Annak, hogy végül sikerült elnyerni a zsűri különdíját, csak utólag tudtam örülni, a harmadik fordulóra már túlságosan elfáradtam.
Azóta a Simándy József Nemzetközi Énekversenyre is beneveztem, ahonnan a második díjat sikerült hazahoznom, továbbá a Magyar Állami Operaház és a Bartók Plusz Operafesztivál különdíjaiban is részesültem.
– Melyik díjadra vagy a legbüszkébb?
– Az újonnan megalapított I. Albert Annamária Emlékgyűrűre, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége nekem ítélt. Erre főként azért vagyok büszke, mert a művésznő évtizedeken keresztül az operaház nagyszerű primadonnája volt.
– A Szabadság napilap egy tavalyi cikkében úgy nyilatkoztak rólad, hogy te már egy „sztárallűrök nélküli sztár” vagy. Hogyan éled meg ezt?
– A sztárságot? Nekem olyan idegen ez a szó. Nem szeretném sztárnak titulálni magam, persze a státuszt viselni kell, és követel egy bizonyos életformát is. Én annak a híve vagyok, hogy a színpadon művésznő legyek, viszont a hétköznapokban térjek vissza önmagamhoz.
– Mennyire sikerül különválasztani a két karaktert, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesnőjét és a civil Apollóniát?
– Igyekszem, de nem mindig sikerül. Amikor úgy kezdem el a napom, hogy már a reggeli kávé mellé az éppen aktuális, tanulófázisban lévő szerep kottáját bogarászom, akkor, mondhatni, az egész napom erre épül. De igyekszem nem szopránból élni folyton. Én úgy érzem, hogy abban a pillanatban, amikor az öltözőben elkezdek készülődni, átkerülök az adott szerep szellemébe, és ez egy másik dimenzió. A külvilágot pedig próbálom az opera portáin kívül hagyni. Én hiszek benne, hogy naponta néhány percre vagy órára sikerül teljesen kizárni a művésznőt magamból, főleg ha kirándulni megyek. Hogy melyik erősebb? Természetesen az énekesnő.
– Mekkora erőbefektetést és energiát igényel egy színpadi átszellemülés?
– Az ideális az, ha már a próbafolyamatok alatt igyekszünk megfejteni a szereplő lelkivilágát és a fejlődését. Ebben a zene nagyon sokat segít, valójában minden bele van írva, az állapotok, az érzések, csak figyelni kell.
– Az éneklés mellett van bármilyen más hobbid?
– Ez a hobbim. Nagyon szeretem, és nagyon hálás vagyok, hogy a hobbim a foglalkozásom, hivatásom, életem. Szerencsés embernek mondhatom magam.
– Rengeteg művészeti szakmában dolgozó találkozik azzal a szülők által kimondott gondolattal, hogy jó lenne egy normális, polgári szakma is. Téged értek ilyen hatások?
– Mindig is a művészetekben gondolkodtam. Eredetileg színésznő szerettem volna lenni, ezért felvételiztem ének szakra a középiskolában. A terv az volt, hogy megtanulok valamennyire énekelni, majd felvételizek a színművészetire. De az akkori tanárnőm, Kocsis Ilonka néni az első pillanattól fogva azt mondta, hogy belőlem énekesnő kell legyen, mert különleges hangszínem és adottságaim vannak. Végül megszületett az a döntés, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián folytatnám a tanulmányaimat, édesanyám és a családom nagyon támogatott, a tanárnőm pedig bízott bennem, és látott is valamit bennem.
Utólag azt kell mondanom, hogy érdemes volt ezt gyümölcsöztetni.
– A munkásságod során találkoztál olyan pillanattal, amikor tehernek érezted a szakmádat?
– Sokszor. De múlandó, alszol rá néhányat, és sokkal tisztábbak lesznek a gondolataid. Volt olyan, hogy eldöntöttem, hogy most szünet, hallani sem akarok zenéről és kottákról, szeretnék kikapcsolni, de két nap után rájöttem, hogy hiányzik.
– A kritikák szerint téged ezer ember közül is fel lehet ismerni az egyedi stílusodnak köszönhetően.
– Nem tudom meghatározni, hogy miben más az én stílusom. Véleményem szerint minden előadó rendelkezik egy sajátos stílussal. Talán, ami megkülönböztethet, hogy én mindig szívvel-lélekkel éneklek. Átélem a szerepet, és nem alakítom, ezt érzi, szereti a közönség.
– Szakmai téren mi a legnagyobb félelmed?
– A lámpaláz okozta pillanatnyi kihagyás, ami szerencsére nagyon rég nem fordult elő. Az én szakmám olyan, mint a matematika, nem lehet improvizálni. Ha én hibázok, veszélyeztetem a partnert is és akár a teljes jelenetet.
– Mit jelent számodra a siker?
– Számomra a siker azt az életérzést jelenti, amikor boldog vagyok, mert az előadásomban sikerült megmutatni azt, amiért dolgoztam.
– Lassan véget ér az év, milyen célokat tűztél ki magadnak az új évre?
– Ami a céljaim közé tartozik, az talán a más intézményekkel való közreműködés, a feléjük való nyitás.
– Kaptál már külföldi ajánlatokat?
– Magyarországon gyakran állok a közönség elé, a legközelebbi fellépésem januárban lesz, és az évad második felében többször is láthat itt a közönség.
– Mi az oka annak, hogy még nem Pesten dolgozol?
– Valahogy nem úgy alakult. Teljes mértékben viszont nem is szeretném az itthoni munkakapcsolataimat megszakítani, ez a bölcsőm és az otthonom.
EGYED APOLLÓNIA
1985. szeptember 16-án született Marosvásárhelyen.
A Marosvásárhelyi Művészeti Líceum ének szakán szerezte első zenei diplomáját. Ezt követően sikeresen felvételizett a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ének szak alapképzésére, majd a mesterképzést is itt végezte el.
Másodéves egyetemista korától a Kolozsvári Magyar Opera társulati tagja volt, azóta az opera magánénekese számos főszereppel.
Szerepei:
- Puccini: Bohémélet – Mimi
- Puccini : Angelica Nővér – Angelica
- Leonvacallo: Bajazzók – Nedda
- Wagner: A Szerelmi tilalom – Isabella
- Bizet: Carmen – Michaela
- Verdi: A Haramiák – Amalia
- A. Mozart: Figaro házassága – Rosina grófné
- A. Mozart: Don Giovanni – Donna Elvira
- A. Mozart: Varázsfuvola – második udvarhölgy
- Kodály: Székelyfonó – lány
- Kodály: Háry János – Örzse
- Selmeczi: Bizánc – Iréne (ősbemutató)
Vendégművész:
- Magyar Állami Operaház és Erkel Színház, Budapest
- Primavera Fesztivál, Budapest
- Armel Operaverseny és -fesztivál, Budapest
- Bartók Plusz Operafesztivál, Miskolc
- Winter Festival, Szarajevó
- Milánói világkiállítás, A Duna folyása című magyar kortárs kamaraest
- Kolozsvári Nemzeti Román Opera
- Transylvania Filharmónia, Kolozsvár
- Szent Mihály-katedrális, Kolozsvár
- Nagyváradi Állami Filharmónia
- Dinu Lipatti Filharmónia, Szatmárnémeti
- Moldova Filharmónia, Jászvásár
- Székelyföldi Filharmónia, Székelyudvarhely
Vokál – szimfonikus művek, oratórium és kamarazene:
- Poulenc: Stabat Mater
- Paul Constantinescu: Oratoriu Bizantin de Crăciun
- van Beethoven: IX. szimfónia
- Fauré: Requiem
- Haydn: Missa Cellensis (Mariazeller Messe)
- Csíky Boldizsár: Ha folyóvíz volnék (ősbemutató)
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819