2016 számos változást hozott az emberek életébe, ugyanis idén több olyan rendeletet is jóváhagytak, amelyek nagyobb fizetést, több szabadságot, több támogatást és élhetőbb környezetet ígértek. Azt valljuk, ezekről a rendeletekről mindenkinek tudnia kellene, akárcsak azokról a jogokról és kötelezettségekről, amelyek egy-egy helyzetben bárkit megilletnek. Amennyiben érdekelt vagy a témában, ajánljuk Piactér rovatunk böngészését.
Május 1-jétől 200 lejjel nőtt az 1050 lejes minimálbér, azaz 1250 lejre duzzadt. A béremelés megközelítőleg 1,131 millió romániai alkalmazottat érintett. Ez a 2015-ös évhez viszonyítva közel 19 százalékos béremelést jelentett, azaz nettó 917 lejt az eddigi 777 lejhez képest. A megnövelt bérminimum a napi 8 óra munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak jár, ami átlagban havi 168,667 óra munkát jelent.
Minden olyan munkaszerződés, amely a kormány által megállapított minimálbér alatti fizetést határoz meg egy alkalmazottnak, szabálysértésnek minősül, és 1000-2000 lej közötti pénzbírsággal büntethető.
Augusztus elsejétől a közalkalmazotti bértáblát is módosították, ez főként a tanügyet és az egészségügyet érinti. Célja, hogy közelítse egymáshoz az azonos beosztásban dolgozó alkalmazottak fizetéseit, és az egészségügyi rendszerben 2017. január 1-jétől, a tanügyben pedig 2018. január 1-jétől bevezesse a teljesítményarányos bónuszrendszert.
2016. február 24-től négy hónapon át minden természetes személy vagy entitás lehetőséget kapott a közigazgatásban észlelt problémák és panaszok online nyilvánosságra való hozatalára. A határidőt követően a kormány válaszát a 41/2016-os számú sürgősségi kormányrendeletben dolgozta ki és foglalta össze, elsősorban egyszerűsített eljárásokat, illetékek és felesleges papírok elkerülését írta elő a közigazgatási eljárásokban.
A közigazgatási bürokrácia enyhítését célzó program három legfontosabb célkitűzése:
- a feleslegesen elkért és tárolt iratok elkerülése – melynek érdekében egy intézmény csak egy alkalommal kérheti el az illetékesek személyes adatait, hiszen az már úgyis szerepel az adott intézmény rendszerében;
- az intézmények közötti adatcsere hatékonyságának fokozása;
- a felesleges illetékek elkerülése – ennek érdekében az intézmények az okiratok hitelesített másolata helyett el kell fogadják a saját felelősségre tett nyilatkozatokat is, ezzel is elkerülve a közjegyzői irodákban elkért, hitelesítéssel járó illetékeket.
Cikkünkben részletesen ismertettük az egyszerűbb ügyintézésre vonatkozó, a törvényhozó által jóváhagyott lépéseket.
További részletekért kattints ide.

Házépítés és családtervezés céljából nyújt segítséget a fiataloknak az állam. A törvény értelmében kérésre ingyen kaphatnak beltelket a kérelmezők, amennyiben az illetékes önkormányzat rendelkezik ilyen területtel. A telek nem kerül a kérelmező tulajdonába, de addig használhatja bérmentve azt, míg az általa ráépített ház a telken van. Bár a törvény több mint tíz éve létezik, csak kevesen élnek a lehetőséggel, hiszen sokan nem is tudnak róla.
A fiataloknak személyi tulajdonú lakás építésére nyújtott támogatásról szóló, 15/2003-as számú törvény értelmében a 18-35 év közötti fiatalok ingyen kaphatnak az államtól területet, ha házat szeretnének építeni rá. A törvény az igényléshez szükséges feltételeket csak a kérelmező korához és anyagi hátteréhez köti. A területet a helyi közigazgatási egység saját tulajdonában lévő területekből lehet igényelni, a kérelmet pedig határozatban a helyi tanács bírálja el. A kérelem jóváhagyása utáni egy éven belül a támogatásban részesült személy köteles elkezdeni az építkezést, különben az illető közigazgatási egység visszavonja a kérelmező terület fölötti használati jogát.
Mekkora területet lehet igényelni, és mit kell csatolni a személyi tulajdonú lakás építésére nyújtott támogatás iránti kérelem mellé?
Teljes cikkünkből megtudhatod.

Annak ellenére, hogy Romániában egyre többen keresnek és alkalmaznának mezőgazdaságban dolgozó munkaerőt, a fiatalok nem szívesen keresik fel ezeket a lehetőségeket. Hogy némiképp javuljon a helyzet, évente egyre több programot hirdetnek meg a fiatal gazdák itthon maradásának érdekében.
A vidéken való letelepedést célzó 6.1-es kiírás keretében akár 50 ezer euróra is pályázhatnak a fiatal gazdák, amely összeg vissza nem térítendő. A támogatás célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése, valamint a mezőgazdasági tevékenységek hosszú távú fenntartása. Pályázhatnak mindazok a személyek, akik magántőkével rendelkező román természetes (bejegyzett) vagy jogi személyek, a támogatás benyújtásakor már betöltötték a 18. életévüket, de még nem lépték át a 40 éves korhatárt, és rendelkeznek a kiírásban meghatározott mezőgazdasági szakképesítéssel. A kiírás feltételei alapján elkészített üzleti tervet a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökséghez (AFIR) kell benyújtani.

A Milyenek a székelyföldiek? elnevezésű karácsonyi számunk Egyre jobb helyzetben vannak című kategóriájába a teljesség igénye nélkül a Morfondír.ro hetilapban megjelent írásainkból szemelgettünk. Az összeállításunkban közölt információk a cikkek megjelenése óta elévülhettek vagy változhattak.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819