Hasonló cikkek
Milyen volt az élet a csipkésdrót mögött? Hogyan éltek az elhurcolt hadifoglyok a táborokban? Mit és hogyan őrzött meg az emlékezet annyi évtized elteltével? Ezek a kérdések izgatták Iochom István újságírót, közírót, amikor a kézdiszéki volt hadifoglyokat megkereste és megszólaltatta. Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről címmel 2007-ben könyvet jelentetett meg, amelyben negyven volt hadifogoly emlékezett vissza kálváriájára. Az író folytatta a gyűjtőmunkát, és megkereste azokat a volt hadifoglyokat, akik nem a Szovjetunióban, hanem Nyugaton, amerikai, angol vagy francia fogságban voltak. Ennek eredménye lett a Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című könyv, amelyet április 27-én, csütörtökön telt ház előtt mutattak be a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban. A könyvbemutatón a 92 éves kézdiszentléleki egykori hadifogoly, Bara András is jelen volt, és mesélt az élményeiről. A könyvbemutató után a Morfondír.ro a szerzővel beszélgetett.
– Miért tartotta fontosnak az egykori hadifoglyok visszaemlékezéseinek rögzítését?
– Kár, nagy kár lett volna nem élni a lehetőséggel. Az utolsó órában voltunk, amikor kezdtem összegyűjteni a még életben lévő egykori hadifoglyok visszaemlékezéseit. Jelenleg sajnos már egyre kevesebben élnek azok közül, akik túlélték a fogságot. Tíz évvel ezelőtt többen éltek, akkor negyven vallomást gyűjtöttem össze és jelentettem meg kötetben. Az akkori könyvemben kizárólag a Szovjetunióban raboskodó egykori hadifoglyokkal foglalkoztam, de az utóbbi tíz évben érdeklődésem a nyugati hadifogolytáborokra is kiterjedt, és így gyűjtöttem össze újabb vallomásokat, szám szerint nyolcat olyan volt hadifoglyoktól, akik Nyugaton, amerikai, francia vagy angol hadifogságban voltak. Ez azonban nem lett volna elég egy kötetre, ezért az előző könyvemben szereplő negyven volt hadifogoly közül a még életben lévő hat vallomása is bekerült a most megjelent könyvembe.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az ifjabb nemzedék is megismerje a lágeréletet, annak minden vetületét. Vallom, hogy a történelmi katasztrófák túlélőinek megszólalásai hozzájárulnak önmagunk mélyebb megértéséhez. Néhány év múlva már nem lehetne egyetlen vallomást sem összegyűjteni abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a legtöbb egykori hadifogoly már túl van a kilencvenedik életévén. Az új könyvemben szereplő legfiatalabb volt hadifogoly 92 éves, a legidősebb pedig idén lesz 99 esztendős. Megjegyzem, nem botcsinálta történészként dolgoztam fel a témát, arra törekedtem, hogy minél világosabb, közérthetőbb szöveget bocsássak az olvasó rendelkezésére. Ezért aprólékosan utánanéztem írott forrásokban például helyszíneknek, harci eseményeknek stb.
– A visszaemlékezések alapján milyen különbséget lát a nyugati és a szovjetunióbeli fogolyélet között?
– Lényeges különbség volt a két hadifogolyélet között. A nyugati hadifogság egyfajta „szanatórium” volt a szovjet fogsághoz képest, a szovjet lágerekben a foglyoknak temérdek szenvedésben volt részük. A második világháború idején és utána Európában mintegy nyolcezer hadifogolytábort hoztak létre, amelyek közül alig néhány teljesítette a hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozó, 1929-es genfi egyezményben foglaltakat. Franciaország kivételével Nyugaton a hadifoglyok viszonylag jó körülmények között éltek, de itt sem fogadták a magyarokat gőzölgő gulyáslevessel, sem fehér paplanos ágyakkal. A legelviselhetőbb körülményeket és a legszabadabb mozgást a brit hadifogolytáborokban biztosították. A nyugati államok közül Franciaországban volt a legszegényebb az ellátás és a legkíméletlenebb a fogva tartás. Habár Magyarország nem volt hadiállapotban Franciaországgal a második világháború idején, mégis kerültek oda is magyar hadifoglyok, aminek az volt a magyarázata, hogy Franciaország ‒ arra hivatkozva, hogy a négyéves megszállás nagy károkat okozott francia területen ‒ az amerikai parancsnokságtól egymillió hatszázezer főt kért az újjáépítés végrehajtására. A kért létszámot az amerikaik nem adták meg, de így is mintegy 600 ezer főt bocsátottak a franciák rendelkezésére, így került 15-20 ezer magyar hadifogoly franciaországi lágerekbe. Szállásuk és étkeztetésük színvonala gyakran súrolta az embertelenség határát, de számos helyen a bánásmód is sok kívánnivalót hagyott maga után. A francia hadifogolytáborokba több mint hat hónapon keresztül a Vöröskereszt képviselőit sem engedték be. Sok helyen, amíg a foglyok nem írták alá a francia idegenlégióhoz való csatlakozást, egyszerűen nem kaptak enni, tehát választhattak az éhenhalás vagy az idegenlégió között. Az, hogy épp milyen volt a bánásmód, az adott táborparancsnokok mentalitásától vagy pillanatnyi hangulatától függött, mint ahogy Keleten, a Szovjetunióban is.
A nyugati táborok lényegesebb előnye a szovjetunióbeli lágerekkel szemben az volt, hogy a foglyok sokkal hamarabb hazatérhettek. Nyugaton már 1946 tavaszán kiürültek a hadifogolytáborok. A Szovjetunióban elsősorban a sokszor elviselhetetlen hideg tette pokollá az ott raboskodó magyar hadifoglyok életét, és a koszt is csapnivaló volt. A hadifoglyok marhavagonokban történő szállítása sem volt leányálom, amikor ötven-hatvan személyt közel egy hónapig vittek Szibéria felé vagy északra, Finnország és Lettország közelébe.
– Hogyan látja, alakult-e, alakulhatott-e ki valódi emberi viszony a fogvatartók és a foglyok között? Talált-e példát a visszaemlékezésekben szánalomra, részvétre, segítségnyújtásra?
– Igen, ilyenre is volt konkrét példa, gondolok itt elsősorban a nyugati táborokra, ahol a szövetségesek katonái sokkal emberségesebben bántak a foglyokkal, mint a Szovjetunióban. Érdekes módon egyetlen visszaemlékező sem beszélt gyűlölettel a fogvatartókról, még akkor sem, ha azok a Vörös Hadsereg kegyetlenebb katonái voltak. Az idő megszépítette az emlékeiket, és ma is örülnek annak, hogy szerencsések voltak, és hazakerültek a fogságból.
– A visszaemlékezésekből a fogság előtti katonaéletről is képet kap az olvasó. Milyen alakulatoknál szolgáltak a kézdiszéki katonák? Kérem, említsen néhány példát!
– Legtöbbjüket a 24-es székely határvadász zászlóaljhoz vagy a 10. székely utász zászlóaljhoz sorozták be, de olyan volt hadifogoly is akad, aki Kolozsvárott a Magyar Királyi Légvédelmi Erőkhöz került újoncként. Amikor az anyagot gyűjtöttem, arra kértem az illető volt hadifoglyot, hogy a katonaéletről is meséljen, mert úgy ítéltem meg, hogy rendkívül fontos, ha erről is szó esik. Több volt magyar honvédet a sepsiszentgyörgyi Őrkőn képeztek ki. Miután 1942-ben életre hívták a régi székely határőrséget, először a veteránokat hívták be, majd 1943-tól a 18–19 éves újoncokat is, így az apák és a fiaik együtt harcoltak a fronton.
– Mit tapasztalt: a visszaemlékezők mennyit érzékeltek a háború nagyobb összefüggéseiből?
– Nem tapasztaltam azt, hogy az egykori magyar honvédkatonák nagyobb összefüggésben tekintettek volna a második világháborúra. A legtöbben a saját szemszögükből mesélték el háborús élményeiket, arról beszéltek, amit ők és bajtársaik megéltek. Habár történik utalás Horthyra és Szálasira, a kisember számára teljesen mindegy volt, hogy éppen ki volt akkor Magyarország kormányzója vagy államfője, számukra a legfontosabb a túlélés volt.
– Milyen módszerrel dolgozott? Hogyan sikerült megtalálni és megszólaltatni az alanyokat?
– Nem volt semmiféle névsorom a volt hadifoglyokról, ilyen kimutatás nincs is a polgármesteri hivataloknál, ezért elsősorban az illető település lelkészét, idős tanítóját vagy a polgármestert kerestem fel, és tőlük érdeklődtem az egykori hadifoglyokról. Amikor már volt egy-kettő, akkor ők már sorolták a volt bajtársakat, mármint akikről tudomásuk volt. Írott visszaemlékezések után is kutattam. Mostani kötetemben a kézdiszentléleki Gáll Anti bácsi az egyetlen, aki papírra vetette visszaemlékezéseit. Minden általam felkeresett volt hadifogolytól képanyagot gyűjtöttem, és a hadifogságból megmaradt tárgyi emlék felől is érdeklődtem, azokat lefotóztam. A visszaemlékezők hanganyagát is féltve őrzöm. Egyetlen alkalommal történt meg, hogy elutasítottak, Ojtozban kerestem fel egy nyugati hadifogságot elszenvedett idős bácsit, aki kerek perec azt mondta, hogy nem emlékszik semmire. Utólag tudtam meg, hogy a Kézdivásárhelyen élő lánya tanácsolta neki, hogy ne álljon szóba velem, mert abból baja is származhat. Még most is félnek az emberek.
– Többnyire a rendszerváltásig elhallgatott témák jelennek meg könyveiben. Mi foglalkoztatja önt jelenleg? Milyen könyve készül?
– Valóban, olyan témák folglakoztattak, foglalkoztatnak, amikről 1989 előtt nem lehetett írni. Ilyen téma az ozsdolai betyárokról – Dézsiről, Pusztairól, Jegesről – szóló sikerkönyvem is, ami három kiadást ért meg, és 1500 példányban jelent meg. Az utóbbi időben elkezdtem gyűjteni a kézdiszéki kuláksággal kapcsolatos visszaemlékezéseket, amiből újabb kötetet szándékszom összeállítani. De fontosnak tartom könyveim között a Kézdivásárhely környéki falvakról szóló képes albumokat is. Jelenleg a tizedik képes albummal foglalkozom, Dálnok képes albumáról van szó, amit Bartos Lóránt kollégámmal közösen szerkesztek, és a július 15-i falunapra jelenik meg.
Kézdiszéki hadifoglyok visszaemlékezései
Iochom István a hadifoglyok megkereséséhez 2006 szeptemberében fogott hozzá, majd öt hónapon keresztül végigjárta Felső-Háromszék valamennyi települését, ahol tizenkilenc faluból és Kézdivásárhelyről a Szovjetunióban raboskodó, negyven volt hadifogoly visszaemlékezését rögzítette. A kötet összeállításánál a szerző három írott visszaemlékezést is felhasznált. A negyven hadifogoly közül öten nem érték meg az Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről című könyv megjelenését. A szerző tíz év után visszatért a témához, és kiadta a Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című könyvét.
A kötetek megalkotásakor az oral history módszerével élt, amely ma egyre elterjedtebb és elfogadottabb a humán tudományok területén. Tudatosan megszervezte a beszélgetéseket, majd az objektivitás érdekében azokat összevetette más, a történettudomány által leírt adatokkal. Sokan vallják, ma már szinte lehetetlen történeti munkát megírni a XX. század második feléről az oral history nélkül, így a meghatározó történelmi személyiségek mellett egyre inkább helyet kapnak a történelemben a hétköznapi emberek is. Különösen fontos a módszer olyan témák feldolgozásában, amelyeket sok ideig elhallgattak. A Keleti-Kárpátokban lezajlott harci események kutatását például a történettudomány a rendszerváltás előtt elhanyagolta. Ilyen témák még a magyar történelemben 1956, a fogolyélet, a kuláküldözések stb.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819