Hasonló cikkek
Van egy orvos a Gyergyói-medencében, aki minden beszélgetés után úgy búcsúzik: „kérlek titeket, figyeljünk egymásra, szeressük egymást”. Első olvasásra, hallásra is már ennyitől szimpatikussá válik, és még nem is tekintettünk a segítőkészségtől, hálától, önzetlenségtől csillogó mélykék szemébe. Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezésű pályázatra egyik páciensének hozzátartozója ajánlotta be őt, természetesen a doki tudomása nélkül. Bár hivatalos eredményhirdetés csak május elején várható, minden okunk megvan az ünneplésre, hiszen a Gyergyó környékiek kedvenc mentő- és háziorvosa több mint hatezer szavazattal előzte meg a második helyezettet.
Ádám József mentőorvos, családorvos, jó barát, munkatárs és mindenekfelett emberséges ember. Ahogy általában lenni szokott, az orvosi hivatást választó felnőttek már gyerekkorban doktorosdit játszanak, gyógyítják a babát, a macit, a kutyát és az egész családot. Nos, nem így Ádám doki, aki színész szeretett volna lenni. Mai napig sok színész barátja van, és bevallása szerint tán még kissé irigy is rájuk, hogy ők abban a szakmában helyezkedtek el. Mégis, ha belegondol, azt mondja: ha újrakezdené az életét, és visszatérne a döntés pillanatába, most is így választana. Édesapja javaslatára lett orvos, és nem bánta meg.
– Gyergyószentmiklóson egyetlen mentőorvosként dolgozik. Hogyan zajlik egy napja?
– A mentőorvosi hivatásról tudni kell, hogy nagyon rugalmas munkaprogrammal dolgozunk, soha nem tudjuk, mikor érünk haza, nem tudjuk, hogyan alakul a programunk. Van úgy, hogy a munkaprogram lejárta előtt néhány perccel jön be egy hívás, indulni kell, akár más városba, más klinikára, és akkor csak estére érünk haza. Ennek ellenére sosem volt ez probléma, sem nekem, sem az asszisztens kollégáknak. Ez a hivatás ezzel jár. Azt is meg kell szokni, hogy ünnepnapok sincsenek. Amikor más ünnepel, mi akkor is dolgozunk. A mentőállomás, akárcsak a tűzoltóság, nem zár be vasárnap, karácsonykor vagy húsvétkor. Idén például szilveszterkor is dolgoztam, és mit ad Isten, fél 12-kor indulni kellett Marosvásárhelyre egy súlyosan beteg gyerekkel. Éppen akkor, amikor mindenki boldog, koccint a pezsgővel, mi mentünk, és tettük a dolgunkat. Éjfélkor boldog új évet kívántunk egymásnak, és mentünk tovább.
– Mi a legnagyobb kihívás ebben a hivatásban?
– Az embernek fel kell készülnie arra is, hogy olyan helyzetekkel szembesül, amelyek nem hétköznapiak. Értem itt a halált is. Lehet, hogy furcsán hangzik, és lehet, hogy sokan elítélnek ezért, de tudom, hogy nem szabad beleélnem magam minden egyes halálesetbe. Mi mindannyian a Jóisten kezében vagyunk, ő dönt, és mi csak eszközök vagyunk. Teljes mértékben meg vagyok győződve erről, és nem is akarok istent játszani. Mindig megviselnek azok a helyzetek, amelyekkel szembesülnöm kell, például egy autóbalesetnél, amikor tudom, hogy az áldozat az eset előtt fél órával, tíz perccel még jól volt, és már nincs ebben a világban. Próbálok segíteni, saját tudásom szerint megtenni mindent, de tudom, hogy amikor már emberileg nincs, mit tenni, akkor már jobb kezekben van ott fent. Főleg a praxisom elején volt nehezebb időszakom… Engem különösen megráz az, amikor kisgyerekhez hívnak ki, és mondjuk, nem is sikerül őt megmenteni. Évek alatt már kissé hozzászoktam, minden alkalommal próbálom túltenni magam rajta. Nem mindegy, hogy látsz magad előtt egy fiatalt, aki előtt még ott áll a teljes élet, vagy látsz egy idősebbet, végső stádiumban – ne értsenek félre, de nem mindegy. Nagyon megrázó gyerekeket elhunyni látni.
– Szakmailag mi jelenti a legnagyobb nehézséget ebben a hivatásban?
– Talán a gyors, pontos döntések meghozatala a legnehezebb. Precízen kell dönteni, és mindig az a legfontosabb szempont, hogy soha ne árts a betegnek. Mi stabilizáljuk a páciens állapotát, ezt követően beszállítjuk őt a kórházba. Az a legfontosabb dolgunk, hogy megtartsuk az életfunkciókat, a többi a kórházban dolgozó kollégák dolga. Megvizsgáljuk a beteg állapotát, beállítjuk a kezelését, elvisszük a sürgősségi osztályra, és ott átadom nekik, elmondom, hogy milyen állapotban találtam a beteget, mi az én diagnózisom, milyen kezelésben részesítettem. Visszatérünk a mentőállomásra, majd lejelentjük az esetet, és itt ér véget a mi feladatunk. De mindig, minden alkalommal követjük a beteget, érdeklődünk iránta, a kivizsgálás után is érdekel az állapota. A családorvosi munkámmal ellentétben menőorvosként a kivizsgálás után megszűnik a kapcsolatom a beteggel, csak akkor tudok meg róla valamit, ha érdeklődök.
– Pontos, precíz döntésekre csak egy számítógép képes, talán még az sem. Önök emberek. Szabad-e tévedni?
– Tévedni emberi dolog, de nem szabad. Az első és legfontosabb szempont, hogy ne ártsak a betegnek. Amikor kérdéses, hogy mit kellene tenni, akkor inkább várok kicsit, míg letisztul a helyzet, és utána avatkozom be. Édesapám azt mondta nekem: fiam, úgy kezeld a pácienseket, mintha engem kezelnél. Nagyon büszke volt rám, én is nagyon büszke vagyok rá, és mindig szem előtt tartom, amit mondott.
– Magasztos dolgokról beszélünk, egy ember élete egy másik ember kezében. Mennyire tudatos ez önben, amikor éppen egy életmentő szerepét tölti be, és egy haldoklót próbál visszahozni az életbe?
– Nehéz elfogadni, hogy egyik pillanatban vagyunk, másik pillanatban kész, ennyi volt az élet. Amíg fiatal az ember, úgy gondolja, ereje teljében van, vele nem történhet semmi, pedig nem éppen így van. Minden nap és minden pillanat egy ajándék Istentől, egy csoda, és ezt meg kell élnünk, ki kell használnunk. Miután látsz egy csomó mindent – balesetek, nehéz betegségek, melyek két hét alatt elvisznek egy fiatal életet is –, elgondolkodsz bizonyos dolgokon. Tettem ma valamit, aminek értelme volt? Segítettem ma valakin? Az igazság az, hogy ez a szemléletem akkor változott meg, amikor mentős lettem. Miután szembesülsz a dolgokkal, utána gondolkozol: te jó ég, mi is történik? Hát éljünk, éljünk! Nap mint nap találkozom ilyen helyzetekkel, és felteszem a kérdést: vajon, akár én is? És igen, ez a válasz, hogy igen, akár én is.
– Mi a legfontosabb abban az esetben, ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol akár segíthetnénk, elsősegélyt nyújthatnánk?
– A legfontosabb, hogy ne pánikoljunk be. Ilyen esetekben nyugodtnak kell maradni. Nem kell nekiállnunk kezelni a pácienst, hívjuk azonnal a mentőt. Ilyenkor is nagyon türelmesnek kell lennünk, hiszen a diszpécserrel való beszélgetés közben is nagyon fontos dolgunk van. Aki mellett ott egy bajba került ember, annak egy perc is félórának tűnhet, de akkor is türelmesnek kell lennünk, mert a diszpécsernek minden információ fontos, hogy el tudja dönteni, milyen mentőautót küldjön a helyszínre.
Amíg kiérkezik a mentő a helyszínre, próbáljuk meg elkezdeni az elsősegélynyújtást. Ez nagyon fontos. Akár életet is menthet. Örvendek, hogy egyre többen kezdenek elsősegélynyújtást tanulni, ma már opcionálisan az iskolákban is. Nem mindegy, hogy valaki azonnal elkezdi az elsősegélynyújtást, vagy csak az orvos akkor, amikor kiér a helyszínre. Az életfunkciók percről percre romlanak.
– Folyamatosan azt halljuk, hogy orvoshiánnyal küzd az egészségügy. Mit gondol, miért van ez így?
– Nekem is van egy bizonyos munkaprogramom, reggel 8-tól délután 3-ig. Ezt követően már Csíkszeredából jön ki az orvosos mentő, és szállítja el a pácienst, ha szükséges. Tény és való, hogy az ember bármit megtesz, otthonról is bejön, ha kell, de nem lehet ezt sem folyamatosan csinálni. Kevesen vagyunk, egyrészt azért, mert stresszes hivatás, nagyon kell szeretni. Ugyanakkor külföldön könnyebb és jobb az élet. Anyagilag jobban tudnak ott érvényesülni, és akár szakmailag is fejlődni. Hogy én miért vagyok itthon, az jó kérdés. De itthon maradtam. Nagyon sok ajánlatot kaptam külföldről, mégis itthon vagyok. Most már családorvosi rendelőm is van, úgy látom és érzem, hogy itthon maradok.
Tény és való, lássuk be, hogy az ember elsősorban az anyagiak miatt megy ki külföldre. Ha valakinek családja, gyerekei vannak, el kell tartania őket. Most képzeld el, hogy elvégzel hat év egyetemet, rezidensvizsgákat teszel le, szakosodsz, lassan már tíz évnél tartasz, és még mindig nem keresel annyit, hogy el tudd tartani a családodat.
– Mindenkinek szüksége van regenerálódásra. Mi az, ami időnként helyreteszi?
– Vannak jó barátaim, sok időt töltök velük, ez feltölt engem. Ha van szabadidőm, akkor utazom is, ez is feltölt. Nagyon fontos, hogy az embernek legyen, akivel megoszthatja az élményeit. Természetesen nagyon szoros a kapcsolat a munkatársakkal, hiszen a mentőnél csapatmunkáról van szó. Az asszisztensek, a sofőrök, az orvosok mind nagyon fontos szerepet vállalnak. Itt senki sem érvényesül egyedül, mindig fontos mások véleménye is.
– Idézze fel legszebb élményét hivatásának gyakorlása óta.
– Az újraélesztésnél nincs szebb. Volt olyan, hogy sikerült újraéleszteni egy személyt, aki utána megkeresett, és megköszönte… Ez a legnagyobb elégtétel, ennél nagyobb nincs. Minden egyes hála és köszönet belőlem is hálát és köszönetet hív elő. Hálás vagyok, hogy értékelik a munkánkat. Mindenkinek erőt, egészséget kívánok, és azt kérem, hogy figyeljünk egymásra, szeressük egymást.
ÁDÁM JÓZSEF
Ádám József 1978-ban született. A Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban folytatott tanulmányai után a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett diplomát. Jelenleg a Hargita Megyei Mentőszolgálat menőorvosa Gyergyószentmiklóson és családorvos Gyergyóremetén.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819