Hasonló cikkek
Gyerekeknek alkotni akkor lehet igazán hitelesen, ha a művész maga is újdonságokra szomjazó, örökké kísérletező, gyermeklelkű felnőtt. Orosz Annabella sosem fogy ki az új ötletekből, ami nemcsak a gyermekkönyv-illusztrálás területén, de a reklámszakmában sem elhanyagolható képesség. A gyergyószentmiklósi képzőművész tanult Lengyelországban, dolgozott Moszkvában és Amerikában is, de sosem érzett kísértést arra, hogy bárhol is megvesse a lábát: mindig az a vágy hajtotta, hogy hazahozza és megmutassa a nagyvilágban tanultakat. Talán ezért is olyan sokszínűek, kedvesek és „gyerekesek” alkotásai, melyek egy kiállítás anyagát képezve március végéig megtekinthetőek a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban.
– Kolozsváron végeztél a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen. Milyen lehetőségeid adódtak művészként az egyetemi évek után?
– A mesterképzés elvégzése után, 2009-ben elgondolkodtam azon, hogy mit fogok magammal kezdeni, hiszen a gazdasági válság hatása akkoriban nagyon érződött. Kezdetben reklámanyagokkal, plakátok, logók, névjegykártyák, brandidentitás tervezésével foglalkoztam, és közben rajzolgattam, illusztráltam a Napsugárnak, de én is éreztem, hogy ez nagyon az eleje, a stílus sem letisztult, és az irány sincs feltétlenül meg.
Az egyetem elvégzése után hazaköltöztem Kolozsvárról Gyergyóba, de mivel több barátom is Bukarestben élt, győzködtek, hogy menjek én is, mert több lehetőség van szabadúszóként próbálkozni, mint itthon, hiszen előbb meg kell ismerjen egy réteg ahhoz, hogy felkéréseim legyenek. Így Bukarest mellett döntöttem.
– Ott milyen lehetőségek adódtak?
– Balázs Áron barátomnak kezdtem el rajzolgatni képes forgatókönyveket, képeslapokat: a reklámszakma rajz oldalára fókuszáltam, és egy év után letisztult bennem, hogy maradok ezen a területen illusztrátorként.
A gyermekkönyv-illusztrálás a Napsugáron keresztül indult el; ezt sokkal közelebb érzem magamhoz, mert nagyobb a szabadságom – reklámszakmán belül az illusztrálások többnyire kötöttek mind tematikailag, mind stílusban, határidőben, elképzelésben: minden egyes elem egy kép létrejöttéhez valaki mástól függ. A meseillusztrációban nincs megkötés, eleve úgy keresnek meg, hogy elfogadják: hozok valamit, ami a sajátom, bármi is legyen az. A Napsugárnál is nagyon látszott, hogy valami újjal próbálkozom, de mindig lelkesen fogadták az elképzeléseimet.
– Bukarest után néhány évig Moszkvában dolgoztál. Hogyan jutottál oda?
– Elkezdtem dolgozni egy cégnél Bukarestben, és mivel nagyon mohón akartam tanulni, ezért hétvégi vagy közeli határidős munkákat is elvállaltam. A párom Moszkvába ment dolgozni, ezért úgy döntöttem, hogy én is megpróbálom: a bukaresti Geometry Global, ahol dolgozom, egy hálózat, így át tudtam kérezkedni a moszkvai munkapontra. Hálózaton belüli megosztott munkákat is elvállaltam hétvégenként, így nem volt teljesen új, amit ott kellett dolgoznom, és ők sem egy idegent választottak, már ismerték a munkáimat.
– Mennyire tetszett az ottani környezet, a mentalitás?
– Az oroszok nagyon lelkes emberek, kívülről távolságtartónak látszanak, de ha van elég türelmed és időd kivárni, hogy legyűrd ezeket a gátakat, akkor kiderül, hogy aranybányák vannak az emberekben. Másként hisznek, mint mi, és lehet, hogy más dolgokban, de mindenképp lelkesebben. Azt is tudni kell róluk, hogy ha barátjukká fogadnak valakit, az egy életen át tart.
– Adódtak-e újabb kihívások a munkádban a bukarestiekhez képest?
– Bukarestben az volt a kihívás kezdőként, hogy fel tudjam venni a lépést, Moszkvában viszont az, hogy ne csak kisebb rajzokat készítsek, hanem minél komplexebb dolgokat, figyelemfelhívó rajzokat. Volt egy nagyon különleges munkám, egy Evian-projekt, ahol hetven hírességnek kellett elkészítsem az egész alakos portréját. Ez volt az eddigi legnagyobb kihívás számomra, mert az oroszok nagyon hiúak a szépségre, és a celebek legalább százszor annyira, mint az átlagember. A legjobb fotós és sminkes dolgozott velük, a celebek a legjobb ruhákban és a legelőnyösebb fényekben jelentek meg, és a leírás végén az állt, hogy a rajz még a valóságnál is szebb legyen. Az orosz kollegáim tudván, hogy kik ezek a celebek, hüledeztek, nem vállalták volna be ezt a munkát, nekem viszont érdekes volt, hiszen egy teljesen új celebvilágot ismertem meg.
Tavaly januártól ismét Bukarestben dolgozom több okból kifolyólag: hiányzott nekünk az itthon, az ottani helyzetek sem voltak már kedvezőek, az ukrán válság miatt érezhetővé vált a feszültség – ezért döntöttünk így.
– A munkád másik része a mesekönyvek és verseskötetek illusztrálása. Hogyan alkotsz ilyenkor? Figyelembe kell-e venned az író/költő elképzeléseit, vagy teljesen szabadon szárnyalhat a fantáziád a szöveg elolvasása után?
– Előrebocsátom, hogy a verseket jobban szeretem illusztrálni, mivel rövidebbek, gyorsabban változnak bennük a hangulatok, míg a mesének van egy folytonossága, ezért megtörténhet, hogy egy mese alatt rajzban kezdem ismételni önmagam, míg a vers ezt nem engedi meg, ott folyamatosan valami új dolgot kell belevinni a képekbe.
Többnyire rám bízzák a döntést, nincsenek megkötések, de van bennem egy félelem is azzal kapcsolatban, hogy megkérdezzem, mi az író/költő elképzelése. Első olvasatra a munkák adnak egy hangulatot, egy képet – ezekhez elkezdek ragaszkodni, hogy ez az enyém. Van ebben természetesen egoizmus is, hogy megrajzolom, utána megmutatom, lássuk, mit szólnak hozzá. Legtöbbször tetszeni szokott, de előfordult már olyan is, hogy éreztem, ezt más kell megrajzolja.
– A könyv formai és fogalmi mibenlétével is kísérletezel – mit jelent ez pontosan?
– Az egyetemi évek alatt több művészkönyvet alkottam, a könyvet képzőművészeti alkotásként próbáltam megmutatni; a formaiságra gondolva leporellószerű, kitűrögethető könyveket készítettem, amelyek kiterítve kört/háromszöget/kockát mintáztak.
A könyv mibenléte is foglalkoztat: a laptopok, okostelefonok, táblagépek megjelenése óta a könyvek sorsa megkérdőjelezhető, érdekel, mi lesz az az átmentő forma, amitől tovább él mint fogható eszköz.
– Hogyan látod az erdélyi művészek helyzetét? Hát a hazatérés, az itthon alkotás lehetőségeit?
– Ha tehetném, mindenkit elküldenék egy rövid időre külföldre, hogy az ottani tapasztalatokat visszahozzák, mert arra lehet építeni. Úgy látom, nagyon sokan elmennek – az okokat nagyjából ismerjük –, viszont mindenkit elküldenék máshová dolgozni, más életet megtapasztalni. Itthon az emberek többségének van egy darab földje, ami nagyfokú szabadságot ad, ezt máshol nem igazán tudja senki megengedni magának, még akkor sem, ha jobban keres. Sok olyan fiatal van, aki nagy energiákkal alkot itthon, kevés pénzből, kevéssé stabil anyagi háttérrel, amit sajnálok, mert ezek a tényezők az alkotás rovására mehetnek, viszont úgy gondolom, a mostani generáció kicsivel céltudatosabb: nagyon sokan látják azt, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés, és ha ki is mennek, utána visszatérnek, és megpróbálnak valamit elindítani itthon.
– Művészként mi foglalkoztat leginkább?
– Nagyon sok minden: van egy hiperaktív agyam, amíg megszületik egy ötlet egy képre, addig csak azon gondolkodom, de amikor megszületett, és elkezdem megrajzolni, azalatt van néhány óra, amikor már egyében gondolkodom – ilyenkor rengeteg ötlet előbukkan, egyik hozza a másikat. Az egyik ilyen furcsa kis állatkák gesztusból való megrajzolása – magára az állatra utaló gesztus megrajzolása. Van egy reflexiós projektem is, ahol teljesen hétköznapi használati eszközök fényvisszaverő tükörképét alkotnám meg – ahogy téged reflektál egy csaptelep vagy a kézszárító fújó része, ami ormányszerű, és teljesen torzul benne a fej, az arc, a kéz. Nagyon foglalkoztat a porcelán is: szeretném megtanulni a készítési csínját-bínját és műtárgyakat alkotni belőle. A konceptuális művészet mindig közel állt hozzám, nálam a grafikán belül is mindig volt egy árnyalattal való eltérés a hagyományostól, egy kísérleti jelleg.
– Az elmondottak alapján gyerekszemmel látod a világot…
– Mindig arra vágytam, hogy felnőjjek gyereknek, hiszen gyerekként túlságosan komoly voltam, legalábbis ezt a képet kaptam magamról a környezetemtől, és vártam, hogy ez mikor fog elmúlni… Ezért döntöttem el, ha felnövök, gyerek leszek – nagyon sokszor rá tudok csodálkozni olyan dolgokra, amelyekre a környezetem nem igazán. Ez nagyon jó azért is, mert ebből kifolyólag gyorsan tanulok meg új technikákat, irányzatokat.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819