„A gyerekek új energiákkal teli energiaforrásként hatnak egy lemerült világban – aztán amint lehet, ők is a rendszer részeivé válnak, és még fel sem ocsúdhatnak, már ők is elvesztik erejüket.”
Janette Winterson
Minden diák vágyik egy kis odafigyelésre, iskolán kívüli közös programra az osztálytársakkal. Képzeljünk el egy igazán érdekes hétvégi kalandot, ahol maga a játék a kulcsfigura, és van egy képzeletbeli nagyító, amin keresztül megláthatjuk saját és társaink valódi problémáit, érzéseit. Erről a nagyon is valós kalandról, hétvégi képzéseikről beszélgettünk a Nagyító program egyik munkatársával, Marosfői Geréb Katalinnal.
– Nemrég ünnepelték a Nagyító program fennállásának tizedik születésnapját. Meséljen róla.
– Ezelőtt tíz évvel Szegedről jöttek ide, Székelyudvarhelyre szakemberek képzést tartani a témában, ami akkor nagyon megtetszett nekünk, és azóta iskolán kívüli képzéseket tartunk középiskolásoknak. Ez nem egy tipikus tanjellegű oktatás, hanem játékos formában történik, a játékot mint élménypedagógiai módszert használjuk.
Évente egy évfolyamnak fel tudunk ajánlani egy hétvégi képzést, kilencedikeseknek csapatépítő és kommunikáció, tizedik osztályban önismeret, tizenegyedikben párkapcsolati problémák, tizenkettedikben pedig pályaorientációs témában. Ezenkívül mindig figyelünk az osztály aktuális problémáira, és ha van igény rá, akkor ezeken is megpróbálunk segíteni. Ezekre a képzésekre minden évben újra kell pályázni, ami azt jelenti, hogy amennyiben egy osztály igényli a hétvégi képzést, egy motivációs levelet kell írniuk, melyet elküldenek nekünk, ezzel is kifejezve azt, hogy valóban komoly szándék vezérli őket.
– Az elmúlt tíz évben összesen hány diákkal dolgoztak?
– Az elmúlt tíz év eredményeit számba véve öt középiskola 37 osztályának tartottunk képzéseket, ami megközelítőleg ezer tanulót jelent. Ebből összesen két olyan osztály volt, amelyik mind a négy szinten végigvitte a programot, de vannak olyanok, akik jelenleg a második vagy épp a harmadik szinten tartanak. A tőlük érkező visszajelzéseink összességében nagyon jók.
– Miért a Nagyító nevet kapta a program? Mit szeretnének górcső alá venni?
– Ahogyan a nagyító felnagyítja a tárgyakat, és alkalmassá teszi azokat a részletesebb vizsgálódásra, úgy a képzések által elsősorban magunkat is felnagyítjuk. Többek között önismeretet, kommunikációt, társismeretet tanulunk, hiszen lényeges, hogy az iskolatársak jobban megismerjék egymást különböző helyzetekben. Számomra ez a legérdekesebb, hogy egy hétvége alatt milyen sokat tud változni egy osztályközösség azáltal, hogy új szituációkban látják egymást, és a játékok által ki tudnak lépni azokból a tipikus szerepekből, amikben az iskolában benne vannak (például bohóc, stréber, csendes, mindig késő stb.). Ekkor jönnek a nagy felismerések, hogy például egy stratégiai játéknál épp a tipikus csendes mondja meg a megfejtést. A nagy rácsodálkozásoknál jön képbe a nagyító szerepe, ugyanis a képzés végén a diákok már másképp látják egymást, természetesen pozitív értelemben.
– Hol szokták tartani a képzéseket?
– Mindenképp iskolán kívül, olyan közeli panziót szoktunk választani, ami alkalmas arra, hogy kis csoportokban is tudjunk dolgozni, egymástól elkülönülve. A játékok magukba foglalnak kis és nagy csoportos játékokat is, minden program egymás és önmagunk megfigyeléséről szól.
– Mit gondol, merre tart a mai fiatalság?
– A mai fiatalok nagyon érzékenyek, a Facebook például egy olyan érdekes visszajelző felület, ami alakítja az énképüket, a like-vadászattól kezdve egészen addig, hogy hogyan kommunikálnak egymással. Sajnos élet kontra Facebook, hogy online megosztod a világgal a vacsorádat, az új ruhádat, a félmeztelen képeidet, de a valóságban nem tudod „share”-elni az ételed, nem tudod megosztani a tízóraid… Hogy mire utalok ezzel? Néhány éve egyik alkalommal a közös étkezéskor a diákok felháborodtak, hogy „nem adok az én kicsi szalámimból, mert ez az enyém”, aztán ebből olyan konfliktus lett, hogy azóta az osztálylátogatások során külön kiemeljük, hogy a képzésekre mindenki úgy pakolja az élelmiszert, hogy azt meg kell osztani a másikkal, mert vele is meg fogják osztani a társai – ez is a hétvégéink jellegzetessége.
Egyszer kaptunk egy olyan visszajelzést egy kilencedikes fiútól, hogy: „Jó volt ez a hétvége, mert érdekes volt megtapasztalni, hogy alkohol és drog nélkül is remekül el lehet tölteni egy hétvégét.” Ekkor jöttünk rá arra, hogy valóban van értelme a munkánknak.
– Hogyan lehet olyan segítséget nyújtani, értékeket átadni a diákoknak, amivel majd később jobban tudnak boldogulni az életben?
– Az első az odafigyelés. Ha egy teljes hétvégés képzésről beszélünk, számít, hogy érezzék, hogy fontosak, hogy az időnket, az energiánkat rájuk szánjuk, és érdeklődünk, kérdezünk felőlük.
Úgy értékeket átadni, hogy fejükhöz vágunk dolgokat, prédikálunk nekik, már nem lehet, erre immunisak a fiatalok, de a szituációs játékok által megtaníthatjuk őket az önreflexióra, az ok-okozatok megfigyelésére, a felelősségvállalásra. Minden hétvége azzal kezdődik, hogy szerződést kötünk velük, amibe például beletartozik, hogy nincs alkoholfogyasztás, amit sajnos néha megszegtek, ekkor azonban rávezetjük őket arra, hogy vállalniuk kell tetteik következményét.
Mindenképpen az a fontos, hogy ne legyenek közömbösek, ami sajnos ennek a korosztálynak a jellemzője. Engem nagyon szokott zavarni, mikor valaki azt mondja a másiknak, hogy „én nem szólok bele, ez a te életed, csinálj, amit akarsz”. Ezzel úgy tüntetem fel magam, hogy gáláns vagyok, miközben ez nem a szeretet jele, hanem épp a közömbösségé, mert akár azt is engedem, hogy az illető rossz döntést hozzon. Ezt a fajta érzékenységet szeretném átadni a diákoknak, hogy ne legyenek közömbösek egymással, és ez sikerül is, hiszen kaptunk olyan visszajelzést is, amelyben a diákok elmondták, hogy egyénként jöttek, és egy osztályként távoztak a képzésekről.
– Melyek a mai kamaszok legfőbb problémái?
– Legfőképpen a kilencedikeseknél figyelhetők meg a beilleszkedési problémák, mivel a kamaszok nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással. Ha valaki bekerül egy skatulyába, onnan nehéz kitörni, a fiatalok be tudnak kövesedni ezekbe a szerepekbe. Nagyon érzékeny terület a bizalom, az önbizalom. Ezért volt már példa arra, hogy a hangadókat tudatosan mellékszerepekbe tettük, és a csendeseket pedig főszerepbe helyeztük – ezek általában rácsodálkozást eredményeznek. Mindig próbálunk rámutatni a csoportdinamikai dolgokra. Csoportban dolgozni és emberekkel foglalkozni mindig élmény, főleg amikor látjuk, egyetlen hétvége alatt hogyan kovácsolódik, fejlődik egy osztály igazi közösségé.
NAGYÍTÓ PROGRAM
2006-ban indult el a Nagyító képzéssorozat Székelyudvarhelyen.
2008-ban alakult a Prizma Egyesület, hogy a képzésekhez támogatásokat tudjanak szerezni, pályázni tudjanak különböző programokra, mert vannak olyan diákok, akiknek gondot jelent a szállásdíj és a kellékekre fordított jelképes összeg kifizetése.
Küldetésük:
A Nagyító program középiskolások iskolán kívüli, személyiség- és közösségfejlesztő képzése, mely az udvarhelyszéki középiskolás osztályokat célozza meg. Hétvégi, péntektől vasárnapig tartó, többszintű képzéseik témái az önismeret, a kommunikáció, a tolerancia, a pályaorientáció és a párválasztás/párkapcsolat. Programjaikat osztálykirándulások alternatívájaként kínálják, ahol a részt vevő serdülők személyiségfejlődése jótékony hatással van az osztályközösségre is.
Marosfői Katalin: 0746 950901
Programok:
Önismeret – Ki vagyok én? Mit érzek? Tényleg ilyen vagyok?! Mit gondolnak rólam a többiek?
Kommunikáció – Mit is mondtál? Tényleg úgy értetted, hogy… „Úgy” mondtad… Azért vettem fel ilyen ruhát, mert…
Párkapcsolat – „Hát én immár kit válasszak?”
Pályaorientáció – „Bár tudnám, hová…”
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819